ÉLETMÓD
A Rovatból

„Szégyellem, hogy a gyerekeim öröme ennyire kiborít...”- a mizofónia és a túlhallás nem magánügy!

Hóbort-e, ha valaki nem képes együtt étkezni másokkal, milyen eszközök és terápiák segíthetik az érintetteket, és mi a közös Kafkában és Kelly Osbourne-ban?

Megosztom
Link másolása

Két kislány együtt zenél az anyukájának. Sokáig készültek rá, mindketten élvezik a közös tevékenységet, beleadják szívüket-lelküket az előadásba- idilli kép.

A képhez tartozó hanghatások azonban nem mindenki számára idilliek: egy mizofóniával vagy túlhallással küzdő anyának pedig még a helyszín elhagyása sem opció. De mi ez a két betegség, kiket érint és mit tehetnek az érintettek és a környezetük?

Nem csak a hangerő lehet túl sok

A mizofónia egy viszonylag új, de szakmai és társadalmi szempontból is egyre inkább kutatott jelenség.

Egy olyan állapotról van szó, amikor bizonyos másoktól származó hangok, mint például a rágás, a légzés vagy akár az ujjropogtatás, rendkívül zavaróak és irritálóak lehetnek az érintettek számára akkor is, ha azok hangereje a normál határértéken belül marad.

Az érintettek ezekre a hangokra ugyanúgy reagálnak mind fizikai, mind érzelmi szempontból, mint egy komolyabb stresszhelyzetre: van, akiből dühöt, van, akiből szorongás vált ki, a legtöbben pedig egyszerűen csak menekülni szeretnének a hang forrásától.

Míg a mizofónia mindkét nemet érintheti, kutatások szerint a nőknél gyakrabban fordul elő.  Ennek oka lehet a nők érzékenyebb auditív rendszere, vagy az, hogy a nők hajlamosabbak a stresszre és a szorongásra, amelyek fokozhatják a mizofónia tüneteit.

A túlhallás, más néven hiperakuzis, egy másik olyan, hallással kapcsolatos kellemetlen állapot, amelyben a mindennapi hangok túlzottan hangosnak és zavarónak tűnnek.

Ez az érzékenység gyakran társul migrénhez, autizmushoz vagy más neurológiai rendellenességekhez, de önmagában is jelentkezhet.

Az édesanyák esetében a túlhallás különösen nehéz helyzeteket produkálhat. A teljesen hétköznapi zajok- legyenek azok mások számára semlegesek vagy egyenesen örömteliek - mint például a városi forgalom, a háztartási eszközök vagy akár az önfeledten játszó gyerekek hangjai, számukra sokszor elviselhetetlenek. Ez nem csupán fizikai kellemetlenséget okoz, hanem jelentős szorongást és kimerültséget is. Akinek pedig nincs lehetősége kikerülni ezeket a zajforrásokat, azok extra nehéz helyzetbe kerülnek.

Milyen anya az, akit megőrjít a gyereke vidámsága?

Kata története jól illusztrálja, milyen kihívásokkal néznek szembe azok, akik anyaként mizofóniával vagy túlhallással élnek.

Már kamaszkorában is sokszor fordult elő, hogy a családi vagy baráti eseményeken 30-40 perc után el kellett vonulnia valamilyen csendesebb helyre ahhoz, hogy kicsit pihentesse a fülét.

Később az egyetemi bulik helyett is inkább kirándulni járt el a barátaival, pedig táncolni is szeret, és ő maga is szívesen zenél. Amikor aztán megszületett a kisfia, és értelemszerűen nem tudott igény szerint elmenekülni a hangok elől, először azt gondolta, azért ilyen ideges, mert nem tud eleget aludni. Sajnos azonban ez később se változott, hiába állt be egyfajta rend a baba alvásában, hiába segítettek be a nagyszülők, Kata egy idő után már a gyerekzsivajtól hangos játszótér helyett is inkább dolgozott volna 12 órát egy csendes kőbányában.

Esténként sokszor csak azért maradt fent sokáig, hogy minél több időt tölthessen csendben, mert még az alvás sem töltötte fel úgy, mint az a pár óra hangtalan ébrenlét.

Amíg nem olvasott a mizofóniáról, folyton magát hibáztatta, hogy nem elég türelmes vagy nem is jó anya, hiszen az nem lehet normális, ha valakit a saját gyerekének az örömteli hangjai kergetnek az őrületbe.

Mióta tisztában van ezzel az állapottal, jobban odafigyel magára, ha van rá lehetőség, nem erőlteti magára a problémás szituációkat, és a helyzetére felhívja a környezet figyelmét is, ha mással nem, hát egy jól látható zajvédő füles segítségével.

Hétköznapi szuperhősök: Mr. Füldugó és a hallásébresztés

Bár a mizofónia és a túlhallás kezelése nem egyszerű, léteznek módszerek, amelyekkel javíthatunk az életminőségünkön. Az első lépés a probléma felismerése és elfogadása. Katához hasonlóan sokan szégyenkeznek a tüneteik miatt, és nem mernek segítséget kérni, vagy beismerni, hogy gondjuk van. Pedig a tudatosság és az önelfogadás az első lépés.

A legkézenfekvőbb megoldás a füldugó vagy a zajcsökkentő fülvédő használata.

A füldugót diszkrét megjelenése miatt sokan használják irodai környezetben, de van, aki pontosan azért választja inkább a látványos méretű és színű fülvédőket, hogy vizuálisan is kommunikálja a helyzetét.

Fontos azonban szem előtt tartani, hogy ezek a segédeszközök csak átmeneti megoldást jelentenek, és hosszú távon nem helyettesítik a szakember által nyújtott kezelést, hiszen vannak szituációk, amikor ezek a tárgyak nem vethetők be.

A szakemberek szerint a terápiák közül a kognitív viselkedésterápia (CBT) hatékony lehet a mizofónia kezelésében. A CBT segít az érintetteknek megváltoztatni a hangokhoz kapcsolódó negatív gondolataikat és érzéseiket. Emellett a hangterápia is hasznos lehet, amely során a betegek fokozatosan szoktatják magukat a zavaró hangokhoz, így idővel csökken azok kellemetlen hatása.

Magyar fejlesztésű terápia is létezik, a Pataki-Kolláth féle hallásébresztés során személyre szabott zenék segítségével tanítják az agyat arra, hogy ki tudja szűrni, figyelmen kívül tudja hagyni azokat a hangokat amikre nincs szüksége.

Mindezek mellett nagy szerepe van a stresszcsökkentő technikáknak is: a meditáció, a mélylégzés, a jóga és más relaxációs technikák segíthetnek a szorongás csökkentésében. Ezek a módszerek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az érintettek könnyebben birkózzanak meg a zavaró hangokkal. Az általános egészséges életmód, amely magában foglalja a megfelelő alvást, a kiegyensúlyozott étrendet és a rendszeres testmozgást, szintén hozzájárulhat a mizofónia és túlhallás tüneteinek enyhítéséhez.

Proust, Kafka és Kelly Osbourne jól megértenék egymást

A mizofónia és a túlhallás a többi betegséghez hasonlóan a híres embereket sem kíméli.

Az írók többségéről tudjuk, hogy szeretnek csendben alkotni, azonban vannak, akiknek ez szinte létfontosságú. Marcel Proust számára például nem volt elég a füldugó használata: dolgozószobáját parafával borította, mely anyag köztudottan kiváló hangszigetelő tulajdonsággal rendelkezik.

Kafka egy levelében így írt a számára ideális alkotói környezetről :

„Az íráshoz magányra van szükségem; nem úgy, ahogy egy remetének - az nem lenne elég -, hanem ahogy egy halottnak”.

Kelly Osbourne, Ozzy Osbourne lánya is érintett, többször nyilatkozott már arról, mennyire kimerítő ezzel az állapottal együttélni, és hogy emiatt gyakran használ zajszűrő fejhallgatót. Őt leginkább az étkezéssel kapcsolatos hangok zavarják.

Ezért is nagyon megterhelő állapot ez az érintetteknek, hiszen a közös étkezések a szociális élet alapkövei, legyen szó munkahelyi ebédről (gondoljunk bele, milyen nehéz lehet egy mizofóniásnak, ha egy tárgyalást étkezés közben kell megejteni), hétvégi családi reggeliről, ami sokszor az egyetlen lehetőség arra, hogy minden családtag egyszerre legyen egy helyen, vagy egy romantikus vacsora a kedvesünkkel, aki bármilyen kulturáltan is eszik, ilyenkor akaratlanul is első számú ellenséggé avanzsál.

Ezért sem szabad elfelejteni, hogy a mizofónia és a túlhallás nem csak az érintett személy problémája, hanem a környezeté is.

A családtagok, barátok és kollégák támogatása kulcsfontosságú. Fontos, hogy megértsük, ezek az állapotok nem hóbortok, hanem valós, sokszor szenvedést okozó problémák, amikről lehet és kell is beszélni.

Halkan jegyezzük meg: van remény

Ahogy a mizofónia és a túlhallás egyre nagyobb figyelmet kap a tudományos körökben, reménykedhetünk abban, hogy a jövőben további, hatékony kezelési módok válnak elérhetővé. A kutatások folyamatosan zajlanak, ezért újabb és újabb eredmények várhatóak a neurológia és a pszichológia területén is.

Egy 2022-es, β-blokkolóval történő kísérletben például a propranolol megszüntette mind az auditív, mind a vizuális kiváltó okok érzelmi és fiziológiai hatásait,

az Amszterdami Misophonia Skála szerinti értékelésen az alany pontszáma 15-ről 2-re csökkent, és ez lehetővé tette számára, hogy újra családjával és barátaival étkezzen, amit a kezelés előtti időben a fokozott stresszhatás miatt hanyagolni kényszerült.

Amíg ezek a különféle újgenerációs megoldások mindenki számára elérhetővé válnak, tartsuk szem előtt, hogy ezek az állapotok jelentős hatással vannak az érintettek életére, és nem szabad őket elbagatellizálnunk.

Érintettként pedig merjünk szembenézni a problémával, ne féljünk segítséget kérni, kommunikálni a helyzetünket a környezet felé.

Ne szégyelljünk fülvédőt, füldugót használni, home office beosztást kérni és ezek mellett terápiát is igénybe venni, hiszen egy szemüveges embertől sem várja el senki, hogy segédeszköz nélkül végezze teljes értékű módon a munkáját vagy élvezze az életét.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
A Rovatból
Évtizedes rejtély oldódhat meg: két baktérium indíthatja el a szklerózist, ezt a súlyos autoimmun betegséget?
A sclerosis multiplex egyik fő kiváltó oka a bélrendszerben rejtőzhet. A német kutatók felfedezése azért óriási lépés, mert egereken is igazolták, hogy a mikrobák tényleg képesek betegséget okozni.

Megosztom
Link másolása

Úgy tűnik, a nagy rejtély, hogy miért lesz az egyik egypetéjű iker sclerosis multiplexes, a másik meg nem, valószínűleg a bélrendszerben dől el.

Egy friss, és kitűnő kutatás ugyanis név szerint azonosított két baktériumot a betegség megjelenéséhez kapcsolódóan.

A müncheni Ludwig Maximilian Egyetem tudósai egy zseniális trükkel iktatták ki a legzavaróbb tényezőt, a genetikát.

81 olyan egypetéjű ikerpárt vizsgáltak, ahol az egyik testvér SM-beteg volt, a másik pedig teljesen egészséges.

Mivel a DNS-ük megegyezik, a különbséget valami másnak kellett okoznia.

A kutatók a bélflórára gyanakodtak, és igazuk lett: két konkrét törzs, az Eisenbergiella tayi és a Lachnoclostridium sokkal nagyobb számban volt jelen a beteg testvérek szervezetében

– számolt be róla a kutatást vezető intézet közleménye.

Ezzel végre nemcsak egy homályos sejtésünk van arról, hogy a mikrobiomnak „köze lehet” a dologhoz, hanem van két konkrét gyanúsítottunk.

A baktériumokat beültették olyan steril, csíramentes egerekbe, amelyek genetikailag hajlamosak voltak az SM-hez hasonló betegségre.

Az eredmény drámai volt: az állatoknál kiütköztek az idegrendszeri tünetek, amivel a kutatók bizonyították, hogy ezek a mikrobák ténylegesen képesek beindítani a betegséget.

Ez a funkcionális bizonyíték az, ami az egész kutatást áttöréssé teszi, mert a puszta együttállás helyett ok-okozati kapcsolatra utal.

A felfedezés a betegek számára is kézzelfogható reményt jelent.

A jövőben a bélflóra elemzésével talán előre jelezhetővé válik a kockázat, és célzott beavatkozásokkal – speciális diétával, probiotikumokkal vagy akár a káros baktériumokat kiirtó terápiákkal – meg lehetne előzni a betegség kialakulását.

Persze ez nem a holnapi nap csodája, a humán klinikai vizsgálatok még hátravannak, de az irány már egyértelmű.

Az utóbbi időben a tudományos és a hétköznapi figyelem is egyre inkább az idegrendszer és a belső egészség kapcsolatára irányul. Míg egyes cikkek a hasznos bélbaktériumokat támogató étrend fontosságát hangsúlyozzák, addig a laboratóriumokban Dr. Lakatos András és csapata az idegrostok újranövesztésén dolgozik. Eközben a közbeszédet erősen formálják az SM-mel élő ismert emberek, például Christina Applegate személyes vallomásai is, amelyek megmutatják a betegség mindennapi terheit, és felerősítik az igényt az olyan áttörésekre, mint amilyet most a mikrobiom-kutatás ígér.

Via Synergy Munich


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
A Rovatból
Súlyos intim fertőzést okozhat a nőknél 3 ártalmatlannak tűnő hétköznapi szokás
A szűk, nem szellőző ruházat, az illatosított intim higiéniai termékek használata és a cukor a leggyakoribb kockázati tényező. Felborítják a hüvely természetes pH-egyensúlyát, növelve a fertőzésekre való hajlamot.

Megosztom
Link másolása

A testünk kényes egyensúlyban lévő, élő ökoszisztéma. Ezt egyre több kutatás támasztja alá, ami az emberi szervezettel foglalkozik a mikrobiomtól a rákkutatásig.

De hiába a jól felépített és általában működő rendszer, amikor a különféle környezeti hatások, vírus- és bakteriális fertőzések folyamatosan "bombázzák" a testünket.

A divattal, az olcsó alapanyagokkal, a műanyag kajával és a modern életmóddal sajnos nap mint nap mi magunk is hadat üzenünk a szervezetünknek, köztük az intim szerveknek is.

Mi a legfőbb gond?

A túl feszes nadrág műszálas fehérneművel, az illatosított intim kozmetikumok használata és a cukorral felturbózott étrend könnyen felboríthatja a hüvelyflórát és az intim testtájak rendjét. Táptalajt biztosíthatnak a legkellemetlenebb fertőzéseknek.

Mert hiába néz ki jól a bőrünkre feszesen tapadó farmer, ha közben odabent egy trópusi üvegházat hoz létre, ami a baktériumoknak maga a Kánaán.

A testednek is megvannak a maga ciklusai, amelyek a hormonokkal közvetlenül befolyásolják a hüvely pH-értékét és a természetes védővonalat jelentő mikroflórát. Ilyen a kamaszkor, a menstruáció, a terhesség vagy a változókor.

Ezekben az időszakokban a szervezet eleve sebezhetőbb, emiatt a külső ártalmak hatása is felerősödik. Vagyis legapróbb hiba is elég lehet a fertőzés kirobbanásához. Ha a panaszok visszatérnek, vagy ezekben az érzékenyebb életszakaszokban jelentkeznek, a legjobb azonnal szakemberhez fordulni.

A poliészter, vagyis gyakorlatilag műanyag alapanyagú fehérnemű megakadályozza a bőr légzését, és meleg, párás környezetet teremt, amiben a kórokozók elszaporodnak.

Ha ezt még egy szűk szabású nadrággal is megfejeljük, a hatás garantált – írta a Femina.hu.

A megoldás nem ördöngösség: a természetes pamut anyagok engedik szellőzni a bőrt, érdemes ezeket hordani a mindennapokban.

Sportoláshoz persze kellhet a technikai anyag, de utána azonnal cseréljünk szárazra, éjszakára pedig a legjobb, ha hagyjuk az intim területet teljesen szabadon.

A hüvely öntisztuló rendszer, ezért nincsen szükséged intim dezodorra, illatosított intim törlőkendőre a tisztán tartásához.

A nemzetközi ajánlások szerint a legjobb a langyos víz, esetleg egy illatmentes, kímélő mosakodó a külső részekre.

További ellenség a sok ultrafeldolgozott élelmiszer a finomított szánhidrátokkal, és a sok cukor.

Ez bizonyítottan növeli a Candida-fertőzések kockázatát.

A gombás hüvelyfertőzések kockázati tényezői között a friss összefoglalók továbbra is kiemelik a gyakori antibiotikum-használatot és a magas vércukorszinttel járó állapotokat. Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ szerint a visszatérő vagy nehezen kezelhető esetek hátterében gyakran a rosszul kontrollált cukorbetegség áll. Ez is alátámasztja, miért éri meg a megelőzésben a vércukorszint kordában tartására és a kíméletes higiénés szokásokra fókuszálni, mielőtt komolyabb probléma alakulna ki.


Megosztom
Link másolása


EGÉSZSÉG
A Rovatból
A hatóságok komoly figyelmeztetést adtak ki a kerti medencékre – hányás, hasmenés vagy akár tüdőgyulladás is lehet a vége
A magyar népegészségügyi hatóság azért adott ki útmutatót, mert a magánmedencék komoly közegészségügyi kockázatot jelentenek. A tévhitek ellenére az erős „klórszag” nem azt jelenti, hogy túl sok a klór. Épp ellenkezőleg: azt jelzi, hogy a klór már nem bírja a harcot a vizelettel és izzadsággal.

Megosztom
Link másolása

A kerti medence addig a gondtalan nyár szimbóluma, amíg a gondatlanul beállított víz egy komplett baktériumtenyészetté nem változik. Egyetlen elrontott klórszintből családi csobbanás helyett hasmenés, bőrkiütés vagy akár tüdőgyulladás lehet.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ útmutatóban figyelmeztetett, hogy a magánmedencék hiányos vízkezelése komoly veszélyforrás.

Most, hogy tudjuk, mi forog kockán, nézzük a tiszta víz három alappillérét, és azt, hogy mit kell tenni, hogy a pancsolás ne egy biológiai fegyverkísérlet legyen.

A láthatatlan ellenségek a vízben ugyanis nem viccelnek!

Az elhanyagolt medence egy valóságos kórokozó-koktél, amiben olyan szereplők úszkálnak, mint a Cryptosporidium, a Giardia vagy a norovírus, amelyek mind csúnya, vizes hasmenést okoznak. De ott van a Pseudomonas baktérium is, ami a szőrtüszőgyulladásért és a fülgyulladásért felel, a Legionella pedig egyenesen a tüdőnket támadhatja.

A legkeményebb ellenfél a Cryptosporidium, aminek a klór sem igazán árt. Michele Hlavsa, az amerikai Járványügyi és Megelőzési Központ szakértője szerint a parazita elképesztően szívós.

Ezért a vízminőség szentháromságát, a szabad klórt, a pH-értéket és a rendszeres mérést véresen komolyan kell venni.

A pH-értéknek 7,0 és 7,8 között kell lennie, mert a klór csak ebben a tartományban tud hatékonyan fertőtleníteni. Ha ez elcsúszik, hiába öntjük bele a vegyszert, nem fog érni semmit. A szabad klór szintjének egy átlagos medencében legalább 1 mg/liternek, egy forróbb vizű pezsgőfürdőben pedig minimum 3 mg/liternek kell lennie.

Ezeket az értékeket naponta legalább kétszer, egy kerti buli alatt pedig akár óránként is ellenőrizni kell. A folyékony reagenssel működő DPD-tesztek sokkal pontosabbak, mint a papírcsíkok.

A klór pedig nem egy varázslat: az E. coli baktériumot egy perc alatt elintézi, de a Giardia parazitának már 45 percre, a korábban említett Cryptosporidiumnak pedig napokra van szüksége – derül ki az amerikai Járványügyi és Megelőzési Központ útmutatójából.

A pezsgőfürdők párája különösen veszélyes lehet, mert a Legionella baktériumot juttathatja a tüdőnkbe. Michele Hlavsa szerint ez a kórokozó és a forró vizes kádak szorosan összetartoznak.

„Ha a legionellára gondolok, a pezsgőfürdők jutnak eszembe. […] Ha legionella van a pezsgőfürdőben, a fúvókák által keltett cseppeket belélegezhetjük.”

A megelőzéshez kőkemény napi és heti rutin kell. Minden fürdőzés előtt kötelező a zuhany, hogy a testünkről lemossuk az izzadságot és a krémeket. A kisgyerekeket óránként ki kell parancsolni a vécére. Hetente egyszer pedig jöhet a nagytakarítás: a falak és az aljzat lesikálása, porszívózás, a szkimmerkosár kiürítése és a szűrő visszamosatása.

Ha a víz zavaros vagy algásodni kezd, az azt jelenti, hogy a kórokozók bulit tartanak. Ilyenkor jöhet egy alapos mechanikai tisztítás és egy átmenetileg megemelt klórszint.

Az erős „klórszag” és a vörös szem sem azt jelenti, hogy túl sok a klór. Épp ellenkezőleg: azt jelzi, hogy a klór már nem bírja a harcot a vizelettel és izzadsággal, és klóraminokká bomlott le. A megoldás a jobb higiénia, friss víz pótlása és egy célzott sokkklórozás.

A magyar szabályozás a közfürdőkre szigorú előírásokat tartalmaz, de a magánmedencéknél az üzemeltetés és a kockázatkezelés az üzemeltető (jellemzően a tulajdonos) felelőssége, ahogy azt a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ útmutatója is rögzíti.

Az egész lényege három pontban foglalható össze. Először: mérj és tartsd a célértékeket. Másodszor: végezz rendszeres mechanikai tisztítást és gondoskodj a szűrésről. Harmadszor: tartasd be a higiéniai szabályokat mindenkivel. Ha ezt a három pillért naponta őrizzük, a nyár tényleg a gondtalan csobbanásról fog szólni.


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
A Rovatból
Ezzel az egyszerű tenyérteszttel kiszűrhető egy rejtett kardiológiai probléma
A hüvelykujj-tenyér tesztet sokan az aortaaneurizma szűrésére használják. De a pozitív eredmény még nem egyenlő a betegséggel, a valódi diagnózist csak képalkotó vizsgálatok adják meg.

Megosztom
Link másolása

A hüvelykujj-teszt az új netes őrület, amihez nem kell más, csak a saját kezed.

Ezzel az egyszerű teszttel állítólag gyorsan és könnyen kiszűrhető egy kardiológiai probléma.

Mielőtt azonban bárki rohanna a sürgősségire, érdemes lehűteni a kedélyeket: a kardiológusok szerint a dolog sokkal inkább egy érdekesség – írja a HuffPost.

A pontos diagnózis csak orvosi vizsgálatokkal állapítható meg.

A teszt pofonegyszerű: tartsa magad elé a tenyeredet, majd fektesd rá keresztbe a hüvelykujjadat. Ha a hüvelykujjad hegye túllóg a tenyered szélén, akkor a teszt pozitív.

A jelenség mögött meghúzódó elméletet Dr. Tracy Paeschke preventív kardiológus foglalta össze.

„Ha a hüvelykujj túlnyúlik a tenyér szélén, az ízületi lazaságra vagy nyújthatóságra utal, ami kötőszöveti betegségekkel hozható összefüggésbe.”

Ilyen betegség például a Marfan-szindróma, ami gyengíti az érfalak szerkezetét is.

És itt jön a csavar mielőtt az aggódók világméretű pánikot keltenének.

A teszt ugyanis gyakran nem azt mutatja meg, hogy valakinek már aneurizmája van, hanem azt, hogy esetleg hajlamosabb-e rá a kötőszöveteinek lazasága miatt.

Dr. Marc Bonaca, az Amerikai Szív Szövetség specialistája egyértelművé tette a korlátokat.

„Ne feledjük, hogy ez nem egy diagnosztikai teszt. Azoknak, akiknek pozitív a hüvelykujj-tesztjük, lehet kötőszöveti betegségük, ami aneurizmával járhat, de ez nem jelenti azt, hogy van is aneurizmájuk.”

Vagyis egy csupán jelzés, ami leginkább azoknak lehet fontos, akik egyébként is a kockázati csoportba tartoznak: dohányoznak, magas a vérnyomásuk, vagy a családjukban már előfordult aneurizmás megbetegedés.

A valódi diagnózist orvosi képalkotó eljárásokkal, például ultrahanggal vagy CT-vizsgálattal állítják fel. A pozitív teszt legfeljebb egy okkal több lehet arra, hogy valaki felkeresse a háziorvosát egy alaposabb kivizsgálásért.

Az egész felhajtás egy 2021-es Yale-tanulmányból indult, ami szerint a pozitív teszt ugyan magas valószínűséggel jelezhet rejtett aneurizmát, de a legtöbb érintett betegnél a próba negatív. A kutatás vezetője, Dr. John A. Elefteriades szerint a jelenség legnagyobb értéke, hogy figyelmeztetheti az embereket a kockázatra. Ezt támasztja alá a legfrissebb, 2022-es amerikai kardiológiai irányelv is, amely a diagnózis kulcsának egyértelműen a képalkotó vizsgálatokat (CT, ultrahang) tekinti, a fizikai jeleknek legfeljebb figyelemfelhívó szerepet tulajdonítva.


Megosztom
Link másolása