Kiderült: ez az egyetlen dolog tesz igazán vonzóvá a partnerek szemében - és NEM a személyiséged
Az persze már ezer éve közhely, hogy pénzen nem lehet boldogságot venni, de most úgy tűnik, mégiscsak van összefüggés a bankszámlád és a szerelmi életed között. Kanadai kutatók ugyanis bebizonyították, amit régóta suttognak az emberek úton-útfélen, hogy
Az eredmények a Journal of Marriage and Family című szaklapban jelentek meg, és azt mutatják, hogy egy vaskosabb bankszámla egyfajta romantikus készenléti állapotot sugall, és vonzóbbá teszi az embert a párkeresők szemében.
A kutatók azt is észrevették, hogy a magasabb fizetéssel rendelkezők nemcsak nagyobb kedvet éreztek az ismerkedéshez, de aktívabban is keresték a párjukat, mint a kisebb fizetésűek.
A kanadai szakemberek két hosszú távú kutatást végeztek, egyet az Egyesült Államokban, egyet pedig Németországban, hogy lássák, hogyan változik az emberek párkapcsolathoz való viszonya az anyagi helyzetük függvényében.
Az amerikai vizsgálatban kimondottan a 25–35 éves korosztályra koncentráltak, mondván, ez az életkor, amikor az emberek többsége komolyabban kezd társat keresni.
Mindkét tanulmányból ugyanaz rajzolódott ki:
Amikor 6 vagy 12 hónap múlva újra megkérdezték őket, a vastagabb pénztárcájú alanyok valóban nagyobb arányban találtak is párra.
A német kutatás eredményeiben érdekes módon a férfiakra erősebben hatott a pénz-párkapcsolat összefüggés, bár a kutatók szerint nem volt annyira jelentős a különbség.
Geoff MacDonald, a Torontói Egyetem kapcsolati pszichológusa szerint ez teljesen érthető, hiszen a mai fiatalok racionális döntéseket hoznak, különösen bizonytalan gazdasági körülmények között.
– mondta a professzor.
Az is érdekes volt, hogy az előző évhez képest több vagy kevesebb pénzt keresni nem igazán befolyásolta, hogy valaki készen áll-e a párkeresésre. Sokkal inkább a hosszabb távú anyagi stabilitás számított.
Johanna Peetz, a kutatás társszerzője és személyes költekezési szakértő szerint ennek egyik oka az lehet, hogy a pénz segít kielégíteni alapvető szükségleteinket.
„Ez a kapcsolat segít megérteni, hogy a szinglik többsége milyen feladatokra fókuszál, miközben próbálják biztosítani az életük alapvető anyagi feltételeit” – tette hozzá Peetz.
A kutatók szerint az eredmények arra is emlékeztetik a pszichológusokat, hogy
Azt is kiemelték, hogy mind férfiaknál, mind nőknél hasonló szerepe van a pénznek, ezzel cáfolva azt a sztereotípiát, hogy az anyagiak csak a nőket érdeklik igazán egy kapcsolatban.
Persze a kutatók azt is megjegyezték, hogy bár kimutattak összefüggést a vagyon és a párkapcsolati szándék között, ez nem jelenti azt, hogy maga a pénz okozná azt, hogy valaki belekezd egy kapcsolatba.
„Egy sor más tényező – például a személyiség, életcélok vagy kulturális értékek – is fontos szerepet játszik abban, ki mikor és miért érzi magát készen a szerelemre” – összegezték.