Steven Spielberg: „Elsöprő bizonyíték van a földönkívüliekre, és eltitkolják előlünk”
Steven Spielberg, az az ember, aki nagyjából feltalálta a modern popkulturális ufókat, most olyat mondott, amitől még a legedzettebb összeesküvés-hívők is elégedetten csettintenek. A legendás rendező, aki az E.T.-vel egy egész generációt ríkatott meg, kijelentette, hogy a földönkívüliek létezésére utaló bizonyítékok egyszerűen „elsöprőek”, és valószínűleg nem mondanak el nekünk mindent.
Spielberg évtizedekig tartotta magát ahhoz, hogy bár alapvetően hisz a témában, a végső szót csak akkor mondja ki, ha a saját szemével lát valamit – írja az Associated Press. Ezt az óvatos álláspontot most látványosan feladta.
Egy másik interjúban még tovább ment, és elárulta, hogy ez a meggyőződése nem újkeletű, sőt, egész életében elkísérte. „Ahogy egyre idősebb lettem, elkezdtem hinni, hogy valami tényleg történik, amiről nem szólnak nekünk.”
A vallomások apropója a 79 éves rendező legújabb, Disclosure Day (A leleplezés napja) című filmje, ami egy informátorról szól, aki nem emberi intelligencia bizonyítékait szivárogtatja ki. Spielberg szerint a film sokkal közelebb áll a valósághoz, mint gondolnánk.
Úgy tűnik, a rendező meggyőződése a stábra is átragadt. Colin Firth, a film egyik sztárja bevallotta, hogy Spielberg hite mélyen hatott rá. „Néhány percnyi beszélgetés után elkezdtem osztani az ő hitét. Tudni akarom, amit ő tudni akar.”
Emily Blunt pedig arról beszélt, hogy a forgatás alatt az egész stáb rákattant a témára. „Azt hiszem, mindannyian lementünk a nyúl üregébe, és olvastunk vagy néztünk mindent, amit csak tudtunk a földönkívüli élettel kapcsolatban.”
Spielberg kijelentései egy olyan időszakban érkeztek, amikor az ufókérdés az alufóliasisakos hobbisták világából egyenesen az Amerikai Kongresszusig jutott. Az egész lavinát a The New York Times indította el 2017-ben, amikor leleplezte a Pentagon titkos ufókutató programját, amit a haditengerészet által hitelesített videók követtek, amelyeken pilóták találkoznak a fizika törvényeire fittyet hányó, azonosítatlan repülő tárgyakkal.
Tavaly nyáron David Grusch, egy korábbi magas rangú hírszerző
Bár Grusch vallomása óta a téma komoly figyelmet kap, a Pentagon jelentése kimondta: semmilyen bizonyítékot nem találtak arra, hogy a kormány vagy magáncégek birtokában lenne földönkívüli technológia. Aztán idén elkezdték kiadni az UFO-aktákat...
Via LadBible