Vilmos herceg: „Nem akarom elkövetni ugyanazokat a hibákat, mint a szüleim” – őszintén mesélt a gyerekkoráról
Az Apple TV+ A kedvetlen utazó című műsorának október 3-i epizódjában Eugene Levy vendégeként Vilmos herceg talán eddigi legőszintébb interjúját adta. A 43 éves trónörökös a gyerekkoráról, a feleségével, Katalinnal töltött családi pillanatokról és a jövőbeli királyi szerepéről beszélt.
Vilmos elmondta, hogy a trónra lépésével „jó irányú változást” szeretne hozni, de otthon, Katalinnal és három gyerekükkel – Györggyel (12), Saroltával (10) és Lajossal (7) – a legfontosabb számára a stabilitás.
Amikor Levy arról kérdezte, mennyire fontos számára, hogy a gyerekei „viszonylag normális családi életet” éljenek, Vilmos azonnal édesanyját, Dianát említette:
De a szüleim nyolcéves koromban elváltak, így ez nem tartott sokáig.”
A királyi válás, ami örökre meghatározta őt
Diana hercegné és Károly 1981-ben házasodtak össze, de a kapcsolat néhány év alatt válságba került – főként Károly és Camilla Parker Bowles viszonya miatt. A pár 1992-ben különvált, majd 1996-ban elváltak. Diana legendás interjújában úgy fogalmazott:
Vilmos szerint a szülei példája megmutatta, mit nem akar továbbörökíteni:
„Tanulsz a szüleid hibáiból, és igyekszel nem elkövetni ugyanazokat. Tudom, hogy a gyerekkori stressz és dráma mély nyomot hagy az emberben.”
„A média nem fogja tönkretenni a családomat”
A herceg arról is beszélt, hogy gyerekként végignézte, ahogy a média darabokra szedi a családját.
„A szüleim idején a sajtó telhetetlen volt. Minden apróságot tudni akartak, mindenhol ott voltak. Ma nehéz ezt elképzelni, de akkoriban még durvább volt.”
Vilmos szerint ez az élmény alakította ki benne azt a határt, amit most szigorúan őriz:
Aki átlépi a határt, azzal szemben harcolni fogok.”
A legnehezebb év
A walesi herceg arról is beszélt, hogy a 2023–2024-es időszak volt „élete legnehezebb éve”.
Katalin idén januárban jelentette be, hogy a kemoterápia után remisszióban van, és Vilmos megerősítette, hogy „minden jó irányba halad”. De hozzátette:
– mi is próbáljuk a gyerekeinknek megadni a biztonságot, amire szükségük van.”
„Nyílt család vagyunk – beszélünk a nehézségekről is”
Vilmos elmondta, hogy náluk természetes, ha valami bántja a gyerekeket:
„Nyílt család vagyunk, beszélünk arról, ami zavar minket. De sosem tudhatod, milyen hatása lesz egy-egy történésnek a gyerekekre, ezért a legfontosabb, hogy ott legyünk egymásnak, és biztosítsuk őket arról, hogy minden rendben lesz.”
A trónörökös végül arról is beszélt, mennyire fontos számára, hogy ne a monarchia, hanem az ember határozza meg őt:
Vilmos herceg most először mondta ki nyíltan, amit eddig mindenki sejtett: a királyi család tragédiái nemcsak a bulvár címlapjaira, hanem a gyerekek lelkébe is beégtek. Ő pedig – talán elsőként a Windsorok történetében – tényleg megpróbál máshogy élni.