ÉLETMÓD
Egy több mint 112 ezer beteg adatait elemző tanulmány megerősítette, hogy a fiatalkori vastagbélrák túlélése kedvezőbb lehet. A jó prognózisnak azonban ára van.
ÉLETMÓD
Egy új kutatás szerint a génekre gyakorolt hatás kétharmadát a vape íze és típusa határozza meg. A használat gyakorisága és mennyisége jóval kevésbé számít a kockázatok szempontjából.
ÉLETMÓD
A fülhallgatók rádiófrekvenciás jeleket bocsátanak ki, melyek egészségügyi hatásairól vita zajlik. Mérések szerint a kibocsátásuk tízszeresen is a törvényi határérték alatt marad, de a kételyek erősek.
ÉLETMÓD
A fitneszedző ma már alázattal küzd a gyógyulásért, és egyetlen dologért imádkozik. Legnagyobb vágya, hogy láthassa a majdani unokáit felnőni.
ÉLETMÓD
„Mikor kapsz egy időpontot az onkológiára, egyszerűen nem lehet elmesélni azt az érzést” – mondta a fitneszedző.
ÉLETMÓD
A körmökön és körmök körül megjelenő elváltozások döntő többsége ártalmatlan. Vannak azonban ritka, de fontos kivételek.
ÉLETMÓD
Hiába oltják a lányokat, a nyájimmunitás elérhetetlennek tűnik. A modell szerint már a fiúk kétharmadának oltása is elég lenne a győzelemhez.
ÉLETMÓD
A dán férfi mintáit 17 éven át használták, a hibát senki nem vette észre. A Li-Fraumeni-szindrómával született gyerekek közül sokan már nem élnek.
ÉLETMÓD
Akkoriban terjedtek el többek közt a felvágottak, a fagyasztott készételek, a bolti nassolnivalók, a színezett, szénsavas üdítőitalok és a porból készült gépi fagylaltok.
ÉLETMÓD
Az eredmény azért fontos, mert a kimutatott rákos esetek háromnegyede olyan típus volt, amelyhez jelenleg nincs külön szűrőprogram.
ÉLETMÓD
Rákmelegőző és vérnyomáscsökkentő hatású ez az ijesztően zöld csodatea, érthetetlen, miért nem iszod
Antioxidánsokban igen gazdag, támogatja az immunrendszert, csökkenti a gyulladásokat, és hozzájárul a szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséhez.
ÉLETMÓD
A daganatos megbetegedések kezelésében döntő fontosságú a korai felismerés, ezért érdemes folyamatosan ügyelni a tested működésére.
ÉLETMÓD
Most először találtak összefüggést egy Magyarországon is elterjedt szexuális úton terjedő vírus és egy végzete bőrráktípus között.
ÉLETMÓD
Rengeteg élelmiszerben megtalálható az üdítőitaloktól a kekszekig, és az a gond vele, hogy a rákos sejtek a szaporodásukhoz használják fel.
ÉLETMÓD
Az orvostudomány és a technológia olyan erős fejlesztésekkel rukkolt elő, amelyek szó szerint életeket menthetnek.
ÉLETMÓD
A napi 10 ezer lépés már szinte szentírás: okosórák, fitneszappok, irodai egészségnapok mantrája lett. De mi van, ha az egész csak egy jól sikerült marketingkampány volt?
ÉLETMÓD
A rákos sejteknek nagyszerű energiaforrás a glikogén (a glükóz poliszacharidja): gyors növekedést biztosít számukra, így túlterhelhetik az immunrendszert.
Népszerű
Ajánljuk