Zebegényben betiltotta a halloweent a polgármester: „Az esemény október 31-én nem tartható meg – sem jogi, sem erkölcsi, sem kulturális alapon”

Amikor az orvosok közlik, hogy a tünetek mögött „csak gázos belek” állnak, és amúgy is „túl fiatal a rákhoz”, az ember hajlamos megnyugodni. Vagy legalábbis megpróbál. Schayene Silva, egy 38 éves, kétgyermekes anya azonban nem nyugodott meg. Miután 2022 februárjában új házba költözött, furcsa és egyre súlyosbodó tünetek kezdték gyötörni: gyomorégés, köhögés, hányás és fulladással járó pánikrohamok. Összesen nyolc különböző orvost keresett fel, de érdemi választ sehol sem kapott. Végül 2024 októberében egy MRI-vizsgálat rántotta le a leplet a valóságról: a bal veséjében daganat nőtt. A diagnózis: egyes stádiumú, kettes grádusú veserák.

A daganatot szerencsére kioperálták, Silva azóta daganatmentes, de a „balszerencse” magyarázattal nem tudott mit kezdeni. Visszagondolt, és rájött, a panaszai a költözéssel kezdődtek.

– emlékezett vissza. „Pánikrohamaim voltak, nem kaptam levegőt, de mivel terhes voltam, azt hittem, emiatt van.” A gyanú a házra terelődött, ezért fogta magát, és szétszerelte a házzal együtt kapott jégkészítőt, ahol sokkoló látvány fogadta: a gép belsejét vastagon belepte a penész – írja a Kennedy News and Media. Ekkor fordult a ChatGPT-hez, ami segített neki összekötni a pontokat a penész és a tünetei között.

Silva ezután csináltatott egy Ochratoxin-tesztet, ami egy penészgomba által termelt méreganyag jelenlétét méri.

A WHO szerint az Ochratoxin legjelentősebb hatása a vesekárosodás, és bár állatkísérletekben veserákot is okoz, embereknél ez az összefüggés egyelőre nem bizonyított. Silvának azonban ennyi is elég volt. „Azonnal abbahagytam, és már másnap nem égett a gyomrom, és nem kellett hánynom” – mondta. A változás drámai volt. „Nincsenek pánikrohamaim, újra tudok vezetni, nő a hajam, nőnek a körmeim. Amint megszűnik a kitettség, a tested tudja, hogyan gyógyítsa meg magát. Tudtam, hogy az orvosnak nincs igaza, ezért nem adtam fel. Úgy érzem, legyőztem, jól vagyok.”

Az OpenAI, a ChatGPT fejlesztője az esetre reagálva közölte, hogy a platform

A történet így egyszerre szól egy nő elképesztő kitartásáról, a modern orvoslás tehetetlenségéről, és arról a bizarr helyzetről, amikor pont egy mesterséges intelligencia adja meg a kezdő lökést a lehetséges megoldáshoz. Annak ellené, hogy nem lenne szabad neki.

Egy ösztönökből és tanult viselkedésből szőtt, komplex jelzés, ami messze túlmutat azon, hogy te vagy a legmelegebb pont a szobában.

A dolog mögött a bizalom, a kötődés és a biztonságérzet komplex keveréke áll. A macskák természetüknél fogva óvatos állatok, alvás közben pedig a legsebezhetőbbek. Ha egy macska mégis az emberi testet választja pihenőhelyül, azzal azt jelzi, hogy melletted leeresztheti a pajzsot, és nincs többé szüksége a folyamatos éberségre. Szakértők szerint ez a mély bizalmi kötődés egyik legerősebb jele.

Persze, a hő sem egy utolsó szempont. Az emberi test természetes, egyenletes hőforrás, a légzésünk ritmusa pedig nyugtatóan hat rájuk, hasonlóan ahhoz, ahogy kölyökként az anyjuk mellett pihentek. De a dolog nem áll meg itt. Amikor a macska rajtad szunyókál, finoman jelöli is a területét. Az illatával lényegében azt üzeni a világnak, hogy te hozzá tartozol. Ez a gesztus tehát egyszerre szól a bizalomról, a kötődésről és egyfajta birtoklásról is.

Ez a fokozatosan kiépülő, tanult bizalmi viszony nem egyik napról a másikra alakul ki. Csak akkor jön létre, ha a macskát stabilan és következetesen pozitív élmények fűzik a gazdájához.

Ez a hirtelen viselkedésváltozás akár stresszre vagy szorongásra is utalhat, amivel érdemes lehet állatorvoshoz fordulni. A legtöbb esetben azonban ez a furcsa rituálé csupán annyit jelent: a macskád boldog, biztonságban érzi magát, és a világon a legjobban a te közelségedet keresi.

Sokan a csutkájával együtt eszik meg a gyümölcsöt, nem is sejtve, milyen méreganyagot juttatnak a szervezetükbe. A tünetek pedig ijesztőek lehetnek. Az alma a legjobb barátod, amíg meg nem próbál lassan, alattomosan végezni veled. Na jó, ez persze túlzás, de van egy része, amit tényleg jobb, ha békén hagysz. A lényeg: az almát edd, a magházat dobd ki. Pár mag véletlenül lecsúszik egészben? Semmi vész, az univerzum nem dől össze. Szétrágod? Na, ott kezdődnek a bajok. A mag belsejében ugyanis amigdalin található, egy természetes növényi vegyület, ami rágás és emésztés közben hidrogén-cianidra bomlik. Igen, arra a cianidra.

Persze mielőtt rohannál a toxikológiára, mert tegnap lenyeltél két magot, szögezzük le: a mérték a lényeg. Egy almában van nagyjából 5–8 mag. Ha ezt véletlenül lenyeled, általában sértetlenül átszalad a rendszeren.

Szóval pánikra nincs ok, de a tudatosság nem árt: a magházat egyszerűen dobd ki, ne rágcsáld el unalmadban. Gyerekeknek meg pláne soha ne add oda a gyümölcsöt a magházzal együtt, és a kutyának vagy a macskának se a magos csutkát vesd oda jutalomfalatként.

És ha már itt tartunk, mi a helyzet a héjjal, amivel mindenki riogat? Valójában az a gyümölcs egyik legértékesebb része, tele rosttal és antioxidánssal.

A tuti módszer egy langyos vizes öblítés, amit egy szódabikarbónás áztatás és dörzsölés követ, a végén pedig jöhet még egy tiszta vizes kör. Ezzel a viaszréteg és a felületi szennyeződések nagy része eltűnik. Ha pedig megbízható a forrás – mondjuk a saját kerted vagy egy bio termelő –, akkor meg pláne felesleges megszabadulni tőle. Mert amúgy az alma tényleg csúcs: alacsony a kalóriatartalma és a glikémiás indexe, a pektin pedig jót tesz az emésztésnek és a bélflórának.

A végére pedig romboljunk le egy makacs tévhitet. Időnként felbukkan a „B17-vitamin” kifejezés, amely kereskedelmi vagy köznyelvi elnevezésként tapadt az amigdalinhoz. Lényeges tisztázni, hogy ez nem valódi vitamin. Ne dőlj be a téves megnevezéseknek, és ne kezdj el almamagot rágcsálni „egészségtudatosan”.

Ilyenkor azonnal orvoshoz kell fordulni. A napi rutin tehát egyszerű: magház ki, a többi jöhet – tízóraira, zabkásába, salátába, vagy süsd meg egy kis fahéjjal.

„Húsz tánc volt, és mindet végigtáncoltam, s fáradtság nélkül” – írta Jane Austen 1798 decemberében a nővérének, és ezzel a mondattal nemcsak a kondijáról adott számot, hanem egy komplett iparágról is. A Bridgerton-kor arisztokrata hölgyeinek élete ugyanis a sorozatok csillogó kulisszái mögött egy kőkemény, 0-24-es menedzseri meló volt, ahol a termék saját maguk, a célpiac a házasulandó nemes urak, a végső cél pedig egy jó parti, ami biztosítja a család és a saját jövőt. A napirendjük ehhez a kíméletlen projekthez igazodott, minden perce gondosan megtervezett stratégiai lépés volt a társadalmi sakktáblán. Forrás

A vacsora, ami a nap fő eseménye volt, egyre kijjebb tolódott, a divatos körökben már este hat-hét, sőt nyolc órára. Így aztán a „reggeli látogatás”, vagyis a morning call, simán belefért délután egy és négy közé. Ez a laza időkezelés teret adott a nap első felének legfontosabb tevékenységére: a kötelező pengetésnek, firkálásnak és trillázásnak, amit a korabeli self-help irodalom „accomplishment”-nek, azaz műveltségnek vagy készségnek csúfolt. Egy fiatal hölgynek illett zongoráznia, hárfáznia, énekelnie, akvarelleket festenie, franciául és olaszul csevegnie, és persze kecsesen táncolnia. A cél azonban nem a művészi önkifejezés volt. A The Mirror of the Graces című, 1811-es illemtankönyv kerek perec leírja a lényeget: „Legyen a tartásuk a zongoránál vagy a hárfánál könnyed és kecses… az egyszerűség legyen minden tettük dísze.” Vagyis nem virtuóznak kellett lenni, hanem egy kellemes, a férj vendégeit szórakoztatni képes, dekoratív kiegészítőnek.

A délelőtti gyakorlás után jött a terepmunka, a már említett „morning call”. Ez egy kőkemény, 15-20 perces műfaj volt, egyfajta társasági speed-dating, ahol a kapcsolatokat kellett ápolni és a pletykákat begyűjteni. Túl sokáig maradni halálos bűnnek számított. A szabályok szerint a vendéglátó hölgynek ilyenkor félbe kellett hagynia minden komolyabb tevékenységet. Könnyed kézimunkát folytathatott, de eszébe ne jusson zongorázni vagy rajzolni, azzal ugyanis a vendég idejét rabolná. A nap következő nagy nyilvános eseménye a délutáni parádé volt a Hyde Parkban. A Rotten Row nevű lovas sétányon és a mellette futó kocsiúton délután fél öt és fél nyolc között zajlott a „divatóra”. Ez volt a látni és látszani legfontosabb színtere, a korabeli Instagram-feed, ahol fel lehetett mérni a konkurenciát, meg lehetett mutatni a legújabb ruhát, és persze diszkréten flörtölni a hintókból és a nyeregből.

A park után vagy helyett a napirendbe belefért egy kis vásárlás a modistánál, vagy egy látogatás a könyvkölcsönzőben. Ez utóbbi nemcsak az olvasásról szólt, hanem egyfajta női klubként is működött. Mivel egy új, háromkötetes regény vagyonokba került, a hölgyek inkább éves tagságot váltottak. A könyvtárak olvasótermei a legfrissebb divatlapokkal, például a La Belle Assemblée-vel csábították a nőket, és tökéletes helyszínt biztosítottak a diszkrét csevegésre, távol a férfiak kíváncsi füleitől. A nap csúcspontja azonban kétségkívül az este volt. A késői vacsora után a hölgyek visszavonultak a szalonba, míg a férfiak a portói mellett beszélték meg a világ nagy dolgait, majd jöhetett a színház, az opera, egy kártyaparti vagy a szezon legfontosabb eseménye, a bál.

A bálok közül is kiemelkedett az Almack’s, a londoni társasági élet legexkluzívabb, legszigorúbban őrzött szentélye. Itt szerdánként tartottak táncmulatságokat, ahová bejutni csak a klubot irányító nagyhatalmú hölgyek, a „lady patroness”-ek által aláírt belépővel lehetett.

A legfontosabb szabály azonban az időre vonatkozott: este 11 óra után senkit nem engedtek be, akárki is volt az. A legenda szerint egyszer magát Wellington hercegét, a napóleoni háborúk hősét is visszafordították, mert hét perccel 11 után érkezett. „A szabály szigorú, nem tágíthatok – mondja Willis –, kérem, menjen vissza a jegyéért!” – foglalja össze a helyzetet a korabeli költő, Henry Luttrell a Regency History blog szerint. Itt vezették be az olyan újdonságnak számító, enyhén botrányos táncokat is, mint a keringő vagy a quadrille, amelyek a korábbi táncokhoz képest megdöbbentően intim testközelséget igényeltek. Egy ilyen bálon pedig nem lehetett lazsálni; Jane Austen húsz tánca is mutatja, hogy ez is az állóképességről és a kitartásról szólt. A napirend persze nem volt mindenhol ennyire feszes. A londoni szezonon kívül, például a fürdőváros Bathban, a programok lazábbak voltak, a „public breakfast” nevű eseményeken délelőtt teáztak, sütiztek, sőt, akár táncoltak is a szabadban.

És hogy a kép teljes legyen, az arisztokrata hölgyeknek illett jótékonykodniuk is: iskolákat pártoltak, adományokat gyűjtöttek, ezzel is bizonyítva erkölcsi feddhetetlenségüket és a rangjukkal járó felelősségtudatukat.