Radics Gigi elárulta, kire hagyja a gyerekeit, amikor elutazik
Gigi nemrég egy 24 órán át elérhető Instagram-sztorijában megosztotta, hogy kire bízza a kislányát, amikor elutazik vagy fellépése van.
- írta a közösségi oldalán az énekesnő.
Gigi nemrég egy 24 órán át elérhető Instagram-sztorijában megosztotta, hogy kire bízza a kislányát, amikor elutazik vagy fellépése van.
- írta a közösségi oldalán az énekesnő.
Tom Cruise és Katie Holmes 2012-ben vált el, és közös gyermekük, a 2006-ban született Suri az édesanyjával maradt a válás után.
A színész legendásan rossz kapcsolatot ápol vér szerinti gyermekével, valószínűleg azért, mert sem Suri, sem az édesanyja nem tagja a scientológia egyházának.
Mint arról mi is beszámoltunk, a lánya 18. születésnapján sem volt ott.
Pedig Tom Cruise annak idején egy interjúban azt mondta, egész életében arra vágyott, hogy apa legyen és szeretne mindig ott lenni gyermekei mellett. Nos, ebből az odaadó apai szeretetből Suri Cruise semmit nem kapott; a színész csak a Nicole Kidman-nel örökbe fogadott két gyermekével foglalkozik. Ők nála maradtak a válás után, és a szcientológia elvei szerint nevelte őket.
New Yorkban, a Head Over Heels egyik előadása alkalmával a szereposztást ismertető lapból kiderült, hogy a 18 éves színésznő édesanyja középső nevét vette fel vezetéknévként, és Suri Noelle néven szerepel.
Forrás: Hellomagazine
Az új kollekció darabjai péntektől elérhető, és ezért ha ölni nem is képesek a rajongók, szobrozni a próbára tevő időjárásban igen.
Azahriah-s Tisza cipő, pulcsi, póló és zokni is elérhető a HVG cikke szerint, így mindenféle árfekvésben rajongói ruhadarabot vásárolni. Persze bizonyos szint alá nem mennek az árak, a zokni is 4000 forintot kóstál.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Egy hithű rajongónak persze minden forintot megérnek a kollekció limitált darabjai. Egyedi tervezésű Tisza cipőből 600 pár készült, egy fehér-fekete és egy fekete-fehér színvilágú.
Zoknit 1000 emberen lehet majd látni. Ha elfogynak, nem lesznek többé elérhetők - ebből a szempontból megéri akár 1-2 év múlva tovább adni egy-egy gyűjtői példányon.
A különleges "drop napok" akció pénteken és szombaton elérhető a márkaboltban. A Tisza cipő közepesen szigorú feltételekhez köti a vásárlást: méretbeli probléma esetén nem cserélik később a cipőt (hiszen nem is lesz mire). Kiemelik, hogy
Kim Kardashian újabb ruhakölteménnyel és egy olyan cipővel borzolta a kedélyeket Instagramon, ami miatt kiakadtak és beszóltak a követői.
A sarok nélküli magassarkúban konkrétan nem lehet járni, úgy támogatják, és az egyik fotón az is látszik, ahogy kapaszkodik az ajtófélfába.
- írják a hozzászólásaikban.
Volt, aki pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a cipő utoljára 2012-ben volt divatos.
Kérdés, hogy mi volt a cél a fotókkal: komolyan gondolják vagy ez provokáció?
A Gáspárék címmel újrainduló Győzike show miatt most az egész Gáspár családot még a megszokottnál is élénkebb érdeklődés övezi. Gáspár Evelin ebben a médiaszélben osztott meg egy Instagram sztorit, ami egy egyszerű tükörszelfi.
Egy egyszerre extravagáns és ízléses miniruhát visel leszorított konttyal, minimál sminkkel és csillogó körömcipővel.
A sztorifolyamban egy közös koccintós fotó a tanúbizonysága, hogy Evelin mulatni volt a kisportolt férfival, akit Zsoltnak hívnak. A kimért közös fotóból persze még nem egyértelmű, hogy egy párt alkotnak, de egyre többször oszt meg magáról és egy titokzatos férfiról fotókat az idősebb Gáspár-lány.
Evelin tavaly nyáron szakított Varga Attilával, akivel két évig voltak együtt. Kapcsolatuk ez idő alatt felhőtlennek tűnt, mégis még az eljegyzés előtt véget ért.
A Blikk szerint a lefotózott asztal két személyre volt terítve, a szerelmesek napján pedig a legtöbben kedvesükkel étkeznek, így valószínű, hogy Evelin szívét akkor már ismét elrabolták.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Zsolttal együtt töltött iszogatós estéről két fotó instaposzt formájában is megjelent Evelin közösségimédia felületén, de közös képet nem töltött fel. Ezzel a húzással valószínűleg a kapcsolatuk intimitását védi.