SZTÁR
Az énekesnő a botránya óta a családjára és a barátaira koncentrál, nemrég fiaival is kibékült. A bírósági tárgyalására májusban kerül sor.
SZTÁR
Édesapja 1945-ben készítette a képet a Central Parkban. Elmondása szerint ez Martha egyik legkorábbi gyerekkori emléke.
SZTÁR
A hercegnők decemberben még ott voltak a királyi karácsonyi misén is, férjeikkel együtt. Gyerekeik érdekében most inkább háttérbe vonultak.
SZTÁR
A hercegné szokásához híven kifogástalanul jelent meg, noha a botrányok közepedte neki sincs könnyű dolga. Ez volt a királyi család legnagyobb közös megjelenése mióta András herceget letartóztatták.
SZTÁR
A műsorvezető számára a családdal töltött idő jelenti az ünnepet. Amíg gyerekei kicsik voltak, sokszor szervezett nekik tojáskereső akciókat is, amiben nagyon ügyesek voltak.
SZTÁR
Megható képeken örökítette meg az olasz fotós a nagyhét egyik legintenzívebb és legmélyebb pillanatait a dél-olaszok számára.
SZTÁR
Szakértők szerint nem önmagában az elfogyasztott étel a legkritikusabb tényező a húsvéti rosszullétek mögött.
SZTÁR
Pár szabályt érdemes betartani. A „Szabad-e locsolni?” legyen valódi kérdés, és ha vizet használsz, legyünk tekintettel a ruhára, sminkre és a környezetre.
SZTÁR
Speciális ügyeleti rend szerint működnek a gyógyszertárak a húsvéti ünnepek alatt a hivatalos közlés szerint. Az ügyeletes és 0-24 órás patikák listája a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ honlapján érhető el.
SZTÁR
A megszentelt barkához számos népi hiedelem kötődik, a természeti csapások elleni védelemtől a jó termés biztosításáig. Egyes vidékeken ugyanakkor balszerencsésnek tartották a házba vinni.
SZTÁR
A húsvéti sonkavásárlást a hagyományosan érlelt és a gyorspácolt, „füstölt ízű” termékek közötti választás határozza meg. A Magyar Élelmiszerkönyv szigorú előírásai miatt a címkék alapos ellenőrzése javasolt a minőség érdekében.
SZTÁR
A művésznő húsvét előtt beszélt arról, hogyan alakította át a hagyományokat Vince unokája érkezése. A gödöllői otthonában tartott ünnep ma már a közös játékokról szól.
SZTÁR
A tökéletes húsvéti sonka titka a főzés utáni hűtési technikában rejlik. Szakértők azt is javasolják, hogy vásárlás előtt kérjük meg a hentest, vágjon bele a sonkába.
SZTÁR
Országszerte az Aldi, a Lidl, a Spar, a Tesco, az Auchan, a Penny és a CBA pénteken, vasárnap és hétfőn zárva lesznek. Benzinkutaknál egyes Spar egységek nyithatnak, a csúcs csütörtökön és szombaton várható.
SZTÁR
„Mindig mondtuk, hogy tarts egy szünetet a KitKattel - mondta a csokicég vezetője és ezt a tolvajok most túl komolyan vették.”
SZTÁR
Állatvédő szervezetek minden évben az ünnepet követő 1-3 hónapban a leadott nyulak özönére figyelmeztetnek. A hirtelen felindulásból vásárolt állatok gyakran menhelyen végzik, vagy rosszabbul járnak.
Népszerű
Ajánljuk