SZTÁR

Romeo Beckham 5 év után szakított barátnőjével - mégsem lesz nagymama Victoria

A Beckham klán focista fia és a modell Mia Regan már külön utakon járnak.

Megosztom
Link másolása

Romeo és Mia vasárnap közleményt adtak ki saját Instagram-oldalukon, amelyben bejelentették szakításukat.

„Mooch és én 5 évnyi szerelem után elváltunk” - írta Romeo egy szelfi mellé, amelyen ő és a lány egymásra öltik a nyelvüket. „Még mindig nagyon szeretjük és tiszteljük egymást, és még mindig erős barátságot ápolunk, és mindig is fogunk 🤍🤍”.

Mia egy szelfit is megosztott Romeóval a saját sztorijában, oda azt írta:

„Ez ro, 16 éves korunk óta együtt nőttünk fel!!! A szerelem különböző formákat és utakat vesz fel, ahogy érik az ember”.

Bár bevallotta, hogy szakítottak azt mondta, hogy még mindig „

sok-sok szeretetet osztunk meg egymással... 5 év után friendzone-oltuk egymást heheh ❤️❤️❤️”.

Utoljára 2,5 hónapja, tavaly december elején posztolt a focista közös képet szerelmével:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

ROMEO (@romeobeckham) által megosztott bejegyzés

Romeo 2019-ben, 16 évesen kezdett randizni Miával, bár első közös nyilvános szereplésük csak két évvel később, egy wimbledoni eseményen volt. 2021 novemberében sétáltak végig először együtt a vörös szőnyegen. Mia akkor azt mondta a Vogue-nak, hogy Victoria Beckham segített kicsit kevésbé izgulni a nagy pillanat előtt:

„Még ha csak arról beszélünk, hogy mit fogok felvenni, milyen körmöket és sminket fogok választani, már azért jó, hogy van”.

A modell különösen szoros kapcsolatot alakított ki Victoriával, amikor vele és David Beckham második legidősebb fiával töltötte az időt. Sőt, 2022-ben már szakmai kapcsolatba is kerültek, amikor egy hatrészes farmer sorozatot adtak ki Victoria azonos nevű márkája számára.

A 49 éves divattervező így nyilatkozott a lányról a Vogue-nak:

„Miának mindig is egyedi megközelítése volt a divathoz és a stylinghoz. Imádom, hogy szórakoztató és nem fél új dolgokat kipróbálni, ha a stílusáról van szó, ami a sorozatunkban is tükröződik.”

Hozzátette: „Ez a kapszula-gardrobe annyira teljesen Mia. És ezt imádom.”

Romeo és a lány állítólag egyszer már szakítottak, 2022 júliusában, állítólag mert sokat voltak távol egymástól, a távolság miatt, de a szakításuk is rövid életű volt. Mindössze öt hónappal később Romeo közös képet posztolt a modellel az Instagramon, jelezve, hogy kapcsolatuk újra működik.

A közösségi médiában gyakran vallottak egymásnak a szerelmet, a Brentford F.C. játékosa rendszeresen posztolt képeket Miával a különböző kiruccanásaikról. Júliusban egy Glastonburyben készült fotót tett ki, a képen a modell az ölében feküdt a fűben, azt írta alá:

„Őrület, milyen szerencsés vagyok ezzel a személlyel :)”

Novemberben, a születésnapján Romeo szintén az Instagramon vallott szerelmet amikor több közös szelfit is kitett, és egy olyan felvételt is, amelyen egy táncparketten csókolóznak. „Boldog 21. születésnapot gyönyörű lány, nagyon szeretlek ♥️♥️” - írta a poszt képaláírásába.

Romeo még egy Miának dedikált tetoválást csináltatott. Hát, meglátjuk, mivel tudják majd ezt a mintát eltüntetni a szakemberek.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Forstner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég
A redditezők szóltak, hogy nem jön ki a matek.

Megosztom
Link másolása

Érdekes dologra hívták fel ismét a figyelmet a redditezők.

Forstner Csenge egyik Instagram-sztorijának képét másolták be. A sztoriban egy kérdésre válaszolt az influencer.

Ezek szerint ha naponta 2 vitamint szedsz, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég. A redditezők szerint nem jön ki a matek.
Fostner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos pakk 2 hónapra elég

Forstner Csenge magyar közösségi média influenszer TikTokon vált ismertté a videóival. Jelenleg több mint 1,1 millió követővel és 121,9 millió kedveléssel rendelkezik. 2003. június 13-án született Budapesten.

A TikTok mellett aktív Instagramon is, ahol több mint 379 ezer követője van. Itt gyakran oszt meg személyes pillanatokat és divattal kapcsolatos tartalmakat. YouTube-on is jelen van.

Zenei téren is kipróbálta magát; közreműködött a Three Guests nevű formáció "Haunt You" című dalában. Vállalkozóként dolgozik a XXL Hair nevű hajápolási márka alapítójaként és vezérigazgatójaként.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Megszületett Zámbó Jimmy fiának, Zámbó Sebastiannak az ötödik gyermeke, nagyon boldog az apuka
Megható fotót osztott meg újszülött kisfiáról az egyik közösségi oldalon.

Megosztom
Link másolása

Megható képet osztott meg a rajongóival Zámbó Sebastian.

A néhai Zámbó Jimmy középső fia, aki apja nyomdokaiba lépve énekesként és zenészként tevékenykedik, 2023-ban vett feleségül a szerelmét, Nikolettát.

A felesége előző kapcsolatából már született három gyermek, egy közös kisfiuk is van, így a nemrég világra jött babával együtt már öt gyermeke van az énekesnek.

Zámbó Sebastian büszkén posztolta Facebookon a képet, amelyen a csöppséggel látható.

A fotót erre a linkre kattintva láthatod.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Na jó, Tornóczky Anita újszülött kisfiánál édesebbet ma már úgysem tudunk mutatni!
Egészen más lesz az idei karácsony a műsorvezető és családja számára.

Megosztom
Link másolása

Pár hete született meg Tornóczky Anitáék várva várt kisfia, Noel.

A 45 éves műsorvezető és párja, Miklós öt éven át próbálkozott a családalapítással, és végül egy lombikprogram révén vált valóra álmuk. Tornóczky Anita 2024. november 27-én adott életet a kisfiúnak.

A baba és a mama jól van, bár a műsorvezetőt megviselte a szülés.

Anita és családja számára az idei karácsony különösen örömteli, hiszen már Noel jelenlétében ünnepelhetnek.

A műsorvezető már megosztott pár kedves pillanatot a köbvetőivel, most egy édes fotót publikált Instagramon:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Így néz ki most Geronazzo Mária, akit a hatalmas ajkairól és felnőttfilmes múltjáról ismert meg annak idején az ország
Jelenleg négy házasság után boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Megosztom
Link másolása

Megkereste a Blikk Geronazzo Máriát, aki a hatalmas szájáról lett híres annak idején.

Geronazzo Mária magyar médiaszemélyiség, aki a 2000-es években vált ismertté különleges megjelenésével és médiaszerepléseivel.

Több plasztikai műtéten is átesett, de ezek közül kétségkívül az ajakfeltöltései tűntek ki.

Az elmúlt években visszavonult a magyar médiától, és Svájcban élt, ahol spirituális képességeit fejlesztette. Egy ezoterikus televíziónál dolgozott, és nagymesterré vált. Saját csoportot vezetett, ahol energiát adott át tagjainak.

Nemrég elárulta, hogy életére visszatekintve csak egyetlen döntését bánta meg: a felnőttfilmben való szereplését.

Minden más döntését szerette, és mindig önmagát adta. A jövőben pedig spirituális internetes műsor indítását tervezi:

"Ahol a boldogsággal foglalkozom majd, mert sok a boldogtalan ember. A koromból adódóan segíthetek nekik. Egyébként tanulni is szeretnék még, méghozzá pszichológiát, amiben a lányom is támogat. Úgyhogy hamarosan jelentkezem az egyetemre, és képezni fogom magam."

Ami a magánéletét illeti, négyszer volt férjnél, és mindegyik házasságából ő lépett ki, mivel elmondása szerint partnerei féltékenyek voltak rá, és nem hagytak számára privát teret.

Jelenleg boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Ken baba és Geronazzo Mária beszélhgetése néhány éve:


Megosztom
Link másolása