SZTÁR

Justin Timberlake koncert közben közölte, hogy ő aztán senkitől sem fog bocsánatot kérni

Mindezt kicsit csúnyább szavakkal adta a közönség tudtára.

Megosztom
Link másolása

Már úgy tűnt, hogy van esély arra, hogy rendeződjön Britney Spears és Justin Timberlake nem túl fényes kapcsolata, amikor az énekes szerda este egy váratlan megjegyzést tett New York-i koncertjén.

A páros még a kétezres évek elején jött össze, és akkoriban ők voltak AZ ÁLOMPÁR. A kapcsolat azonban viszonylag gyorsan zátonyra futott, és azóta kiderültek a különböző nyalánkságok.

Például az a hír járta, hogy Spears megcsalta az énekest, aki akkoriban az NSYNC tagja volt, és ezzel teljesen összetörte Justin szívét.

Állítólag később ez inspirálta Timberlake Cry Me a River című dalát is.

Britney A bennem élő nő című könyvében be is vallotta, hogy megcsókolta a koreográfus, Wade Robsont, miközben Timberlakkel járt, azonban Justinnal akkor nem szakítottak emiatt.

Britney a memoárjában azonban kitért arra is, hogy

a férfi nem csak, hogy többször megcsalta, de abortuszon is át kellett esnie, mivel Justin nem állt készen a gyerekvállalásra.

A hír sokkolta a világot, és egy emberként estek Justin Timerlake-nek.

Az énekes sehol nem reagált a felhozott vádakra, Britney azonban nem is olyan rég bocsánatot kért. Ugyan nem konkrétan Justintól, csak úgy általánosságban, de hozzátette, hogy imádja az énekes új dalát, így elég egyértelművé vált a békejobbot nyújtó üzenet.

„Szeretnék bocsánatot kérni néhány dologért, amiről a könyvemben írtam. Ha megsértettem bármelyik embert, akit őszintén szeretek, mélységesen sajnálom”

- írta online.

Ezzel tehát tagadhatatlanul fehér zászlót lengetett a Timberlake-kel való több éves viszálya után az énekesnő, de Justin nem fogadta olyan jól az elmúlt idők támadásait.

Az énekes ugyanis szerda este a New York-i Irving Plazában lépett fel, és a Cry Me A River című dal eléneklése előtt érdekes kijelentést tett:

„Szeretném megragadni az alkalmat, hogy bocsánatot kérjek abszolút k**vára senkitől!”
@extra_tv #JustinTimberlake made a BOLD statement at his NYC show after #BritneySpears’ public apology: “I’d like to take this opportunity to apologize to absolutely f***ing nobody.” 👀 (🎥: Gilberto Hora) #crymeariver #britneyarmy #britneyspearsfan #irvingplaza #nyc ♬ original sound - ExtraTV

Erre persze megint magára haragította a népet, az emberek Redditen fejezték ki, mennyire gáz, amit az énekes csinál.

„Bárcsak Britney ne adott volna ki egy őszinte bocsánatkérést. Ez az ember nem érdemel semmit a szimpátiájából”. - írta az egyik hozzászóló.

„Még csak nem is vagyok Britney-rajongó, de ez egy akkora seggfej lépés tőle”

- füstölgött egy másik.

Más „éretlennek, ízléstelennek, hálátlannak, kegyetlennek és empátia nélkülinek” bélyegezte Timberlake megjegyzését.

Egy másik így folytatta: „Ez egy hatalmas pofon Britney-nek, aki most posztolt egy neki szóló bocsánatkérést az új zenéjének ingyenes promójával együtt. A francba.”

Forrás: Unilad


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Forstner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég
A redditezők szóltak, hogy nem jön ki a matek.

Megosztom
Link másolása

Érdekes dologra hívták fel ismét a figyelmet a redditezők.

Forstner Csenge egyik Instagram-sztorijának képét másolták be. A sztoriban egy kérdésre válaszolt az influencer.

Ezek szerint ha naponta 2 vitamint szedsz, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég. A redditezők szerint nem jön ki a matek.
Fostner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos pakk 2 hónapra elég

Forstner Csenge magyar közösségi média influenszer TikTokon vált ismertté a videóival. Jelenleg több mint 1,1 millió követővel és 121,9 millió kedveléssel rendelkezik. 2003. június 13-án született Budapesten.

A TikTok mellett aktív Instagramon is, ahol több mint 379 ezer követője van. Itt gyakran oszt meg személyes pillanatokat és divattal kapcsolatos tartalmakat. YouTube-on is jelen van.

Zenei téren is kipróbálta magát; közreműködött a Three Guests nevű formáció "Haunt You" című dalában. Vállalkozóként dolgozik a XXL Hair nevű hajápolási márka alapítójaként és vezérigazgatójaként.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Na jó, Tornóczky Anita újszülött kisfiánál édesebbet ma már úgysem tudunk mutatni!
Egészen más lesz az idei karácsony a műsorvezető és családja számára.

Megosztom
Link másolása

Pár hete született meg Tornóczky Anitáék várva várt kisfia, Noel.

A 45 éves műsorvezető és párja, Miklós öt éven át próbálkozott a családalapítással, és végül egy lombikprogram révén vált valóra álmuk. Tornóczky Anita 2024. november 27-én adott életet a kisfiúnak.

A baba és a mama jól van, bár a műsorvezetőt megviselte a szülés.

Anita és családja számára az idei karácsony különösen örömteli, hiszen már Noel jelenlétében ünnepelhetnek.

A műsorvezető már megosztott pár kedves pillanatot a köbvetőivel, most egy édes fotót publikált Instagramon:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Így néz ki most Geronazzo Mária, akit a hatalmas ajkairól és felnőttfilmes múltjáról ismert meg annak idején az ország
Jelenleg négy házasság után boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Megosztom
Link másolása

Megkereste a Blikk Geronazzo Máriát, aki a hatalmas szájáról lett híres annak idején.

Geronazzo Mária magyar médiaszemélyiség, aki a 2000-es években vált ismertté különleges megjelenésével és médiaszerepléseivel.

Több plasztikai műtéten is átesett, de ezek közül kétségkívül az ajakfeltöltései tűntek ki.

Az elmúlt években visszavonult a magyar médiától, és Svájcban élt, ahol spirituális képességeit fejlesztette. Egy ezoterikus televíziónál dolgozott, és nagymesterré vált. Saját csoportot vezetett, ahol energiát adott át tagjainak.

Nemrég elárulta, hogy életére visszatekintve csak egyetlen döntését bánta meg: a felnőttfilmben való szereplését.

Minden más döntését szerette, és mindig önmagát adta. A jövőben pedig spirituális internetes műsor indítását tervezi:

"Ahol a boldogsággal foglalkozom majd, mert sok a boldogtalan ember. A koromból adódóan segíthetek nekik. Egyébként tanulni is szeretnék még, méghozzá pszichológiát, amiben a lányom is támogat. Úgyhogy hamarosan jelentkezem az egyetemre, és képezni fogom magam."

Ami a magánéletét illeti, négyszer volt férjnél, és mindegyik házasságából ő lépett ki, mivel elmondása szerint partnerei féltékenyek voltak rá, és nem hagytak számára privát teret.

Jelenleg boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Ken baba és Geronazzo Mária beszélhgetése néhány éve:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Csodás kis cukifalat Paris Hilton kisfia, és egyáltalán nem vízfejű, friss fotót osztott meg róla az anyukája
Születése után rengetegen bántották a kisfiút és az anyukáját is a kommentelők, akik szerint túl nagy volt a baba feje.

Megosztom
Link másolása

Paris Hilton amerikai médiaszemélyiség, influencer és üzletasszony 2023 januárjában vált édesanyává.

Béranya közreműködésével született első gyermeke, Phoenix Barron Hilton Reum.

Amikor a kisfiát először mutatta meg Instagramon, egyes kommentelők borzasztó sokat bántották és kritizálták a babát. Szerintük túl nagy volt a feje, sőt, egyenesen azt állították, hogy vízfejű, beteg, valami nem stimmel vele.

Paris Hilton határozottan reagált ezekre a megjegyzésekre, kijelentve, hogy fia teljesen egészséges, és az orvosok szerint nincs semmi probléma vele.

Egyébként pedig ha bármilyen betegsége lett volna, akkor mi van? Semmi. Tündéri baba lett volna akkor is.

Most egy friss fotósorozatot osztott meg a lassan 2 éves Phoenix-ről Paris Hilron:


Megosztom
Link másolása