SZTÁR
A Rovatból

Kiderült a titok! Ezért veszett össze a Beckham házaspár Tom Cruise-zal

A Beckham házaspár időnként örökre összeveszik életreszóló cimboráival. Harry hercegék előtt Tom Cruise is a bennfentes köreikhez tartozott.

Megosztom
Link másolása

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy barátság, aminek Hollywood-szerte csodájára jártak. Tom Cruise és Beckhamék voltak a filmvilág egyik legkedveltebb baráti párja: a színészt akkori feleségével, Katie Holmes-szal többször is együtt fotózták David és Victoria Beckhamékkel különböző rendezvényeken.

Barátságuk 2007-ben szilárdult meg, amikor a brit focista családjával Los Angelesbe költözött, de nem sokkal ezután váratlanul eltávolodtak egymástól.

David és Victoria akkor döntöttek úgy, hogy az Egyesült Államokba költöznek, amikor a sportoló belépett az LA Galaxy csapatába, és állítólag a színész volt az, aki rengeteget segített nekik megismerkedni a szórakoztatóipar más nagy sztárjaival. Egy Cruise-hoz közeli forrás elárulta, hogy „mindent megtett értük, amikor először költöztek LA-be” - szúrta ki a Hola!.

„Gyakorlatilag odaadta nekik a város kulcsait” - mondta a bennfentes, és kifejtette, hogy még „partit is rendezett nekik, hogy minden fontos emberrel találkozhassanak”.

A forrás azt is kifejtette, hogy a színész eléggé neheztel, mivel a barátságuknak abban a pillanatban vége szakadt Los Angelesben, amint megkaptak tőle mindent, amire szükségük volt. David és Victoria nem hívták viszont őt semmilyen eseményre.

Tom egyértelműen úgy gondolja, hogy ő ugyan elfoglalt volt, de a focista családjának keményebben kellett volna próbálkoznia

- mondta a bennfentes a kiadványnak. Az egykori futballsztár rajongói arra számítottak, hogy David legújabb Netflix-dokumentumfilmjében többet megtudhatnak a viszályról és annak kiváltó okáról, de csalódniuk kellett. David nem érintette a témát, de nyíltan beszélt néhány olyan nehézségről, amivel a 2000-es évek elején szembesült, és ami miatt majdnem szétesett a házassága Victoriával.

„Ez volt a legnehezebb időszak, mert úgy éreztem, hogy a világ ellenünk van. A helyzet a következő - mi voltunk egymás ellen, ha teljesen őszinte akarok lenni” - mondja Victoria a dokumentumfilmben.

„Victoria a mindenem. Hihetetlenül nehéz volt látni, hogy fájdalmat okozok neki. De mi harcosok vagyunk. És akkoriban egymásért kellett harcolnunk, a családunkért kellett harcolnunk” - tette hozzá David.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
„Belecsusszantam az ölébe” – Elcsattant az első csók Stohl András műsorában, a felnőttfilmes Kiara Lord így értékelte a férfi képességeit
Sokan gondolják úgy, hogy a színész ezzel a csókkal átlépett egy határt.

Megosztom
Link másolása

Megtörtént, ami egy párkereső realityben nagyjából annyira elkerülhetetlen, mint a rózsaceremónia: a TV2 A Nagy Ő legutóbbi adásában elcsattant az évad első csókja. A Stohl András kegyeiért küzdő nők közül Kiara Lord volt az, aki egy jakuzzis randevún végül a tettek mezejére lépett, és ezzel rögtön új szintre emelte a műsort. A színész láthatóan nem bánta, hogy a felnőttfilmes átvette az irányítást.

A Nagy Ő idei főszereplője Stohl András, a műsor egyik legmeghatározóbb versenyzője pedig Kiara Lord, aki egy randit kért a színésztől, hogy kimozdítsa a kapcsolatukat a holtpontról.

A csók persze nem egy buszmegállóban történt, a produkció megadta a módját: a párost egy jakuzziban várta a teljes romantikus kelléktár

rózsaszirmoktól és gyertyafénytől kezdve a pezsgőn át a gyümölcstálig. Kiara pedig nem sokat teketóriázott, egy közösen elfogyasztott eper után magához húzta a színészt.

A kezdeményezés egyértelműen a lánytól indult, aki később a kamerák előtt el is mondta, tudatosan döntött a cselekvés mellett.

„Úgy éreztem, hogy a kezembe kell venni az irányítást, ezért a tettek mezejére léptem,

közelebb húzódtam – mondhatjuk, hogy az ölébe csusszantam –, és az a gondolat volt bennem, hogy most vagy soha, de meg kell történnie az első csóknak” – magyarázta.

Stohl láthatóan feloldódott a helyzetben, és a randi során arról beszélt, mennyire felszabadultnak érzi magát Kiara mellett. „Fura helyzetben vagyok, mert te olyan csaj vagy, akivel iszonyatosan jól érzem magam. Semmiféle gátlás nincs bennem veled, semmiféle hátsó szándékot nem érzek benned, nincs bennem veled szemben gátlás” – jelentette ki, majd hozzátette, szerinte Kiara pontosan a csók reményében kezdeményezte a találkozót.

A csók után Kiara szinte szakértői precizitással elemezte a történteket, és nem fukarkodott a dicsérő szavakkal.

„Számomra rendkívüli meglepetés volt, hogy mennyire összeillünk csók szempontjából Andrással. Nem gondoltam volna, hogy ha jó is lesz a csók, hogy ennyire jó lesz, ugyanis nekem olyan volt, mintha magammal csókolóztam volna, csak éppen egy férfival.

Tehát annyira összeillettünk, és nem akartam, hogy vége legyen... Tökéletes volt minden, a tempó, nem volt túl nyálas, de száraz sem, és elég változatos volt, úgyhogy tényleg szuper volt.”

A lány szerint a csóknak a puszta romantikán túl komolyabb tétje is volt, különösen Stohl András szempontjából. Úgy látta, a színész ezzel egyfajta határt lépett át. „Én több mindent is észleltem Andráson a csók közben. Elsődlegesen azt, éreztem rajta, hogy élvezi a csókot, és örül, hogy megtörténik. Másrészt azt éreztem, hogy ő úgymond

megadta magát, ugyanis a társadalmi megítélése ennek a csóknak azért nem figyelmen kívül hagyható.

És ő bevállalta a csókot velem, úgyhogy ez számára egy nagy lépés” – fogalmazott Kiara.

Via Blikk


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Szomorú: durván átverték A Nagy Ő esélyesét, ügyvédhez kellett fordulnia
Kiss Krisztina egy autó miatt keveredett jogi vitába. Hiába kérte, nem cserélték ki a folyton szervizben álló járművet, ezért keményebb eszközökhöz folyamodott.

Megosztom
Link másolása

Miközben A Nagy Ő-ben épp a versenyfutás zajlik Stohl András kegyeiért, a műsor egyik legesélyesebbnek kikiáltott szereplője, Kiss Krisztina a való életben egy egészen másfajta harcot vívott. Itt nem egy szál vörös rózsa volt a tét, hanem egy működő autó, az ügyhöz pedig végül már jogi segítség kellett.

A nézők és a többi versenyző szerint is a 47 éves üzletasszony lenne a tökéletes befutó a színésznél, csakhogy amíg Stohl láthatóan gyorsítana, addig Kriszta inkább a féket nyomja

– írta a Story.hu. Hallani sem akar arról, hogy alig négyórányi ismeretség után csókolózzon, ahogy azt Kiara Lord tette Bucival. Ez a fajta következetesség azonban nemcsak a szerelmi életére jellemző. Amikor egy autóvásárlásnál úgy érezte, csúnyán rászedték, nem habozott kiállni magáért, és a történetét a közösségi oldalán is kiteregette.

„Röviden a sztori: augusztus 24-én vásároltam egy autót, ami most már több mint fél éves időtartamot töltött a szervízben”

– vázolta a korábbi helyzetet Kiss Krisztina. Mindössze annyit szeretett volna elérni, hogy egy közelgő utazása előtt cseréljék ki a szervizben dekkoló járművet, az értékesítők azonban erről vélhetőleg hallani sem akartak.

Az ügy itt fordult komolyra: Kriszta ügyvédhez ment, aki azt tanácsolta neki, hogy a közösségi oldalára feltöltött, az esetről szóló videókat inkább tüntesse el. Hogy mi lett a perpatvar vége, és sikerült-e végül dűlőre jutnia a céggel, arról nem tájékoztatta a követőit. Egy dolog azonban biztos:

a Nagy Ő-s szereplése óta már egy elektromos autóval jár, a korábbi kálváriájára pedig pontot tett.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Ezt a „megalázó feladatot” Andrásnak a kilakoltatása után először kell saját kezűleg elvégeznie
Károly királynak elege lett, ezért a 65 éves herceget Norfolkba száműzték. A sandringhami birtokon már most hosszú a lista azokról, akik nem hajlandóak kiszolgálni őt.

Megosztom
Link másolása

Lassan eljön a nap, amire senki sem számított: Mountbatten-Windsor András, a királyi család kegyvesztett tagja kénytelen lesz kinyitni a saját bejárati ajtaját. A 65 éves András ugyanis február 2-án, hétfő éjjel hivatalosan is elhagyta a 30 szobás windsori Royal Lodge-ot, miután III. Károly király a hírek szerint megelégelte az újabb Epstein-kiszivárogtatásokat. A volt herceget 132 mérföldre szállították Norfolkba, ahol a Sandringham-birtokon lévő Wood Farm Cottage-ben rendezkedett be átmenetileg. András minden, vele szemben felhozott vádat tagad.

Az igazi dráma azonban nem a költözés ténye, hanem a mindennapok prózája.

A Sandringham-birtokon ugyanis nem tolonganak a jelentkezők, hogy a kegyvesztett királyi sarjat kiszolgálják,

a személyzete pedig drasztikusan megfogyatkozott. A helyzetet a The Sun által idézett forrás foglalta össze a legtalálóbban. „Akik évekig mellette voltak, már nincsenek. A legjobb esetben is csak egy maroknyi személyzet marad” – mondta a lapnak a névtelen informátor, aki szerint ez egészen szokatlan helyzetet teremthet.

„Lehetséges, hogy életében először neki magának kell majd ajtót nyitnia az embereknek.”

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a birtok vezetősége közölte a dolgozókkal: senki sem köteles Andrásnak dolgozni, ha ez kényelmetlenül érinti. A felhívás pedig úgy tűnik, termékeny talajra hullott.

„Megmondták nekik, hogy nem kell Andrást kiszolgálniuk vagy neki dolgozniuk, ha kényelmetlenül érzik magukat. Már most elég hosszú a lista azokról, akik nemet mondtak. Érthető a nyugtalanság, hiszen mára totális páriává vált”

– tette hozzá a forrás.

András a tervek szerint április elején költözik át a végleges otthonába, a szintén a sandringhami birtokon található Marsh Farmra. A Royal Lodge-ot 2003 óta használta egy 75 évre szóló bérleti szerződés keretében, de a kiköltözésére irányuló nyomás tavaly ősszel jelentősen megerősödött. A mostani, felgyorsított költözés nem véletlenül esik egybe azzal, hogy a rendőrség egy új, 2010-re datált állítást is „értékel” az Epstein-ügyhöz kapcsolódóan. András továbbra is minden jogsértést következetesen tagad.


Megosztom
Link másolása