Horváth Éva mindent elmond tragikus balesetéről: „Lenéztem a lábamra, és láttam, hogy kiállnak a csontok belőle…”
November végén érkezett megdöbbentő a hír: Balin súlyos motorbalesetet szenvedett Horváth Éva, akit azonnal kórházba szállítottak. A volt szépségkirálynő állapotáról eleinte csak szűkszavú infók jutottak el ide, de most, több műtét és hosszú hetek után először szólalt meg részletesen arról, mi történt vele. Éva, aki már egy ideje kétlaki életet él, és az év nagy részét az indonéziai Balin tölti, egy szokásos jógaóra után indult haza – ahogy már oly sokszor korábban.
Most először mesélt arról, milyen testi és lelki megpróbáltatásokon ment keresztül.
„Arra emlékszem, hogy a mentőautóban ébredtem fel. Lenéztem a lábamra, és láttam, hogy kiállnak a csontok belőle… Angolul
Bukósisak volt rajtam, de az is eltűnt, az emlékeimmel együtt... A kórházban megröntgeneztek, öt helyen tört el a lábam,
- mondta Horváth Éva, aki egy rövid Instagram-posztban vallott arról, hogy a baleset épp a születésnapja előtti napon történt.
Az első műtétet még Balin hajtották végre, de gyorsan kiderült, hogy a teljes gyógyulás reményében haza kell térnie. A hazautat viszont aligha lehetett volna nehezebbé tenni: a 18 órás repülőútból végül egy 27 órás küzdelem lett, ami alatt a mozgásában korlátozott Évának minden erejére szüksége volt. Most Budapesten van, ahol szakorvosok és terapeuták próbálják újra sínre tenni az életét — bár a felépülésig még hosszú az út.
„Éveknek tűnt, mire meghoztuk a döntést, hazajöjjek, avagy sem. A legjobbat szerettem volna, hogy megmaradjon a lábam. Nem tudtam, hogy fogok ilyen lábbal repülni, illetve ugyanolyan hatásosak lesznek-e a szájon át szedett gyógyszerek, mint az infúzió.
Mondta, hogy mindenféleképpen kell egy tisztítóműtét, ami után nem szállhatok repülőre, és ha az nem elég, akkor ezt ismételni kell, úgyhogy akkor még sokáig maradtam volna. Ezt már elvégezték itthon, majd utána egy bőrátültető műtétet is. Jó kezekben vagyok, jó, hogy hazajöttem.”