Tízmilliók ünneplik a kisgyerekről készült videót, aki bemászik az ablakon, és belülről kinyitja az ajtót az anyjának
93 millióan látták a TikTokon azt az aranyos, egyúttal végtelenül vicces videót, amelyet egy édesanya készített a kisfiával átélt, nagy kalandjukról.
Az anyuka a videó elején jön rá, és el is mondja, hogy apánál felejtették a kulcsot, így kizárták magukat a házból. Szerencsére a nappali egyik ablaka résnyire nyitva maradt, az anya becslése szerint a gyerek azon bőven befér.
Már csak az az "apró" feladat volt hátra, hogy a három-négy év körüli kisfiút, Holdent az anyja rávegye, hogy bemásszon az ablakrésen, bent egy széket húzzon a bejárati ajtó elé, felálljon rá, és belülről elfordítsa a zárat, azaz kinyissa, hogy az anya is be tudjon menni.
A székre először felült, aztán talált a földön egy labdát, játszadozott vele, majd rábukkant valami kőre, odavitte a kint didergő anyjának (látszik, hogy havas a táj, a gyerek is jól be van öltözve, tehát igencsak hideg lehet odakint), aztán további, felettébb érdekes dolgokat talált a házban, amivel eljátszadozott.
Szerencsére nem túl sokáig, az anyja komoly hangjára - "Holden, kérlek, figyelj rám, nyisd ki az ajtót, nem tudok bemenni a házba." - végül odatolja a széket az ajtóhoz, még a szőnyeget is kihúzza alóla, feláll rá, és elfordítja a zárat. Az anya rohan is kinyitni az ajtót, és fennhangon, nevetve ünnepli a fiát: "Elképesztő vagy!"
A több tízezer kommentelő is így gondolta, de egyértelműen dicsérték azt is, ahogyan a kint fagyoskodó édesanya végig nyugodtan, szeretettel beszélt a fiához, egyetlen percre sem veszítette el a türelmét a nem éppen kényelmes helyzetben.
@gesikaaaaaa Thank god for tiny humans #bne #lockedout #tinyhuman #mamashelper #breakingin #DoTheSmartThings #toddlercomedy #kidtok ♬ original sound - Holden and Mama