Szalay Bence másodéves volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, amikor megkapta a Viszkis szerepét Antal Nimród filmjében. Sikeres fiatal színész, aki

Végül úgy döntött, ott túl sok a kötöttség. Nem mintha a színházban nem lenne.

- Téged az elmúlt időszakban volt, hogy duplán lehetett látni az egyik kereskedelmi csatornán. Az Árulók című valóságshowban…

- …és párhuzamosan a Zámbó Jimmy életéről szóló sorozatban. Egyébként szerintem mind a kettő kimagasló színvonalú produkció volt a maga nemében. A realitykkel kapcsolatban nekem mindig van egy félelmem (általában joggal), de ez most olyannak tűnt, ami izgalmas. Ahol nem kiabálnak emberek, hanem beszélgetnek emberek. Egy igazi szellemi próbatétel volt ez a 12 nap. A Zámbó Jimmy sorozaton pedig szerintem érződött a rengeteg munka és pénz, illetve egy nagyon profi stáb gyűlt össze. Én erre is nagyon büszke vagyok.

- Én is élvezettel néztem az Árulókat, lehetett rajta izgulni, fordulatos volt.

- A kereskedelmi tévék nyilván mindig félnek behozni valami új formátumot, de ez most egy olyan kísérlet volt, ami vagy óriási bukás, vagy hatalmas siker lesz. Hála Istennek az utóbbi lett.

- Ráférne ezekre a műsorokra, hogy valami értéket is közvetítsenek. Olyanok, amiben van egy kis értelem. Viszont ez már nem az első reality, amiben szerepeltél

- A Nyerő Párosban is voltam a párommal, de elég hamar kiestünk. Nem értettem, mit kell csinálni a műsorban, csak nagyon jól éreztem magam ott. Nagyon jól éreztünk magunkat, és buliztunk, nem álltunk úgy bele a dolgokba. Utólag visszanézve, most már tudom, hogy nagyjából mit kell egy ilyen műsorban csinálni, erre én meg a párom nem voltunk alkalmasak, de nem bánom. Nagyon hamar kijöttünk, de sokan szerettek benne minket, szóval nem volt rossz.

- Hogy megy neki egy fiatal a színészpályának, milyen elképzelésekkel? Mert végtére is egy színésznő árnyékában nőttél fel. Mikor dőlt ez el, hogy színész leszel?

- Gyerekkoromban gyűlöltem templomba járni és színházba menni. Majd pap akartam lenni és színész lettem… Gyerekként bele vagy erőszakolva egy szentmisébe, ami a legtöbb esetben unalmas. Hideg van és semmit nem értesz belőle. És semmit nem is kell, hogy értsél belőle - rossz tapasztalataid lesznek. Verseket olvasni gyerekként, mondjuk József Attilától, hát hogyan tanulod meg? Egy szöveget akkor lehet a legkönnyebben megtanulni, ha érted azt. Színdarabra is beültettek, de én lekapcsoltam, mert nem értettem, mert még gyerek voltam. Azóta eltelt egy kis idő, és felnőttként teljesen más szentmisére menni és színházba járni is.

Igazán akkor dőlt el, hogy színész leszek, amikor a suliban mindenben bukdácsoltam. Kivéve a drámaórákon és a diák színjátszókon, ahonnan díjakat hoztunk el. Éreztem, hogy ehhez van érzékem és jól is érzem magam benne. Nem sajnáltam a belefektetett munkát. Szóval a gimi környékén alakult így, hogy nekem biztosan ezzel kell foglalkoznom. Igen, a nevelőanyám Gombos Judit színésznő, így nagyon sokat voltam mellette a színházban. Így is indultam el, hogy színházi színész akarok lenni, csak másodévesként, elég fiatalon bejött a lehetőség, hogy a Viszkis című filmben a címszerepet eljátszhatom. Onnantól kezdve tulajdonképpen behúzott magával a film, rögtön jöttek egyéb felkérések a sorozatokra, még egy film, még egy sorozat, és akkor így már valahogy oda sodródtam.

- Azért kérdezem, mert nekem az az elképzelésem, hogy ha valaki színész akar lenni, akkor vagy filmsztár vagy az a színész akar lenni, aki a Radnótiban, a Katonában szerződtetve óriási szerepeket játszik majd el egy szűkebb, de minőségi rétegnek.

- Gyerekként azért szerintem ezt nem látjuk jól. Gyereket mondok húsz éves kor alatt, aki még nem tapasztalt, nem dolgozott, nem volt közösségben annyit, ő még nem tudja, mivel jár ez, meg hogy milyen nehéz ebben működni.

Tehát nem volt pontos elképzelésem, csak nagy általánosságban gondolkodtam. Megmondom őszintén, nekem a közeg volt vonzó a színházban. Nem is a szereplés, hanem a próbák. Láttam, hogy próbálnak, hogy nevetnek együtt, hogy jól érzik magukat, és ez mai napig megvan. Egy színházi munkafolyamatnak azt a részét szeretem, amikor másfél hónapig dolgozunk az anyagon, és közben iszonyat felszabadultan, jól érzem magam a többi emberrel. Ezért akartam alapvetően színész lenni, mert akkor örök gyerek lehetek, és szerintem ez volt az első motivációm.

- Közben meg valószínűleg nem így megy, mert egy professzionális szakmát űz az ember, ahol a próbafolyamaton persze lehet haverkodni, meg nevetgélni, de azért közben - főleg súlyosabb szerepeknél -, annyira át kell lényegülni, hogy ez nem fér bele.

- Igen, de egy olyan családot kapsz szerintem egy színházi közegben, ahol megvannak a legjobb barátaid, a legjobb ellenségeid, a legjobb szeretőid, és megvan a legjobb lelki társad is. Arra az időszakra. Szóval nagyon sok szerepet töltenek be a partnereid egy ilyen időszak alatt. Pláne akkor, hogyha arról van szó, hogy lemegyünk vidékre, össze vagyunk zárva másfél hónapra. Hát ott akarva, akaratlanul kialakul egy ilyen kisebb családi kör. Filmezésnél ugyanez, minden nap együtt vagyunk, állandóan mindenki reggel ötkor már ott van, mindenki este éjfélkor végez, és kialakul egy olyan mini családi nexus, ami engem mindig újra és újra boldoggá tesz.

- Most sikítozik bennem a kis pszichológus, hogy vajon a család iránt érzett olthatatlan vágy miért ilyen erős benned?

- Nekem van egy édesanyám és édesapám és én oda születtem, nekünk ez volt a közös életünk. Öt-hat éves voltam, akkor váltak el. Onnantól kezdve se itt nem vagyok, se ott nem vagyok, szóval nyilván megjelent ez a teljesen elveszett érzés gyerekként. A színészi pálya választásában még ez is benne lehetett, hogy akkor engem majd mindenki szeretni fog.

hogy egyszerűen nem tudok mindenkinek szimpatikus lenni. (Szerintem egy idő múlva már nem is akar az ember.) Nyilván ebből a gyermeki bizonytalanságokból jön, amiben voltam, akármennyire jó körülmények között voltam anyánál is, meg apámnál is. De mégiscsak egy csonka családban, vagy mozaikcsaládos képben nőttem föl, ezért más a családról alkotott képem talán, mint egyeseknek.

- Mára egyébként mennyire állsz két lábbal a földön, mennyire tudsz határozott lenni, vagy mennyire engeded magad sodródni? Ki tudsz állni magadért, tudsz-e határozottan tenni magadért? Ez a fajta attitűd mennyire van benne a természetedben?

- Szerintem nem annyira. Ennek vannak negatív meg pozitív oldalai. Negatív az, hogy néha le tudnak dominálni engem egyes szituációkban. Pozitív az, hogy mindig tapasztalatok újat, és merek belevágni valamibe, amit más rám önt, és a végén jól érzem benne magam. Abban a munkafolyamatban, amit én csinálok, jobb a szabadság, jobb ha nem köteleződsz el mindig egy valami mellett.

- A szabadság és a kiszolgáltatottság az két külön dolog.

- Nagyon liberális embernek gondolom magamat, és szeretem, hogyha meggyőznek valaminek az ellenkezőjéről. Én ezt élvezem. Szerintem ez a pozitív része, ez a szabadság része, hogy megengedem magamnak a változást magam körül. Nem vagyok egy törtető. Nekem megvan a világról, meg mondjuk a politikáról alkotott képem, de eszem ágában nem lenne valakit meggyőzni ennek az igazságáról. Hát én magam se tudom, hogy ez igaz-e. Folyamatosan meglepődök magamon, meg a körülöttem lévő világon. Amikor valakik kiállnak és azt mondják, hogy márpedig ez így van, és hogy miért nem érted, ezt egyszerűen túl nagy bátorságnak gondolom. Én inkább a csendes megfigyelő vagyok és nyilván ennek hátránya lehet, hogy sokszor behúznak olyan helyzetekbe, amiben lehet, hogy nem érzem magam a komfortosan. Egyébként az utóbbi időben, közel harminc évesen tanultam meg nemet mondani bizonyos dolgokra.

Nyilván egyébként ennek is az az oka, hogy gyerekként is azt szerettem volna, hogy elfogadjanak, meg szeressenek.

- Tehát azt gondolod, hogy mostanra már ez kevésbé motivált téged. De mi az, ami jelenleg motivál?

- Sokszor vagyok motiválatlan. Ez ilyen butaság, de tulajdonképpen tényleg azt érzem, hogy itt van az ember a Földön, és ha innen nézem mindig a dolgokat, akkor ez egy nagyon vicces dolog.

Néha hajlamos vagyok ebbe belepörgetni magamat, de ez végtelen depresszióhoz tud vezetni, úgyhogy inkább ezt is tanulom, hogy hogyan ne erre gondoljak. A szerelem motivál. A párom, miatta van értelme. A kutyám, akit elvihetek kirándulni, az motivál. Látom rajta a boldogságot. A munkám, ha kapok egy jó lehetőséget, akkor egyszerűen mindenem arról szól, és minden köré épül.

- Ezek olyan dolgok amiket fölsoroltál, amiket az ember kb. csak kap az élettől.

- Nem gondolom. Ezt nem gondolom. Nagyon sokat tanultam ebből a párkapcsolatomból. Eddigi párkapcsolataim azért nagyjából úgy működtek egész az egyetemig, hogy itt van, tök jó, most már nem jó, eldobtam. Csak így voltam. Emberi kapcsolataim csak ilyenek voltak. Ez nagyon jónak tűnt, mert állandóan jó valami, és nem figyelek arra, hogy körülöttem mi történik. Most ebben a kapcsolatomban nagyon sokat kellett dolgozni. És mai napig sokat kell dolgozni azért, hogy ez egy működő kapcsolat legyen, és ez egy jó kapcsolat legyen. Újra és újra hálás vagyok, hogy azokon a problémákon, amiken túltettük magunkat, újra boldog lehetek, és újra és újra bele tudok szeretni ebbe az emberbe. Ezekbe szívesen fektetek energiát is, mert az emberi kapcsolatokban mindig kell.