GYEREK
A Rovatból

3 évesen, fehér ruhában, babával a kezében adták feleségül a 68 éves szektavezérhez: Serena Kelly 18 évesen menekült el

Saját édesanyja adta oda a szektavezérnek, aki a szeretetre hivatkozva követett el visszaéléseket. A kislánnyal elhitették, hogy hatalmas megtiszteltetés érte.

Megosztom
Link másolása

Háromévesen fehér, puffos ujjú ruhát viselt, és egy babát szorongatott a kezében, amikor „feleségül adták” a nála 65 évvel idősebb szektavezérhez.

A közösség hatalmas megtiszteltetésként ünnepelte az eseményt, a kislány pedig egy ritka ajándéknak örült egy olyan világban, ahol játékot szinte sosem kapott.

Serena Kelly története nem a képzelet szüleménye, hanem a hírhedt Children of God nevű szekta gyakorlata volt, ahol a "szeretet" nevében rendszerszinten bántalmaztak gyerekeket.

Ahhoz, hogy megértsük, miként válhat egy kisgyerek „menyasszonnyá”, látnunk kell, hogyan fordította ki a valóságot a szekta sajátos nyelvezete. A David Berg által alapított csoport központi tétele szerint Isten egyenlő a szeretettel, a szeretet pedig a testiséggel, ezért annak nincsenek életkori vagy rokonsági korlátai. Az ideológiával pedig a tagok a legkegyetlenebb tetteiket is igazolták.

Serena sorsát már a születése előtt elrendezték.

Berg, a kultusz prófétája és vezetője először az idősebb nővérét szemelte ki magának, de amikor megtudta, hogy édesanyjuk ismét gyermeket vár, Serenát is „befogadta”. A kislány életútját már az anyaméhben kijelölték: a szervezet kiadványaiban akarták bemutatni a „helyes” nevelés mintapéldájaként, hogy megmutassák a követőknek, mi minden lehetséges.

Ennek a tervnek a csúcspontja volt az esküvői ceremónia, amelyen a kislány háromévesen részt vett.

Erről a nő azt mondta:

„Valójában az anyám adott oda Bergnek, hogy a felesége legyek. Kaptam egy gyűrűt, volt szertartás, minden. Hatalmas megtiszteltetésnek számított. Mindenki nagyon izgatott volt.”

A szertartás azonban nem egy lezárt esemény volt, hanem a módszeres visszaélések intézményes kapuja.

A mindennapok részévé vált a szexuális zaklatás, amelyet a közösség teljesen ártalmatlannak állított be.

A Berg által követelt együttléteket „nagypapával való összebújásnak” nevezték. „Ez a valóságban gyerekbántalmazás volt"

– mondta a Cults to Consciousness podcastban.

„Leginkább az ágyában történt, tapogatott és fogdosott, szerencsére ennél tovább sosem ment, mivel még csak hároméves voltam” A környezet is a szexualitásról szólt: a ház körül nők készítettek sztriptízvideókat, a gyűléseken pedig tizenéves gyerekek vetkőztek a tapsoló felnőttek előtt. „Mindig is rémisztő volt számomra, mert tudtam, hogy egyszer majd nekem is ugyanezeket a dolgokat kell csinálnom.”

A kontroll fenntartásához a szervezet a környezettől való elszigetelést és a folyamatos költöztetést használta. Serenát először Amerikából Japánba vitték, ahol elszakították a szüleitől. Két másik szektatag felügyelete alá került, akik rendszeresen bántalmazták.

Hatéves korában, 1989-ben Brazíliába szállították, és soha többé nem látta a szektavezért. A megpróbáltatásai azonban nem értek véget.

A következő években katonai jellegű kiképzéseken vett részt, hogy felkészüljön a világvégére, emellett takarítania kellett és pénzért koldulnia az utcán.

Amikor David Berg 1994-ben meghalt, helyét felesége, Karen Zerby vette át, de a rendszer alapjai nem változtak. Serena a következő éveket különböző közép- és dél-amerikai országokban töltötte.

A kilépés pillanatával nem ért véget a története, csak újabb megpróbáltatások következtek.

18 évesen édesanyjával visszatért Amerikába, és eldöntötte, hogy elhagyja a közösséget. A menekülésben korábbi szektatagok segítették, akik szállást és munkát adtak neki. A külvilág teljesen idegen volt számára.

„Megpróbáltam rájönni, hogyan építsek fel egy életet. Szükségem volt autóra, találnom kellett egy lakhelyet. Azt sem tudtam, mi az a bankszámla” – mondta a The Sun bulvárlapnak. Idővel azonban sikerült talpra állnia: 2013-ban beiratkozott az austini egyetemre, ahol vállalati kommunikációt tanult, ma pedig egy játékfejlesztő cégnél dolgozik.

Amikor a múltjáról beszél, igyekszik a negatívumok helyett a tapasztalatokból származó előnyökre fókuszálni. „Nem úgy ébredek fel, hogy azokra a szörnyű dolgokra gondolok, amik velem történtek. Hálásan ébredek, hogy három nyelven beszélek, hogy 42 országban jártam, hogy tíz országban éltem hosszabb ideig, és hogy csodálatos a világnézetem. És sokkal több empátiával és megértéssel fordulok mások felé a különböző helyzetekben és kultúrákban, mert így nőttem fel.”

The Sun, LA Times


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
A Rovatból
Sokkot kapott az anya, amikor meglátta, mit művelt a kétéves kisfia 10 perc alatt a vadonatúj kanapéval
Lily Wrench azt hitte, a kisfia csendben Peppa malacot néz, amíg ő a kisebbik gyereket altatja.

Megosztom
Link másolása

Tíz perc csend, egy kétéves kisfiú és egy doboz festék – ennyi kellett ahhoz, hogy egy édesanya frissen felújított nappalija romokban heverjen.

A hartlepooli Lily Wrench épp a babáját altatta, amikor a kétéves JJ Ryan lent maradt Peppa malacot nézni.

Mire a 20 éves nő lement a földszintre, a döbbenettől szinte szólni sem tudott.

A kisfiú ugyanis kinyitott egy doboz fehér festéket, és bemázolta vele a vadiúj, több mint kétezer fontért vásárolt bőrkanapékat és a padlót is.

A The Sun cikke szerint a huncut JJ csendben ült a kanapén, és gyönyörködött a művében.

Lily Wrench az előző héten fejezte be a nappali kifestését, és az apróbb javításokhoz félretett néhány doboz festéket.

„Amúgy is csendes, amikor tévét néz, úgyhogy azt hittem, szépen ül és nézi a Peppa malacot”

– mondta az édesanya.

Amikor Lily leért a lépcsőn, először csak egy apró, fehér lábnyomot vett észre a padlón.

„Először azt gondoltam, csak a padlót pacsmagolta össze, aztán megláttam a kanapékat. Leesett az állam”

– idézte fel a pillanatot. „Fent voltam, altattam a babát. Nem hiszem, hogy 10 percnél tovább hagytam volna JJ-t egyedül lent” – tette hozzá.

A kár óriási, ugyanis a két bőrkanapét néhány nappal azelőtt vásárolta, és több mint 2000 fontot fizetett értük.

A legtöbb szülő talán elvesztette volna a fejét, Lily Wrench viszont higgadtan reagált. „Odaszaladt, és azt mondta: ‘Sajnálom, mami’, és egyszerűen nem tudtam haragudni rá” – mondta. „Úgy öt perc múlva már nevettem. Nem tudtam leszidni. Nevetni kezdtem” – folytatta az anyuka, aki szerint a kisfián látszott, hogy tudja, rosszat tett.

Az anyuka gőzerővel próbálja megmenteni a méregdrága bútorokat, és hetekig tartó munkával kaparja le a festékrétegeket a kanapéról és a padlóról.

Az esetből a fiatal nő levonta a tanulságot. „Most már tudom, hogy semmit sem szabad elöl hagyni. Imád festeni.”

Via The Sun


Megosztom
Link másolása

GYEREK
A Rovatból
Hetekig tűrte a pletykákat Horváth Csenge, mielőtt elszakadt a cérna: „Mióta oké, hogy más ember méhében turkálunk?”
A magyar modell sokáig hallgatott, majd ő maga reagált a terhességéről szóló pletykákra. Nemrég egy videóban osztotta a ki a kommentelőket.

Megosztom
Link másolása

„Mióta oké, hogy más ember méhében turkálunk?” – ezzel a kemény kérdéssel vágott vissza a róla megjelent találgatásokra Horváth Csenge.

A magyar modell őszintén beszélt a babavárás nehézségeiről és örömeiről is nemrég egy podcastben.

A 23 éves modell terhességéről már tavaly ősszel suttogni kezdtek, miután kiderült, hogy a jómódú erdélyi üzletemberrel, Barabás Ottóval alkot egy párt.

A pletykák akkor erősödtek meg, amikor a pár december 11-én először jelent meg együtt a nyilvánosság előtt a Legénybúcsú című film premierjén, ahol már sokaknak feltűnt Horváth Csenge gömbölyödő pocakja.

A modell sokáig csendben tűrte a pletykákat és kommenteket, végül egy fotóval maga jelentette be Instagramon, hogy gyermeket vár.

A hírt édesanyja, Fésűs Nelly is megerősítette: „Igen, igaz! A legboldogabb nagyi vagyok a világon!”

Horváth Csenge egy TikTok-videóban nemrég arról is beszélt, hogyan viseli a terhességet.

 

„Még egész jól bírom, de már abból a szempontból nyilván nem nagyon, hogy vannak olyan szokások, meg olyan dolgok, amiket vagy el kellett engedjek, vagy már abszolút nincsenek az életemben. Ilyen például a megfelelő alvásmennyiség. Ez már nincs, úgyhogy... De egyébként ezen kívül én szerintem nagyon jól bírom. Nem vagyok hisztis, nem vagyok kívánós”

– mesélte nevetve.

A modellt ugyanakkor mélyen megviselte, hogy idegenek firtatták az állapotát, még mielőtt ő maga beszélt volna róla.

„Leginkább csalódottságot éreztem.

Nyilván a legelején rettenetesen felidegesített ez az egész, hogy mióta oké, hogy más ember méhében turkálunk.

 

Ez még barátok és a szűk családi kör esetében is kényes téma, nemhogy idegenek hogyan viszonyulhatnak így valakihez.

Úgy éreztem, ha nem állok ki ebben a témában azok mellett a nők mellett, akik hasonló helyzetben vannak, akkor nem tudnék tisztességesen tükörbe nézni” – mondta a kismama.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
Mindkét tündérszép gyermekét megmutatta Ráthonyi-Palácsik Tímea ennivalóan édes fotókon
Nemrég ünnepelték a nagyobbik gyermekük, Ben első születésnapját, ebből az alkalomból készültek a felvételek.
Sassy - sassy.hu
2026. január 27.


Megosztom
Link másolása

Tagadhatatlan, hogy hatalmas boldogságot hozott Ráthonyi-Palácsik Tímea életébe az anyaság.

Több sikertelen lombikprogram, hormonkezelés, műtét és vetélés után döntött úgy férjével, Ráthonyi Zoltánnal, hogy béranya segítségét veszik igénybe. Több egészségügyi probléma is akadályozta a természetes/hagyományos úton történő teherbeesést.

Első gyermekük, egy kisfiú, 2025 elején jött világra béranya közreműködésével.

A kisfiukat Bennek nevezték el.

Születésével egy időben számolt be arról az influencer üzletasszony, hogy útban van a második gyermekük is, akit ő hord a szíve alatt, a legutolsó utolsó beültetés ugyanis - amelynek sikeréről már lemondtak - sikeres lett.

Így 2025 nyarán megszületett a kislányuk is, Hailey.

Ráthonyi-Palácsik Tímea most Instagramon tet közzé olyan fotókat és videót, amelyeken a bájos gyermekek láthatók.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Timea Rathonyi Palacsik (@timeavajna) által megosztott bejegyzés

Íme, az eseményről készült videó:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Timea Rathonyi Palacsik (@timeavajna) által megosztott bejegyzés


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
Brutális szigor jöhet a magyar névadásban, 145 keresztnevet törölnének utólag a jegyzékből, és csak egy új utónevet fogadtak el
Az Utónév-engedélyezési Bizottság keményen odacsapott. De vajon melyik az az egyetlen új név, ami átment a rostán, és miért dobnak ki ennyi régit?

Megosztom
Link másolása

Óriási szigorra számíthatok itthon a névadásban: 281 kérelemből egyetlen új nevet engedélyezett az ezzel foglalkozó bizottság.

Ugyanakkor 145 már létező és engedélyezett keresztnevet törölnének el örökre, utólag.

Január 26-án, hétfőn ülésezett a Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz tartozó Utónév-engedélyezési Bizottság, az eredményekről pedig a testület elnöke, Kósa Lajos számolt be – írta az Index.

A döntés hátterében a magyar névadás tavaly augusztusban megváltozott rendszere áll.

Bár a Nyelvtudományi Kutatóközpont továbbra is szakvéleményt ad, egy újonnan felállított bizottság bírálja el a javaslatokat, mielőtt a kulturális és innovációs miniszter elé terjesztenék azokat. A jóváhagyásra váró neveknek továbbra is meg kell felelniük a magyar helyesírás szabályainak, idegen nevek pedig csak a magyar nyelvben meghonosodott formájukban kerülhetnek a listára.

A tavaly augusztus óta beérkezett 281 kérelemből a Nyelvtudományi Kutatóközpont mindössze 7 névre tett javaslatot, de ezek közül is csak egyetlen egyet fogadtak el.

Ez a Vinka női név, ami egy virág neve.

Olyan nevek viszont

nem mentek át a rostán, mint a Lucie, a Freya, a Wolf vagy a meghökkentő Leukoplastina.

A bizottság nemcsak az új nevekről döntött, hanem

átvizsgált 198 olyan, már bejegyzett utónevet is, amelyet jelenleg egyetlen magyar állampolgár sem visel. Ezek közül 145 esetben javasolták, hogy vegyék ki a hivatalos névjegyzékből.

Amennyiben ezt véglegesítik, a szülők a jövőben nem választhatják majd ezeket a keresztneveket.

A testület megállapodott abban, hogy ezentúl negyedévente fognak tanácskozni, a törlésre nem javasolt, de senki által nem használt többi nevet pedig tovább vizsgálja a Nyelvtudományi Kutatóközpont.

 

Mi ezzel a cél?

A kormányzati álláspont szerint a magyar hagyományokat jobban tükröző, letisztultabb utónévjegyzék.

Szakmai oldalról ugyanakkor felmerültek aggályok emiatt.

A névadási szokások és szabályok egyébként országonként eltérőek. Az Egyesült Államokban például kevés kivétellel szinte bármilyen keresztnevet adhatnak a szülők a gyerekeknek, ott most ezek a legnépszerűbb babanevek. De ha valaki a többség szerint túlzásokba esik, akkor közösségi oldalakon számíthat arra, hogy kritikákat kap azért, mert "kitolt a gyerekével".

Via Index


Megosztom
Link másolása