SZTÁR
A Rovatból

Sokkoló részletek a Diddy-tárgyalásról: egy nő fejére taposott, valakit az erkélyről lógatott ki a napokig tartó, drogos szexpartik egyikén

A Diddy-per első etapjában rettenetes részletek derültek ki, többféle kényszerítésről számoltak be a tanúk, illetve a rapper filmre is vett nőket a napokig tartó bulijain, miközben drogokat is diktált beléjük.

Megosztom
Link másolása

Kezdetét vette Sean Diddy Combs pere, aki a vád szerint évtizedekig egy emberkereskedelem áldozatai köré épített bűnügyi vállalkozást vezetett, miközben a közeli barátai segítettek eltussolni a bűncselekményeket – közölték az ügyészek a New York-i tárgyalásának megnyitóján.

Állítólag egyszer egy barátnője fejére lépett, egy nőt lelógatott az erkélyről, egy másik férfi autóját pedig állítólag felgyújtotta.

Az esküdtszék szerint a zenész kegyetlenkedett azokkal a nőkkel, akik a hírhedt "Freak off" partyjain ellenálltak annak, hogy részt vegyenek a szexpartikon.

Egy meglepő beismerő vallomásban Combs ügyvédei azt állították a bíróságon, hogy megverte néhány barátnőjét, de ragaszkodtak hozzá, hogy szexkereskedelem vádjában nem bűnös a rapper.

Elismerték, hogy perverz volt, és hogy a viselkedése szörnyű, dehumanizáló és erőszakos volt, de azt állították, hogy mindezt a féltékenység és a túl sok drog okozta.

Az 55 éves Diddy egykor közel 1 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezett, és

az 1990-es években számos slágert jegyzett a Bad Boy Records kiadójánál,

köztük az 1997-es, Faith Evans énekesnővel közösen megjelent I’ll Be Missing You című dalát, amely a slágerlisták élére került.

Tavaly szeptemberben tartóztatták le – hónapokkal azután, hogy volt barátnője, az R&B énekesnő, Cassie Ventura polgári peres eljárásban szexuális zaklatás miatt beperelte.

Közben videók is köröztek az interneten arról, ahogy Venturát megveri.

Combs tagadja a zsarolás összeesküvésének vádját, a szexkereskedelem két vádpontját és a prostitúció céljából történő szállítás két vádpontját. Ha elítélik, életfogytiglani börtönbüntetésre számíthat.

Emily Johnson ügyész azt mondta, hogy a tárgyaláson meghallgatják az áldozatok vallomását, akik életük legfájdalmasabb élményeiről fognak mesélni. A napokról, amelyeket hotelszobákban töltöttek drogok hatása alatt, jelmezekben, hogy előadják a vádlott szexuális fantáziáit.

Az ügy megnyitásakor a következőket mondta a Manhattani Szövetségi Bíróságon:

"Ő Sean Combs. A nyilvánosság számára ő Puff Daddy vagy Diddy volt, egy kulturális ikon, egy üzletember. De volt egy másik oldala is, egy olyan oldala, amely egy bűnözői vállalkozást működtetett."

A tárgyaláson Diddynek összegzik az elmúlt 20 évét, ami legalábbis a bűncselekményeit illeti. Kiderült, a testőrei egy része falazott neki, és segítettek az eltussolásban.

"Emberrablás, gyújtogatás, kábítószer, szexuális bűncselekmények, vesztegetés és a joghatóság akadályozása. Ez csak néhány bűncselekmény, amelyeket a vádlott és belső köre újra és újra elkövetett. Mindegyikről hallani fognak a tárgyalás során" - emelte ki Johnson.

Ventura már meg is tette a vallomását tegnap, elmondta, hogy kényszerítették egyik nőtársát, hogy az ő szájába vizeljen az egyik "Freak off" eseményen, ő pedig fulladozni kezdett.

A nő azt is elmondta, hogy Diddy követte és zaklatta őt, amikor ő egy másik férfival járt.

Az ügyész azt mondta:

"Amikor végre megtalálta, azt tette, amit már számtalanszor tett korábban: brutálisan megverte. Hátba rúgta és rongybabaként dobálta. De mindez az erőszak nem volt elég.

A vádlottnak ismét meg kellett győződnie arról, hogy hatalma van Cassie felett, ezért megfenyegette.

A vádlott azt mondta Cassie-nek, hogy ha ismét szembeszáll vele, nyilvánosan közzéteszi a videót, amelyen Cassie egy férfi kísérővel szexel. A videót zsarolás céljából őrizte. Élete legmegalázóbb éjszakáinak emlékei voltak Cassie-nek."

Combs ügyvédje, Teny Geragos azzal érvelt, hogy az ügyészek a sztár romantikus kapcsolatait zsarolás és szexkereskedelem ügyévé próbálják alakítani.

"Sean Combs egy bonyolult ember, de ez nem egy bonyolult eset. Ez az ügy a szerelemről, a féltékenységről, a hűtlenségről és a pénzről szól"

– hangzott a nyitóbeszédében, holott mind tudjuk: a szeretet soha nem fáj.

Geragos szerint a vallomást tett nők csak a pénz miatt vannak a bíróságon.

"Felmerül a kérdés, miért pont most emelnek ilyen vádat? Mi az indítékuk? Sokuk számára a válasz egyszerű: pénz"

– mondta az esküdteknek.

Az ügyészség első tanúja Israel Florez, a Los Angeles-i rendőrtiszt volt, aki 2016-ban biztonsági őreként dolgozott a Los Angeles-i InterContinental Hotelben, amikor a Ventura elleni támadásról készült biztonsági kamerás felvételt rögzítették.

Azt mondta, hogy egy bajban lévő nő megsegítésére hívták a hatodik emeletre, ahol Cassie-t a sarokban találta, amint eltakarja az arcát,

míg Combs egy székben görnyedve ült, csak egy törölközőt viselve, ördögi arckifejezéssel.

Szerinte a nő félt. Ő volt az, aki telefonnal rögzítette is az esetet.

A 41 éves férfi escort, Daniel Phillip volt a második tanú, aki vallomást tett. Részletesen leírta, hogyan vett részt Venturával és Diddyvel közösen tartott „Freak Off” bulikon, amelyek akár tíz órán át is eltarthattak.

A bíróságon azt állította, hogy 4500 fontot fizettek neki a bulikért, és elmesélte, hogyan létesített szexuális kapcsolatot Venturával,

miközben Diddy jelmezben végignézte az egészet.

Mr. Phillip felidézett egy másik esetet, amikor Combs egy másik szobából felhívta Venturát – de amikor a nő megkérte, hogy várjon egy pillanatot, Combs kijött, és hozzávágott egy italos üveget.

A meghallgatás során Combs hat gyermeke idegesen ült a nyilvános galérián. Combs anyja, Janice, középen ült, fekete blézert, napszemüveget viselt, és élénk narancssárga hajjal jelent meg.

A rapper kerek nyakú, világos szürke pulóvert és világos szürke nadrágot viselt. Rámosolygott a családjára, és a

kezéből szív alakú szimbólumot formált,

mielőtt megölelte ügyvédeit és kezet rázott esküdtszéki tanácsadójával, Linda Morenóval. Mielőtt leült volna, Combs egy puszit dobott az egyik fiának.

@twinski.tv Diddy combs family leaving courthouse today after opening statements in trail. #pdiddy #diddylawsuit #seancombs #kingcombs #diddy #courtcase #diddytrial #fyp #fypシ゚viral #foryoupage #fypシ ♬ original sound - twinski.tv
A két hónapos tárgyalás során az esküdtszék várhatóan meghallgatja a rapper három vagy esetleg négy női vádlójának vallomását, valamint korábbi, eltussolásban segédkező alkalmazottait.

Az esküdtszék kiválasztása kissé problémás volt, mert a védelem és az ügyészség is rengeteg embert zárt ki. Diddy vezető ügyvédje, Marc Agnifilo azt állította, hogy az ügyészség vétója a potenciális esküdtekkel szemben diszkriminatív volt, mivel a kilenc elutasított személy közül hét fekete volt.

Arun Subramanian bíró azonban elutasította a keresetet, mondván, hogy

Maurene Comey ügyész minden egyes elutasításra faji szempontból semleges indokokat adott.

Körülbelül 150 potenciális esküdtet választottak ki a végső 18 tag közül, köztük hat tartaléktagot. Névtelenül fognak nyilatkozni, de lesz köztük egy befektetési elemző, egy masszőr, egy tudós, egy építész és egy ENSZ-alkalmazott, derült ki.

A szebb reményű, New Yorkban született Combs, miután feltört, Miamiban és Los Angelesben is kúriákban élt, és fényűző partikat szervezett a kulturális elitnek olyan helyeken, mint a franciaországi Hamptons és Saint-Tropez.

Az általa elindított művészek között volt Mary J. Blige, Mariah Carey és Jennifer Lopez, akikkel Diddy egykor randizgatott is.

A tárgyalás folytatódik.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
„Belecsusszantam az ölébe” – Elcsattant az első csók Stohl András műsorában, a felnőttfilmes Kiara Lord így értékelte a férfi képességeit
Sokan gondolják úgy, hogy a színész ezzel a csókkal átlépett egy határt.

Megosztom
Link másolása

Megtörtént, ami egy párkereső realityben nagyjából annyira elkerülhetetlen, mint a rózsaceremónia: a TV2 A Nagy Ő legutóbbi adásában elcsattant az évad első csókja. A Stohl András kegyeiért küzdő nők közül Kiara Lord volt az, aki egy jakuzzis randevún végül a tettek mezejére lépett, és ezzel rögtön új szintre emelte a műsort. A színész láthatóan nem bánta, hogy a felnőttfilmes átvette az irányítást.

A Nagy Ő idei főszereplője Stohl András, a műsor egyik legmeghatározóbb versenyzője pedig Kiara Lord, aki egy randit kért a színésztől, hogy kimozdítsa a kapcsolatukat a holtpontról.

A csók persze nem egy buszmegállóban történt, a produkció megadta a módját: a párost egy jakuzziban várta a teljes romantikus kelléktár

rózsaszirmoktól és gyertyafénytől kezdve a pezsgőn át a gyümölcstálig. Kiara pedig nem sokat teketóriázott, egy közösen elfogyasztott eper után magához húzta a színészt.

A kezdeményezés egyértelműen a lánytól indult, aki később a kamerák előtt el is mondta, tudatosan döntött a cselekvés mellett.

„Úgy éreztem, hogy a kezembe kell venni az irányítást, ezért a tettek mezejére léptem,

közelebb húzódtam – mondhatjuk, hogy az ölébe csusszantam –, és az a gondolat volt bennem, hogy most vagy soha, de meg kell történnie az első csóknak” – magyarázta.

Stohl láthatóan feloldódott a helyzetben, és a randi során arról beszélt, mennyire felszabadultnak érzi magát Kiara mellett. „Fura helyzetben vagyok, mert te olyan csaj vagy, akivel iszonyatosan jól érzem magam. Semmiféle gátlás nincs bennem veled, semmiféle hátsó szándékot nem érzek benned, nincs bennem veled szemben gátlás” – jelentette ki, majd hozzátette, szerinte Kiara pontosan a csók reményében kezdeményezte a találkozót.

A csók után Kiara szinte szakértői precizitással elemezte a történteket, és nem fukarkodott a dicsérő szavakkal.

„Számomra rendkívüli meglepetés volt, hogy mennyire összeillünk csók szempontjából Andrással. Nem gondoltam volna, hogy ha jó is lesz a csók, hogy ennyire jó lesz, ugyanis nekem olyan volt, mintha magammal csókolóztam volna, csak éppen egy férfival.

Tehát annyira összeillettünk, és nem akartam, hogy vége legyen... Tökéletes volt minden, a tempó, nem volt túl nyálas, de száraz sem, és elég változatos volt, úgyhogy tényleg szuper volt.”

A lány szerint a csóknak a puszta romantikán túl komolyabb tétje is volt, különösen Stohl András szempontjából. Úgy látta, a színész ezzel egyfajta határt lépett át. „Én több mindent is észleltem Andráson a csók közben. Elsődlegesen azt, éreztem rajta, hogy élvezi a csókot, és örül, hogy megtörténik. Másrészt azt éreztem, hogy ő úgymond

megadta magát, ugyanis a társadalmi megítélése ennek a csóknak azért nem figyelmen kívül hagyható.

És ő bevállalta a csókot velem, úgyhogy ez számára egy nagy lépés” – fogalmazott Kiara.

Via Blikk


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Jacob Elordi nyilatkozata után nem csoda, hogy mindenki Margot Robbie házasságát félti
A színész megnyilvánulásai ugyan illeszkednek a film promóciós kampányába, de az egymáshoz illő gyűrűk és a tegnapi gesztus már a határokat feszegeti.

Megosztom
Link másolása

A legtöbb nő bármit megadna, ha egy férfi csak egyszer úgy bánna vele, ahogy Jacob Elordi a tegnapi bemutatón Margot Robbie-val. Csütörtök este a londoni Leicester Square-en tartották az Üvöltő szelek brit bemutatóját, és miközben ömlött az eső, Jacob Elordi nem egy asszisztens kezébe nyomott ernyő alá húzódott, hanem szó szerint a testével óvta filmbéli partnerét, Margot Robbie-t és a ruhakölteményét.

Ez a „klasszikus gentlemanség” olyan gesztus volt, amiről sokan csak álmodnak — egy férfi, aki természetesen és ösztönösen helyezi a másik kényelmét előtérbe.

A pillanatot persze tucatnyi kamera rögzítette, és a végeredmény egy tökéletes, filmszerű jelenet lett: a zuhogó eső, a szenvedélyes, védelmező mozdulat és a két sztár közötti kémia szinte lemászott a vászonról a vörös szőnyegre.

A válaszhoz elég egy pillantást vetni a premier egész vizuális koncepciójára. Az esőben ázó vörös szőnyeg ugyanis nem elrontotta, hanem tökéletessé tette az estét. Mintha csak a Brontë-regény vihara csapott volna le, a jelenet az alkotás gótikus, mindent elsöprő romantikáját idézte meg. Elordi palaszürke Bottega Veneta öltönye és Robbie halványrózsaszín, fűzős, hosszú uszályos Dilara Fındıkoğlu ruhája a megázott eleganciával együtt szinte regényes kellékké váltak.

A film mögött álló rendező, Emerald Fennell a The Guardiannek nyilatkozva el is mondta, mi a célja: azt akarja, hogy az Üvöltő szelek „egyfajta zsigeri, ösztönös reakciót váltson ki” a nézőkből. Ez a fajta intenzitás láthatóan a sajtókörútra is átragadt. A két főszereplő olyan erős mondatokkal dobálóznak, amelyekre a bulvársajtó azonnal ráharap.

„Annyira társfüggő vagyok azokkal az emberekkel, akikkel együtt dolgozom, és azt hiszem, ez a fajta kötődés Jacobbal is gyorsan kialakult”

– mondta Margot Robbie a Fandango interjújában. Elordi pedig még ennél is tovább ment:

„Kölcsönös megszállottság a miénk”

– fogalmazott a színész az Us Weekly szerint, utalva arra, hogy a forgatáson szinte ráhangolódtak egymás játékára. Ilyen jelkép a két színész által viselt, egymáshoz illő pecsétgyűrű is, amelyet egy brit ékszerész, Cece Fein‑Hughes tervezett. A gyűrűkön a főszereplők, Catherine és Heathcliff monogramja (C&H), az eredeti regény megjelenésének és a film premierjének évszáma (1847–2026), valamint egy Brontë-idézet is szerepel.

A kérdés pedig adja magát: vajon Margot Robbie 2016 óta tartó házassága Tom Ackerley producerrel épp most fut zátonyra a világ szeme láttára? Mennyire tekinthető a kamera előtti és mögötti intimitás „túl közelinek”?

Vannak, akik szerint mindez csupán a szerepük szerves része és a profi színészi együttműködés egyik legtermészetesebb formája.

Mások azt találgatják, hogy ez a szoros kötődés vajon beárnyékolja‑e a Margot és Tom közötti kapcsolatot — holott semmiféle hivatalos hír vagy megerősített információ nincs arról, hogy a valódi házasságuk bármilyen nehézségbe ütközne.

A közösségi média természetesen felkapta a témát: egyes kommentelők romantikus álomként ünneplik Elordi gesztusait, mások viszont figyelmeztetnek, hogy a valós élet nem film, és hogy egy vörös szőnyeges romantikus mozdulat nem jelenti azt, hogy az életben is „ez az igazi”. A szakértők többsége ezen túlmenően azt hangsúlyozza, hogy

a filmiparban gyakori, hogy a színészek érzelmileg és intenzíven kötődnek egymáshoz a forgatás során — de ezek a kötelékek a forgatás lezárultával sokszor természetesen átalakulnak vagy elhalványulnak.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Szomorú: durván átverték A Nagy Ő esélyesét, ügyvédhez kellett fordulnia
Kiss Krisztina egy autó miatt keveredett jogi vitába. Hiába kérte, nem cserélték ki a folyton szervizben álló járművet, ezért keményebb eszközökhöz folyamodott.

Megosztom
Link másolása

Miközben A Nagy Ő-ben épp a versenyfutás zajlik Stohl András kegyeiért, a műsor egyik legesélyesebbnek kikiáltott szereplője, Kiss Krisztina a való életben egy egészen másfajta harcot vívott. Itt nem egy szál vörös rózsa volt a tét, hanem egy működő autó, az ügyhöz pedig végül már jogi segítség kellett.

A nézők és a többi versenyző szerint is a 47 éves üzletasszony lenne a tökéletes befutó a színésznél, csakhogy amíg Stohl láthatóan gyorsítana, addig Kriszta inkább a féket nyomja

– írta a Story.hu. Hallani sem akar arról, hogy alig négyórányi ismeretség után csókolózzon, ahogy azt Kiara Lord tette Bucival. Ez a fajta következetesség azonban nemcsak a szerelmi életére jellemző. Amikor egy autóvásárlásnál úgy érezte, csúnyán rászedték, nem habozott kiállni magáért, és a történetét a közösségi oldalán is kiteregette.

„Röviden a sztori: augusztus 24-én vásároltam egy autót, ami most már több mint fél éves időtartamot töltött a szervízben”

– vázolta a korábbi helyzetet Kiss Krisztina. Mindössze annyit szeretett volna elérni, hogy egy közelgő utazása előtt cseréljék ki a szervizben dekkoló járművet, az értékesítők azonban erről vélhetőleg hallani sem akartak.

Az ügy itt fordult komolyra: Kriszta ügyvédhez ment, aki azt tanácsolta neki, hogy a közösségi oldalára feltöltött, az esetről szóló videókat inkább tüntesse el. Hogy mi lett a perpatvar vége, és sikerült-e végül dűlőre jutnia a céggel, arról nem tájékoztatta a követőit. Egy dolog azonban biztos:

a Nagy Ő-s szereplése óta már egy elektromos autóval jár, a korábbi kálváriájára pedig pontot tett.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Ezt a „megalázó feladatot” Andrásnak a kilakoltatása után először kell saját kezűleg elvégeznie
Károly királynak elege lett, ezért a 65 éves herceget Norfolkba száműzték. A sandringhami birtokon már most hosszú a lista azokról, akik nem hajlandóak kiszolgálni őt.

Megosztom
Link másolása

Lassan eljön a nap, amire senki sem számított: Mountbatten-Windsor András, a királyi család kegyvesztett tagja kénytelen lesz kinyitni a saját bejárati ajtaját. A 65 éves András ugyanis február 2-án, hétfő éjjel hivatalosan is elhagyta a 30 szobás windsori Royal Lodge-ot, miután III. Károly király a hírek szerint megelégelte az újabb Epstein-kiszivárogtatásokat. A volt herceget 132 mérföldre szállították Norfolkba, ahol a Sandringham-birtokon lévő Wood Farm Cottage-ben rendezkedett be átmenetileg. András minden, vele szemben felhozott vádat tagad.

Az igazi dráma azonban nem a költözés ténye, hanem a mindennapok prózája.

A Sandringham-birtokon ugyanis nem tolonganak a jelentkezők, hogy a kegyvesztett királyi sarjat kiszolgálják,

a személyzete pedig drasztikusan megfogyatkozott. A helyzetet a The Sun által idézett forrás foglalta össze a legtalálóbban. „Akik évekig mellette voltak, már nincsenek. A legjobb esetben is csak egy maroknyi személyzet marad” – mondta a lapnak a névtelen informátor, aki szerint ez egészen szokatlan helyzetet teremthet.

„Lehetséges, hogy életében először neki magának kell majd ajtót nyitnia az embereknek.”

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a birtok vezetősége közölte a dolgozókkal: senki sem köteles Andrásnak dolgozni, ha ez kényelmetlenül érinti. A felhívás pedig úgy tűnik, termékeny talajra hullott.

„Megmondták nekik, hogy nem kell Andrást kiszolgálniuk vagy neki dolgozniuk, ha kényelmetlenül érzik magukat. Már most elég hosszú a lista azokról, akik nemet mondtak. Érthető a nyugtalanság, hiszen mára totális páriává vált”

– tette hozzá a forrás.

András a tervek szerint április elején költözik át a végleges otthonába, a szintén a sandringhami birtokon található Marsh Farmra. A Royal Lodge-ot 2003 óta használta egy 75 évre szóló bérleti szerződés keretében, de a kiköltözésére irányuló nyomás tavaly ősszel jelentősen megerősödött. A mostani, felgyorsított költözés nem véletlenül esik egybe azzal, hogy a rendőrség egy új, 2010-re datált állítást is „értékel” az Epstein-ügyhöz kapcsolódóan. András továbbra is minden jogsértést következetesen tagad.


Megosztom
Link másolása