SZTÁR

Megszólalt Lang Györgyi eltitkolt lánya: „Azt szoktam mondani, nekem egy apukám és két anyukám van”

Egy éve ment el a nagyszerű énekes, aki egyik titkát megtartotta magának, amíg élt. Most lánya mesél különleges kapcsolatukról.

Megosztom
Link másolása

Lang Györgyi élete mindig is izgalmas és titokzatos volt, de senki nem gondolta, hogy ennyire. Az egyik legnagyobb titkáról most maga az érintett mesél:

Györgyi sokszor emlegette barátnőjét és annak lányát, de sosem árulta el, kik ők valójában. Most a 18 éves lány, Sári úgy döntött, elmondja a részleteket.

Sári egy igazán különleges családban nőtt fel, amit szivárvány- és patchworkcsaládnak neveznek. Így vallott erről a fiatal hölgy a Story magazinnak: „Szivárványcsaládban nőttem fel. Apukámat is ismerem, ő is részt vett és vesz a nevelésemben, de én Anyával és Györgyivel alkottam egy szűk családot.

Azt szoktam mondani, nekem egy apukám és két anyukám van, illetve – sajnos – csak volt.

Györgyi meghalt, amit egy év után sem tudok feldolgozni. Nem vagyok jóban a sorssal, az ilyen óriási történéseket, mint betegség, halál, ami befolyásolja egy ember jövőjét, mindig a sorshoz kötöm. Nagyon sok jót kaptam az élettől, de ami velem, velünk történt mégsem tartom igazságosnak” – mesélte. Az édesanyja és Györgyi régóta együtt éltek, amikor úgy döntöttek, szeretnének közös gyereket. Így kerestek egy apukát, és elkezdődött Sári története.

Az épp érettségiző lány születésének körüményei is különleges volt:

Amikor anyukámnak egy éjjel jöttek a szülési fájásai, éppen kártyaparti volt nálunk... Befejezték a kört, majd Györgyi rohant vele a kórházba, délben megszülettem, és még aznap délután elsőként ó vett a karjába.

A születésemtől együtt éltünk. Ritkán bíztak másra, inkább mindenhova vittek magukkal: csecsemőként ott feküdtem a mózeskosárban a Pa-dö-dő-koncerteken, később a tánckarba is bevettek, utaztunk, jártuk a világot. Egyiptomra, Amerikára már én is emlékszem, akkor már nagyobb voltam, ott többször jártunk.”

Györgyi és a Sári édesanyja nem a megszokott nevelési módszerek szerint nevelték lányukat. Amikor a kislány iskolás lett, Györgyi mindig segített neki a tanulásban. „Imádott engem, én őt, volt, hogy engedékeny volt, de volt, hogy szigorú. Nem szerette, amikor rendetlenséget hagytam magam után, túl sok játékom volt, és hajlamos voltam szanaszét hagyni azokat. Györgyi viszont rendmániás volt.

Sokat foglalkozott velem: amikor iskolás lettem, együtt tanultunk, főleg irodalmat. Bár nem tartotta fontosnak, hogy jó jegyeket hozzak haza, a házi feladatom megírásánál mindig ott ült az asztal másik oldalán.”

Sári emlékei szerint Györgyi mindig is tele volt energiával és szeretettel.

„Györgyi soha nem panaszkodott, tele volt humorral, vidámsággal, nagyokat tudott nevetni és nevettetni. Teljes értékű anyaként tekintettem rá."

A szűk család mellett rengeteg barát és zenésztárs is része volt életüknek, akik gyakran megfordultak náluk. A közös évek élményei és a szeretetteljes nevelés mély nyomot hagytak Sáriban, aki ma is hálás mindazért, amit Györgyitől kapott. „Györgyi nagyon hiányzik, szeretem, sokat kaptam tőle, sokat tanultam tőle az életről, az elfogadásról, sok szempontból a példaképem" – zárta gondolatait Sári.

Megosztom
Link másolása

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Lekapták, ahogy J-Lo fürdőruhában fenekét fotózgatta egy olasz hajón – Vajon kinek készültek a képek?
Így akarná visszanyerni Ben Affleck szívét vagy másnak készültek a képek?

Megosztom
Link másolása

Jennifer Lopenzél már beütött a ’hot girl summer’.

Az 54 éves énekesnőt csütörtökön Olaszország partjainál egy luxushajón látták, amint néhány szelfi mellett kerek fenekéről is lőtt pár képet.

A mélyen dekoltált, egyrészes fehér fürdőruhában, amely megmutatta tökéletes alakját, igazi dívának tűnt a hajókázás során.

Nem is csoda, hogy meg akarta örökíteni bomba formáját. De a képek vajon csak saját emlékek a nyaralásról vagy valaki másnak szánja?

Egy ideje már felrebbent a hír, hogy J-Lo és párja Ben Affleck valószínűleg válnak. Hivatalos megerősítés még nem érkezett a hírrel kapcsolatban, többek közt olyan jelek is utalnak erre, mint hogy árulják közös otthonukat.

Affleck láthatóan a nyaraláson sem vesz részt Lopez oldalán.

Via


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk
SZTÁR
Augusztusban venné el 21 évvel fiatalabb párját Varga Miklós Joe – Egyáltalán nem zökkenőmentes a szervezés
Azt hitték, végre hátradőlhetnek, de tévedtek.

Megosztom
Link másolása

Varga Miklós Joe és Hrovatin Csenge kapcsolata tele van fordulatokkal és sosem tudjuk, mire számíthatunk.

Ahogy mi is megírtuk, a boldog eljegyzés után a pár már szakított is, mielőtt a magazin, amelyben az örömhírt jelentették be, megjelenhetett volna.

Azóta természetesen kibékültek, és elmondásuk szerint a történtek csak még jobban megerősítették párkapcsolatukat.

Az Éjjel-nappal Budapest sztárja és 21 évvel fiatalabb szerelme augusztusra tervezik a nagy napot, ám addig még rengeteg elintéznivalójuk van.

„Körülbelül 60+ fő lesz és még a jövő héten is megyünk a helyszínre, s a ruhákkal kapcsolatban is van variálás. Azt hittük, hogy az utolsó 2-3 hónapban majd hátradőlhetünk, de nagyon nem, mert olyan sok a variálás”

-mondta Joe.

A pár különleges módon fog ráhangolódni a nagy napra. Az esküvő előtt nem fogják látni egymást egy darabig, hogy még nagyobb legyen az izgalom:

„Illetve úgy lesz, hogy Csengusz már pénteken leutazik, hogy ne is lássuk egymást az utolsó 4-5 napban, így még nagyobb lesz a vágy. Eredetileg együtt lett volna a lány- meg a legénybúcsú is, de végül máshogy alakult, szóval a lányok megtartják ott, én pedig itthon.”

És bár az esküvőszervezés minden pár számára egy stresszes időszak, Csenge szerint a rohamosan közeledő menyegző gondolata őket csak izgalommal tölti el.

„Már nagyon várjuk, mindennap elmondjuk, hogy Úristen, már egyre közelebb vagyunk a nagy naphoz. Szerintem pozitív izgalom van mindkettőnkben, mert szeretnénk már átélni azt a napot a barátokkal meg a családdal.”

Via


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZTÁR
Súlyos baleset: Ismét több méter magasból zuhant le egy színész, de most a Vígszínházban
Komolyak a színész sérülései, továbbra is orvosi kezelés alatt áll. Jegercsik Csaba a több méter magas díszletről zuhant a mélybe.

Megosztom
Link másolása

A Telex írta meg tegnap este, hogy a Vígszínház péntek esti Vámpírok bálja című előadásán súlyos baleset történt.

A Professzort alakító Jegercsik Csaba a több méter magas díszletről zuhant a mélybe. Az előadást azonnal megszakították és a színészt kórházba szállították.

A tervek szerint a darabot a hétvégén még több alkalommal szeretnék játszani, amiben a történtek után beugró fogja alakítani a sérült színész karakterét.

A Blikk megkereste a Vígszínházat az üggyel kapcsolatban, de mivel az előadás alatt a színház bérbe volt adva, nem saját produkció volt, így ők részletes tájékoztatást nem tudtak adni.

„A PS Produkció 2024. június 21-én a Vígszínháztól bérelt épületben játszotta a Vámpírok bálja musicalt. A 348. előadáson a színpadon történt baleset körülményeit és okát vizsgálják, a rendőrség felvette a jegyzőkönyvet. Jegercsik Csaba színművészt, aki több, mint 300 alkalommal játszotta a szerepet, kórházba szállították, megfelelő orvosi ellátást kap. Az előadást a Vámpírok bálja társulatának döntése alapján megtartottuk.”

-nyilatkozták a társulat tagjai a lap megkeresésére.

Nem ez az első eset, hogy előadás közben éri súlyos baleset a színészeket. Tavaly novemberben Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia a Nemzeti Színház színészei zuhantak le több méter magasból a Rómeó és Júlia című előadás közben.

Mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek, de szerencsére már jó úton haladnak a teljes felépüléshez.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZTÁR
Fotó: 29 éve még mindenki ezért a színésznőért csorgatta a nyálát – Te felismernéd most?
Emlékeztek még Xénára, a harcos hercegnőre? Így néz ki most.

Megosztom
Link másolása

Lucy Lawlesst a legtöbben talán csak Xéna, a harcos hercegnőként ismerik. És bár a tehetséges színésznő sok egyéb szerepet is játszott már karrierje során, bizonyosan ez volt a legikonikusabb karaktere.

A Xéna, a harcos hercegnő című amerikai fantasy sorozatot 1995 és 2001 között sugározták.

A sorozat Xéna, a korábban gonosz hadvezér történetét követi nyomon, aki bűneit megbánva a jóság és igazság útjára lép. Utazása során harcol a gonosz ellen, és megpróbálja jóvá tenni múltbéli tetteit.

Az izgalmas történetszál, harci jelenetek, mitológiai és történelmi elemek ellenére sokakat inkább a színésznő szépsége vonzott a képernyő elé.

A hosszúhajú, teltkeblű, lázadó amazon akár órákon át képes volt a tv-hez láncolni a nézőket, még a férfiakat is.

A sorozat forgatásának kezdete óta 29 év telt el. A színésznő azóta is aktív és közösségi oldalán is nyomon követhetjük életét.

Mutatjuk, hogy néz ki most, sok év után Lucy Lawless színésznő:

Via


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk