SZTÁR

Ezt nem láttuk jönni: Dancsó Péterre és másik öt influenszerre is csúnyán rászállt a GVH

Több magyar influenszer tartalmait is átvilágította a Gazdasági Versenyhivatal, és szédületes hiányosságokat találtak. Versenyfelügyeleti eljárás alá vonták például Dancsó Pétert is, de több neves influenszer is remeghet, vajon bírság lesz-e ebből.

Megosztom
Link másolása

A GVH sajtóközleménye szerint bizony több, nagy követőtáborral rendelkező influenszer nem tartotta be a rájuk vonatkozó szabályokat. A GVH egyértelmű állásfoglalással és edukációval segítette eddig az influenszereket, hogy milyen jogkövetést kell alkalmazniuk, így a jóhiszeműség itt nem jöhet szóba.

A GVH nemrég lefolytatott gyorselemzése alapján a hazai véleményvezérek többnyire hiányosan, vagy egyáltalán nem tüntetik fel a tartalmaik reklámjellegét - áll a közleményben.

A hazai influenszerek reklámozási gyakorlatának áttekintéséért tartottak ellenőrzést egyébként 2023-tól, melynek során 28 magyar véleményvezért vizsgáltak a különböző közösségi platformokon.

Akik első körben "megbuktak" ezen az ellenőrzésen, legalábbis nem tettek maradéktalanul eleget a szabályoknak, nem kisebb véleményvezérek, mint

Dancsó Péter – „Videómánia”; Forstner Csenge, Fördős Zoltán – „Fördős Zé”, Halmi Bence, Kása Roland – „Rolix”, Strenner Antal – „Whisper Ton".

A hatóság ezen vizsgálatok szerint állítja, hogy mindössze az influenszerek 20%-a tartja be minden esetben a reklámjelleg feltüntetésére vonatkozó szabályokat, a többség, 54% általában jelzi a promóciós tartalom tényét, de nem mindig.

A véleményvezérek mintegy negyede pedig egyáltalán, vagy csak nagyon ritkán tesz közzé bárminemű tájékoztatást. A vizsgált tartalmak fizetett jellegének feltüntetési módjában is tapasztalt hiányosságokat a GVH, állítják.

„A nemzeti versenyhatóság észlelte ugyanis, hogy a véleményvezérek közösségi platformjain egyes reklámozó vállalkozások termékeit, szolgáltatásait, vagy márkáit népszerűsítő tartalmak jelentek meg, amelyekért cserébe

a vállalkozások valószínűsíthetően ellenszolgáltatást nyújtottak az ügynökségként eljáró vállalkozásnak és az influenszernek is.

Az ellenszolgáltatás ténye azonban sem a vizsgált tartalmak képi világából, sem a videók során elhangzó információkból, sem a tartalmakhoz kapcsolt leírásokból nem tűnik ki egyértelműen a fogyasztók számára” - magyarázza a GVH.

Ez még nem jelenti azt, hogy reflexből büntetik az influenszereket,

vagy hogy ténymegállapítás lenne a jogsértés - először lefolytatják az eljárást, ami alapvetően három hónap, igény esetén hosszabbítható.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Ha eddig csak hátulról láttad Hannarózát, Krausz Gábor nem rejtegeti tovább a kislánya arcát
Sokáig csak a kis buksiját mutatták hátulról. Most végre a kamerába mosolyog a gyönyörű kislány!

Megosztom
Link másolása

A tegnapi apák napja soha nem látott fotó-cunamit hozott, még az is büszkén mutatta meg a gyerekét, aki eddig inkább szemérmesen rejtegette a nyilvánosság elől. Így lehetett ezzel Krausz Gábor is, aki ezúttal

egy csodálatos képet posztolt az apaságról, a fotón Hannaróza látható rózsaszín mintás ruhácskában, amint édesapja ölében ül és szeretettel karolja át a biztonságot nyújtó apa nyakát.

Közben mind a ketten ragyogva mosolyognak a kamerába.

A képaláírás nem lett túlcifrázva, Krausz Gábor azt írta, amit érez:

„Apának lenni a világon a legjobb Boldog Apák napját ❤️”.

Hogy a kislány nyilvános szereplése nem volt ellenére Tóth Gabinak, az anyukának sem, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ő maga is írt a kép alá. Nem sokat, de épp eleget.

„Boldog apák napját” - írta a népszerű énekesnő.

Mivel Krausz Gábor nem engedélyezte a kép megosztását, ha te is látni szeretnéd a boldog apa-lánya párost, egy linkkel segítünk. A csodálatos fotót itt tudod megnézni.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk
SZTÁR
Rémülten állt az anyja mellett Angelina Jolie lánya a vörös szőnyegen, hiába próbálta mosollyal palástolni
A testbeszéde arról árulkodik, hogy riadt és nem érzi jól magát ebben a szituációban.

Megosztom
Link másolása

Régóta foglalkozom testbeszéddel, ezért akaratlanul is észreveszek olyasmit, ami sokaknak nem tűnik fel. Elrejtett érzelmeket, különféle reakciókat, a kapcsolat minőségét két ember között.

Természetesen nem mindig és mindent veszek észre, ez megterhelő is lenne, ám a legtöbbször beigazolódik az, amit érzékelek.

Legutóbb az a videó tűnt fel, amelyen Angelina Jolie látható a lányával. A felvételt Donatella Versace posztolta Instagramon.

A videó a 77. Tony Awards díjátadóján készült, amelyre Angelina Jolie és a Bard Pitt-tel közös 15 éves lánya, Vivienne Jolie-Pitt is hivatalos volt. Vivienne azért vehetett részt az eseményen, mert az édesanyja által rendezett The Outsiders című filmnek ő volt az egyik produceri asszisztense. (A musical 12 jelölést kapott a Broadway-produkciókban dolgozók elismerésére alapított Tony-díj-átadóra, és 4 díjat meg is szerzett.)

Nem tudtam nem észrevenni Donatella Versace videóján, hogy Vivienne rémülten fogta az édesanyja, Angelina Jolie kezét, láthatóan nem érezte jól magát a szituációban, bár megpróbálta mosollyal leplezni a riadtságát, nyugtalanságát.

Az, hogy ő is el akart-e menni a rendezvényre vagy az anyja propagálta, hogy ott legyen, nem tudni. Az viszont érződik, hogy a lány - akit egyébként nem minden nap látni nyilvános eseményeken - vagy nincsen még hozzászokva a nyilvánossághoz és a médiaérdeklődéshez, vagy nagyon zavarta valami.

A videót az alábbi Instagram posztban láthatjátok, lapozni kell hozzá:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Donatella Versace (@donatella_versace) által megosztott bejegyzés

A felvétel azért került ki Donatella Versace Instájára, mert ők tervezték Angelina Jolie ruháját.

Forrás: Instagram

Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZTÁR
Ez az igazi oka annak, hogy Vilmos és a gyerekek háttal álltak Katalin legújabb családi fotóján
A képet sokan elemezték tegnap óta, egy szakértő azonban elárulta a kép valódi üzenetét.

Megosztom
Link másolása

Katalin apák napi képét, amelyen Vilmos herceg és három gyermekük, György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg látható, sokan elemezték tegnap óta, egy szakértő azonban felfedte a kép valódi üzenetét.

A Kensington-palota vasárnap egy új családi fotót tett közzé az X-en és az Instagramon,

amelyen a walesi herceg és a gyerekek a tengerre nézve, háttal a kamerának állnak. A palota azt is elárulta, hogy a képet Katalin a múlt hónapban készítette a norfolki tengerparton.

Ráadásul a kishercegek most először tettek közzé saját üzenetet a család közösségi média fiókjain.

Judi James azt mondta a Mirrornak:

„Háttal állva valójában kerülik a kamerával való kommunikációt. Ez egy intim és szeretetteljes pillanat, amit véletlenül kapott el a fotós, nem pedig egy beállított kép, amin a néző kedvéért pózolnak.”

Tehát a herceg és gyerekei valójában el akarták kerülni azt, hogy az arcukról bármilyen érzelmet le lehessen olvasni a jelenlegi helyzetben. Ne feledjük, a kép egy hónapja készült, akkor még kevésbé lehetett tudni, hogyan reagál a hercegné a kezelésekre.

Az, hogy a gyerekek az apukájukhoz bújnak, azt is mutatja, mekkora szükségük van a biztonságra ebben a válsághelyzetben, de azt is, hogy mindezt a biztonságot Vilmos képes megadni nekik.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZTÁR
Lubickol a szerelemben Berki Mazsi és a párja – Egy kép többet mond ezer szónál
Örömteli pillanatot örökítettek meg közös fotójukon.

Megosztom
Link másolása

Nem véletlenül mondják, hogy egy kép többet mond ezer szónál.

Ugyanez jutott eszünkbe, amikor megláttuk Berki Mazsi legutóbbi fotóját.

Nem egyszerűen egy örömteli pillanatot osztott meg a követőivel, hanem csak úgy lubickol a szerelemben a párjával, Kajári Zoltánnal.

A pár májusban abból az alkalomból nyilatkozott, hogy részt vesznek a Nyerő Párosban.

Kiderült, hogy korábban már ismerték egymást, és miután mindketten egyedülállók lettek, egy közös, barátokkal szervezett nyaraláson kerültek közelebb egymáshoz.

Peller Mariannak pedig elárulta Berki Mazsi, hogy az az érzése, a sors küldte neki Zoltánt. "Nagyon érdekes, hogy az ember fél, én is arra gondoltam, lehet-e, szabad-e, nem nagyon korai-e. De úgy éreztem, hogy ezt a sorstól valamiért kaptuk. Nem csak én, hanem a kislányommal együtt. És nem akartam eltolni ezt, mert úgy éreztem, hogy ennek most valamiért itt van az életünkben a helye. És ha az az élet, akkor azt gondolom, hogy el kell fogadnunk."

A fotót ERRE A LINKRE KATTINTVA találjátok.

Forrás: Instagram

Megosztom
Link másolása

Ajánljuk