SZTÁR

Nyomtalanul eltűnt Instagramról Whisperton, az egyik legismertebb magyar influencer

Mindenki értetlenül kapkodja a fejét, senki nem tudja, mi történt.

Megosztom
Link másolása

Egyik napról a másikra eltűnt Whisperton, az egyik legismertebb és legjobban fizetett influencer Instagram-fiókjáról az összes poszt.

Whisperton a legkeresettebb és legnépszerűbb tartalomgyártók közé tartozik, Youtube-on 390 ezren, Instagramon 245 ezren követik, évek óta szerepel az influencer toplistákon, és különböző rendezvényeken ad elő.

Most azonban az összes bejegyzése eltűnt, és senki nem érti, mi történt.
eltűntek whisperton posztjai instagramról

Akad, aki szerint az áll a háttérben, hogy rászállt a GVH, vagyis a Gazdasági Versenyhivatal több, nagy követőtáborral rendelkező influenszerrel együtt, mivel tartották be a reklámozás szabályait. szabályokat. A GVH nemrég közzétett nyilatkozatában az állt, hogy a magyarországi véleményvezérek többnyire hiányosan, vagy egyáltalán nem tüntetik fel a tartalmaik reklámjellegét.

A GVH listáján Dancsó Péter – „Videómánia”, Forstner Csenge, Fördős Zoltán – „Fördős Zé”, Halmi Bence, Kása Roland – „Rolix” és Strenner Antal – „WhisperTon" is szerepelt.

Van, aki úgy gondolja, hogy hekkertámadás érte az Instagram-profilját, mivel gyanús, hogy eltűnt a profilképe is.

Mások úgy vélik, hogy jelentethették a profilt, mivel redditen felhasználók egy csoportja arra szólította fel az embereket, hogy bojkottálják azokat a tartalomgyártókat, akik részt vettek a kormányzati influencer-rendezvényen.

Mi hekkertámadásra tippelünk, de bármi történhetett.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Elköltözik Marsi Anikótól az egyik fia - komoly oka van a súlyos döntésnek
Palik Vilmos döntött úgy, hogy változásra van szükség.
Sassy - sassy.hu
2024. június 17.


Megosztom
Link másolása

A tervek szerint nem csak édesanyjától költözik el Palik László és Marsi Anikó Vilmos nevű fia, de az országból is. A döntés mögött komoly ok áll:

Magyarország helyett inkább Írországban szeretné tölteni egyetemi éveit a fiatalember.

Pedig édesanyja úgy tervezte, hogy a felújított, nagy, kétszintes házukban a fiaival együtt él majd (és természetesen a férjével), de az egyik fiú már egészen biztosan más terveke dédelget. Ezt írta erről a Story magazin:

„Pár napon belül kiderül, hogy felvették-e egy ­írországi egyetemre. Ismerve a tudását és a szorgalmát, biztos vagyok benne, hogy szeptembertől már kint tanul majd.”


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk
SZTÁR
Ha eddig csak hátulról láttad Hannarózát, Krausz Gábor nem rejtegeti tovább a kislánya arcát
Sokáig csak a kis buksiját mutatták hátulról. Most végre a kamerába mosolyog a gyönyörű kislány!

Megosztom
Link másolása

A tegnapi apák napja soha nem látott fotó-cunamit hozott, még az is büszkén mutatta meg a gyerekét, aki eddig inkább szemérmesen rejtegette a nyilvánosság elől. Így lehetett ezzel Krausz Gábor is, aki ezúttal

egy csodálatos képet posztolt az apaságról, a fotón Hannaróza látható rózsaszín mintás ruhácskában, amint édesapja ölében ül és szeretettel karolja át a biztonságot nyújtó apa nyakát.

Közben mind a ketten ragyogva mosolyognak a kamerába.

A képaláírás nem lett túlcifrázva, Krausz Gábor azt írta, amit érez:

„Apának lenni a világon a legjobb Boldog Apák napját ❤️”.

Hogy a kislány nyilvános szereplése nem volt ellenére Tóth Gabinak, az anyukának sem, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ő maga is írt a kép alá. Nem sokat, de épp eleget.

„Boldog apák napját” - írta a népszerű énekesnő.

Mivel Krausz Gábor nem engedélyezte a kép megosztását, ha te is látni szeretnéd a boldog apa-lánya párost, egy linkkel segítünk. A csodálatos fotót itt tudod megnézni.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZTÁR
Rémülten állt az anyja mellett Angelina Jolie lánya a vörös szőnyegen, hiába próbálta mosollyal palástolni
A testbeszéde arról árulkodik, hogy riadt és nem érzi jól magát ebben a szituációban.

Megosztom
Link másolása

Régóta foglalkozom testbeszéddel, ezért akaratlanul is észreveszek olyasmit, ami sokaknak nem tűnik fel. Elrejtett érzelmeket, különféle reakciókat, a kapcsolat minőségét két ember között.

Természetesen nem mindig és mindent veszek észre, ez megterhelő is lenne, ám a legtöbbször beigazolódik az, amit érzékelek.

Legutóbb az a videó tűnt fel, amelyen Angelina Jolie látható a lányával. A felvételt Donatella Versace posztolta Instagramon.

A videó a 77. Tony Awards díjátadóján készült, amelyre Angelina Jolie és a Bard Pitt-tel közös 15 éves lánya, Vivienne Jolie-Pitt is hivatalos volt. Vivienne azért vehetett részt az eseményen, mert az édesanyja által rendezett The Outsiders című filmnek ő volt az egyik produceri asszisztense. (A musical 12 jelölést kapott a Broadway-produkciókban dolgozók elismerésére alapított Tony-díj-átadóra, és 4 díjat meg is szerzett.)

Nem tudtam nem észrevenni Donatella Versace videóján, hogy Vivienne rémülten fogta az édesanyja, Angelina Jolie kezét, láthatóan nem érezte jól magát a szituációban, bár megpróbálta mosollyal leplezni a riadtságát, nyugtalanságát.

Az, hogy ő is el akart-e menni a rendezvényre vagy az anyja propagálta, hogy ott legyen, nem tudni. Az viszont érződik, hogy a lány - akit egyébként nem minden nap látni nyilvános eseményeken - vagy nincsen még hozzászokva a nyilvánossághoz és a médiaérdeklődéshez, vagy nagyon zavarta valami.

A videót az alábbi Instagram posztban láthatjátok, lapozni kell hozzá:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Donatella Versace (@donatella_versace) által megosztott bejegyzés

A felvétel azért került ki Donatella Versace Instájára, mert ők tervezték Angelina Jolie ruháját.

Forrás: Instagram

Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZTÁR
Új, szívmelengető képet készített Vilmos hercegről és a gyerekeikről Katalin - megtörtek egy őrsi tradíciót
Ilyen képet még nem láttál Vilmosról és a három gyerekről!

Megosztom
Link másolása

Vilmos hercegről és három gyerekéről készült kép megmutatta, mennyire eltávolodott a család a királyi hagyományoktól.

A Katalin által készített, eddig soha nem látott fotón Vilmos herceg a 10 éves György herceget, a 9 éves Sarolta hercegnőt és a 6 éves Lajos herceget fogja át védelmezően. A képet Norfolkban lőtte Katalin a múlt hónapban.

A gyönyörű fotót, amelyen a trió a napsütéses tengerparton látható, a Kensington-palota Instagram-fiókjára töltötték fel tegnap.

A három gyerek imádnivaló szöveget is mellékelt: „Szeretünk téged, papa. Boldog apák napját. G, C & L", és

ez az első üzenet a gyerekektől, amelyet a palota hivatalos közösségi oldalán tettek közzé.

A képen jól látszik, hogy Vilmos herceg mennyire gyakorlott apa, milyen közel áll a gyerekeihez. Védelmező szerepet tölt be, mindkét karjával körbeöleli őket, mintha a szárnyai alá rejtené a gyerekeket, megvédve őket mindentől.

Sarolta apuci kislányaként bújik hozzá, az apja felé hajol, és átkarolja annak derekát. György és Lajos inkább azt akarják mutatni, hogy ők már nagyfiúk.

A képről nem csak az süt, hogy a hercegi család tagjai mennyire közel állnak egymáshoz, hanem az is, hogy Vilmos herceg szakít a királyi hagyományokkal, hiszen sokkal szorosabb kapcsolatot ápol a gyermekeivel, mint a apja, nagyapja és a család korábbi tagjai.

Míg Károlyt és Fülöpöt is mindig formálisan, öltönyben, akár zsebre dugott kézzel mutatták a fiaikkal közös felvételeken, addig Vilmos laza, informális és nagyon is kézzelfogható apa akar lenni.

Úgy tűnik, sikerül is neki.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk
Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
Lajos herceg édes grimszaival megint ellopta a műsort: még a rákkal küzdő Katalin hercegnéről is elvonta a figyelmet
Nővére, Sarolta hercegnő még rá is szólt öccsére, hogy viselkedjen a királyi protokollhoz méltóan. Cukiságfaktor kimaxolva édesanyjuk betegségének árnyékában.

HÍREK
Mérő László a történelmi lottósorsolásról: ilyen csak néhány ezer évente fordul elő
Az ötös lottó történetében még sosem fordult elő olyan, mint múlt szombaton – erősítette meg a Szerencsejáték Zrt. szóvivője is. Mérő László kiszámolta, mekkora volt ennek a valószínűsége.

SPORT
„Jókat szoktam röhögni ezeken” - Ádám Martin reagált a róla szóló mémre
A focista szerint van egy alapadottsága, amin változtatni nem tud, ilyen a genetika. Ha csereként beállva gólt rúg, az nem azért lesz, mert ezeket a mémeket nézegette.

HÍREK
Ifjabb Mészáros Lőrinc balesetet szenvedett egy romániai raliversenyen
Két autó ütközött össze egy navigációs hiba miatt. Mészáros Lőrinc fia több sérülést is szenvedett, de nem súlyosak.