Kiderült, mit mondott Brigitte Macron Katalin hercegnének, miután megsértette a francia elnököt
Kissé fagyosra sikerült Emmanuel Macron francia elnök és felesége keddi londoni landolása. A protokoll látszólag a megszokott mederben haladt, ám a figyelmes nézők kiszúrhattak valami apró, de annál beszédesebb zavart a gesztusok között.
Amikor az elnök kezet fogott Vilmos herceggel, majd udvarias csókolt lehelt Katalin keze fölé, egy profi szájról olvasó szerint Macron közben végig azt ismételgette: „Köszönöm szépen, nagyon köszönöm, örülök, hogy találkozunk.”
A háttérben azonban Brigitte tüntetően nem vett tudomást róla.
Brigitte Macron aztán azonnal átkapcsolt kedves-módba, odalépett a hercegnéhez, majd olyan meleg, dupla puszis üdvözlésbe kezdett, mintha a legjobb barátnők lennének, akik évek óta nem látták egymást. Az elnök felesége még beszélgetett is Katalinnal, a Mirror által megkeresett szájról olvasó szerint
Ez a kedves gesztus különösen érzékeny pillanatban érkezett, hiszen Katalin nemrégiben komoly betegségen esett át. A hercegné 2024 márciusában hozta nyilvánosságra, hogy rákkal diagnosztizálták, és akkor már túl volt egy nagyon komoly hasi műtéten. Katalin szeptemberben zárta le kemoterápiás kezeléseit, és januárban jelentette be, hogy tünetmentes.
A hercegné nemrég azonban arról beszélt, hogy hiába a gyógyulás, mégsem megy minden úgy, mint régen.
– mondta a múlt héten egy királyi viziten. Arról is őszintén beszélt, hogy az új „normális” megtalálása nem egyik napról a másikra történik.
Brigitte Macron szokatlanul látványos gesztusa így nemcsak a protokollt törte meg, de egészen más fényt kapott az egész találkozó – még ha férje emiatt talán kissé zavartan álldogált is pár másodpercig.