I Have No Idea Hungary Ábel elmesélte, hogyan talált rá a szerelem a Tinderen
Ábel már jó ideje együtt jár barátnőjével, Anettel. Most kiderült, hogyan ismerkedtek meg és hogy kezdődött a kapcsolatuk.
Ábel már jó ideje együtt jár barátnőjével, Anettel. Most kiderült, hogyan ismerkedtek meg és hogy kezdődött a kapcsolatuk.
Zátonyra futott a tévés románc.
Stohl András és A Nagy Ő-ben kiválasztott Kiss Kriszta kapcsolata májusban hivatalosan is véget ért.
A legfrissebb fejlemények szerint pedig azóta teljes a csend. Kiss Kriszta a Story magazinnak adott interjút a kapcsolatról és a szakítás okairól.
Kiss Kriszta a történteket nem drámaként éli meg, hanem egyfajta tanulási folyamatként, ami segít neki megérteni, a jövőben mire kell jobban figyelnie.
Hozzátette, hogy
Csak kapkodja a fejét a rengeteg randilehetőség között.
A szakítás okairól Kiss úgy nyilatkozott, hogy Stohl korábbi válása beárnyékolta a kapcsolatukat, a színész lelkileg még nem volt fogadóképes egy mélyebb elköteleződésre.
– szögezte le.
Azt is elmondta, hogy a legtöbb volt párjával jó viszonyt ápol, és ez alól Stohl sem kivétel.
A hivatalos bejelentést már hetekkel korábban megelőzték a pletykák, amik egy Hajdú Péter-műsor után kaptak szárnyra. A szakítás után egy barátnő is megszólalt, aki fájdalmas részletekről beszélt, utalva arra, hogy a felszín alatt komolyabb gondok húzódtak meg.
A történetbe A Nagy Ő másik döntőse, Kiara Lord is beszállt, aki nem rejtette véka alá a véleményét: szerinte a románc sosem volt valódi. A szakítás hírére a rajongók egy része azonnal elkezdett fantáziálni arról, hogy most talán összejöhet Stohl Andrással a korábban gyávának nevezett színész.
Gondolkodtál már azon, hogy a férfi, akivel találkozgatni kezdtél, vajon tényleg neked való-e? A randizás nem mindig egyszerű műfaj, és egy kapcsolat felépítése sem az. Éppen ezért sok nő benne marad olyan kapcsolatokban is, amelyek valójában nem stimmelnek, abban bízva, hogy majd a döcögős részek idővel kisimulnak.
Hiszen nincs tökéletes kapcsolat, valamennyi problémára számítani kell, nem? Bizonyos mértékig ez igaz is lehet.
Ha egy férfi nem neked való, ez a 6 makacs érzés gyakran az első intő jel:
Randizol ezzel a pasival, a kémia működik, sőt, talán egészen elképesztő. Csakhogy ezen túl semmi. Nincs miről beszélgetnetek, nincsenek közös érdeklődési pontok, és amikor együtt vagytok, nagyjából a falat bámuljátok. Amikor anyukád vagy nagymamád azt mondta, hogy „a legjobb barátodhoz menj hozzá”, akkor valójában nem mondott hülyeséget.
Az intimitás nagyon fontos része egy egészséges kapcsolatnak. De
Hosszú távon ezért különösen fontos, hogy olyan társad legyen, akivel szeretsz beszélgetni. Nem csak akkor, amikor minden izzik, hanem akkor is, amikor már csak ketten vagytok egy átlagos kedden, egy kanapén, és valahogy mégis jó együtt lenni.
Egy hosszú távú kapcsolatnak mindkét fél számára biztonságosnak és kényelmesnek kellene lennie. Egy párnak azt kellene éreznie, hogy amikor együtt vannak, akkor hazaértek. Hogy ez valamiféle menedék.
– te csak azért vagy ott, hogy az ő szükségleteiket kiszolgáld” – magyarázta Dr. Rhoberta Shaler párkapcsolati tanácsadó.
Természetesen minden pár életében lehet egy-két érzékenyebb téma. Ez teljesen normális. De ha folyamatosan figyelned kell, mit mondasz vagy mit teszel, mert attól félsz, hogy az új szerelmed dühös lesz, megsértődik, vagy összeomlik tőle, akkor érdemes előretekerni a filmet öt-tíz évvel.
Tényleg ezt akarod?
Tényleg így akarsz élni, állandó öncenzúrában, a másik hangulatát fürkészve?
Most nem arról beszélünk, hogy idegesít az a szokása, hogy úgy tesz, mintha elindulna az autóval, miközben te épp beszállsz. Hanem a nagyobb dolgokról. Ha vannak olyan területek, amelyekkel komolyan nem értesz egyet – például az, ahogyan az alkohollal vagy a drogokkal bánik –, akkor nagyon alaposan gondold végig, mielőtt hosszú távra elköteleződnél mellette.
A viselkedés nem olyasmi, ami könnyen megváltozik. Sokszor értékrendet, világlátást, élethez való hozzáállást mutat.
Ez a belső bölcsességed, amelyik azt mondja: „Ez a férfi nem nekem való.”
És persze lehet magyarázkodni. Lehet azt mondani, hogy csak most ilyen, hogy majd változik, hogy csak rossz időszaka van, hogy a szerelem majd mindent megold. De ha a gyomrod közben összerándul, amikor bizonyos dolgokra gondolsz vele kapcsolatban, azt nem érdemes elintézni annyival, hogy túlérzékeny vagy.
Már szó volt róla, mennyire fontos, hogy tudj beszélgetni a partnereddel. És persze nem kell minden beszélgetésnek mélynek, sorsfordítónak lennie. Nem kell az első vacsoránál az élet értelméről vitázni, miközben kihűl a tészta. De egy ponton túl muszáj beszélni azokról a dolgokról, amelyek ténylegesen hatással lesznek a közös jövőtökre.
Sokan halogatják ezeket a beszélgetéseket. Vagy egyszerűen kitérnek előlük. Van, aki csak akkor kezd ezekről beszélni, amikor már régóta együtt vannak. Rosszabb esetben csak akkor, amikor már házasok.
Ezeknek a beszélgetéseknek nyilván nem az első randin kell megtörténniük, és még csak nem is feltétlenül a tizenötödiken. De ha soha nem juttok el idáig, ha mindig ellenállásba ütközöl, amikor a „mélyebb” témák szóba kerülnének, akkor jobb, ha résen vagy: ez a minta lehet, hogy később sem fog megváltozni.
És ami még rosszabb: ha nem tudod, hogy a leendő partnered hogyan gondolkodik ezekről a kérdésekről, mert mondjuk látszólag mindig mindenben egyetért veled, nagyon kellemetlen meglepetés érhet akkor, amikor te már teljes szíveddel-lelkeddel benne vagy a kapcsolatban.
Nem mindegy, hogy gyereket akar-e, vagy soha nem akar. Nem mindegy, hogyan viszonyul a pénzhez, az elköteleződéshez, a felelősséghez. Ezek nem apró részletek. Ezek azok az alapok, amelyeken vagy állni fog a kapcsolat, vagy egyszer csak nagy robajjal beszakad alattatok.
Egy kapcsolatban az őszinteség fontosságát egyszerűen nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ha az új barátodnál azt látod, hogy rendszeresen hazudik neked, akár apró dolgokban is, figyelj oda. És ne hidd, hogy csak másoknak hazudik, neked nem.
Még a „nem, drágám, egyáltalán nem kövérít az a ruha” típusú füllentéseknek sincs helye egy kapcsolatban. Pont.
„A megtévesztő viselkedés gyakran akkor bukkan fel, amikor valaki szembesíti a partnerét az aggodalmaival, mire elutasító válaszokat kap, amelyek célja, hogy aláássák a bizalmát a saját érzékelésében” – magyarázta Dan Drake terapeuta.
„Amikor a folyamatosan rejtélyes kommunikációt makacs tagadás is kíséri, az olyan dinamikát hoz létre, amelyet
Magyarul: ha valami nem stimmel, rákérdezel, ő pedig úgy tesz, mintha te lennél gyanakvó vagy túlérzékeny, az nem egy apró kommunikációs hiba. Az egy minta. És ha ez a minta korán megjelenik, akkor érdemes nagyon komolyan venni.
Ahhoz, hogy egy kapcsolat hosszú távon boldogan fennmaradjon, kölcsönös bizalomra van szükség. Végül is kevés pár tud a nap huszonnégy órájában, a hét minden napján egymás mellett lenni. Éppen ezért fontos, hogy mindkét ember biztonságban érezze magát a kapcsolatban. Ez a biztonságérzet pedig nem függhet attól, hogy állandóan üzengettek-e egymásnak, vagy folyamatosan telefonon lógtok-e.
Az ő délutánja a barátaival legyen zavartalan, ahogy a te vásárlós napodat vagy csajos estéidet is tiszteletben kellene tartania.
Olyasminek, amit mindketten óvni, ápolni és védeni akartok.
Ha viszont állandó késztetést érzel arra, hogy „bejelentkezz”, „rákérdezz”, az bizalmi problémára utal. A kérdés az: mi áll mögötte?
Adott okot arra, hogy ne bízz benne? Vagy ez a mintád minden romantikus kapcsolatodban? Ha az utóbbi igaz, akkor érdemes lehet közelebbről is megnézni a saját bizalmi problémáidat. A bizalom hiánya ugyanis képes tönkretenni egy kapcsolatot.
A megbízható emberek is hibázhatnak, mint bárki más – mutatott rá Susan Saint-Welch pszichoterapeuta. „De a hibáikban az a különbség, hogy a szándékaik és az erőfeszítéseik mindig tiszták, és őszintén dolgoznak azon, hogy feldolgozzák a hibájukat, és megtegyék, amit kell, hogy helyrehozzák a dolgokat.”
Vagyis
Ha a kapcsolatodban egy vagy több ilyen nyugtalanító érzést tapasztalsz, lehet, hogy még így is együtt maradtok. Akár évekig is. De a valódi boldogság esélyei ilyenkor már elég bizonytalanok. Az igazság az, hogy ha a fenti helyzetek ismerősen hangzanak, akkor a férfi, akivel vagy, lehet, hogy egyszerűen nem neked való – bármilyen nehéz is ezt hallani.
Amikor konfliktus lesz, márpedig konfliktus minden kapcsolatban van, sokkal nehezebb lesz eligazodni, és sokkal nehezebb lesz egyben tartani a kapcsolatot. Nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen lesz igazán ellazulnod benne, és egyszerűen élvezni azt, hogy együtt vagytok. Élvezni azt, hogy élsz.
Ismerős a helyzet, amikor minden tökéletesen indul, aztán ahogy a dolgok komolyra fordulnának, a másik hirtelen elérhetetlenné, kritikussá vagy zavaróan ellentmondásossá válik?
Ha igen, akkor kapaszkodj, mert lehet, hogy nem te csinálsz rosszul semmit – csak épp a legújabb randitrend, a puffer-fishing áldozata lettél.
A puffer-fishing randi trend neve a gömbhalak védekező mechanizmusára utal:
A jelenség nem új, de a nevét és a pszichológiai hátterét nemrég a VICE cikke tette rendbe, amelyben Lisa Chen pár- és családterapeuta boncolgatta a témát. Szerinte a dolog mélyén nem rosszindulat, hanem egyfajta pánikreakció áll.
Ez a viselkedés különösen az elkerülő kötődésű embereknél gyakori, akik bár vágynak a kapcsolódásra, az idegrendszerük egy ponton túl az intimitást nyomásként vagy a kontroll elvesztéseként éli meg. Chen szerint
A megoldás persze nem az, hogy soha többé nem engedünk közel magunkhoz senkit. A terapeuta szerint a gyógyír éppen az ellenkezője: a bizonytalanság elviselése és a kontroll elengedése. Azt javasolja, hogy a visszahúzódás helyett inkább vegyük észre magunkban a félelmet, ami az intimitásra reagál, majd beszéljünk róla őszintén. Ez persze kemény munka, főleg, ha valaki abban nőtt fel, hogy az érzései „túl soknak” számítanak.
Nemrégiben terjedt el például a Penny Method névre keresztelt érzelmi manipuláció, amelynek során a partner a kezdeti, mindent elsöprő rajongás után fokozatosan, szinte észrevétlenül csökkenti a rád fordított figyelmet. A cél, hogy folyamatosan a kegyeiért küzdj, miközben az önbizalmad morzsáról morzsára épül le.
Ott volt a tavaszi megalázó divat is, ami azt sulykolta, hogy ne a „tízes” partnert keresd, hanem elégedj meg egy „hatos-hetes” szintűvel.
De azon is, hogy a valódi kapcsolódás helyett a kompromisszumot hirdeti. Ugyanis ez a trend a társfüggőséget erősíti.
Tegyük a szívünkre a kezünket: megvan a Nagy Ő, repkednek a pillangók, és a világ egyetlen hatalmas vattacukorfelhőnek tűnik. Most jön a neheze. Mert a rózsaszín köd, ami most olyan kellemesen beborít mindent, egy biokémiai trükk, ami egy idő után eloszlik, és ott maradtok ti ketten a rideg valóságban, a mosatlan edényekkel és a közös adóbevallás rémével.
Sarkadi Bálint klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta szerint ugyanis a kapcsolat eleji eufória könnyen átverhet, amikor az agyunk dopamin- és oxitocinfröccsben úszik – írta a Blikk. Szerinte a tartós boldogsághoz nem elég a kémia, tudatos önvizsgálatra is szükség van.
Ha valaki kizárólag az érzelmeire hagyatkozik, könnyen figyelmen kívül hagyhatja a figyelmeztető jeleket vagy a kapcsolat problémáit” – mondja.
Egy végignyúzott nap után megkönnyebbülés vele találkozni, vagy egy újabb teljesítendő feladat? Ha úgy érzed, komolyan veszi az érzéseidet, a félelmeidet, és nem csak a nagy gesztusokkal, de az apró figyelmességekkel is kimutatja, hogy fontos vagy, az már egy jó pont.
Aztán jön a feketeleves: a jövő. Beszélgettek őszintén pénzről, hűségről, családról? Mert ha ezekben az alapvető kérdésekben óriási a szakadék, abból később csak fájdalmas kompromisszumok lesznek.
És mi a helyzet, ha beüt a krach? Mert be fog. Egy vita során egymás torkának estek, vagy közösen kerestek megoldást? Egy erős párkapcsolat arról ismerszik meg, hogy a felek nem egymás ellen, hanem a probléma ellen harcolnak.
Azt is érdemes tisztázni, hogy a kapcsolat több-e puszta vonzalomnál, mert a szenvedély önmagában kevés.
Ha a válasz feszültség, bizonytalanság és kimerültség, akkor valószínűleg nem a jó úton jársz.
A közéletből és a bulvárból is érkeznek példák, milyen az, amikor a bizalom és a közös célok a gyakorlatban vizsgáznak. Pataki Zita párkapcsolati válsága megmutatta, milyen az, amikor a bizalomvesztés miatt már az érintés is lehetetlenné válik. Ezek a helyzetek pontosan lefordíthatók a hét kérdés nyelvére: támogatás helyett teher, közös megoldás helyett távolodás.