ÉLETMÓD
Gombos Edina szerint sok minden kimarad a turistáknak szánt brosúrákból: a szinte elviselhetetlen páratartalom, a menetrendszerűen lezúduló trópusi záporok, a gyakran jegesre hűtött üzletek és éttermek, valamint a zsúfolt strandok.
ÉLETMÓD
A műsorvezető 11 év kihagyás után férjével, Alberto Costafredával vállalta a kalandrealityt. A bolíviai forgatás első napjait máris beárnyékolta valami.
ÉLETMÓD
Alberto hetek óta nem szerepelt a családi videókban, a nézők pedig már a legrosszabbra gondolnak.
ÉLETMÓD
A volt tévés Floridában reggelente a gyerekeit iskolába viszi után egyórás sétával indítja a napját. Ezzel a rutinnal a mentális egészségét védi és a korábbi, hajszolt életritmusát ellensúlyozza.
ÉLETMÓD
A család most együtt ünnepelte a függetlenség napját, és azt, hogy 10 évvel ezelőtt költöztek az Egyesült Államokba.
ÉLETMÓD
A videóból kiderült az is, hogy a mai fiatalok nem boldogok, mert egyrészt olyan erős a közösségi média hatása, másrészt olyan nagyok a generációs különbségek a gyerekek és a szüleik között.
ÉLETMÓD
A Milton hurrikán hétfő este megközelítette a viharok ismert maximális erejének határát, rövid ideig a széllökések meghaladták a 322 km/h-t.
ÉLETMÓD
A Floridába költözött sztár saját Instagram videójában döbbent meg a Milton hurrikánról érkező friss hírek miatt. Épp felkészülnek a legrosszabbra.
ÉLETMÓD
A lángos árai kevésbé lepték meg őket, azonban egy zöldségesnél elképesztően magas összeget kértek el tőlük.
ÉLETMÓD
Nem azért mentek ki, hogy meggazdagodjanak, de kint több szempontból jobb körülmények között élnek.
ÉLETMÓD
A tévés műsorvezető egy ideje Floridában él férjével, de kiderült, Alberto nagyon hiányolja Magyarországot
Népszerű
Ajánljuk