SZTÁR
A Rovatból

„Rohadtul fájt, de nem akartam picsogni” – Tolvai Reni a kiesésről és a sérülésről, ami a háttérben zajlott

Tolvai Reni hetek óta tartó térdsérüléssel küzdött A Nagy Duett próbái és élő adásai alatt. A fájdalmak ellenére is teljesítette a feladatokat, a kiesés után pedig a közös jövőbeli terveikre fókuszálnak.

Megosztom
Link másolása

Vasárnap este még a kiesés hideg zuhanya, kedd reggelre viszont már a jövő pezsgőfürdője: Tolvai Reni és Lakatos László nemhogy nem omlottak össze A Nagy Duett után, de már a közös klipeket, a TikTok-uralmat és egy lehetséges turnét tervezgetik. A páros a vasárnapi búcsú után felszabadultságról és új tervekről beszélt, mintha a show-ból való távozás nem egy vég, hanem egy régóta várt startpisztoly lett volna. Lakatos László szerint egyenesen tökéletes volt a búcsújuk, Reni pedig már a folytatást vázolta.

„Biztos, hogy lesznek még találkozások, közös dalok, közös videóklipek, sőt, akár egy turné is szóba jöhet…”

– mondta a Blikkben.

A feszültség vasárnap este, A Nagy Duett nyolcadik évadának negyedik élő adásában csúcsosodott ki, pedig a páros épp a sorsdöntő estén vállalta a legnagyobb kockázatot. A korábbi hetek pop- és rap-produkciói után most az opera világába merészkedtek, és a Figarót adták elő. A bulvársajtó összefoglalói szerint ez volt az évadbeli csúcsteljesítményük, a legtöbb pontot és a legjobb kritikákat zsebelték be a saját átlagukhoz képest.

A zsűri dicsérete és a magas pontszámok sem voltak elegendőek, a nézői szavazatok végül hazaküldték őket.

A kiesés utáni első reakciókban egyszerre volt jelen a csalódottság és a megkönnyebbülés. Míg Tolvai Reni őszintén beszélt a vereség fájdalmáról, addig Lakatos László a helyzet pozitív oldalát hangsúlyozta. „15 éve versenyzem televíziós műsorokban, de kiesni mindig rossz érzés, bármennyire is mondogatom, hogy ez csak egy verseny, nem fontos, de nem így van, ez nagyon rossz érzés. Mi nagyon jól éreztük magunkat, rengeteget készültünk, élveztük a próbákat, sokat nevettünk, hálásak vagyunk, hogy itt lehettünk” – nyilatkozta az énekesnő.

Ezzel szemben a humorista, akinek ez volt az első ilyen nagyszabású tévés kalandja, felszabadultan értékelte a történteket. „Én pont az ellenkezőjét érzem: most úgy fogok lefeküdni, hogy felszabadult voltam, jól éreztem magam, és

nagyon büszke vagyok a szereplésünkre… Sokkal jobb emelt fővel kiesni…”

– tette hozzá. A háttérben ráadásul egy fizikai küzdelem is zajlott: Reni hetek óta térdsérüléssel bajlódott, ami a próbákat is megnehezítette. „…és galaxy színekben pompázik [a térdem]… Rohadtul fájt, de nem akartam picsogni, hanem végigtoltam az összes próbát” – írta korábban közösségi oldalán.

A duó mostantól a televíziós stúdiók reflektorfényét a mobiltelefonok képernyőjére cseréli.

A tervek szerint a közös munka a közösségi médiában, elsősorban a TikTokon folytatódik, ahol rövid videókkal, közös dalokkal és klipekkel tartanák fent a műsorban megszerzett figyelmet.

Lakatos László ennél is tovább ment: felvetette, hogy a Dumaszínház színpadán is „nyitna a zene felé”, akár Renivel közösen. Ezzel a tévés duett egy teljesen új, élő formátumban születhetne újjá, ahol a stand-up és a zene találkozik.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
Horváth Éva bejelentette: súlyos balesete miatt szakítottak két fia apjával
Horváth Éva az RTL Reggeli című műsorában erősítette meg, hogy véget ért a kapcsolata két gyermekének édesapjával. A modell szerint a súlyos motorbaleset pecsételte meg a sorsukat, de a szétválás folyamata még nem zárult le.

Megosztom
Link másolása

Horváth Éva az RTL Reggelijében, látszólag minden különösebb felvezetés nélkül tette egyértelművé, hogy a súlyos motorbalesete nemcsak a testét és a lelkét, de a párkapcsolatát is romokba döntötte.

A modell nem próbált szépíteni, szűkszavúan, de őszintén vázolta a helyzetet.

„A párkapcsolatom nem működött jól. Ez a baleset el is határozta... Szerintem ez volt a vége.”

Majd hozzátette, hogy a folyamat még zajlik, ezért nem szeretne bővebben beszélni a részletekről. „De ez egy ilyen jellegű szétválás is volt kettőnk között” – zárta rövidre a témát.

A kapcsolatukról eddig is annyit lehetett tudni, amennyit Éva megosztott: két fiuk született, Alex és Kristóf, a család pedig az elmúlt években Balin rendezkedett be.

A férfi, aki a hazai üzleti életben ismert, tudatosan maradt a háttérben, egyfajta fantomként létezett a közvélemény számára.

A házasság sosem volt téma, amit Horváth Éva korábban azzal magyarázott, hogy a modellszakmában már annyiszor viselt menyasszonyi ruhát, hogy egyszerűen kiélte ezt a vágyát. „Nagyon furcsa, nagyon érdekes, de én ezt így egyáltalán nem erőltetem” – nyilatkozta erről korábban.

A balinéz súlyos baleset utáni hónapok a fizikai és lelki küzdelemről szóltak. Éva egy speciális fémrögzítővel élt, ami után a hónapokig tartó kényszerpihenő végén újra meg kellett tanulnia a szabad mozgást. Ez a folyamat óhatatlanul átírja egy ember és egy család életét, és a jelek szerint a közös terhek végül szétfeszítették a kapcsolatukat.

A fizikai felépülés mellett Éva a lelki gyógyulásra is nagy hangsúlyt fektetett, ezért visszatért Balira, hogy egy helyi spirituális gyógyító segítségével dolgozza fel a traumát.

Már egy korábbi nyilatkozatában is utalt arra, hogy a kapcsolatuk is veszélybe került, és a baleset után az élete gyökeresen meg fog változni. A szerdai bejelentés ennek a hosszú, fájdalmas folyamatnak a logikus, bár szomorú végkifejlete: a balinéz álom véget ért, és egy új, bizonytalanabb fejezet kezdődik.

Via Story


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Selena Gomez botrányos fotóval illusztrálta, mennyire hiányzik a férje: a mellét csókolja nyilvánosan Benny Blanco
Van egy határ, amit nem érdemes átlépni, akkor sem, ha az ember világszerte híres és milliárdokat keres. Nem ez az első alkalom, hogy az énekesnő és párja az alapvető illemszabályokat megszegi.

Megosztom
Link másolása

A jóból is megárt a sok, tartja az igen bölcs közmondás.

Hát még a kifejezetten kellemetlenből, amitől szekunder szégyenérzetünk támad.

Az ember gyanútlanul pörgeti a posztokat Instán, lát egy fotós posztot Selena Gomeznél.

A képsorozathoz az énekesnő-színésznő azt írta, a férjének címezve:

"A távolság nem számít, ha valaki ennyire fontos számodra... Hiányzol, kicsim."

Olyan fotósorozatot válogatott össze a posztban, amelyen együtt látható a párjával.

Ám az egyik képen Benny Blanco éppen Selena Gomez mellét csókolja meg a dekoltázsára hajolva nyilvános helyen, ha jól látom, egy étteremben.

Ez az, amiről úgy gondolom, nem fér bele, mert nem illendő. Sem az, hogy vacsoránál ez történjen a szomszédos asztalnál, sem az, hogy ezt lássam egy közösségi oldalon.

Bizonyos illemszabályok szerintem nem mentek ki a divatból, és jó, ha betartjuk őket.

A fotósorozatot itt láthatod, ha kíváncsi vagy a képekre:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Selena Gomez (@selenagomez) által megosztott bejegyzés


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Aggasztó fordulat Rubint Réka állapotában: újra nő a daganata, áttéteket keresnek
Nem hozta meg a várt eredményt Rubint Réka legutóbbi kezelése, a primer daganatának mérete újra növekedni kezdett. Egy ország drukkol a fitneszedzőnek, hogy meggyógyuljon.

Megosztom
Link másolása

Folytatódik Rubint Réka rákkal vívott küzdelme, ráadásul primer daganata ismét növekedésnek indult.

Az orvosokúj fronton is vizsgálódnak: a májában keresnek lehetséges áttéteket, a vérmintáit pedig már át is küldték az Egyesült Államokba.

A fitneszedző orvosai stratégiát váltottak. Visszatértek egy korábban már bevált hatóanyaghoz, egy infúziós kezeléshez, amiben egy mTOR-gátlónak nevezett anyag is van.

A váltás oka az, hogy a korábbi kezelés után a daganat mérete a biztató 8 milliméterről újra egy centiméteresre nőtt – írta a Blikk. Rubint Réka a Beköltözve Hajdú Péterhez műsorban maga is igyekezett tompítani a rossz hír élét.

„Nem lehet kijelenteni, hogy nem használt. Inkább azt mondanám, hogy az alap, a primer daganat mérete egy picit nagyobb lett. Ez persze, lehet mérési hiba is. De 1 centiméter lett a korábbi 8 milliméter helyett.”

A jó hír a rosszban, hogy a korábban öt áttéttel támadott tüdejében most „rend van”.

A figyelem most a májra terelődött, ahol az orvosok próbálják kizárni az újabb áttét lehetőségét.

Ehhez nemcsak biopsziát vettek, de a vérmintáit Amerikába küldték, ahol a specialisták a kezelés kiegészítésére is tehetnek javaslatot. Rubint Réka a helyzet ellenére is optimista, a máj regenerációs képességében és a modern orvostudományban bízik, ami a rák elleni harcban kulcsfontosságú.

„Ha van, arra is fantasztikus módszerek vannak. A májról tudni kell, hogy nagyon jól regenerálódik, és ha – ne adj' Isten – bármi probléma van, szuper kezelések vannak a májra, ami nem is feltétlenül kemoterápia.”

A mostani fejlemények különösen annak fényében drámaiak, hogy nemrég egy rendkívül kockázatos műtét lehetősége is felmerült. Az orvosok felvázoltak egy opciót, ami a fél bal tüdő eltávolításával járt volna, és a hangképzést érintő beavatkozással is számolni kellett volna, de a rizikókat végül túl nagynak ítélték, és elvetették az ötletet.

A fitneszedző idén tavasszal állt a nyilvánosság elé azzal, hogy már négy éve küzd a daganatos betegség egy ritka, PEComa nevű típusával. A 6 centiméteres, inoperábilis daganat és a tüdőáttétek híre megrázta a közvéleményt, amit a TV2 kamerái előtt, a paróka levételével kísért, könnyes vallomás tett igazán kézzelfoghatóvá. A kezdeti kezelések sikert hoztak, a daganat mérete látványosan csökkent, de a harc most egy új, bizonytalan szakaszába lépett. A következő hetek az amerikai laboreredmények és a májvizsgálatok kimeneteléről fognak szólni.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Machine Gun Kelly elárulta, milyen brutális árat fizetett a teljes felsőtestét beborító fekete tetoválásért
Machine Gun Kelly egy friss interjúban beszélt a blackout tetoválásának súlyos egészségügyi következményeiről. A zenész most először beszélt arról, hogy a látványos átalakulás mögött egy brutális fizikai leépülés állt, ami kísértetiesen emlékeztet egy középkori kínzási jegyzőkönyvre.

Megosztom
Link másolása

„A bőröm sárgulni kezdett, nem tudtam aludni, és a felsőtestem bizonyos részeit már nem tudtam mozgatni” – nagyjából így foglalható össze az a spirituális utazás, amire Machine Gun Kelly befizetett, amikor úgy döntött, koromfeketére tetováltatja a felsőtestét.

A zenész most először beszélt arról, hogy a látványos átalakulás mögött egy brutális fizikai leépülés állt, ami kísértetiesen emlékeztet egy középkori kínzási jegyzőkönyvre.

Az egész projektet egy tetoválóművész, Roxx vezényelte le, aki szerint a zenész a legkeményebb kliens, akivel valaha találkozott. Most már értjük, miért.

A terv az volt, hogy a korábbi, „kaotikus” mintákat, amik a testére voltak firkálva, egyetlen hatalmas, fekete felülettel tünteti el. A művész szerint egy ekkora munka legalább két évet vesz igénybe, de MGK-nek erre nem volt ideje, ő két hónap alatt akarta letudni az egészet – írta a Billboard Canada. A napi szintű üléseknek elég hamar meglett a böjtje.

„Az első hét után elértük a hónaljam és a vállam körüli nyirokcsomókat, és nagyon beteg lettem” – mesélte a zenész.

A döntés mögött persze mélyebb okok húzódtak. MGK szerint a régi ábrák már nem rezonáltak vele, sőt, kifejezetten nyomasztották. „Halált és drogokat láttam mindazokban a mintákban, amiket szó szerint a testemre írtam. Olyan volt, mintha a bipolaritásom üvöltött volna le a bőrömről” – magyarázta.

Ezt a belső káoszt akarta elfedni a fekete tintával, méghozzá a legkeményebb módon: érzéstelenítés nélkül. A folyamatot „a legrosszabb kínzásnak” nevezte, amihez a művésznek 44 tűt kellett egyszerre használnia.

„Én nem csinálom azt, hogy elaltatnak, elzsibbasztanak és felébredek. Ezt ki kellett bírnom. Nagy hiba volt!” – ismerte el utólag.

A gyógyulás sem volt egy fáklyásmenet, a zenész egy hiperbár oxigénkamrát használt a regeneráció felgyorsítására. A teljes letakarás egyébként nem jelenti a tetoválások végét: a tiszta fekete felület mellett már helyet kapott egy új minta is, a zenész még márciusban a kislánya, Saga nevét varratta a kezére.

A drasztikus átalakulás akkor vált nyilvánossá, amikor MGK először mutatta meg a szinte teljesen feketére varrt felsőtestét. A sokkoló végeredményt egy videó követte, amiben a brutális folyamatot és a nem mindennapi gyógyulási módszereket is dokumentálta. Nem sokkal később Megan Foxszal kapták lencsevégre egy mexikói nyaraláson, ami újra beindította a találgatásokat a kapcsolatukról egy korábbi, látványos szakítás után.

Via E! Online


Megosztom
Link másolása