"Két darab szaloncukor az öcsémnek meg nekem" – ilyen volt a karácsony száz éve
December 24-én ennek is vége lett, beköszöntött az ünnep. A parasztok arra az évre végeztek a munkákkal (elég is volt, egész évben hajnali 3-tól este 11-ig dolgoztak), nagyapám apja és a többiek csak a lovas szánnal mentek végig néha a határban lévő földeken, ha a mindent belepő hótakaró teteje befagyott. A felső jégréteget ugyanis be kellett törni, hogy alatta levegőt kapjon a búza.
Szenteste napján a gyerekek – nagyapám és az öccse is – betlehemezni indultak. Minden egyes házat végigjártak, délután kettőtől éjfélig vitték a betlehemet. Bementek a családokhoz, elénekelték a "Mennyből az angyal"-t, együtt imádkoztak, aztán megkínálták őket mákos tésztával (MINDENÜTT az volt az ünnepi finomság, papa több kilót megevett belőle aznap este), végül a templomban zárták a körútjukat, az éjféli misén. Ott találkoztak a szüleikkel, a mise után együtt ment haza a család, és jöhetett a közös ünnep.
Papáék szegényparasztok voltak, nem telt nekik fenyőfára. Édesanyja a legnagyobb cserepes muskátlit díszítette fel, ezüstpapírba csomagolt dióval, vékony, ujjnyi, fehér gyertyákkal, amelyeket vas-csíptetőkkel rögzített a levelekhez, és KÉT DARAB szaloncukorral. Egyet a papának, egyet az öccsének, Lajosnak. Ennyit tudtak a boltban megvenni, ez volt a gyerekek karácsonyi ajándéka.
Énekeltek és imádkoztak, aztán 25-én jött az ünnepi ebéd is. Hal nem volt, tyúkhúslevest és pörköltet ettek, meg persze mákos tésztát és csörögefánkot, az volt az egyik legnépszerűbb "desszert". A babona szerint papa édesanyja karácsonytól újévig egy étkezés után sem söpörte le az asztalt, minden morzsát meghagyott. Január elsején aztán az összes morzsát a kötényébe gyűjtötte, és kiszórta a tyúkoknak, hogy az újévben szépen tojjanak.
"Szegény karácsony volt, de szép karácsony volt" – összegezte papa, aki egyébként soha életében nem tudott mit kezdeni az országot elárasztó boltokkal és az állandó vásárlási kényszerrel. Az ő gyerekkorában egyetlen bolt volt a faluban, a parasztok szinte kizárólag gyufát, petróleumot, sót, cukrot, élesztőt és kocsikenőcsöt vettek. Nagy dolog volt, ha a gyerekeknek néha becsúszott egy kis zacskó savanyú cukor. A kenyeret otthon sütötték, disznót hizlaltak, a tyúkok tojtak, a földeken minden megtermett, teljesen önfenntartóak voltak.
Amikor papa mesélt, elmerengtem, milyen lehetett az a világ. Elképzeltem egy réges-régi (száz évvel ezelőtti, kimondani is döbbenet), téli estét a faluban, ahol később én is olyan sok időt töltöttem. A hatalmas hótakarót (azt még én is megértem), a sűrű sötétséget, amelyet itt-ott csak az ablakokból kivilágló petróleumlámpák tompa fénye tört meg. A lovas szánok csilingelését, az ünnepi misére hívó harangszót, a "Mennyből az angyal" hangfoszlányait a betlehemes gyerekek szájából. És a békességet.
Szép lehetett.
(Fotó: Pexels)