SZTÁR
A Rovatból

Wunderlich József: „Megismertem, hogy milyen küzdeni a szerelemért”

Akár a magyar Colin Firth, mindig udvarias és szellemes, hamarosan pedig ugyanabban a híres szerepben láthatjuk a színpadon, mint amely világszerte ismertté tette a brit színészt. Wunderlich József lesz Mr. Darcy - és erről először a Sassy-nak mesél.

Megosztom
Link másolása

Wunderlich József Junior Prima díjas magyar színész, énekes, zenész. 2015-től a budapesti Vígszínház tagja, A Grund – vígszínházi fiúzenekar nevű formáció alapító tagja. Kétgyerekes apa, felesége Bach Kata színésznő. A színpadon számos arcát megismerhette már a közönség, hamarosan pedig egy egészen különleges előadásban is látható lesz, amelyről első alkalommal lapunknak, a Sassy-nak nyilatkozott.

 

- Jó érzések vannak bennem, túl vagyok életem egyik legkülönlegesebb színházi évadján. A Krum című előadás főszerepét játszottam. Komoly szakmai kihívást jelentett megtalálni és megformálni Krum egyéniségét. A jelenléte egyszerre nagyon mély, erőteljes és humoros is. Ez a furcsa összetettség tette igazán különlegessé számomra.

Amikor bemegyek a színházba, akkor képes vagyok minden mást kizárni, hogy kétszáz százalékkal koncentrálhassak a feladatomra, legyen szó délelőtti próbáról vagy esti előadásról.

Számomra nem okoz gondot az sem, hogy két teljesen különböző figurát játsszak egymás után. Mostanában gyakori, hogy egyszer a Krumot játszom, máskor pedig az Amadeust, ez azt jelenti, hogy egyszer egy lakótelepi utcagyerek bőrébe bújva, erkölcsi válságok közepette kell küzdenem egy élhetőbb életért, máskor pedig II. József császár bőrében nagysúlyú döntéseket hozok. Most mondhatnám, hogy ez nehéz feladat, de valójában nagyon jól kiegészíti egymást ez a két szerep, egészen más, mint egy Boka János vagy egy Jay Gatsby, és felüdít, hogy egy társulaton belül ilyen sokfélét lehet játszani.

Az Amadeus olvasópróbáján

- Mindig ilyen pozitív vagy? Akkor is, ha egy előadásban cserélődnek körülötted az emberek? Itt van A Pál utcai fiúk, sokat változott a szereposztás az elmúlt nyolc évben, sokan távoztak és sok új színész érkezett, de te maradtál.

- Ahogy Nádasdy írja egyik versében: A változás szűk száján átcsúszni, az horzsolás. Nehéz elengedni barátokat, kollégákat. Sokszor fájdalmas. Ugyanakkor van, hogy az új kollégák olyan energiákat tudnak behozni egy-egy előadásba, ami felfrissíti az egész csapatot. Egy ilyen helyzet magában hordozza a megújulás lehetőségét, és ezzel élni kell. Nyolc-tíz évig, vagy akár évtizedekig játszani és

frissen tartani egy előadást vagy egy szerepet, ez óriási szakmai kihívás.

A szerepcserék, kettőzések egy idő után törvényszerűek és az új energiák átsegíthetik a csapatot a holtponton.

- Mi történik akkor, amikor kifut egy darab, amit nyolc-tíz évig játszottál? Örülsz, vagy inkább gyászolod?

- Úgy szoktuk hívni, hogy darabtemetés, de én nem szoktam gyászolni. Persze, nem egyszerű elengedni egy olyan előadást, ami tíz évig része volt az életemnek. Én mégsem érzem magam rosszul, ha erre kerül a sor, mert felismerem benne az összegzés lehetőségét. Ilyenkor ahelyett, hogy siratnám a darabot, inkább végiggondolom, hogy mit kaptam tőle, mit tanultam a figurától, mit a kollégáktól, a rendezőtől, és mit tanultam magamról. Persze igazán sosem lehet elengedni a megélt szerepeteket, ezek velem maradnak, tovább élnek bennem tudás és tapasztalat formájában, és talán tovább élnek az új előadásokban vagy a személyes életemben is.

II. Józsefként a Vígszínház színpadán

- Jó, hogy említed az új darabokat. Milyen új szerepek várnak rád?

- A következő évadban lesz egy nagyon különleges darab.

Amikor először hallottam, hogy ezt műsorra fogják tűzni, nem hittem el. A Büszkeség és balítélet lesz színpadon.

Nagy fába vágjuk a fejszénket, hiszen ezt a történetet sokan sokféleképpen feldolgozták, rengeteg adaptáció született, köztük a híres Colin Firth féle film, amiben még sok más sztárszínész látható. Még nem árulhatok el részleteket az előadásról, de azt elmondhatom, hogy én kaptam Mr. Darcy szerepét.

- Említetted a Colin Firth alakítását - ez segít a felkészülésben?

- Nem szoktam újranézni és újraolvasni azokat a műveket, amelyekben színészként játszom. Ennek egyszerű oka van, csak összezavarna.

Ha most újra megnézném azt a feldolgozást, amiben Colin Firth volt Mr. Darcy, akkor valószínűleg a látottakból indulnék ki,

pedig a film egy másik műfaj, máshol vannak a súlypontok, számomra a színházi szövegkönyv az alap, ebből kell kiindulnom. Bár most, a beszélgetés alatt még nem tudom, hogy milyen lesz a szövegkönyv, de izgatottan várom, hogy megkapjuk a szöveget és a kollégákkal együtt elkezdjünk megalkotni egy új Büszkeség és balítélet feldolgozást.

- Nem nézed újra a filmet, nem olvasod újra a könyvet. Ilyen jól ismered ezt a romantikus történetet?

- A húgomnak köszönhetően nagyon jól ismerem. Mi mindig jó kapcsolatban álltunk, kamaszkorunkban pedig még közelebb kerültünk egymáshoz, a húgom pedig szerette a Büszkeség és balítélet történetét, én is megnéztem mindent, amit csak lehetett, sorozatot, filmet és még a regényt is olvastam.

Fiú létemre engem is magával ragadott ez a furcsa romantikus világ, amiben megismertem, hogy milyen küzdeni a szerelemért.

Most, hogy ezekre visszaemlékszem, nem lesz könnyű feladatom Mr. Darcy szerepében.

- Itt egy újabb kihívás, biztosan örülsz.

- Illetve itt van Az imposztor, Spiró György darabja is, amelyet a Pesti Színházban fogunk bemutatni a következő évadban. Ezt az előadást is nagy reményekkel várom, Kern András játssza benne a főszerepet, akit csodálatos színésznek tartok, és már most tudom, hogy nagy élmény lesz testközelből végignézni, hogy hogyan építi fel a szerepét, és biztos vagyok benne, hogy rengeteget fogok tőle tanulni.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
Szomorú: durván átverték A Nagy Ő esélyesét, ügyvédhez kellett fordulnia
Kiss Krisztina egy autó miatt keveredett jogi vitába. Hiába kérte, nem cserélték ki a folyton szervizben álló járművet, ezért keményebb eszközökhöz folyamodott.

Megosztom
Link másolása

Miközben A Nagy Ő-ben épp a versenyfutás zajlik Stohl András kegyeiért, a műsor egyik legesélyesebbnek kikiáltott szereplője, Kiss Krisztina a való életben egy egészen másfajta harcot vívott. Itt nem egy szál vörös rózsa volt a tét, hanem egy működő autó, az ügyhöz pedig végül már jogi segítség kellett.

A nézők és a többi versenyző szerint is a 47 éves üzletasszony lenne a tökéletes befutó a színésznél, csakhogy amíg Stohl láthatóan gyorsítana, addig Kriszta inkább a féket nyomja

– írta a Story.hu. Hallani sem akar arról, hogy alig négyórányi ismeretség után csókolózzon, ahogy azt Kiara Lord tette Bucival. Ez a fajta következetesség azonban nemcsak a szerelmi életére jellemző. Amikor egy autóvásárlásnál úgy érezte, csúnyán rászedték, nem habozott kiállni magáért, és a történetét a közösségi oldalán is kiteregette.

„Röviden a sztori: augusztus 24-én vásároltam egy autót, ami most már több mint fél éves időtartamot töltött a szervízben”

– vázolta a korábbi helyzetet Kiss Krisztina. Mindössze annyit szeretett volna elérni, hogy egy közelgő utazása előtt cseréljék ki a szervizben dekkoló járművet, az értékesítők azonban erről vélhetőleg hallani sem akartak.

Az ügy itt fordult komolyra: Kriszta ügyvédhez ment, aki azt tanácsolta neki, hogy a közösségi oldalára feltöltött, az esetről szóló videókat inkább tüntesse el. Hogy mi lett a perpatvar vége, és sikerült-e végül dűlőre jutnia a céggel, arról nem tájékoztatta a követőit. Egy dolog azonban biztos:

a Nagy Ő-s szereplése óta már egy elektromos autóval jár, a korábbi kálváriájára pedig pontot tett.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Ezt a „megalázó feladatot” Andrásnak a kilakoltatása után először kell saját kezűleg elvégeznie
Károly királynak elege lett, ezért a 65 éves herceget Norfolkba száműzték. A sandringhami birtokon már most hosszú a lista azokról, akik nem hajlandóak kiszolgálni őt.

Megosztom
Link másolása

Lassan eljön a nap, amire senki sem számított: Mountbatten-Windsor András, a királyi család kegyvesztett tagja kénytelen lesz kinyitni a saját bejárati ajtaját. A 65 éves András ugyanis február 2-án, hétfő éjjel hivatalosan is elhagyta a 30 szobás windsori Royal Lodge-ot, miután III. Károly király a hírek szerint megelégelte az újabb Epstein-kiszivárogtatásokat. A volt herceget 132 mérföldre szállították Norfolkba, ahol a Sandringham-birtokon lévő Wood Farm Cottage-ben rendezkedett be átmenetileg. András minden, vele szemben felhozott vádat tagad.

Az igazi dráma azonban nem a költözés ténye, hanem a mindennapok prózája.

A Sandringham-birtokon ugyanis nem tolonganak a jelentkezők, hogy a kegyvesztett királyi sarjat kiszolgálják,

a személyzete pedig drasztikusan megfogyatkozott. A helyzetet a The Sun által idézett forrás foglalta össze a legtalálóbban. „Akik évekig mellette voltak, már nincsenek. A legjobb esetben is csak egy maroknyi személyzet marad” – mondta a lapnak a névtelen informátor, aki szerint ez egészen szokatlan helyzetet teremthet.

„Lehetséges, hogy életében először neki magának kell majd ajtót nyitnia az embereknek.”

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a birtok vezetősége közölte a dolgozókkal: senki sem köteles Andrásnak dolgozni, ha ez kényelmetlenül érinti. A felhívás pedig úgy tűnik, termékeny talajra hullott.

„Megmondták nekik, hogy nem kell Andrást kiszolgálniuk vagy neki dolgozniuk, ha kényelmetlenül érzik magukat. Már most elég hosszú a lista azokról, akik nemet mondtak. Érthető a nyugtalanság, hiszen mára totális páriává vált”

– tette hozzá a forrás.

András a tervek szerint április elején költözik át a végleges otthonába, a szintén a sandringhami birtokon található Marsh Farmra. A Royal Lodge-ot 2003 óta használta egy 75 évre szóló bérleti szerződés keretében, de a kiköltözésére irányuló nyomás tavaly ősszel jelentősen megerősödött. A mostani, felgyorsított költözés nem véletlenül esik egybe azzal, hogy a rendőrség egy új, 2010-re datált állítást is „értékel” az Epstein-ügyhöz kapcsolódóan. András továbbra is minden jogsértést következetesen tagad.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
„Én még nem tudom megnézni” – Kálloy Molnár Péter özvegye ezt mondja férje utolsó tévés szereplése előtt
Lestár Ágnes megtörten vallott arról, milyen érzés a férjét a képernyőn látni. Miért bátorít mindenkit a műsorra, ha ő egy képkockát sem bír látni belőle?

Megosztom
Link másolása

A tavaly december 1-jén elhunyt Kálloy Molnár Péter egyik utolsó televíziós szereplése kerül képernyőre február 7-én, szombaton a TV2 Kincsvadászok VIP című műsorában. A színész özvegye, Lestár Ágnes elmondta, mit érez a körülbelül egy éve rögzített felvétel sugárzásával kapcsolatban.

„Örülök, hogy lemegy. Mert Peca jelen van, jó a műsor, aranyosak a résztvevők, kedves az egész. Imádta az antikot, a régit, ahogy én is. Ahonnan jövünk, azt érdemes megőrizni”

– nyilatkozta Lestár Ágnes, aki hozzátette, bár támogatja az adásba kerülést, ő személyesen még nem áll készen arra, hogy megnézze a felvételt. „Nem érzem problémának, mert egy film is többször előkerül az évek során. Tudom, hogy a családunkban van olyan, aki ezt örömmel fogja nézni.

Mert Peca ott van, örömteli, a jövő felé néz. Én ezeket most még nem tudom megnézni, még nem tartok ott.”

A műsorban nem ez az első eset, hogy egy időközben elhunyt híresség szerepel: korábban a tavaly júliusban elhunyt Schmuck Andor is feltűnt egy adásban.

Lestár Ágnest ugyanakkor felbőszítik azok a kamu oldalak, amelyek férje nevével élnek vissza. „Szörnyű, hogy vannak ezek a kamu oldalak, amik hírportálokat másolnak, és teljesen hamis dolgokat írnak.

Miért nem keresték meg életében, hogy reklámozzon? Mélységesen szégyenteljes, hogy valakit így használnak életében vagy halálában.

Nagyon szívesen üzennék annak, aki ezt elkövette” – mondta az özvegy, aki inkább azokra a projektekre koncentrál, amelyek a színész emlékét őrzik.

Március 14-én a Riz Levente Sportcsarnokban emlékező rendezvényt tartanak, ahol egy amerikai produkció első kockáit is bemutathatják. „Ott, ha már minden igaz, vagy egy előzetes, vagy egy-két jelenet le tud menni majd abból a filmből.

De van még, úgy tudom, négy-öt film is, amelyek többé-kevésbé elkészültek, de még a fiókban vannak, és nem mutatták be őket.

Tervezzük ezenkívül egy alapítvány létrehozását is, ami minden évben rendezne a születésnapján egy díjátadót. Illetve van még egy zseniális forgatókönyve is, ami talán idén megjelenik” – vázolta a terveket Lestár Ágnes.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Így énekelt együtt Cruz Beckham és a Spice Girls egy nyugis este a vacsoraasztalnál - videóval
A meghitt videót, amin a 'Viva Forever'-t éneklik, a kisebbik fiú, Cruz tette közzé az Instagramon.

Megosztom
Link másolása

Miközben Brooklyn Beckham a nyilvánosság előtt épp a szennyesét teregeti, a héten váratlanul átszűrődött a zajon egy adag tömény, kilencvenes évekbeli nosztalgia. A Spice Girls nagy része ugyanis összeállt egy akusztikus performanszra, hogy elénekeljék 1998-as klasszikusukat, a 'Viva Forever'-t. A meghitt közös éneklést Victoria Beckham fia, Cruz tette közzé az Instagramon, a videóban pedig ő maga pengeti a gitárt, miközben édesanyja, Victoria „Posh Spice” Beckham a régi csapattársakkal, Melanie „Mel C” Chisholmmal, Emma Buntonnal és Geri Halliwell-Hornerrel énekel.

A dal, ami eredetileg a Spiceworld-korszakban jelent meg és egybeesett Geri Halliwell 1998-as kilépésével, most egy sokkal lágyabb, elégikusabb hangot kapott. Az egyetlen hiányzó tag Mel B volt, akinek távollétét egy képviselő azzal magyarázta az Entertainment Weeklynek, hogy

„Melanie épp most ért haza yorkshire-i otthonába a mauritiusi nászútjáról, egy tizenhárom órás repülőút után.”

A videó persze nem csak a nosztalgiáról szólt. Cruz a posztjában a saját karrierjét is promózta, amikor ezt írta: „Azt hiszem, megtaláltam az előzenekaraimat… Mit gondoltok, van bennük potenciál? Valami izgalmas jön ma később ;) Tartsátok nyitva a szemeteket és vegyetek részt benne.” A szöveggel a hamarosan induló brit és európai turnéjára utalt, ami Párizst, Amszterdamot és Berlint is érinti.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

CRUZ (@cruzbeckham) által megosztott bejegyzés

Ez a melegség éles kontrasztban áll azzal a családi feszültséggel, amit Cruz bátyja, a 26 éves Brooklyn Beckham robbantott ki február elején. Instagram-sztorikban közzétett posztjaiban súlyos vádakkal illette a szüleit, David és Victoria Beckhamet, és nyilvánosan elhatárolódott a családtól.

„Évekig hallgattam, és minden tőlem telhetőt megtettem, hogy ezeket az ügyeket magánügyként kezeljem”

– írta Brooklyn, majd hozzátette: „Nem akarok kibékülni a családommal.” Azt is állította, hogy a szülei rosszul bántak vele a 2022. áprilisi, Nicola Peltz Beckhammel kötött esküvője körül. „A szüleim az esküvőm előtt óta megállás nélkül próbálják tönkretenni a kapcsolatomat, és ez nem hagyott alább.” Brooklyn szerint „az a narratíva, hogy a feleségem irányít, teljesen fordított. Engem a szüleim irányítottak életem nagy részében. Nyomasztó szorongással nőttem fel. Életemben először, mióta eltávolodtam a családomtól, ez a szorongás eltűnt.”

A színpadi viszályokról és a csapattal való bonyolult viszonyáról Victoria nemrég a saját Netflix-dokusorozatában beszélt. Felidézte, hogy nem is olyan régen Mel B megjegyzése mélyen érintette.

„Az egyik lány tényleg azt mondta nekem, és ez bántott, Melanie B volt az, aki azt mondta: ‘Ne felejtsd el, honnan jöttél.’”

Victoria erre így reagált: „Soha nem felejtettem el, honnan jöttem. Soha, de soha nem felejtettem el, hogy Posh Spice az oka annak, hogy most itt ülök. Lehet, hogy mogorva volt, de valójában nagyszerű volt.”

A rajongóknak ez a rövid, rögtönzött feléledés is elég volt. Egy emlékeztető, hogy a családi drámák és a régi sérelmek ellenére a girl power és a 'Viva Forever' még mindig pontosan ott és úgy hat, ahol kell.

Via Entertainment Weekly


Megosztom
Link másolása