Meghitt fotókon mutatta meg kislánya első karácsonyát az Emily Párizsban sztárja, Lily Collins
Az ünnepek varázsa most kezdődik igazán – legalábbis az Emily Párizsban sztárja, Lily Collins számára, akinek ez volt az első karácsonya édesanyaként.
A színésznő meghitt fotósorozattal engedett bepillantást a családi idillbe, megmutatva, hogyan teltek a kislánya, Tove első ünnepi pillanatai.
Sőt, a család karácsonyi dekorációja és látszik, és az egyik képen Lily Collins a férjével, Charlie McDowell filmrendezővel váltott csókot.
A pár következetesen óvja gyermeke magánszféráját, így Tove arcát ezúttal is egy szív-emoji takarta el.
A kislányuk január végén, béranya segítségével jött a világra, érkezését pedig egy szívhez szóló bejegyzésben jelentették be. „Üdv a világunk középpontjában, Tove Jane McDowell” – írták akkor, majd külön köszönetet mondtak annak, aki ezt lehetővé tette számukra. „Szavakkal soha nem tudnánk kifejezni végtelen hálánkat a csodálatos béranyánknak és mindenkinek, aki az utunkat segítette.”
Az év során Lily Collins több fontos mérföldkőnél is megosztott egy-egy személyes gondolatot. Valentin-napon is egyértelművé tette, hogy a kislánya születésével vált teljessé az élete. „El sem tudom képzelni, hogy lehetne ennél több szeretet” – írta egy akkori családi képhez Lily Collins.
A FOTÓGALÉRIÁT ITT LÁTHATOD, A LINKRE KATTINTVA.