GYEREK
A Rovatból

Sokkolta a hír a férfit, amikor kiderült, hogy 37 gyereke van

Ugyan a 62 éves férfi volt nős, mégsem született sosem gyereke. Legalábbis ő azt hitte.

Megosztom
Link másolása

A 62 éves Peter Ellenstein nagyon sokáig abban a hitben élt, hogy nincs családja. A férfi azonban az 1980-as '90-es években spermadonor volt, ugyanis pénzt szeretett volna gyűjteni egy színházi társulat indításához fiatalabb korában.

Aztán egy napon, 2017 októberében felbukkant az egyik biológiai gyermeke, aki Facebookon írt rá édesapjára. Azóta a férfi rádöbbent, hogy egészen pontosan 37 gyermeke született.

Az első üzenetről Peter egy interjúban elmondta, hogy örökre megváltoztatta az életét.

„Azt írta, hogy különös körülmények között küldött nekem üzenetet, de úgy véli, hogy talán én vagyok a biológiai apja. Annyira megdöbbentem, mintha derült égből villámcsapásként ért volna - odatartottam egy barátomnak, hogy olvassa el, aki szintén nem tudta elhinni. Üzenetet küldtem róla az akkori feleségemnek és a testvéreimnek, akik azon tűnődtek, hogy nem lehet-e átverés. De nem volt az. Visszaüzentem Rachelnek, és megbeszéltük, hogy még aznap este találkozunk, és csodálatos volt.” - mesélte.

„Megöleltük egymást és sírtunk, de azonnal megkedveltük egymást, és végül egészen a kora reggeli órákig beszélgettünk.”

Azóta lánya, Rachel segítségével Peter már 36 gyermekkel tartja a kapcsolatot az összesen 37 gyerekből.

„Három héttel később újra találkoztam Rachellel, és volt egy listája további 11 gyermekről, akiket megtalált. Aztán felmentem egy genealógiai oldalra, és minden hónapban találtam egy újabbat, szóval elkezdtem megkeresni az összeset.”

Peter eddig 34 gyerekével találkozott, és legalább egy tucatnyival rendszeresen tartja a kapcsolatot. Elmondása szerint álmaiban nem gondolta, hogy ez lesz abból, hogy ő egyszer anno pénzt akart keresni.

„Akkoriban a klinikán azt mondták, hogy az adományozás névtelen, bár beleegyeztem, hogy bármelyik utódom felkutathat engem orvosi vészhelyzet esetén - ha például szükségük lenne a csontvelőmre egy transzplantációhoz. Így hát elmentem, és többnyire elfelejtettem az egészet.”

A férfi nem bánja, hogy így alakult, elmondása szerint ugyanis az, hogy a biológiai gyermekeivel találkozhat, az egyik legjobb dolog, ami valaha történt vele. Rendszeresen jár családi vacsorákra, több gyermeke esküvőjén is részt vett, sőt az egyik fiával egy háromhetes európai körutazásra is elment.

A kapcsolattartásban egy privát Facebook-csoport segíti, amiben az összes gyermeke benne van.

Azt mondja, észrevette, hogy van bennük közös vonás, ugyanis mindegyikük szereti a társasjátékokat, a podcasteket és a szóvicceket.

Peter korábban volt már házas, és persze több párkapcsolata is volt, de saját családot sosem alapított. Talán nem is baj.

„Soha nem volt saját családom, és ez talán megkönnyítette a helyzetet, mert nem volt semmilyen kötődésem a biológiai családomhoz, amikor elkezdtem találkozni a donorgyerekeimmel. Ez nem ugyanaz a kapcsolat, mintha gyermeket nevelnél - némelyikükhöz nagyon közel állok, némelyikükhöz viszont kevésbé. A velük való kapcsolatom azon alapul, hogy ők mit akarnak tőlem.” - zárta mondandóját az egykor donor, ma boldog, 37 gyerekes apuka.

Forrás: The Sun


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
A Rovatból
Falatnyi bikiniben mutatta meg hatalmas babapocakját Szandi lánya
Bogdán Blanka 24 óráig elérhető Instagram-sztoriban osztott meg magáról képeket. A 27 hetes terhes kismama első gyermekét várja, aki az énekesnő, Szandi első unokája lesz.

Megosztom
Link másolása

Megérkezett a kötelező bikinis babapocak-fotó.

Ezúttal Szandi lánya, az Amerikában élő Bogdán Blanka jelentkezett be a műfajban.

A 27 hetes kismama egy falatnyi fekete bikiniben mutatta meg, mekkora a pocija.

Bogdán Blanka egy 24 órán át látható Instagram-sztoriban tette közzé a képet.

Blanka és férje, Ricardo már korábban bejelentette, hogy kislányt várnak.

A nagy távolság ellenére a nagymama-jelölt Szandi is igyekszik minden fontos pillanatnál ott lenni. Az énekesnő áprilisban látogatta meg a lányát, a nagy, videóra is vett tavaszi találkozás pedig jelezte, hogy a családi kötelék simán átíveli az óceánt is. Szandi a lapnak elárulta, mennyire várja már a kicsi érkezését.

„Most már alig várom, hogy a karomban tartsam a kis unokámat” – mondta az énekesnő.

A baba érkezését szeptemberre várják.

Már az is kiderült, hogy a kislányt Hazelnek fogják hívni.

Az egész babaprojekt hivatalosan március 8-án, a nemzetközi nőnapon robbant be a köztudatba, amikor Blanka egy tökéletesen megkomponált tengerparti videóval tudatta a világgal a nagy hírt. A felvételen férjével együtt mutatták meg a friss ultrahangképet.

A mostani bikinis fotók egy tudatosan és a nyilvánosság előtt építkező családi történet legújabb állomását jelentik, ami egy villámgyorsan elmélyülő szerelemmel indult. Blanka és brazil származású férje, Ricardo a megismerkedésük után fél évvel már az eljegyzésnél tartottak, amit egy titkos vegasi esküvő követett, most pedig már a közös gyermekük érkezésére készülnek a napfényes Amerikában.


Megosztom
Link másolása

GYEREK
A Rovatból
„Ne legyen felismerhető” – Kátai-Németh Vilmos 5 pontban szabta meg, hogyan írjon a sajtó a bántalmazott gyerekekről
Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter a Facebookon tett közzé útmutatót a sajtó számára. A posztban a traumaérzékeny kommunikáció alapelveit részletezi a gyerekeket érintő ügyekben.

Megosztom
Link másolása

Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter a Facebook-oldalán tett közzé egy öt pontból álló útmutatót arról, hogyan kellene a tartalomgyártóknak és a sajtó képviselőinek a gyerekeket érintő érzékeny témákról, például az elszenvedett traumákról kommunikálniuk.

A miniszter az első pontban a tartalomgyártó motivációinak tisztázását kéri a bántalmazással, traumával kapcsolatban. „Tisztázd magadban, hogy miért foglalkozol az üggyel!

A traumaszenzitivitás alapja, hogy nem használod ki és fel a másikat; a célod nem lehet önös érdek.

Lehet, hogy az adott témáról éppen sokan és sokat beszélnek, de ez ne befolyásolja azt, hogy te milyen traumaszenzitív szempontokat gondolsz át, mielőtt elkészítesz egy anyagot.”

A traumaérzékeny látásmód abban is megjelenik, ha a rendszerszintű problémákra is felhívod a figyelmet.

A második pont a „traumalencsén” keresztüli szemléletet hangsúlyozza, amely szerint egyszerre kell figyelni az érintett sérülékenységére és megmutatni az erőforrásait.

A harmadik pont a szavak erejére hívja fel a figyelmet. A poszt szerint kerülni kell azokat a kifejezéseket, amelyek az érintettet stigmatizálják, vagy úgy tüntetik fel a bántalmazást, mintha ő is közrejátszott volna benne.

„Ne használj megbélyegző, obszcén, durva vagy trágár megfogalmazást, akkor sem, ha tudod, hogy az figyelemfelhívó, és ezáltal akár több emberhez eljuthat a tartalom!”

A negyedik pont a „do no harm” alapelvet részletezi, mely szerint

„az érintett / áldozat / túlélő jólléte alapvető fontosságú. Nem okozhatsz neki kárt.”

Kátai-Németh arra is kitér, hogy a közönségben is lehetnek hasonló traumát átélt emberek. Ezért javasolja a trigger warning használatát, a segítő szervezetek elérhetőségeinek megadását, és a tartalom fokozatos felépítését.

Joga van ahhoz, hogy ne érje bántás, visszaélés vagy kihasználás.

Az ötödik, befejező pont a tartalomgyártást folyamatként kezeli. „Az áldozat magánéletének védelme fontos alapelv, amelynek jóval szélesebb a tartalma annál, mint hogy ne legyen felismerhető.

Az érintett / áldozat / túlélő jogainak védelme nem csupán annyit jelent, hogy a nevét nem hozod nyilvánosságra, és az arcát eltakarod.

Joga van ahhoz, hogy megfelelő és teljes körű tájékoztatást kapjon. Joga van ahhoz, hogy elmondhassa a véleményét, és az számítson is. Ezt a folyamat egészében tartsd szem előtt” – zárul a miniszter útmutatója.

A bejegyzés időzítése nem véletlen, május 31-én, vagyis május utolsó vasárnapján éppen a gyereknapot ünnepeljük.

Kátai-Németh Vilmos május 12-én, parlamenti bizottsági meghallgatásán átfogó reformokat és egy önálló gyermekvédelmi ombudsman intézményét ígérte. A mostani útmutatót azután tette közzé, hogy múlt csütörtökön a rendőrség nagyszabású akciót tartott a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató telephelyein, ahol öt embert gyanúsítottként hallgattak ki és egyet őrizetbe vettek. Az esetet követően a miniszter személyesen egyeztetett az intézmény vezetőivel a rendszer átvilágításának szükségességéről.

<iframe src="https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Ftisza.budapest.09oevk%2Fposts%2Fpfbid02adWDCUbaBaDpRQRcGWgPPuUr4WLkrsBm759W89wHTQuhkg8asBsBXLh4LPSoXpUil&show_text=true&width=500" width="500" height="565" style="border:none;overflow:hidden" scrolling="no" frameborder="0" allowfullscreen="true" allow="autoplay; clipboard-write; encrypted-media; picture-in-picture; web-share"></iframe>


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
A kulcsos gyerekek még tudták, amit a maiak már nem - és ennek felnőttként fizetik meg az árát
A 60-70-es évek kulcsos gyerekeinek önállósága olyan készségeket fejlesztett, mint a problémamegoldás és az önszabályozás. A mai gyerekkorból hiányzó tapasztalatok a felnőtt életben ütnek vissza.

Megosztom
Link másolása

A kulcs ott lógott a nyakukban – nemcsak a lakásajtóhoz, hanem a saját életükhöz is. Míg a hetvenes években a „majd megoldod” a mindennapok alapja volt, ma a szülői chatcsoportban már azelőtt megszerveződik a mentőakció, hogy a gyerek egyáltalán észrevenné, hogy otthon maradt a tornacucc.

A nagy kérdés, ami most már tudományos kutatások tucatjait is foglalkoztatja, hogy ezzel a nonstop készenléttel nem csinálunk-e magunknak egy sokkal nagyobb bajt, mint egy otthon felejtett uzsonna.

A helyzet ugyanis az, hogy miközben a városok veszélyesebbek, a forgalom nagyobb, és a hírek is zörnyűbbek lettek, valami más is megváltozott – írta a témát körbejáró cikkében a Dívány.hu is. A gyerekkori unalomra, erre a régen teljesen természetes állapotra ma már ott a digitális „pótlék”, a konfliktusokra pedig ott a szülő, aki egy telefonhívás után már rohan is igazságot tenni a homokozóban. És miközben a szándék a legjobb – védeni, óvni, segíteni –, a tudomány egyre hangosabban jelzi, hogy a túltolt gondoskodásnak ára van.

És itt jön a lényeg, a friss tudományos csavar. Egy idén megjelent, nagyszabású metaelemzés kimutatta, hogy a gyerek minden lépését kontrolláló, túlvédő nevelés és a serdülőkori szorongásos, depressziós tünetek között kicsi, de statisztikailag kőkeményen kimutatható kapcsolat van. A kutatók persze óvatosak: ez nem jelenti azt, hogy a túlféltés egyenesen depressziót okoz, de a minta gyanúsan következetes, több kultúrában is.

A hétköznapok nyelvére fordítva ez azt jelenti, hogy ha egy gyerek ritkán kap esélyt arra, hogy maga másszon ki a slamasztikából, akkor nehezebben épül fel benne az az alapélmény, hogy „képes rá”.

Ezt támasztja alá egy korábbi, szintén a témába vágó áttekintés is, amely a meleg, támogató szülői jelenlétet élesen elválasztja a túlkontrolláló viselkedéstől. Az üzenet az, hogy a kettő nem ugyanaz. Attól, hogy nem oldod meg a gyerek helyett a vitát a barátjával, még nem vagy rossz szülő. Sőt. A kutatások szerint éppen

az apró, mindennapi súrlódások – „most nem sikerült”, „ma nem én nyertem” – tanítják meg a gyereket a legfontosabb leckére: az önszabályozásra.

Arra, hogy képes megnyugodni, újratervezni és higgadtan segítséget kérni, ahelyett, hogy minden frusztrációnál azonnal a felnőtt mentőövért kapkodna.

És hogy mit lehet tenni? A válasz meglepően egyszerű: vissza kell engedni a játékba a vállalható kockázatot. A kutatók ma már nem a veszély szinonimájaként, hanem a fejlődés motorjaként tekintenek a kockázatosabb szabadtéri játékokra.

Felmászni arra a fára, ügyetlenkedni a társas kapcsolatokban, beverni a térdet, és közben megtanulni, hol a határ

– ezek mind-mind olyan tapasztalatok, amikkel a gyerekek többet nyernek, mint amennyit egy horzsolással veszítenek.

A lényeg az egyensúlyon van, azon, hogy a teljes burok helyett egy biztonságos, de kihívásokat is rejtő „gyakorlóterepet” biztosítsunk. Az életkornak megfelelő, apró önállósági lépések – egy egyedül teljesített út a boltba, egy önállóan megoldott konfliktus – építik azt a belső tartást, amire a kulcsos gyerek generációjának talán több jutott, nekünk pedig tudatosan kell visszaadnunk a gyerekeinknek.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
„Szinte tabu volt kutatni” – a tudósok elképesztő dolgokat állítanak a magzatokról
Dr. Joel Frohlich idegtudós szerint a tudat kutatása sokáig a filozófusok területe volt, de a modern technológia áttörést hozott. Az új módszerekkel már a magzatoknál is képesek kimutatni a mintázatfelismerést, ami a munkamemória egyik alapköve.

Megosztom
Link másolása

Hogy mikortól beszélhetünk egy ember esetében tudatról, tudatosságról, sokáig vita tárgya volt. Sőt. Tiltott zóna a neurológusoknak, ahogy azt Dr. Joel Frohlich idegtudós is elmondta. „Meglepően kevés kutatás folyt arról, hogy mikor kezdődik a tudat. A tudat sokáig a filozófusok hatáskörébe tartozott. Az idegtudományban szinte tabu volt kutatni, talán az utóbbi 10-20 évig” – nyilatkozta a BBC Science Focusnak.

De mostanra a technológia eljutott odáig, hogy már nem egyetlen, megfoghatatlan jelet keresnek, hanem egy egész jelzés-csomagot. A kutatók ezt „klaszter-alapú” megközelítésnek hívják, ami annyit tesz, hogy több apró jel – agyi aktivitás, ingerekre adott válasz, a figyelem jelei – együttes megléte alapján vonnak le következtetéseket. Frohlich szerint ugyanis egyetlen jelben nem lehet vakon megbízni, de ha több is egyszerre jelenik meg, az már elég gyanús.

„Ha a mini-jelek konvergenciáját látjuk, az elég jó mutatója annak, hogy a tudat éppen kialakulóban van.”

 

A leginkább elgondolkodtató az egészben, hogy a tudatosság egyes jelei már a méhen belül is kimutathatók. Az egyik ilyen jel a mintázatok felismerése. Képzeld el, hogy hallasz egy sorozatot: Bip-bip-bip-BÍP. Ezt ismételgetik, majd hirtelen jön egy Bip-bip-bip-bip. Ha feltűnik a változás, akkor a munkamemóriád működik, ami a tudat egyik jele. Nos, német kutatók ezt a hatást kimutatták a terhesség késői szakaszában lévő magzatoknál is.

Egy másik kísérletben pedig arcra emlékeztető fénypontokat vetítettek a terhes anyák hasára, és a magzatok a fejükkel, sőt, a szemükkel is követték a fényeket. Bár Frohlich szerint vita tárgya, hogy a magzat mit lát valójában. „Senki sem ért igazán egyet abban, hogy a magzat valami olyasmit lát-e, ami egy arcra hasonlít, vagy inkább csak egy fénypacát.”

És mielőtt bárki újranyitná az abortuszról szóló vitákat, a kutatók gyorsan lehűtötték a kedélyeket. Ezek a jelek ugyanis leginkább a harmadik trimeszterre jellemzőek, ami bőven a legális terhességmegszakítás időhatárán túl van.

Frohlich szerint az agy biológiai kapuja, a talamusz és az agykéreg közötti kapcsolat csak a 24-26. hét környékén épül ki.

„Addig nem igazán beszélhetünk valószínűsíthető tudatról – legalábbis abban a formában, ahogy mi ismerjük; tele a külvilágból érkező érzetekkel” – tette hozzá. Az újszülötteknél megfigyelt, nyugalmi állapotért felelős agyi hálózat (az úgynevezett alapértelmezett hálózati mód) is legfeljebb kezdetleges formában van jelen.

Az utóbbi időszakban egyébként is a méhen belüli folyamatok kerültek a fókuszba. A „korai tanulás” gondolatát például olyan könnyen emészthető kutatások erősítették, mint az, amelyik kimutatta, hogy az anya étrendje befolyásolja a gyerek későbbi ízlését, így akár már a méhen belül meg lehet szerettetni vele a zöldségeket. Egy másik tanulmány szerint pedig a klasszikus zene bizonyítottan nyugtatóan hat a magzatokra. Ezek a hírek mind azt jelzik, hogy a magzat egy aktív, a környezetére reagáló lény, ami tökéletesen előkészítette a terepet a mostani, a tudat korai jeleiről szóló tudományos vitának.

Via Sciencefocus


Megosztom
Link másolása