SZTÁR
A Rovatból

„Hogy neveli azt a lányt a szülő, akit simán meg lehet csinálni egy WC mögött?” - Kembe Sorel is beleállt Azahriah toitoi-os incidensébe

Kembe úgy nevelte lányát, hogy ha valaki efféle felajánlást tesz neki, akkor „azt rúgja föl a Holdra”.
Sassy - sassy.hu
2022. szeptember 06.


Megosztom
Link másolása

Azahriah botrányától. A fiatal srác magáévá tette egyik rajongóját egy toitoi wc mögött a Szolnoki Palacsintafesztiválon, amit valaki videóra vett, így nyilvánosságra került. Barátnőjével azóta kibékültek, Azahriah pedig megbánta a történteket. Nem kertelt, az elejétől kezdve nyíltan vállalta a botrányt, olyannyira, hogy egy toitoi wc-vel lépett fel nemrégen koncertjén. Egyik dalának szövegében pedig a fiatal nőre célozhatott a következő szavakkal: „Ha tisztán iszom, a 10/2-es gádzsit is megb*szom.”

Azahriah kalandjáról majdnem mindenkinek megvan a véleménye, amit a magyar közszereplők előszeretettel hangoztatnak. Majka például kiállt Azahriah mellett, mert szerinte ő is hasonló volt fiatalon.

Azonban Lakatos Márknak nem tetszett, ahogy az énekes a színpadról szólt be a lánynak, akivel megcsalta barátnőjét. „Gyakorlatilag azt mondja, hogy ő valami elképesztő alkoholos befolyásoltság alatt az élő is beledugja, ha úgy van Majkának ez nagyon tetszik és azt mondja, hogy szuper, ő ezért lett rapper, hogy ő is a toitoi mögött k*rjon” – fogalmazott.

Most a színész és sportoló Kembe Sorel most TikTok-videójában a másik oldalt vizsgálta meg. A rabul ejtett rajongót, pontosabban szüleit, vonta kérdőre:

„Hogy neveli azt a lányt a szülő, akit simán meg lehet csinálni egy WC mögött azért, mert egy sztár teszi vele?”

- utalt Kembe az érem másik oldalára.

@iamkembesorel Még egy szempont Azariah-ügyben. IG: iamkembesorel #fyp #kembesorel #azariah #majka ♬ A very energetic funk band session ♪(1164013) - Otojiro

Véleménye szerint „egy jól megnevelt lány nem engedi magát megcsinálni a toitoi mögött”. Majd hozzátette, hogy ő úgy neveli a lányát, hogy ha valaki efféle felajánlást tesz neki, akkor „azt rúgja föl a Holdra”.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
Kellemetlen percek a köztévén: Berkesi Judit kétszer is beleszólt Dragóner Attila megjegyzésébe
A 2026-os foci-vb nyitóműsora kínos párbeszéddel indult, amikor Dragóner Attila a férfi szurkolókat emelte ki. A műsorvezető, Berkesi Judit hiába próbálta korrigálni, a szakértő csak a meccs szünetében kért elnézést a szavaiért.

Megosztom
Link másolása

A 2026-os foci-vb úgy indult csütörtök este a köztévén, mintha valaki elfelejtette volna, hogy már nem 1986-ot írunk, és a nők nemcsak a konyhából hallgatják a meccsek hangfoszlányait, miközben a család vacsoráját készítik. Az M4 Sport stúdiójában Dragóner Attila, korábbi válogatott focista és a csatorna szakértője ugyanis egy olyan gondolatmenettel nyitott, amitől a műsorvezető, Berkesi Judit láthatóan másodpercek alatt lefagyott.

Dragóner azzal indított, hogy a világbajnokság a férfi szurkolók számára egy nagy ünnep és öröm.

Berkesi azonnal közbeszólt, hogy ez talán nemcsak a férfiaknak szóló esemény, de a szakértőt nem lehetett megállítani. Azzal folytatta, hogy lényegében bocsánatot kér a női nézőktől, amiért a következő öt hétben elveszítik a párjukat.

A műsorvezető ekkor már másodszor próbálta menteni a helyzetet, jelezve, hogy rengeteg nőt is érdekel a torna, de Dragóner rátett még egy lapáttal, és kitartott amellett, hogy a vb mégiscsak a férfiak kiemelten várt eseménye.

A nyitómeccs félidejében aztán jött a korrekció: Dragóner elnézést kért a stúdióban, amiért félreérthetően fogalmazott – írta a 24.hu. Az eset addigra persze már körbejárta a magyar internetet, jelezve, hogy egy ekkora sportesemény nyitányánál talán már nem férnek bele az ennyire régimódi, sztereotip megjegyzések.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Bombera Krisztina elárulta, milyen poklot élt át a híradó stúdiójában - A mosoly csak álca volt
A nézők által látott magabiztosság helyett a valóságban ájulásközeli állapotban, szorongva kellett teljesítenie Bombera Krisztinának. A műsorvezető szerint a képernyőn akkor is az élvezetet kellett sugároznia, amikor legbelül a túlélésért küzdött.

Megosztom
Link másolása

„Az ájulás szélén is úgy kell tenned, mintha halálosan élveznéd” – nagyjából ennyi a lényege a magyar kereskedelmi televíziózás aranykorának, legalábbis ha Bombera Krisztina kendőzetlen vallomását vesszük alapul. Miközben a képernyőn a profizmus és a magabiztosság volt a kötelező viselet, a kulisszák mögött egy egészen másfajta daráló ment. Balázsy Panna pedig mindeközben épp azt magyarázza el, miért nem akar már visszatérni abba a világba, amit a legtöbben a csúcsnak gondoltak.

A terep, ahol mindez elhangzott, a Neshama TV Párban című műsora volt, ahol Hidas Judit kérdezte a hazai média két megkerülhetetlen arcát - írja a Blikk.

Bombera nem is finomkodott, amikor a híradós évek katonás fegyelméről és a stúdióstresszről beszélt, ami szerinte egy kőkemény túlélőjátszma volt. A felszín mögött a valóság egészen más képet festett.

„Ez a túlélés volt – ordító főnökök és szorongás. Egyéni szocprobléma, hogy az ájulás szélén vagy-e. Úgy kell tűnjön, mintha halálosan élveznéd” – mondta Bombera.

A vallomásból kiderül, hogy a képernyősök mentális és érzelmi terhei láthatatlanok maradtak egy olyan rendszerben, ahol a hibátlanság volt az alapelvárás.

És miközben Bombera a rendszer kíméletlenségét boncolgatta, Balázsy Panna arról beszélt, ő miért nem a régi kerékvágásba akar visszatérni. Számára a mostani helyzet nem a nagy comebackről szól, hanem egy tudatos fókuszváltásról. Úgy látja, a televíziózás megváltozott, és ő is másra vágyik már.

„Úgy éreztem, hogy van egy olyan réteg, az ötvenes nők, akikhez keveset szólunk. Amióta közéjük tartozom, ezt tapasztalom is. Pedig nagyon sok mondanivalója van ennek a korosztálynak, ami érdekes lehet a közönség számára is” – magyarázta Balázsy.

A két, látszólag eltérő pályaív azonban egy nagyon is közös ponton találkozott: a tévé felelősségén. Panna felidézte, hogy az értelmiségi elit gyakran fentről kezelte a kereskedelmi csatornák világát, miközben Bombera szerint az ő missziójuk éppen az volt, hogy a nehéz, komplex témákat is „demokratizálják”, vagyis eljuttassák a szélesebb közönséghez. Ez a küldetéstudat tartotta őket a pályán akkor is, amikor a körülmények minden voltak, csak ideálisak nem.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
„Erzsike, hiányzik húsz fillér” – Honthy Hanna zsugoriságáról rántotta le a leplet egykori házvezetőnője
Honthy Hanna egykori házvezetőnője egy 1995-ös tévéműsorban mesélt a primadonna legendás takarékosságáról. A nőnek fillérre pontosan kellett vezetnie a háztartási könyvet, a legkisebb eltérés sem maradhatott elszámolatlanul.

Megosztom
Link másolása

„Erzsike, hiányzik húsz fillér.” Egyetlen, fagyosra hűtött mondat, ami mindent elárul arról, hogyan is működött a magyar operett megkerülhetetlen dívájának, Honthy Hannának a birodalma, amikor épp nem a színpadon ragyogott.

A legendás primadonna egykori házvezetőnője, Gáspár Ferencné Erzsike még 1995-ben, a Friderikusz Show-ban mesélt arról, milyen volt az élet a színfalak mögött, a történetet pedig most a story.hu idézte fel.

A színésznő minden reggel átnézte a kiadásokat, és a legkisebb eltérés sem kerülhette el a figyelmét. „Azt mondta: Erzsike, hiányzik húsz fillér. Jaj, mondom, művésznő, majd mindjárt leszaladok. Ha be van írva húsz fillér, akkor tessék, legyen ott. Igaza volt neki” – emlékezett vissza a nő, aki évtizedekkel később is elismerte a kíméletlen precizitás logikáját.

A takarékosság nem állt meg a háztartási könyvnél. Amikor Erzsike férje egyszer elment a művésznővel ebédelni, Honthy állítólag azt javasolta, hogy ketten osztozzanak meg egyetlen adag töltött káposztán. A számlát végül a férj fizette, de a primadonna még a borravaló összegét is sokallta.

Friderikusz Sándor a stúdióban erre csak annyit jegyzett meg szarkasztikusan, hogy „Nagyvonalú hölgy volt.”

Mindezt egy olyan villában, aminek ellátása egyetlen emberre hárult, és aminek méreteiről a házvezetőnő csak ennyit mondott: „Ha nagyon számolom, öt emeletnek is megfelelt.”

A spórolás és a rend iránti mánia a higiéniában csúcsosodott ki. Honthy tisztaságmániája nemcsak városi legenda volt. Amikor kórházba került, ragaszkodott hozzá, hogy a környezetét ott is fertőtlenítsék, és a mentősök pontosan tudták, milyen protokoll szerint kell eljárniuk a különleges igényű beteggel.

Ez a fajta kontroll a külsőségekre is kiterjedt. Bár az utolsó éveiben már visszavonultan élt, a megjelenéséből sosem engedett. Nem öltözött nagyestélyibe egy otthoni kártyapartihoz, de mindig makulátlan volt. „Az utolsó percig hiú volt? Igaza volt. Egy nagy Honthy pótolhatatlan” – fogalmazott róla szeretettel egykori alkalmazottja.

A kapcsolatuk végére és mélységére végül a hagyaték tett pontot. Honthy Hanna halála után 30 ezer forintot hagyott Erzsikére. Amikor Friderikusz rákérdezett, hogy ez meglepte-e, a válasz mindent elárult a viszonyukról.

„Többre számított?” – kérdezte a műsorvezető. „Még ennyire se” – felelte a házvezetőnő.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Ez történt zárt ajtók mögött, amikor Diana hercegné kikosarazta az ifjabb John F. Kennedy-t
Diana hercegné egy New York-i szállodában utasította vissza ifjabb John F. Kennedy felkérését, hogy szerepeljen a George magazin címlapján. A találkozó után Kennedy a magazin egyik munkatársának, Matt Bermannek tett egy rövid, de sokatmondó megjegyzést a hercegnéről.

Megosztom
Link másolása

Képzeljük el a kilencvenes évek közepét: a világ két leghíresebb családjának tagja, Diana hercegné és ifjabb John F. Kennedy titokban találkozik egy New York-i luxushotelben. A forgatókönyv adott a pletykalapoknak, a románc szinte a levegőben lóg, de a valóság, mint általában, sokkal prózaibb és egyben viccesebb volt. Egy üzleti ajánlat, egy udvarias visszautasítás és egy könnyed beszélgetés – ennyi volt a nagy találka, amelyből mégis legenda lett.

A helyzet az, hogy 1995 decemberében Amerika aranyifja épp a nagy dobására, a George című, politikát és popkultúrát vegyítő magazinjának beindítására készült, és kimatekozta, hogy a címlapra a bolygó legtöbbet fotózott nője kell.

A felkérést annyira diszkréten akarta intézni, hogy a Carlyle Hotelbe a sajtóbeszámolók szerint titokban érkezett, nehogy a lesifotósok megneszeljenek bármit is – írja a Story.

A hercegné, aki akkor már külön élt Károlytól, végül tanácsadói javaslatára nemet mondott. Úgy érezte, a frissen induló lap még nem elég komoly ahhoz, hogy a nevét adja hozzá. A visszautasítás ellenére a hangulat egyáltalán nem fagyott le. Diana egykori magántitkára, Patrick Jephson szerint a hercegné hozta a szokásos formáját: szellemes és szórakoztató volt, a hangulat pedig barátságosra és oldottra sikerült.

A találkozó után Kennedy a George magazin egyik munkatársa, Matt Berman szerint csak annyit mondott a visszautasításról: „great legs”.

Ez volt az első és egyben utolsó találkozójuk. A sors morbid iróniája, hogy a történetüket a gyors és tragikus vég tette igazán emlékezetessé. Diana alig két évvel később, 1997. augusztus 31-én halt meg Párizsban. Kennedy pedig 1999. július 16-án zuhant a tengerbe kisrepülőgépével. A soha el nem készült címlap és a be nem teljesült „mi lett volna, ha” kérdése örökre ott maradt a levegőben, két ember közös sorsaként, akiket születésüktől fogva üldözött a média és a dinasztikus teher.


Megosztom
Link másolása