Hiába a 'Body Positivity', az Ozempic-láz miatt visszatérhetnek az aggasztóan sovány modellek
A brit Vogue szerkesztőségi igazgatója szerint az Ozempic felemelkedése állhat a vékony modellek „aggasztó” visszatérése mögött a kifutókon. Chioma Nnadi szerda reggel a BBC Radio 4 Today című műsorában azt nyilatkozta, hogy a divatszakma tanúja volt annak, hogy „az inga visszalendül a soványság felé”.
Nnadi, aki 2023 októberében vette át a brit Vogue vezetését, azt mondta, hogy a sok sovány modellek látványa a 90-es évek egészségtelen trendjét idézi, és ez egy figyelmeztető jel kell, hogy legyen az iparág számára.
Amikor a műsorban rákérdeztek arra, hogy a divatházak vékonyabb modellek használatának növekedéséért közvetlenül a fogyasztó injekciók okolhatók-e, azt mondta, hogy híres emberek ilyen módszerrel történő fogyása nagyon valószínűleg hatással van arra, ahogyan az emberek a saját testüket látják.
– idézte a rádióban elhangzott szavait a Daily Mail.
A szerkesztőségi igazgató elmondta, nem gondolja, hogy az Ozempic és egyéb fogyokúrás szerek lennének egyedül okolhatóak a tendenciáért, de az biztos, hogy az utóbbi időben kevésbé volt képviselve a diverzitás a kifutón, mint mikor a ’body positivity’ mozgalom elindult.
- nyilatkozta Chioma Nnadi.