SZTÁR
Van úgy, hogy egy válás után az ember elgondolkozik a régi életén. Néha olyan is van, hogy nem csak a rossz részek ugranak be, bár azért ez eléggé ritka. Most így járt Kim Kardashian is, aki egyszer csak rájött, mennyire hiányzik neki a volt férje. Mármint az, aki akkor volt, amikor boldogok voltak együtt.
SZTÁR
Meglehetősen rémes állapotokat talált, amikor édesanyja az élete utolsó másfél évére kórházba került.
SZTÁR
Az özvegy elmondta, hogy túljutni valószínűleg soha nem fog Berki Krisztián halálán, mivel nincs olyan nap, hogy ne gondolna elhunyt férjére.
SZTÁR
83 éves volt. Életét három memoár, egy életrajzi film, egy zenés musical és 2021-ben a Tina című elismert dokumentumfilm örökítette meg.
SZTÁR
A Pa-dö-dő énekesnője élete utolsó éveiben a Klubrádiónál dolgozott, utolsó interjúját is itt adta mintegy két hónapja. Nem gondolt a halálra.
SZTÁR
A Pa-Dö-Dő együttes énekesnője az állandó társával, Lang Györgyivel közösen énekelt, Ez a hely című dalt osztotta meg közösségi oldalán.
SZTÁR
Maga a vőlegény is brutális sérüléseket szenvedett, még hosszú hónapok alatt fog csak teljesen felépülni.
SZTÁR
Néhány hete találkozott utoljára a két színésznő, akik évtizedek óta szoros baráti kapcsolatot ápoltak.
SZTÁR
A népszerű színész már egy hete kómában volt, és semmi jelét nem mutatta a javulásnak. Orvosai sem láttak más lehetőséget.
SZTÁR
„Azt hiszem, minden gyászoló megérzi ezt egyszer: a bűntudatot, hogy a kínnal együtt esetleg ő is kikopik belőled. A gyász, mint minden igazán fontos feladat az emberi életben, komplikált és zavaros dolog.”
SZTÁR
Egy komoly betegség vagy egy baleset túlélése, egy szeretted, közeli barátod halála. A szakemberek szerint a trauma után más leszel.
SZTÁR
Júlia asszony a Borsnak nyilatkozott, szerinte Mazsi direkt nem titkolja új szerelmét, mert „botrányhős akar lenni.”
Népszerű
Ajánljuk