SZTÁR

Nicki Minaj-t lekapcsolták Hollandiában drogbirtoklásért, elmaradt az angliai koncertje

Volt nála egy kis kábítószer, ezért drogbirtoklásért megállították Nicki Minaj-t a holland hatóságok, A sztár jelentette ezt be, miközben elnézést kért az elnapolt koncertje miatt.

Megosztom
Link másolása

Nicki Minaj a manchesteri szállodája előtt tobzódó rajongóitól vasárnap reggel kért elnézést az elhalasztott brit fellépése miatt. Megemlítette, hogy ez a kis intermezzo azért történt, mert

Hollandiában járva lekapcsolták a helyi erők, és kábítószerbirtoklásért bevitték.

„Szeretlek benneteket, és nagyon sajnálom, hogy ez pont ma este történt” – mondta Minaj a közösségi médiában közzétett videóban. Igyekezett mindent megtenni, hogy a koncertet megtarthassák, de hát egy őrizetbe vétel nem szokott kedvezni az ilyen rendezvényeknek.

A rappert egyébként kiengedték szombat este, de már nem volt ideje és lélekjelenléte felkészülni.

Az X-en tette közzé, hogy a csalódott rajongóival szívesen találkozik, akiknek legalább ennyi élményük legyen, ezért a szállodája nevét is megadta nekik. Az erkélye alatt lehetett rajongani érte.

Minaj a közösségi médiában tette közzé élő videóját, amint a rendőrség megszólítja az amszterdami Schiphol repülőtéren.

Egy ponton felszólítják, szálljon ki a gépjárműből, és üljön át a rendőrautóba. Ekkor közölték vele, hogy letartóztatják kábítószerbirtoklás miatt. A videón Minaj tagadta, hogy lett volna nála bármilyen cucc.

A CNN megkereste az amszterdami hatóságokat, és a holland katonai rendőrség, a Royal Holland Marechaussee válaszolt nekik azt illetően, Niki Minaj-t tényleg lekapcsolták-e.

A rendőrség közlése szerint letartóztattak egy 41 éves amerikai nőt, mert könnyű drogokat" találtak nála a Schiphol repülőtéren.

Később azt is közölték, hogy a „könnyű kábítószer-exportálás gyanúja miatt” őrizetbe vett nőt szabadon engedték, miután pénzbírságot szabtak ki rá.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Ha eddig csak hátulról láttad Hannarózát, Krausz Gábor nem rejtegeti tovább a kislánya arcát
Sokáig csak a kis buksiját mutatták hátulról. Most végre a kamerába mosolyog a gyönyörű kislány!

Megosztom
Link másolása

A tegnapi apák napja soha nem látott fotó-cunamit hozott, még az is büszkén mutatta meg a gyerekét, aki eddig inkább szemérmesen rejtegette a nyilvánosság elől. Így lehetett ezzel Krausz Gábor is, aki ezúttal

egy csodálatos képet posztolt az apaságról, a fotón Hannaróza látható rózsaszín mintás ruhácskában, amint édesapja ölében ül és szeretettel karolja át a biztonságot nyújtó apa nyakát.

Közben mind a ketten ragyogva mosolyognak a kamerába.

A képaláírás nem lett túlcifrázva, Krausz Gábor azt írta, amit érez:

„Apának lenni a világon a legjobb Boldog Apák napját ❤️”.

Hogy a kislány nyilvános szereplése nem volt ellenére Tóth Gabinak, az anyukának sem, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ő maga is írt a kép alá. Nem sokat, de épp eleget.

„Boldog apák napját” - írta a népszerű énekesnő.

Mivel Krausz Gábor nem engedélyezte a kép megosztását, ha te is látni szeretnéd a boldog apa-lánya párost, egy linkkel segítünk. A csodálatos fotót itt tudod megnézni.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Rémülten állt az anyja mellett Angelina Jolie lánya a vörös szőnyegen, hiába próbálta mosollyal palástolni
A testbeszéde arról árulkodik, hogy riadt és nem érzi jól magát ebben a szituációban.

Megosztom
Link másolása

Régóta foglalkozom testbeszéddel, ezért akaratlanul is észreveszek olyasmit, ami sokaknak nem tűnik fel. Elrejtett érzelmeket, különféle reakciókat, a kapcsolat minőségét két ember között.

Természetesen nem mindig és mindent veszek észre, ez megterhelő is lenne, ám a legtöbbször beigazolódik az, amit érzékelek.

Legutóbb az a videó tűnt fel, amelyen Angelina Jolie látható a lányával. A felvételt Donatella Versace posztolta Instagramon.

A videó a 77. Tony Awards díjátadóján készült, amelyre Angelina Jolie és a Bard Pitt-tel közös 15 éves lánya, Vivienne Jolie-Pitt is hivatalos volt. Vivienne azért vehetett részt az eseményen, mert az édesanyja által rendezett The Outsiders című filmnek ő volt az egyik produceri asszisztense. (A musical 12 jelölést kapott a Broadway-produkciókban dolgozók elismerésére alapított Tony-díj-átadóra, és 4 díjat meg is szerzett.)

Nem tudtam nem észrevenni Donatella Versace videóján, hogy Vivienne rémülten fogta az édesanyja, Angelina Jolie kezét, láthatóan nem érezte jól magát a szituációban, bár megpróbálta mosollyal leplezni a riadtságát, nyugtalanságát.

Az, hogy ő is el akart-e menni a rendezvényre vagy az anyja propagálta, hogy ott legyen, nem tudni. Az viszont érződik, hogy a lány - akit egyébként nem minden nap látni nyilvános eseményeken - vagy nincsen még hozzászokva a nyilvánossághoz és a médiaérdeklődéshez, vagy nagyon zavarta valami.

A videót az alábbi Instagram posztban láthatjátok, lapozni kell hozzá:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Donatella Versace (@donatella_versace) által megosztott bejegyzés

A felvétel azért került ki Donatella Versace Instájára, mert ők tervezték Angelina Jolie ruháját.

Forrás: Instagram

Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Ez az igazi oka annak, hogy Vilmos és a gyerekek háttal álltak Katalin legújabb családi fotóján
A képet sokan elemezték tegnap óta, egy szakértő azonban elárulta a kép valódi üzenetét.

Megosztom
Link másolása

Katalin apák napi képét, amelyen Vilmos herceg és három gyermekük, György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg látható, sokan elemezték tegnap óta, egy szakértő azonban felfedte a kép valódi üzenetét.

A Kensington-palota vasárnap egy új családi fotót tett közzé az X-en és az Instagramon,

amelyen a walesi herceg és a gyerekek a tengerre nézve, háttal a kamerának állnak. A palota azt is elárulta, hogy a képet Katalin a múlt hónapban készítette a norfolki tengerparton.

Ráadásul a kishercegek most először tettek közzé saját üzenetet a család közösségi média fiókjain.

Judi James azt mondta a Mirrornak:

„Háttal állva valójában kerülik a kamerával való kommunikációt. Ez egy intim és szeretetteljes pillanat, amit véletlenül kapott el a fotós, nem pedig egy beállított kép, amin a néző kedvéért pózolnak.”

Tehát a herceg és gyerekei valójában el akarták kerülni azt, hogy az arcukról bármilyen érzelmet le lehessen olvasni a jelenlegi helyzetben. Ne feledjük, a kép egy hónapja készült, akkor még kevésbé lehetett tudni, hogyan reagál a hercegné a kezelésekre.

Az, hogy a gyerekek az apukájukhoz bújnak, azt is mutatja, mekkora szükségük van a biztonságra ebben a válsághelyzetben, de azt is, hogy mindezt a biztonságot Vilmos képes megadni nekik.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Náray Tamás elképesztő sikere: a spanyol minisztérium megköszönte, hogy odaköltözött
Van, amikor menni kell. És előfordul, hogy ahol végül kikötsz, ott még örülnek is neked.

Megosztom
Link másolása

Náray Tamás különleges tehetségű divattervező volt itthon, de egyszer csak azt érezte, nem maradhat tovább. A 65 éves művész túl volt már azon a koron, amikor az emberek országot szoktak váltani. Ő szerencsére mégis megtette. Azt mondja, nagy volt benne a harag, muszáj volt lépnie. Hogy kijöjjön ebből az állapotból, évekig járt terápiára.

„Nagyon sokat köszönhetek nekik, mind a hármuknak – mondta a pszichológusairól a Heti jégbüfében. Azóta sikert sikerre halmoz íróként és festőként egyaránt. – A teljesítmény fontos volt, a siker nagyon kellett hozzá.

De az is kellett, hogy máshol legyen a fókusz, és egy másik dimenzió ki tudjon előttem nyílni, ahonnan tudom magamat a saját életemben és helyzetemben objektívebben látni.

Ez kellett hozzá.”

Amióta Spanyolországban él, teljesen megváltozott az élete. A festményei itthoni galériákban is keresettek, a regényeit elkapkodják. De ami a legmeglepőbb, új hazájában hatalmas megbecsülésnek örvend:

„Az alicantei kiállításon ott volt a kulturális minisztériumnak a képviselője, és egy nagyon erős mondatot mondott.

Azt mondta, hogy a kulturális bizottság köszönetét is jött kifejezni, és köszönik, hogy Spanyolországot választottam, hogy itt telepedtem le. És hogy a Spanyol Királyság színes művészeti életét gazdagítom a továbbiakban”


Megosztom
Link másolása