SZTÁR

Megan Foxra lassan rá sem lehet ismerni, nem csak a rózsaszín haja, az arca is sokat változott

Múlt héten még ukrán felnőtt játékszernek, most Chucky menyasszonyának titulálták követői. Szerintük teljesen megváltozott a színésznő megjelenése, de ő ezt cáfolja.

Megosztom
Link másolása

Ahogy azt mi is megírtuk, a Super Bowl után együtt bulizgatott Taylor Swift és pasija, Travis Kelce, Machine Gun Kelly és Megan Fox társaságában. A róluk készült fotó bejárta a netet, azonban a rajongókat nem a furcsa négyes, hanem a színésznő arca kötötte le.

Sorra érkeztek a kritikák, miszerint már annyit plasztikáztatott, hogy rá sem lehet ismerni, és szimplán kezd úgy kinézni, mint egy ukrán szexbaba.

A Transformers színésznője persze nem hagyta szó nélkül a vádakat és a kép rossz minőségét okolta, a felnőtt játékszer hasonlatot azonban nem tagadta.

Ó, Istenem, srácok, nézzétek, mennyire nem... nézek ki másképp. Kiderült, hogy ez csak egy árnyékos mobiltelefonos kép volt rólam, amin úgy nézek ki, mint egy ukrán felfújható baba. Pedig a VALÓSÁGBAN úgy nézek ki, mint egy olyan szuper drága szilikon szexbaba, amit csak Japánban lehet kapni” – érzékeltette a különbséget bejegyzésében.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Megan Fox (@meganfox) által megosztott bejegyzés

Most azonban a hétvégén részt vett a 49. People's Choice Awardson, ahol ezúttal is rózsaszín hajjal jelent meg, sminkje pedig nem segített a jobb megítélésben.

A díjátadóra egyébként egy tőle egészen szokatlan, visszafogottabb ruhát választott, és ezt úgy értjük, hogy persze volt dekoltázsa, de a ruha leért a földig, és nem volt átlátszó.

Mindehhez egy fekete choker nyakláncot választott, és bivalyerős vörös rúzst jól megtoldva szájfénnyel.

Sajnos a színésznő ezúttal sem nyűgözte le rajongóit, és ezúttal Chucky menyasszonyaként emlegették.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Megan Fox (@meganfox) által megosztott bejegyzés

Megan Fox-tól nem szokatlan, hogy új hajszínnel jelentkezik, ráadásul nem árnyalatokat vált, hanem konkrétan végigmegy a teljes színpalettán. Nemrégiben még tűzpiros, rövid hajjal lehetett látni, előtte pedig rezes vörössel. A két gyerekes anyuka mindeközben dolgozik a párkapcsolatán Machine Gun Kelly-vel.

Forrás: Daily Mail


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Katalin hercegné jól viseli a kezeléseket: „Akár herceg, akár koldus, senki sem számítana ilyesmire” - mondta egy ismerős
Arról is beszélt, hogy Vilmos herceg nem hajlandó a legrosszabb forgatókönyvvel számolni.

Megosztom
Link másolása

Katalin kerüli a nyilvánosságot, amíg rákbetegsége miatt kezelésben részesül, de egy közeli ismerős szerint érezhetően bizakodóak, és jó a hangulat a családban.

Vilmos herceg rendületlenül ott áll felesége mellett:

„Vilmos maradt a támasz Katalin és a gyerekek számára” - mondja egy, a királyi házhoz közel álló forrás

a People-nak az e heti címlapsztoriban.

Katalin egészségi állapota körül szőtt összeesküvés-elméletek és pletykák során Vilmos frusztráltnak érezte magát. A 41 éves walesi herceg „feldúlt és dühös volt” az intenzív spekulációk miatt, de a leendő királynak mostanra sikerült feldolgoznia a dolgokat.

Vilmos herceg a jövőt tekintve nem hajlandó a legrosszabb forgatókönyvön rágódni.

„Katalin jobban lesz, és ő mindenáron segíteni fog neki, hogy meggyógyuljon” - mondja egy, a királyi házhoz közel álló forrás.

Bár egyelőre nincs friss információ arról, hogy a 42 éves walesi hercegnő részt fog-e venni a közelgő királyi eseményeken, például a júniusi Trooping the Colour elnevezésű rendezvényen, a család egyik barátja szerint mind ő, mind Vilmos vigaszt találnak a támogató jókívánságokban, amelyeket a diagnózist követően az ország minden részéről kaptak.

A walesi herceg számára létfontosságú, hogy továbbra is derűlátó maradjon a nyilvánosság előtt, és ezzel a próbatétellel szembe kell néznie.

Katalin egészségi állapota a legjelentősebb kihívás Vilmos herceg számára, amellyel idén szembe kellett néznie. Februárban édesapja, Károly király betegségére derült fény, közben találgatások keringtek felesége műtéti felépülésének idejéről.

Márciusban egy anyák napi fotó megszerkesztése miatt jött lázba mindenki. A képet, amelyet Vilmos herceg készített családjáról, több hírügynökség is visszavonta a manipuláció gyanúja miatt, aminek hatására Katalin magára vállalta az egészet.

Ezek tették az év első hónapjait Vilmos életének egyik legnehezebbjévé, mivel egyensúlyoznia kell aközött, hogy érzelmi támasza legyen feleségének és gyermekeinek, miközben továbbra is fontos szerepet tölt be a monarchiában.

„Akár herceg, akár koldus, senki sem számítana ilyesmire, komoly támadásokra, amikor az apját és a feleségét is rákbetegséggel kezelik”

- mondta egy királyi bennfentes. „Vilmos nagyon erősen tartja magát.”


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Két szexjelenetet is kivágtak Anne Hathaway legújabb filmjéből
A rajongóknak nagyon hiányzott ez a két jelenet, ami végül nem került be a Rólad alkotott kép című filmbe. Egyelőre nem derült ki, hogy az alkotók miért döntöttek így.

Megosztom
Link másolása

Nemrég került fel az Amazon Prime platformjára az Idea of You (Rólad alkotott kép) című film, ami arról szól, hogy egy negyvenes anyuka összejön egy huszonéves popsztárral.

Azok a rajongók, akik olvasták a film alapjául szolgáló könyvet, teljesen ledöbbentek, hogy több szexjelenet nem is került be az online felületre felkerült filmbe. A film egy 2017-es könyvből készült Robinne Lee azonos című regénye alapján, és a rajongók már most háborognak azon, hogy a könyvben sok olyan konkrét rész volt, amik végül nem kerültek be a műbe.

A filmben a két főszerepet Anne Hathaway és Nicholas Galitzine alakítja.

Több rajongó azt emelte ki, hogy a könyv nagyszerű képet ad intimitásukról, és szerintük az még ok, hogy megtartották azt a jelenetet, amikor fiúbandában éneklő főszereplő orgazmust okoz a szerelmének úgy, hogy teljesen fel vannak öltözve, de több erősebb és konkrétabb jelenet (közte egy orális aktus) például teljesen kimaradt a filmből.

Egyelőre nem derült ki, hogy az alkotók miért döntöttek úgy, hogy kivágják ezeket a jeleneteket a filmből.

(via Ladbible)

Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Görög Zita autójára kerékbilincset tettek, miközben az Adom a napom forgatásán volt
A modell csütörtök délután az Instagram-oldalán osztotta meg követőivel, hogy milyen váratlan dolgok történtek vele eddig aznap. Kerékbilincset kapott.

Megosztom
Link másolása

Kerékbilincset tettek Görög Zita autójára, amíg ő éppen az Adom a napom forgatásán volt.

"Már túl vagyunk néhány bökkenőn, mert hogy reggel volt egy kis forgatás, ahová egy fehér lepedő kellett volna, ami lyukas volt. Aztán elszökött a kutyánk, mert még nincs megcsinálva rendesen a kerítésünk. Majd találtunk egy kis sárgarigót, aki már nem olyan állapotban volt, hogy meg lehetett volna menteni. Most pedig bejöttünk forgatni a belvárosba, és csodák csodája: kerékbilincs!"

- írta a közösségi oldalán a műsorvezető.

"Elnézést kérek a lakosságtól, hogy most feltartom itt a parkolóhelyet. Egyébként tök hülye megoldás a kerékbilincs, mert nem az van, hogy rögtön át tudom adni egy lakosnak a parkolóhelyemet, hanem meg kell várni, amíg visszajönnek az emberek, akik ezt a csodát feltették."

- tette hozzá Görög.

A modell csütörtök délután az Instagram-oldalán osztotta meg követőivel, hogy milyen váratlan dolgok történtek vele eddig aznap.

(via 24.hu)

Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Durván kiosztották a kommentelők Horváth Grétát egy fotó miatt
Grétának korábban a súlyával volt probléma. Több hozzászóló is teljesen kiborult egy fotó miatt, de volt olyan is, aki a védelmére kelt.

Megosztom
Link másolása

A Ripost írta meg, hogy mennyire kiakadtak a kommentelők Horváth Gréta egyik fotója miatt.

Gréta az elmúlt években óriási változáson ment keresztül. 2021 őszén a vállalkozó jelentős életmódváltásba kezdett - korábban éveken át küzdött súlyfeleslegével, és sokan kritizálták a teltsége miatt, ma pedig már a követői példaképévé vált a fogyása miatt.

Horváth Gréta nemrég egy Instagram-sztoriban osztott meg egy, a konyhájában készült fotót, melyen egy estélyi ruhában látható.

Ezen teljesen kiborultak a kommentelők.

„Ez mi rajta? A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

– írta valaki.

„Nagyon durva ízlésficama van! Amilyen szettekben vergődik sokszor…borzalom!”

– szólt hozzá egy másik kommentelő.

„Én is ilyen partiszerkóban főzöm otthon a töltött káposztát”

– reagált egy újabb kommentelő.

Persze volt olyan is, aki Gréta védelmére kelt.

„Élőben pedig tök aranyos nő, sajnálom, hogy ennyien bántják…”

– írta másvalaki.

Megosztom
Link másolása

Ajánljuk
ontent_4' style="margin-bottom:20px" infinite="1" class="desktop-ad">
Ajánljuk
HÍREK
Kislányokkal fürdött és aludt egy budapesti gyerekotthon nevelője, fideszes javaslatra mégis kitüntettték az igazgatót
Jelentésben tárták fel a visszaéléseit, amiről már a kollégái is tudtak. A rendőrség „bűncselekmény hiányában” mégis lezárta a nyomozást.

SZTÁRVILÁG
Nem engedték érettségizni a TV2 kőgazdag sztárját, kiakadt az iskolára – „A fejemhez vágta, hogy úgyis lesz miből megfinanszírozni”
Bárány Aurél szerint hátránya származott abból, hogy szerepelt a tévében, és nagy vagyona van, de ő arról nem tehet, mert beleszületett.

SZTÁRVILÁG
„Sajnos csak kevés idő adatott meg nekik” – Nyertes Zsuzsa megtörten beszélt Tunyogi Bernadett és az elhunyt Soponyai Géza házasságáról
A színésznő elárulta, hogy kolléganője mindent megtett a férjéért, aki tökéletes társa volt.

SZTÁRVILÁG
Szájról olvasó fejtette meg, hogy mit mondott rajongóinak Harry herceg Londonban
A királyi család nem igazán örült látogatásának, de rajongók százai várták a herceget. Némelyikükkel szóba is elegyedett.