Sebestyén Balázs egy kisebb lakás árát bukta el rossz befektetéssel
„Erre elment egy kisebb lakás ára…” – ezzel a mondattal foglalta össze Sebestyén Balázs, hogyan végződött 15 évvel ezelőtti londoni vállalkozása.
A népszerű műsorvezető a Rádió1 Balázsék című műsorában mesélt arról, miért nem tartja magát sikeres üzletembernek, miután korábbi próbálkozásai rendre kudarcba fulladtak.
„Valahogy bemutattak nekem egy embert, aki azt mondta, megvette a franchise-t, és Londonban rengeteg magyar él. Odaadtam neki a pénzt, és egyszer kimentünk megnézni, hogy hol lesz az üzlet. Már akkor gyanús volt, mert nem voltak ott emberek…”
– emlékezett vissza a kezdetekre a műsorvezető.
A gyanúja később beigazolódott.
A vállalkozás tiszavirág-életűnek bizonyult.
– mesélte Sebestyén Balázs a bukásról.
Az ötlet egyébként akkoriban nem tűnt elrugaszkodottnak, hiszen a Fornetti éppen a brit piacra való belépést tervezte, a Nagy-Britanniában élő több százezres magyar közösség pedig komoly vásárlóerőt jelenthetett volna.
A rossz tapasztalatok ellenére Balázsnak maradtak még vállalkozói álmai, de már egészen más motivációval vágna bele. „Szeretnék egyszer egy vendégházat csinálni, lenne egy emberem, aki menne és csinálná, mondjuk a Börzsönyben vagy a Mátrában. Nem is a pénz miatt csinálnám, inkább szívközpontú dolog lenne” – vázolta fel a jövőbeli terveit.
A stúdióban ülő műsorvezetőtárs, Ráskó Eszter egy poénnal reagált a történetre: „Imádom, hogy ilyen hülye vagy!”
Via: RTL