Kevesen tudták róla, de Csala Zsuzsa bárónőnek született - így lett mégis színésznő belőle
Csala Zsuzsa, a magyar kabarék és szórakoztató műsorok felejthetetlen alakja, ma is mosolyt csal az emberek arcára. De azt talán kevesen tudják róla, hogy arisztokrata családba született: bárónőként látta meg a napvilágot, nagyszülei pedig még Kossuth Lajossal is kapcsolatban álltak. Zsuzsa mindig kapható volt egy jó tréfára, de ugyanakkor mélyen érző, őszinte ember volt, aki könnyen megnyílt azok előtt, akikben megbízott.
Pedig nem volt könnyű élete. A háztartásvezetés és a gyereknevelés mellett segédmunkásként dolgozott az újpesti Egyesült Izzóban. Építkezéseknél is dolgozott, talicskával hordta az építőanyagot. Olyan kevés pénzünk volt, hogy lyukas cipőben jártunk, és villamosjegyre sem telt. Napi 5-6 kilométert gyalogoltam az iskolába” – mesélte egyszer Holczhaffer Csabának, a Meglepetés újságírójának Zsuzsa.
Bár két nővérével, Mártával és Csillával szerető családban nőtt fel, neki sosem született gyereke. „Kétszer szülhettem volna, de önként lemondtam róla. A színpadért még a magánéletemet is feláldoztam. A férjem szeretett volna gyereket, de én nem, mert nem akartam, hogy anya nélkül nőjön fel, hiszen állandóan jártam az országot, felléptem.
– vallotta be őszintén nyugdíjasként.
Bumbika – így becézték a barátai a színésznőt, aki dundi alakjával, szőke, göndör póthajával és extravagáns klipszeivel a magyar sztárvilág egyik legkülönlegesebb figurája volt. De amit kevesen tudtak róla, hogy bár mindig a humorával és közvetlenségével lopta be magát a nézők szívébe, valójában nemesi vér csörgedezett az ereiben.
Anyuka ebbe is beletörődött, és pozitívan állt az élethez. Arra tanított, hogy nem kell a tárgyakhoz ragaszkodni, a jó egészség sokkal fontosabb. 1946-ban az utolsó aranygyűrűjét egy zsák lisztért elcserélte, hogy főzni tudjon nekünk. Talpraesett asszony volt, aki a jólétből nagy szegénységbe csöppent, mégis méltósággal viselte a sorsát” - mesélte egykor.
Azt is kevesen tudták róla, hogy igazából Ilonának hívják:
Ez a kettősség, az arisztokrata származás és a küzdelmes gyerekkor, egész életében végigkísérte őt. Bumbika azonban mindig a vidámságot választotta: a színpadon és az életben is.
Csala Zsuzsa nemcsak a színpadon, de az életben is gondoskodni próbált másokról – legyen szó emberekről vagy állatokról. Szilveszter éjszakánként az utcákat járta, és kis pezsgőkkel próbálta vidámabbá tenni a hajléktalanok estéjét.
– mesélte egy interjúban.
Rajongott a bernáthegyi kutyákért, és amikor el kellett búcsúznia tőlük, még akkor is gondoskodott róluk. A kimúlt kedvencek hamvait egy fehér urnában helyezte el, amit mindig magával vitt. „Eredetileg a saját kertemben temettem el őket, csakhogy a rózsadombi házamból költöznöm kellett Budakalászra.
Exhumáltattam és elhamvasztattam őket, poraikat közös urnában az ágyam fölött őrzöm” – vallotta meg.
Élete utolsó két évében azonban egyre inkább visszavonult. Sokat betegeskedett, alig tudott járni, és depresszióval küzdött.
– mondta szomorúan az utolsó interjújában.
Nem sokkal később agyvérzéssel kórházba került, ahonnan már nem tért haza. Zsuzsa mindig úgy hitte, édesanyja és férje odaát várják – életének utolsó hónapjaiban egyre gyakrabban álmodott róluk. Most már talán együtt vannak, és mosolyognak azon, ahogy Zsuzsa történetei ma is élnek.