SZTÁR

Taylor Swift teljesen belezúgott Trevisbe, senki nem bánt még vele úgy, mint a férfi

A hétvégi nyilvános randevúk megmutatták, milyen szoros a kapcsolat Taylor Swift és Travis Kelce között. Erre a románcra egyikük sem számított, de ragyogóan alakul.

Megosztom
Link másolása

„Travis teljesen más, mint bárki, akivel Taylor Swift eddig randizott, és ahogy telnek a napok, egyre jobban beleszeret - mondta a Us forrása. - Minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy Taylor különlegesnek érezze magát, minden módon”. Az egyik példa erre egy csodálatos virágcsokor volt, árulta el a forrás: „Taylor el sem hitte, hogy Travis milyen hatalmas virágcsokrot küldött neki, csak úgy.”

„A férfi mellette biztonságban és védve érzi magát, ugyanakkor az nem akarja korlátozni semmiben, támogatja a függetlenségét és a sikerét - folytatta a közeli ismerős. - A dolgok nagyon jól alakulnak köztük.”

Taylor és Travis belső körei is támogatják ezt a szép szerelmet. „A Taylorhoz és Travishez közel álló barátok szerint csodálatos párostt alkotnak, és nem is tudnának boldogabbak lenni ettől” - folytatta az ismerős. Taylor és Travis a zsúfolt időbeosztásuk mellett is egymást fókuszálnak, igyekeznek annyi időt együtt tölteni, amennyit csak tudnak.

A People's forrása hasonlóan fogalmazott, bár Travis szemszögéből.

„Taylor nem hasonlít senkihez, akivel Travis korábban randizott - kezdte az ismerős. - Nagyon váratlanul érte a barátait, hogy ennyire belezúgott a lányba, és nagyon-nagyon boldog. Néhányan azt hitték, hogy csak viccelt a karkötővel és azzal, hogy belezúgott még a nyár elején, de komolyan gondolta”

- tette hozzá a forrás, utalva Travis vírusként terjedő megjegyzéseire, miszerint megpróbált Taylornak egy karkötőt átadni, amin rajta volt a telefonszáma, amikor a nyáron az Arrowhead Stadionban lépett fel. „Nagyon jól érzik magukat, boldogok, hogy megismerték egymást és már bemutatták egymásnak néhány barátjukat is.”

Travist és Taylort jól fogadták egymás haverjai is. „Mindenki jól kijön velük, mert látják, mennyire jól érzik magukat együtt - mondta a forrás. - Nagyon helyes párt alkotnak.”


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Baumgartner Kata megmutatta kockahasát, csak úgy vonzza a tekintetet!
Baumgartner Kata villantott, croptopja és farmerje közt feszülő izmos hasát mutatta meg rajongóinak.

Megosztom
Link másolása

A közkedvelt tartalomgyártó most egy egyszerű, hálószobájában készült fotóval zsebelt be 2000-nél is több lájkot az Instán.

Tükörszelfijében kidolgozott izmait tette ki a kirakatba.

A tekintetet vonzza a már-már kockásra gyúrt hasfala, ám kerek vállai és erős alkarja is hangsúlyos a fotón.

Visszafogott smink, hátraszorított konty teszi még sportosabbá az outfitjét.

A kidolgozott izmaira alapvetően is büszke lehet, ha pedig hozzátesszük azt a tényt, hogy

az influenszernek 2021-ben született meg első gyermeke,

és azóta is bomba formában van, méginkább.

Baumgartner Kata leginkább termékreklámokban meríti ki tartalomgyártói tevékenységét, és sokszor étrendkiegészítőket és sportszereket is promótál, amiket használ és visel is. Ezek is hozzájárulhattak hihetetlen eredményéhez, amelyekhez a kommentelői is gratuláltak már.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Orosz Barbarát mintha kicserélték volna: eddig nem tartotta női privilégiumnak a házimunkát, most meg tácolva mos, főz a férjére
Orosz Barbara távházassága egy éve tart, és azóta házitündérré vált a 44 éves műsorvezetőnő.

Megosztom
Link másolása

Hogy lehet kibírni egy távházasságot egy francia férfivel, akivel 2023 óta háromszor mondták ki a boldogító igent - erről számolt be Orosz Barbara a Best magazinnak.

Az interjúban Barbara boldogságáról és megváltozott életstílusáról is beszél.

Míg eddig elképzelhetetlennek tartotta, hogy házasságban, kötöttségek közt éljen, és azt sem tartotta követendő útnak, hogy a házimunkát csak a nő végezze egy kapcsolatban, most teljesen más véleményen van, mióta gyűrűt hord az ujján.

Férje, Flor mellett megtalálta a békéjét és boldogan, táncolva mossa ki ruháit, főz rá, próbál a kedvében járni.

Flor mellett már nem csak abban hisz, hogy a nő egzisztenciája fontosabb a húsleves főzésénél.

Pár évvel ezelőtt nem hitt a házasság intézményében, lázadt, ha valaki a házimunkákat kizárólag a nő feladatai közé sorolta. Úgy gondolta, az sokkal fontosabb, van-e egy nőnek egzisztenciája, annál, mint hogy tud-e húslevest főzni.

"Sokat változtam Flor mellett, és minden olyan természetes lett. Hogy a reggelit az ágyba viszem, hogy főzök, mosok, kivasalom a ruháit táncolva és boldogan"

- nyilatkozta.

Közben badacsonyi otthonukat újítgatja, alakítja kettejük ízlésének megfelelően.

Az interjúban mesél arról, hogy 2023 márciusa óta háromszor is megesküdtek, és azóta is távkapcsolatban élnek.

Nem egyszerű felállás, de nem viseli meg őket, mert Barbarának vannak praktikái. Ezeket megosztja azokkal a nőkkel, akik felkeresik, hogy vajon mi a titka a távkapcsolat fenntartásának. Szerinte úgy is lehet kiegyensúlyozott a házasság, ha alig töltenek együtt időt, de az minőségi a javából.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A viharos szakítás után mégis együtt Varga Miklós Joe és a menyasszonya, Csenge?
Romantikus vacsorán voltak egy olasz étteremben, és erről fotó is készült.
Sassy - sassy.hu
2024. május 08.


Megosztom
Link másolása

Mégsem szakított végleg Hrovatin Csenge és Varga Miklós Joe?

Mi is megírtuk, hogy mire megjelent egy magazin az esküvői terveikkel, már szét is ment a pár.

Csakhogy Csenge most egy 24 órán át elérhető Instagram-sztoriban osztotta meg, hogy kettesben töltötték az estét és a kedvenc olasz éttermükbe mentek randevúzni.

Joe neve mellé egy szívecskés matricát is tett, ebből arra lehet következtetni, hogy újra együtt vannak.

Csenge és Joe kapcsolata saját bevallásuk szerint is viharos, se veled-se nélküled románc. Többször voltak már mélypontok, és többször újrakezdték.

Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Berki Mazsi úgy érzi, maga a sors akarta, hogy együtt legyen a jelenlegi párjával
„Az ember fél, először én is arra gondoltam, lehet-e, szabad-e, nem nagyon korai-e.”

Megosztom
Link másolása

Berki Mazsi volt nemrég Peller Mariann vendége a Lélekközösség podcast adásában.

Az előzetesből kiderült, hogy az influencer nagyon boldog a jelenlegi párjával.

Elmesélte, hogyan jött össze a szerelmével és milyen vihar dúlt előtte a lelkében.

A barátnője hívta el egy horvátországi hétvégére, és ott ismerkedett meg Zolival, teljesen véletlenül.

"Tudtam, hogy köztünk lesz valami. Amikor hazajöttünk, akkor már együtt is voltunk."

Hozzátette:

"Nagyon érdekes, hogy az ember fél, én is arra gondoltam, lehet-e, szabad-e, nem nagyon korai-e. De úgy éreztem, hogy ezt a sorstól valamiért kaptuk. Nem csak én, hanem a kislányommal együtt. És nem akartam eltolni ezt, mert úgy éreztem, hogy ennek most valamiért itt van az életünkben a helye. És ha az az élet, akkor azt gondolom, hogy el kell fogadnunk."


Megosztom
Link másolása