SZTÁR
A Rovatból

Mark Ruffalo egy őrült álom hatására elment a dokihoz, de ami kiderült, az rosszabb volt a rémálomnál

Egy reggel arra ébredt, hogy egy „őrült álmot” látott, ami teljesen más volt, mint bármelyik korábbi álma.

Megosztom
Link másolása

Amikor felesége, Sunrise Coigney első gyerekükkel, Keennel volt várandós, a Marvel-színész azt álmodta, hogy agydaganata van. Sajnos ez az álom gyorsan valósággá vált.

Egy podcastban Ruffalo elmesélte, hogy éppen az Utolsó erőd című film forgatásának utolsó hetén történt, amikor egy nap felébredt egy „őrült álomból,” ami teljesen más volt, mint bármelyik más korábbi álma:

„Olyan volt, mintha egyértelmű tudás lett volna: ‘Agydaganatod van, és azonnal kezdened kell vele valamit.’ Nem egy hang mondta, hanem egyszerűen tudtam,”

-  emlékezett vissza Ruffalo.

A színésznek akkoriban nem voltak tünetei, bár megjegyezte, hogy aznap este egy fülfertőzés okozott neki némi kellemetlenséget. Ennek ellenére úgy döntött, biztos, ami biztos, beszél az orvossal, aki a forgatáson dolgozott. Az orvos végül elküldte egy vizsgálatra.

„Azt mondtam neki: ‘Figyelj, ez őrültségnek fog hangzani, de azt álmodtam, hogy agydaganatom van,’” mesélte Ruffalo.

„Az orvos erre azt mondta: Ez tényleg őrültség. De semmi okod nincs rá, hogy emiatt aggódj. Elküldelek egy CT-vizsgálatra, munka után elintézzük.

A vizsgálat eredményei azonban sokkolóak voltak. Ruffalo így emlékezett vissza a diagnózis pillanatára:

„A nővér kihívta az orvost a szobából, és hallottam, hogy a másik szobában beszélgetnek. Amikor visszajött, teljesen zombinak tűnt.

Azt mondta: ‘Van egy massza a bal füled mögött, akkora, mint egy golf labda, és nem tudjuk, mi az. Nem derül ki, amíg nem végeznek biopsziát.’”

Mivel Ruffalo felesége épp szülés előtt állt, a színész úgy döntött, egyelőre nem mondja el neki a hírt, és csak körülbelül egy héttel Keen születése után vallotta be.

„Amikor elmondtam Sunnynak, először azt hitte, hogy viccelek” – mesélte a színész.

„Aztán kitört belőle a sírás, és azt mondta: Mindig tudtam, hogy fiatalon fogsz meghalni.

Szerencsére kiderült, hogy a daganata jóindulatú, és műtéttel sikerült eltávolítani. A színész azonban a műtét után teljesen elvesztette a hallását az egyik fülére. Kezdetben le volt bénulva az arca bal oldala is, de ez egy éven belül teljesen rendbe jött.

„Vedd el a hallásom, de hagyd meg az arcom, és hadd legyek apa a gyerekeimnek”

– emlékezett vissza akkori imáira. Az eset már 20 éve történt, és szerencsére a színész azóta nem álmodott hasonló őrültséget.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
„Feleslegesen szúratja magát háromhavonta” - Gáspár Evelin ismételt szépészeti beavatkozással borzolja a kedélyeket
A lány ajkai természetesen teltek, mégis a sokadik feltöltésen van túl a kommentelők szerint, akik nem győzik például Kim Kardashianhoz hasonlítani.

Megosztom
Link másolása

Gáspár Evelin hihetetlen sokat tesz azért, hogy trendi külseje legyen, emlékezzünk csak vissza a nagy fogyására, amikor vagy 40 kilótól szabadult meg edzés és diéta segítségével.

Az idősebb Gáspár lány büszke a kemény munkára, amit a folyamatba fektetett.

Hogy még annál is szebb legyen, mint amilyenné a természet tette, nem tartózkodik a szépészeti beavatkozásoktól sem. A Bors szerint a lány több ízben járhatott már ajakfeltöltésen. Hogy tűs vagy non-invazív beavatkozásról van-e szó, nem tudni, mert Evelin egy fecskendő emojin túl nem kommentálta, de azt közzétette, hogy az eredendően is dús ajkak most még vastagabbak egy beavatkozásnak köszönhetően.

Egy kommentelő szerint elég jó lett a végeredmény, semmi túlzás nem történt.

"Szerintem ez most kifejezetten jól sikerült, nem olyan, mint a többi celeb kacsaszája. Szép és természetes hatású. Evelin meg egyre jobban néz ki. Nekem egy kicsit Kim Kardashian beütése van."

Egy másik rajongó kevésbé lelkes a plasztikai beavatkozásokért, szerinte Evelinnek nincs szüksége semmilyen plusz adalékra.

"Evelinnek mindig is dúsabb ajkai voltak, szóval nem értem, minek feleslegesen szúratni magát három havonta."

24 órán át elérhető story folyamában látszik, hogy az ajakfeltöltése "kedvenc klinikáján" történt, illetve cellulitisz és alakformáló masszázson is részt vett.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Horváth Éva otthagyta a kórházat: „megkérdezték, normális lábat akarok, vagy egy jól működőt”
Az egykori szépségkirálynő már otthon lábadozik, most visszaemlékezett a kórházban töltött négy hónapjára. Hihetetlen sok időnek tűnik, de elmondása szerint Horváth Éva most erősebb, mint valaha.

Megosztom
Link másolása

Horváth Éva kálváriája még tavaly év végén kezdődött a mesés Bali szigetén, ahol balesetet szenvedett, és megsérült a lába. Ellátásban részesült, de haza kellett térnie, és itthon is több beavatkozás várt rá.

Az utazása sem volt zökkenőmentes, mint ahogy a Sassy.hu is megírta, Horváth Éva teljesen kiakadt azon, ahogy a repülőtéri átszállásánál bántak vele.

Magyar intézményben összesen négy hónapot töltött elmondása szerint magányosan,

ami elég húzós idő, ám mégis megerősödve tért vissza a való életbe. Azért volt egy-két pillanat, amikor az elméjét is megviselte a kórházban töltött hosszú egyedüllét.

"Ez egyfajta elmagányosodás, depresszív állapot. Eleinte azt vettem észre, hogy furcsa dolgokat kezdtem el csinálni.

Például éjszakákat töltöttem azzal, hogy amerikai sorozatgyilkosok után nyomoztam. Orvosi kórképeket kezdtem el nézni arról, milyen változások történtek az agyukban a bűncselekmények elkövetése után" - nyilatkozta.

Már otthon lábadozik, szülei segítik a mindennapokban.

"Sosem felejtem el azt a pillanatot, amikor megkérdezték, normális lábat akarok, vagy egy jól működőt... És ezt teljesen komolyan gondolták. Én az előbbit választottam. Az orvosok kőkemény harcot folytattak a lábam megmentéséért" - idézi kőkemény visszaemlékezését a Story magazin.

Elmondta azt is, hogy mozogni sosem tud már úgy, mint korábban, például futni nem tud majd, ugyanakkor megmentették a végtagját az amputációtól, és már ez is öröm.

"Most ott tartunk, hogy a csípőmből kivettek öt centit, és azt ültették be a lábszárcsontom helyére, mivel azt a baktérium elpusztította, miután átjutott a csontos állományba. Ez azt jelenti,

az egyik lábam valamennyivel biztosan rövidebb lesz a másiknál"

- mondta el.

Jelenleg a rehabilitációra - és a családjára vár, akik Balin, második otthonukban élnek, és júniusban érkeznek csak Magyarországra. Addig is Horváth Éva megerősödve teszi a dolgát.

"Furán hangzik, de úgy érzem, elpusztíthatatlan vagyok. Már nem akarom megfejteni, miért kaphattam ezeket a csapásokat, inkább arra koncentrálok, mi a feladatom a jelenlegi élethelyzettel.

Egyet biztosan tudok: a jövőben szeretnék valamilyen formában segíteni másoknak"

- olvasható a Storynak adott interjújában.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Lemondta esküvőjét Sydney Sweeney, az Eufória sztárja
Korábban a szakítás hírét is pedzegették, de arról azért nincs szó.

Megosztom
Link másolása

Sydney Sweeney és vőlegénye, Jonathan Davino lemondta az esküvőjüket a kapcsolati problémáik miatt - nyilatkozta egy forrás a Us Weeklynek.

"Sydneynek és Jonathannak komoly problémái voltak, de azért teljes szakításról nincs szó"

- mondta a névtelen bennfentes. Szerinte jelenleg nem túl jó a pár kapcsolata, de nem válnak el útjaik, inkább dolgoznak magukon és a kapcsolat megmentésén, javításán.

Állítólag azért romlott meg a páros viszonya, mert Sydney Sweeney életvitele túl feszes,

alig áll le a munkában, rengeteg felkérést kap. Ez bármilyen párkapcsolatot próbára tesz még Hollywoodban is. Davino több minőségi időre vágyott, de ezt Sweeney nem adta meg, sőt, a bennfentesek szerint a nő gyakorlatilag a teljes figyelmét legújabb film- és tévéprojektjeinek szenteli.

Az idén tavaszra tervezett esküvőt azonban lemondták, és nem is beszélnek az ezirányú esetleges tervekről.

A 27 éves Sweeney és a 41 éves Davino először 2018-ban került kapcsolatbaegymással, majd négy évvel később sor került az eljegyzésre. Az Anyone But You című filmet közösen jegyzik. Az esküvőre azonban várni kell - ki tudja, mennyit.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Andrei Mangra négy hónappal a botrányos távozását követően új frizurával tért vissza
Andrei Mangra jól van, és örömhíre van a rajongóinak, akik esetleg hiányolták az Instagramról.

Megosztom
Link másolása

Véget ért a Belgiumban szerencsét próbáló táncos Instagram-cölibátusa, a közel négy hónapos önkéntes digitális detox után Andrei Mangra frissen, üdén, napsütésben pózolva posztolt a közösségi oldalára.

Rajongói örülhetnek, Mangra visszatért!

A belga Dancing with the Stars műsorában már egy ideje szerepel a táncos, így aki követi az ottani kereskedelmi csatornák műsorfolyamát, esetleg használja az internetet, Sarah Puttemans oldalán láthatta lejteni a géppuskalábú Mangrát.

Posztokkal ugyanakkor nem örvendeztette meg a nagyérdeműt, egészen mostanáig. Mint írja, az ország frissítőleg hatott rá.

"Hé, Belgium. Az időjárásod előcsalogatott engem.

Kérlek, maradj ilyen. U.i.: visszatérek a posztoláshoz az Instán, köszönöm, hogy ilyen csodás barátaim vannak, akik el tudják kapni a pillanatot" - idézi posztját a Bors.

Ami feltűnő, hogy Mangra százas mosolya mellett a frizurája is kurtább lett, az új külső reméljük, hozzásegíti őt az elérni kívánt eredményeihez. A felcsúszott szárú farmer-fehér tornazokni kombót mindenesetre segít megbocsátani.

Andrei Mangra még 2024. őszén volt egy igen balhés éjszakája.

Az albérletében állítása szerint megtámadták és összeverték. A rendőrök azonban kábítószer-fogyasztás gyanúját is ráolvasták Mangrára, a nyomozás máig tart.

A TV2 táncos műsorát a férfi ott is hagyta, párja nélküle fejezte be a versenyt. Úgy hírlett, a férfi az országot elhagyva visszautazik Romániába elfelejteni a történteket, ám végül Belgiumban kötött ki - és folytatja tovább a televíziózást csak épp fekete-sárga-piros színekben.


Megosztom
Link másolása