SZTÁR

Sokkoló bejelentést tett Tóth Andi: „Ezennel abbahagyom az éneklést”

Hosszú Insta-videóban mondta el, miért döntött így, és milyen tervei vannak a jövőre nézve.
Sassy - sassy.hu
2023. március 09.


Megosztom
Link másolása

Olyan bejelentést tett Tóth Andi az Instagram-oldalán, amire senki nem számított:

úgy döntött, abbahagyja az éneklést.

Egy közel félórás videóban magyarázta el, hogy hogyan jutott el idáig. Elmondta, hogy a zene mindig is nagyon fontos számára, de az elmúlt 10 évben, mióta benne van a szakmában, nagyon sok minden történt vele. Azt hitte, hogy ha az X-Faktor megnyerése után nem lesz mitől félnie, jó élet vár majd rá, de ez nem így lett.

„Nagyon sokszor voltam konkrétan hontalan. Az X-Faktor után tulajdonképpen teljes mértékben újjá kellett építenem magam. Minél lejjebb kerültem, annál megrögzöttebben próbáltam elérni, hogy bejöjjön ez a zene, hogy sok ember értékelje a munkát, amit beleraktam.

Nem nagyon jött össze, hogy énekeltem, és nem nagyon érdekelt senkit, csak az, hogy elkezdtem felnőni, lett alakom, és erről vagy a párkapcsolataimról szólt minden. Nagyon sajnáltam, hogy semmi nem szólt a zenéről, és bennem csak az tartotta a lelket, hogy ez legyen a középpontban. Minél jobban háttérbe szorult, annál jobban felemésztett ez az egész szar” - vallotta be.

Aztán volt az életében egy olyan mélypont, amikor már elfogadta, hogy nem lesz elég jó, „túl sok és túl kevés is ide”. Onnantól kezdve feladta, hogy elérjen a zenéjével bárkit, pedig ennek a szöges ellentéte volt a célja. Már azt is elhatározta, hogy elhagyja az országot, mert itt már nincs keresnivalója, de a koronavírus-járvány keresztbe tett a terveinek.

Ekkor írta meg a Lejtő albumát, ami aztán váratlanul nagy siker lett, Andi pedig elkezdett reménykedni, hogy talán még van helye a magyar zenei életben. A koncerteken viszont azt tapasztalta, hogy a közönség nagy része nem értette meg, hogy miről is szólnak a dalai. És közben azt is érezte, hogy valami hiányzik neki, méghozzá a hangja, ugyanis ezekben az új számokban nem csillogtatta meg valódi tudását. Ezért más előadóktól is énekelt egy-egy dalt a fellépésein, de ez meg nem tetszett az embereknek.

Andi számára tavaly év végén jött el az a pont, amikor rájött, hogy még soha nem volt boldog, mindig csak menekülni akart.

Feltette magának a kérdést, hogy ha a zene nem hozza meg számára a boldogságot, akkor minek csinálja. Így végül úgy döntött, hogy abbahagyja az éneklést, és a jövőben nem fog se koncertezni, se új számokat kiadni.

Azért a közeljövőben még hallhatunk majd tőle egy-két új dalt, ugyanis van még a fiókjában néhány kiadatlan szerzemény, amiket még szeretne megmutatni. A zenétől sem fog teljesen eltávolodni, hiszen egy zenei kiadóügynökség kreatív igazgatójaként fog dolgozni, de egy saját ruhamárka alapítása is a tervei között van.

Miután nagy nehezen sikerült kiposztolnia azt a videót, amiben mindezt elmondja, Andi elkezdett olyan videókat megosztani Insta-sztorikban, amelyekben hallhatjuk, milyen kincs is van a torkában. Felidézte néhány produkcióját a Sztárban Sztárból (amikor még versenyző volt), a Dancing with the Starsból, de koncertfelvételeket és backstage-videókat is mutatott. Úgy tűnik, a még mindig csak 24 éves énekesnő így "gyászolja" azt, hogy a nyilvánosság előtt egy jó darabig biztosan nem fogja már megmutatni, milyen elképesztően tud énekelni.

Forrás: Szeretlek Magyarország


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Szívszorító: Tina Turner anélkül halt meg, hogy találkozott volna az unokáival
Az egész világ bálványozta, de úgy tűnik, a saját családjában nem volt sztár.

Megosztom
Link másolása

Tina Turnernek múlt heti halála előtt nem volt alkalma találkozni három unokájával és öt dédunokájával. A rocklegenda 83 évesen, svájci otthonában hunyt el, miután hosszú ideig magas vérnyomással és veseelégtelenséggel küzdött.

Az énekesnő halála sokként érte a közelebbi családját, mert sokan nem voltak tisztában azzal, hogy mennyire súlyos a betegsége.

Úgy tűnik, nem voltak túl szoros kapcsolatban, a PageSix egyenesen úgy tudja, hogy Tina Turner soha nem találkozott az unokáival és dédunokáival.

Twanna Turner, aki az énekesnő volt férjének, Ike Turnernek a lánya a lapnak elmondta: „Egy ideje nem hallottunk felőle, olyan hirtelen történt minden. A családnak nagy szüksége van most egy gyógyulási időszakra.”

Lapozz Tina Turner családi viszonyaiért!



Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Harrytől megtagadhatja a belépést bármelyik amerikai határőr, aki tud arról, hogy önéletrajzi könyvében a drogozásáról ír
Szakértők szerint a bevándorlási tisztek egyszerűen visszafordíthatnák őt a határról, hiába él az országban a családja. Köze lehet ehhez annak, hogy úgy döntöttek, befejezik a mocskolódó dokufilmek és könyvek készítését?
Sassy - sassy.hu
2023. június 01.


Megosztom
Link másolása

Harry a következő kiruccanása után nem biztos, hogy visszatérhet az Egyesült Államokba. Az amerikai kormány képviselője jövő kedden megjelenik a szövetségi bíróságon, hogy válaszoljon a herceg vízumkérelmével kapcsolatos kérdésekre, miután Harry önééletrajzi könyvében beismerte, hogy kokaint, füvet és varázsgombát fogyasztott.

A bevándorlási tiszt persze nem tudná megtagadni a beléptetést, ha a drogfogyasztást beismerte volna Harry a vízumkérelmébe. Csakhogy ha beírta, nem valószínű, hogy megkapta volna a vízumát.

Az ügy június 6-án 14.30-kor kerül a bíróság elé. Egy bevándorlási ügyvéd szerint a dolog akárhogy alakulhat. Fennáll a veszélye, hogy a per foltot ejt Harry bevándorlási aktáján, ami megnehezítheti a vízuma megújítását.

Ha kiderül, hogy a herceg hazudott a vízumkérelmében a kábítószer-fogyasztásáról, akkor azt a vízumot a törvény szerint vissza kellene vonni.

A Spare című könyvben Harry ugyanis elárulta, hogy 17 évesen fogyasztott először kokaint és később is még néhány csíkot felszívott. Azt is bevallotta, hogy cannabist szívott a Meghannal való első randevúja után. A herceg beszélt még az ayahuasca nevű pszichedelikus droggal szerzett élményéről, mondván, hogy egyfajta relaxációt, felszabadultságot, vigaszt, könnyedséget hozott, amit egy ideig sikerült megtartania.

Harry Dr. Máté Gábornak azt is elmondta: „A kokaintól semmit sem éreztem, inkább egy szociális dolog volt, és a valahova tartozás érzését adta… A marihuána más, az tényleg segített.”

Nem ismert, hogy Harry milyen vízummal rendelkezik, de feltehetőleg egy ideiglenes, nem bevándorló vízummal, amely öt évig érvényes.

Az amerikai törvények értelmében a kokainhasználat beismerése valószínűleg megakadályozza, hogy Harry valaha is zöldkártyát kapjon vagy amerikai állampolgár legyen.

Amy Winehouse-nak 2008-ban megtagadták az amerikai vízumot a drogfüggősége miatt, ezért kellett lemondania a Grammy-díjátadón való részvételt.

Kate Mossnak is gondjai voltak az amerikai vízummal, miután 2005-ben olyan képek kerültek nyilvánosságra, amelyeken fehér port szippantott.

Egy mai másik hír szerint Harry és Meghan abbahagyják a dokumentumfilmek készítését, az emlékiratok kiadását és a királyi családot ostorozó interjúkat, a kiszivárogtatott magyarázatok szerint „nincs már mit mondaniuk.”

Ez azért furcsa, mert nemrég még azt lebegtették, hogy a következő vádcunami még durvább lesz, mint az első hullám.

A drasztikus irányváltás alig egy héttel azután történt, hogy Harry és Meghan állítása szerint majdnem katasztrofális autós üldözésbe keveredtek paparazzókkal New York utcáin.

Ki tudja, mi áll a visszakozás hátterében.

De eléggé valószínű, hogy mindehhez köze van Harry jelenlegi bevándorlási státuszának is.

Úgy tűnik, mégis jobban szeret Amerikában élni, mint amennyire ártani szeretne a családjának.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Ben Affleck és Jenifer Lopez végre közös házat vettek, 24 fürdőszoba van benne!
A párosról mostanában feszültségről árulkodó képek láttak napvilágot, de ha tudtuk volna, hogy épp a lakásvásárlás kacskaringós útvesztőjében bolyonganak, mindent értettünk volna

Megosztom
Link másolása

Jennifer Lopez és Ben Affleck állítólag két éve küzdenek azzal, hogy megleljék álmaik házát. Igen, az esküvő csak tavaly volt. Mindegy. Most végre rátaláltak a tökéletes megoldásra, és hallva a részleteket, már világos, miért tartott ennyi ideig kivárni, míg ez a ház a piacra kerül:

a házban mozi, borozó, whiskey-szalon és egy spa is található, haj- és körömszalonnal, szaunával és masszázsszobával.

Sőt, van egy különálló, 5000 négyzetméteres sportlétesítmény is, amely magában foglal egy fedett pickleball pályát, box ringet és egy sportszobát. Ezen felül van egy 2 hálószobás őrház is – azt hiszem sokan megelégednénk ezzel a kis melléképülettel önmagában.

Összesen tehát vettek egy 12 hálószobás, 24 fürdőszobás és 15 kandallós ingatlant!

Ben és Jen mindössze 60.850.000 dollárt fizetett... természetesen nem hitelre vették, mint a Beckham házaspár, akik bevállaltak nevetséges havi 20 millió forintnak megfelelő törlesztést egy floridai kecóért,

Ben Affleck és Jenifer Lopez készpénzben fizettek.

És most jön a legváratlanabb része: az egész üzlet az első pillanattól az utolsóig összesen 1 hétig tartott. Igen, attól kezdve, hogy meglátták, addig, míg aláírták a papírokat.

Talán azért volt a nagy sietség, mert tudták, hogy hihetetlenül jó üzletet kötnek. Az ingatlant 2018-ban 135 000 000 dollárért adták el, idén 75 millió dollárért hirdették meg.

A birtok egy 5 hektáros dombon fekszik, a biztonság páratlan. Wallingford koronaékszerének tartják, és ez mond valamit.

Az ifjú házasok az elmúlt két évben többször hoztak rossz döntést, amikor több más ingatlanra jelentkeztek, de az aláírás előtt mindig visszaléptek.

Még nincs vége! Lapozz tovább a folytatásért!



Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Shakira túl van Gerard Pique-n? A jelek erre mutatnak
Az énekes csupa mosoly volt, amikor wakeboardozás után lefotózták. Hamilton vagy Tom Cruise van a háttérben?

Megosztom
Link másolása

A 46 éves popsztárt egy kikötőben látták, boldogan és lazán sétált kék hosszúujjú ingében és fekete rövidnadrágjában.

Shakira egy hasonló kiruccanást már tett a hónap elején a Forma-1 szívtiprójával, Lewis Hamiltonnal.

Az énekes elfogadta az autóversenyző kinyújtott kezét is, aki felsegítette őt a hajójára, mielőtt elszáguldottak Shakira 20 millió dolláros vízparti villájából.

Nem sokkal korábban az énekesnő betért a miami Cipriani étterembe, ahol Hamilton a barátaival vacsorázott. Az esti felvételeken az látható, ahogy a Forma-1 rajongó Shakira köszön az pilótának, aki mosolyogva válaszol rá, és elkíséri az asztalához.

Csakhogy míg Shakira a Piquéval való szakítása óta egyedülálló, addig Hamiltont elvileg Juliana Nalu brazil modellel kavar. Vagy kavart.

A dél-amerikai énekesnő lassan épül fel a válásából, miután tavaly nyáron brutálisan szakított a 36 éves Gerard Piquével, aki állítólag megcsalta a feleannyi idős (24 éves) Clara Chia Martival.

Ennél jobban nem nagyon lehet egy feleséget megalázni, így érezhette Shakira.

A férfitől két fia született – a 10 éves Milan és a 8 éves Saha –, és az énekesnő a válás közepén egy hosszú, spanyol nyelvű Instagram-nyilatkozatot tett közzé, amelyben arra kérte a médiát, hogy tartsa tiszteletben a magánéletét, hogy a gyermekei nyugodtan élhessék az életüket a kamerák állandó figyelése nélkül.

Shakira Hamiltonhoz fűződő viszonya azután kapott nyilvánosságot, hogy a hónap elején a Miamiban megrendezett Forma-1-es nagydíjon lecsapott a facér énekesnőre Tom Cruise is.

A férfi kócos sörényével és fehér pólójával úgy nézett ki, mint egy magabiztos szívtipró, miközben a szupersztár énekesnőn lógott, aki egyébként szexi zöld felsőt viselt, amely kiemelte a dekoltázsát.

Egy bennfentes később elmondta, hogy Cruise rendkívül érdeklődik a kolumbiai szépség iránt, mivel szerinte megvan a kémia köztük.

„És nem magasabb nála” – tette hozzá az ismerős.

Lapozz tovább és kiderül, hogy reagált Shakira Tom Cruise közeledésére!



Megosztom
Link másolása