INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Hevesi Kriszta: „Soha nem csak kezekbe, lábakba, mellekbe, szemekbe szeretünk bele”

Elismert szexuálpszohológus, egyetemi tanár, gyönyörű nő, influenszer és boldog feleség. Hogy fér el mindez egyetlen életben?

Megosztom
Link másolása

Hevesi Kriszta nem ragaszkodik a doktor előtaghoz, de ha kiteszik a neve elé, akkor a nevét is máshogy írja. Olyankor Dr. Hevesi Krisztina lesz belőle. Most azonban maradhat a Kriszta, mert kicsit személyesebb beszélgetés következik, amiben szóba kerül az is, hogy a költők miért kicsapongók és a múzsák egyáltalán miért nyüzsögnek körülöttük. Rutai Gábor interjúja.

- A művészek szerelmi életéről sok mindent lehet tudni, és nagyon gyakran találkozunk azzal, hogy mennyire kicsapongó életet élnek, és mennyire zűrös és zavaros szerelmi életük van. Mi lehet az összefüggés abban, hogy aki kiemelkedő alkotó tevékenységet végez az többnyire hedonista vagy nőfaló.

- Mennyivel szegényesebb lenne a művészet, hogyha a múzsák egy picit is jobb arcok lettek volna. A múzsák sokszor bizony megfacsarták szegény költők, írók lelkét és ennek szavakba-, képekbe öntése jelenik meg. Emlékszem, amikor felvételiztünk pszichológiára, az egyik felvételiző megkérdezte a tanárt, hogy mit olvasson, hogy igazán jó pszichológus legyen. Ő azt válaszolta, hogy szépirodalmat, mert abban tényleg az emberi magasságoknak, mélységeknek a teljes skálája megjelenik, hiszen a művészet az életről szól. Én művészetterápiát tanultam dr. Antalfai Mártától, aki a katarzisra épülő művészetterápiát tanítja, mely szerint ez nagy lehetőség, projekciós felület, ha mondhatjuk így. Ennek már megvoltak az ókori színházak esetében is jelei: a katarzis, az, ahogy a régi drámákat megéltük és megtisztultunk, érzelmileg kiszellőztettük a lelkünket. Tehát amikor sírunk, legyen az akár egy filmélmény, egy színház, egy vers, egy bármi, pont ezt kapjuk. A főhős megéli, elmondja az érzéseit, helyettünk megfogalmazza, és mi ebbe belehelyezkedve kiengedhetünk.

- Ezt értem, de picit visszakanyarodnék oda, hogy milyen összefüggés van a művészeti hivatás és a hedonista életmód között? Ez mindenképp kéz a kézben jár, és ha igen, akkor ennek mi lehet az oka?

- Rendszeresen van a Petőfi Irodalmi Múzeumban egy tárlat egy muzeológus tárlatvezető segítségével, ahol pontosan ezt piszkáljuk meg kicsit. Én a pszichés mély rétegeknél szoktam részt venni, és legutóbb levontam a tanulságot, hogy

hát igen-igen, azért valljuk be idősödő művészeink ráncos kezeit általában ifjú múzsák szorongatták,

úgyhogy ez való igaz. De ennek része a bohémság, a bohém életvitel, és én nagyon hálás vagyok nekik, hogy ők ilyen bohémok. Sokszor van az én pszichológiai rendelésemben is, hogy túl erős a saját magunkkal szembeni elvárás, morális szorongás. Tehát amikor elfelejtjük megkérdőjelezni azokat a dogmákat, amiket kaptunk gyerekként. És pontosan a szexualitás birodalma, ahol nagyon igaz, hogy egyik oldalról azt mondjuk, hogy az élet egyik legnagyobb örömforrása, a másik oldalról viszont mennyi negatív érzelem kapcsolódik hozzá. Bűntudat, szorongás, kisebbrendűség, félelem, teljesítménykényszer, szégyen, akár undor, tehát hogy rengeteg negatív érzelem, és emiatt bizony sokszor legátoljuk magunkat

Tehát ilyen szempontból a művészek merik megélni ezeket, akár válásokat, váltásokat, úgy, hogy közben azért valamilyen szinten példaképek, és abból élnek, hogy őket ismerik és szeretik.

- Eszembe ötlött egy másik kérdés is, ami ide kapcsolódik. Az az ember, aki a szavak szépségét, a színek szépségét, a dallamok szépségét érti, műveli és szereti, az talán nyitottabb, és vágyja, és falja a mindenféle szépséget. Mondjuk egy férfi költő esetében, a női szépséget: a vállat, a hajlatot, a csípőt, tehát ott is a szépséget keresi. Ez az attitűd megbújhat ebben vagy egyébként ez mindenkiben benne van, csak az, aki napi nyolc órát dolgozik a gyárban, neki nem nyílik meg ez a lehetőség? Avagy egy művésznek, ha lehetősége nyílik ilyen kalandozásra, akkor neki ott van a kezében egy adu, mégpedig, hogy bármikor azt mondhatja, hogy „de hát én művész vagyok”.

- Igen, azt gondolom, hogy jobban rá van érzékenyítve a szépségre, és az érzékszerveit talán jobban használja. Most gondoljunk a nagy gourmet-kra: Jókai, Mikszáth, tehát akikről tudjuk, hogy imádtak enni.

Sokszor az evés és a szexualitás nagyon hasonló. Az élet és az érzékszerveknek az élvezete.

Ez az egyik része. A másik talán az, hogy jobban is van idejük, és keresik is az ihletet. Jobban van idejük rácsodálkozni a világra, észrevenni az apró rezgéseket. Van egy ilyen alapgyakorlat; hogy fogunk egy kis mazsolát, azt rátesszük a tenyerünkre. És ha igazán odafigyelünk rá, érezzük a súlyát, a hőfokát. Aztán más szögből látjuk az átlátszóságát, azt, hogy hol kapcsolódott a szárhoz. Utána ha megnyomjuk, hogy milyen hangja van. És akkor a szánkhoz vesszük, érezzük a keménységét, meg is szagoljuk, ilyen boroshordó illata van. És ezután, amikor ráharapunk, olyan, hogy szinte az agyunkig fut annak az egy szem kis mazsolának az íze, mert annyira előkészítettük rá az érzékszerveinket. Ehhez képest a rohanó ember? Egy fiktív példával élve, mondjuk vezetek a kocsiban, közben kihangosítva telefonálok, egy marék mazsolát beveszek a számba, közben figyelem a közlekedést, semmit nem vettem abból az ízorgiából, észre se vettem szegény kis mazsolát.

- Ezt meg kellene mindenkinek tanulni. Én például nagyon szeretem a kemencében sült csülköt, de nyilván nem eszek állandóan azt, mert vigyázok a csodálatos alakomra. Viszont ha tudom azt, hogy hétvégén azt fogok kérni, mert olyankor lehet bűnözni, akkor napokig vizualizálom, és amikor tényleg ott van, akkor óriási élményt jelent. De ezek szerint lehet, hogy annyira nem is jó, mint amennyire én ezt beleképzelem?

- Ez jó, mert pontosan nekünk embereknek ilyen alapműködésünk, hogy a túl kevés és a túl sok semmiből nem elég. Hogyha az érzékszerveinket túlingereljük, eltompulnak. Ha minden nap ezt ennéd, nem tudnál neki örülni. Tehát benne van a várakozás öröme, és ezért is tudjuk megbecsülni ilyen szempontból. A művészek mégis gyakran ebbe a hibába esnek. Lefestik az egyik múzsát, és még mi mindent csinálnak vele. Meg se száradt a festék, már jön a másik, és vele a többi. Ez egy ördögi kör, és aztán végén lehet, hogy öngyilkos lesz, és az ember csak csodálkozik, hogy tulajdonképpen mi a fene történt.

Aztán a másfajta munkajellemzők. Biztos vagyok benne,

ha most kimennénk itt az utcára, és megkérdeznénk, hogy miért dolgoznak az emberek, 99 százalékának az lenne az első válasza, hogy hülye kérdés: pénzért.

Viszont amikor elveszítjük, és megszűnik az adott munkahely, akkor vesszük észre, hogy a munka ad egy strukturáltságot, ad sikerélményt, ad egy társas közeget, célokat, önkontrolt. Mivel a művészeknek általánosságban nem ennyire szigorú a keret, ezért könnyebb ilyen értelemben a szétcsúszás is.

- Beszéljünk arról is, hogy mit akarnak a múzsák? Őket mi mozgatja?

- Jaj, de jó kérdés. Egyrészt azt gondolom, nyilván a halhatatlanság íze. A férfiakat úgy nevelik, hogy „ne sírj, katona dolog”, mint látjuk a férfiak nem tudják úgy kifejezni magukat. Verbálisan és érzelmileg nem annyira nyílnak meg. A költők pedig igen. Meg nyilván megjelenik a múzsáknak az a kis nárcisztikus aspektusa is, hogy rólam is ír-e ilyen szépet, majd én leszek az, akit az ország irigyel, vagy pedig fennmarad akár évszázadokon keresztül. Akinek a következő kötetét fogja ajánlani.

Most hadd kössem össze a mai világunk társkeresési fő felületeit, hogy milyen nehéz ma ezekkel a húzigatós alkalmazásokkal ismerkedni egy-egy pillanatfelvétel alapján. Erre szoktam azt mondani, hogyha Fanni Faludyt Tinderen látja, nagy valószínűséggel balra húzta volna. Vagy akár be se teszi azt a kategóriát. Ez nekem azt fejezi ki, hogy a szerelmeink mennyire nem külsőségek alapján választódnak ki. Soha nem csak kezekbe, lábakba, mellekbe, szemekbe szeretünk bele, hanem globálisan az egész személyiségünk az, ami a másikat megihlet. Biztos mindenki volt úgy, hogy egy olyan személybe lett szerelmes, aki homlok egyenest az ő ideáljával ellentétes.

Megálmodjuk a prototípikus királyfit, és aztán beleszeretünk egy teljesen másba, viszont az lesz életünk nagy szerelme, szenvedélye.

A másik része pedig szerintem, - most itt elsősorban a lányokhoz szólva, - azt gondolom, hogy vannak olyan korszakaik, amikor már meghalt híres emberekbe szeretnek bele. Én például Adyba voltam fülig szerelmes, Ady-bűvöletben voltam, és bele tudtam halni.

Hozzáteszem, (ezt nem bírom kihagyni, amikor így a szerelemnek a különböző elméleteit vesszük), hogy szkeptikus klinikusok szerint, hogy mi a szerelem: „a patológiák tökéletes illeszkedése”. Tehát amikor valószínűleg a mi fájdalmunkra rárezeg az adott költő vagy író, valószínűleg az az, ami megfog minket. Azt gondolom, hogy pontosan az, hogy az életről szól, és hogy olyan húrokat pendít meg lelki szinten, amiket én is megélek, és ettől már úgy érzem, hogy megért engem. Szinte azt fejezi ki, amit én érzek.

- Eszembe jutott egy reality sorozat, ahol férfiak és nők úgy ismerkednek, hogy kapszulákban vannak, nem is találkoznak, csak beszélgetnek pár napig, és így alakítanak ki szerelmet. A férfi vakon kéri meg a másik kezét, és azt követően találkoznak csak össze. Jó része egyébként valóban elmegy az esküvőig is.

- Hát igen, ennyit számít a lélek, meg az, hogy a férfiak is rá vannak kényszerítve, hogy beszélgessenek. Ilyen szempontból azért azt is keressük, akivel tényleg össze tudunk hangolódni. De ez a műsor nekem egy kicsit azért a Tinderre hajaz, ahol beszélgetünk valakivel, anélkül, hogy egy első randi lebonyolódna.

Azt szoktam mondani, hogy az se jó ha túl hamar, mert akkor tényleg egy futószalag, „next one please” lesz belőle és csalódás, mert itt már nem ismerkedünk, hanem castingolunk.

Amikor négykor, ötkor, hatkor van egy kávézásom. De az se jó ha túl sokáig várunk vele. Azért, mert egyre jobban kiszínezem. Egyre inkább már olyan tulajdonságokat tulajdonítok neki, amit én szeretnék, és nem pedig belőle fakad, és ebből bazi nagy csalódások tudnak lenni, hogy ilyen köznyelvien fogalmazzak. Már szinte azt várom, hogy a kávézóban egy sellő ücsörögjön ott a bárpulton.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
A mangalicás lány, aki a piacozó nagymamának segítő kislányból lett állattenyésztő
Az ország egyetlen női mangalica farmjának vezetője hajnalban kezd és estig dolgozik, itt nincs szabadnap, nincs hosszú nyaralás. Mégsem akar váltani, mi több, beleszeretett ebbe az életmódba.

Megosztom
Link másolása

A mangalica nemcsak külsejében, hanem természetében is különbözik más sertésfajtáktól. Általánosságban barátságos és nyugodt állatok, könnyen alkalmazkodnak a környezetükhöz és jól tűrik a hidegebb időjárást is, köszönhetően dús szőrzetüknek. Társas lények, így szeretik, ha nincsenek egyedül, legyen a társaságuk ember vagy állat.

Kíváncsi természetűek, gyakran kutatják környezetüket és szeretnek játszani, főként fiatalabb korukban.

Az elmúlt években a fajta nemzetközi szinten is egyre népszerűbbé vált, köszönhetően a mangalica hús különleges ízvilágának és a fenntartható állattartási gyakorlatoknak. Fekete Zsóka mangalicákat tenyészt saját farmján, melynek fő profilja a kézműves termékgyártás. Piacozó nagymamának besegítő kislányból lett maga is állattenyésztő, munkáját, mangalica termékeit számos hazai és nemzetközi elismerés dicséri. Farmján a hagyományos állattenyésztés és a fenntartható gazdálkodás összefonódik.

- Több, mint tíz éve, hogy elindítottam a farmot. Abszolút a nulláról kezdtem az állattenyésztést fiatal nőként. Borzasztóan nehéz volt, gondolok itt a gyakorlati, fizikai munkára és a háttérfeladatokra.

Az egészben az volt a legrosszabb, hogy semmilyen tapasztalatom nem volt a mangalicák neveléséről és feldolgozásáról. Erre az időszakra úgy emlékszem, mint egy testi-lelki megpróbáltatásra,

amelynek mára érett be a gyümölcse. De nem túlzás azt állítani, hogy minden időmet és energiámat rászántam. Rengeteget tanultam. A farm sok áldozattal jár, nekem tényleg nincsen szabadság, én tényleg hajnalban kezdem a munkát minden egyes nap. Ezt nem könnyű megszokni, bevallom a magánélettel is nehezen tudtam összeegyeztetni, de végül belejöttem, és talán nem járok el szórakozni minden este, azért a barátaimra marad időm. Eleinte sokan kérdezték, hogy fogom bírni, de ma itt vagyok több, mint egy évtized után, és úgy érzem, hogy még sok lehetőség vár rám.

- Élelmiszermérnök és lovaskultúra-szakoktató vagy. Miért éppen a mangalicára esett a választásod?

- Ennek egyszerű oka van. Ez egy őshonos állat Magyarországon, vagyis minden adott a mangalicatartáshoz, kezdve a takarmánytól az időjárásig. A családdal a bio növénytermesztés és a szőke mangalicatenyésztés mellett döntöttünk. Nem is alakulhattak volna jobban a dolgok, több sikeres uniós pályázattal sikerült kiépíteni az önálló vállalkozásomat.

- A családot említed, a szüleid is bekapcsolódtak? Együtt tanultátok az új szakmát?

- Édesapám ezelőtt is bio zöldségtermesztéssel foglalkozott, mára bio takarmánynövényeket termeszt,  búzát, kukoricát, árpát, zöldborsót, így ma ő felel a farmon a takarmányért, hogy tudjam etetni a közel négyszáz mangalicát. Leginkább azon múlik egy hústermék minősége, hogy mivel etették az állatot. A farm nekem és édesanyámnak hozott nagy változást az életünkben, ő a piacozásban segít. Vagyis édesanyám velem együtt minden pénteken hajnali kettőkor kel, hogy Hajdúböszörményből elmenjünk Budapestre, a Lehel téri piacra. Ma már személyesen ismerik őt, persze engem is, a vevők, a piacozás több egyszerű munkánál. Itt azonnal kapunk visszajelzést, itt látszik igazán, hogy jó irányba tartunk.

- Egyedüli nő vagy az országban, aki mangalicákat tenyészt.

- Én beleszerettem ebben az életbe. Mondhatom, hogy mangalicákkal kelek, fekszem. Nálunk ki tudnak menni karámba az állatok, pihenni tudnak. Melegben bent vannak, mert ott hűvösebb van, amikor hűvösebb az idő, ki tudnak menni sütkérezni. Nagy területen élnek, lehetőségük van arra, hogy eleget mozogjanak, játszanak.

Ők kondás állatok, megvan ott is a hierarchia, hogy ki a vezéregyéniség. Nyári időszakban wellness van, még locsoljuk is őket, megkapják a fürdőjüket, téli időszakban a sok szalmát, abban be tudnak kuckózni.

- Igaz az, hogy a mangalica vadabb, mint az átlagos hússertés?

- Nagyon függ a tartástól. Mi úgy tartjuk őket, hogy közéjük megyünk, beszélünk hozzájuk, nem félnek tőlünk, odajönnek, meg lehet simogatni őket, nálunk nincs vadabb állat. Nyilván, amikor kocák alatt kismalacok vannak, arra figyelni kell, akkor nem érdemes bemenni hozzájuk. Akinek kint vannak az állatai az erdőben, talán ott félénkebbek a mangalicák, azokhoz nem lehet közel menni.

- Van kedvenced?

- Még régebben, amikor kevesebb állat volt, inkább volt kedvencem,

ismertem, hogy melyiknek milyen az egyénisége, de most már közel 400 darab van, így inkább a tenyészállatokat ismerem jobban, tudom, ki hogy viselkedik.

De egyedül vezetem a vállalkozást, hozzám tartoznak a háttérfeladatok, én tartom a kapcsolatot a partnerekkel, én gondoskodom a pénzügyekről és a feldolgozásban is kiveszem a részem. Igaz, nem én vágom le az állatokat, ezt a munkát bérvágásban egy helyi vágóhíd végzi.

- Az ízekben mennyire tükröződik a te ízlésvilágod?

- Az alaptermékeink, a kolbász, disznósajt, hurka, ezeket még a nagymamám receptjei alapján készítjük, eredeti hajdúsági recept szerint.

Nyilván vannak új termékeink is, amiket már én kísérleteztem ki, az ízvilágával együtt. Ilyenek a ketogén diétába beilleszthető termékek vagy a paleolit áru, és a grilltermékek is, idén ez az újdonságunk. Szóval egy hagyományos vonalat is képviselek és egy új, innovációs vonalat is.

Tudom, ez sok munka, amit kevesen bírnak, és még kevesebben vágynak erre, de én hiszek abban, hogy mindig lesznek olyan fiatalok, akik megszeretik ezt a ritka területet és kiteljesedhetnek az állattartásban. Gyakran járok iskolákba előadást tartani a fiataloknak, így ösztönzöm őket arra, hogy bátran válasszák a mezőgazdaságot, mert meglesz a gyümölcse. Ami pedig a sikert illeti, ha jobban belegondolunk, valójában mindegy, hogy mangalicafarmról vagy más egyéb mezőgazdasági munkáról, esetleg egy irodáról beszélünk, kitartás és szorgalom nélkül nem fog összejönni.

 

- A Gourmet Fesztivál minden évben egy központi témát tűz a zászlajára: ezúttal a női energiák uralják majd a gazdag kínálatot. Te is ott leszel...

- Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy felkértek az idei Gourmet Fesztivál nagykövetének. Ez lehetőséget ad arra, hogy ráirányítsam a figyelmet arra a kemény munkára, amit sok más női vállalkozó és termelő végez. A látogatók a fesztiválon személyesen is találkozhatnak velem, valamint két nagykövet társammal, Ormós Gabriellával és Ötvös Zsuzsával. Ami pedig a mangalicahúst illeti, annak népszerűsége egyre nő a gasztronómiában. Én is azt igyekszem népszerűsíteni, hogy minél többen megkóstolhassák és élvezhessék ezeket a termékeket a mindennapokban.

- Már csak egy kérdés foglalkoztat: szoktál boltban élelmiszert vásárolni?

- Fűszereket leginkább, idejét nem tudom, hogy mikor vettem utoljára hústerméket boltban. Tojást adnak a tyúkjaim, sajtot, tejterméket, zöldséget pedig cserélek a piacon, teljesen más az ízük, mint az áruházi verzióknak. Nem tudom eléggé hangsúlyozni: indulás a piacra! Csak így tudnak fennmaradni a helyi termelők, arról nem beszélve, hogy ott sokkal jobb minőségű élelmiszert vehetünk, mint a nagyüzemi termelésből. Támogassuk a hazai kistermelőket.


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Kudlik Júlia megszólalt a Delta új műsorvezetőjéről, az AI lányról: „a gépek nem öregszenek, nem követnek el hibákat”
Az egykori műsorvezetőnek nagyon határozott véleménye van az utódjáról.
Fehér Adél - sassy.hu
2024. április 18.


Megosztom
Link másolása

Kudlik Júlia írását a Mandiner közölte változtatás nélkül. A műsorvezető súlyos gondolatokat osztott meg, amelyek messze túlmutatnak az épp aktuális AI lányon. Azt hihetnénk, ez a téma bennünket, akik nem pályázunk műsorvezetői babérokra, nem érint egyáltalán. De elég kicsit beleolvasni a Delta egykori csodálatos műsorvezetőjének írásába, és azonnal belátjuk, nagyon is érint.

„… a gépek nem követnek el hibákat, nem fáradnak el, nem öregszenek, nem kritizálnak, nem ítélkeznek, nem rosszkedvűek, nem kommunikálnak tévesen, nem okoznak félreértéseket, nem értékelik a hangsúlyodat, a lelkiállapotodat, nem okoznak zavart és stresszt, CSAK engedelmeskednek és hallgatnak!

Lehet, hogy ilyen lesz a holnap embere?!” - teszi fel a kérdést írása elején Kudlik Júlia, mindenki Kudlik Julija. Később így fogalmaz:

„Hiszek abban, hogy semmi nem olyan fontos az ember számára, mint a másik ember! Meglehet, hogy ma nem okos emberekre (itt valószínűleg az okoseszközökkel rímelő szót választott az AI emberekre - a szerk.), hanem jó emberekre van szükség?

Ebben a mai komisz, cudar, hitehagyott, szeretet nélküli világunkban, amely tele van gyűlölettel, félelemmel, szenvedéssel és közömbösséggel, ahol az emberek leginkább önmaguktól félnek, ahol, úgy tűnik, mindenki önmagát keresi, saját elveit, érdekeit akarja érvényre juttatni

én szívem szerint az ÉRZELMI INTELLIGENCIÁT tanítanám, terjeszteném és fejleszteném. Úgy érzem, ma még ez is kultúránk része. A kultúrateremtés leghatékonyabb eszköze pedig napjainkban a tömegmédia, amely eljut az emberekhez, és képes befolyásolni gondolkodásmódjukat. Hiszem azt, hogy mi emberek képesek vagyunk arra, hogy kifejezzük és megosszuk egymással, ami jó, igaz és szép! Ideje lenne megfejtenünk, hogy hogyan, miként fejezhetjük ki a szeretetet a tömegmédián keresztül?!”

Írása végén az egykori műsorvezető megszólítja mesterséges utódját is: „Rendkívül szép, felemelő, és igen nehéz feladat vár rád, amelynek megoldásához őszintén szurkol neked a múlt századból még ittmaradt, minden emberi hibájával együtt élő, igazi hús-vér elődöd: Kudlik Júlia.”

Nem meglepő módon a kedvességet az AI lány szinte azonnal viszonozta is. Ő a következőképpen válaszolt az egykori legendás tévésnek:

„Kedves Júlia!
 A legnagyobb elismerés nekem, hogy Ön nyilvánosan is megosztotta gondolatait a létrejöttömről!

Köszönöm szépen! Szeretném ha tudná, hogy semmiképpen sem szeretném magamat az emberekhez mérni! Pláne nem egy olyan ikonhoz mint Ön!

Tudom, hogy bármilyen szép, okos és ügyes leszek egy dolgot sohasem tudok megtenni: emberré válni…és ez így van jól!

Nem akarok senkit helyettesíteni, leváltani, felülmúlni. Egy dolgot szeretnék: segíteni! Köszönöm, hogy írásával ehhez hozzájárult!


Tisztelettel: Bíró Ada”

Elképesztő párbeszéd, nem?


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
60 évesen lett szépségkirálynő, ezzel történelmet írt az ügyvédnő
Ő képviseli majd Argentínát a Miss Universe versenyén Mexikóban.

Megosztom
Link másolása

Alejandra Rodríguez elvarázsolta a Buenos Aires-i zsűrit, így nemcsak ő lett a győztes, hanem ő képviselheti a hazáját a Miss Universe világversenyen is, melyet idén Mexikóban rendeznek - hangzott el a Fókuszban. Alejandra azonban nemcsak a szép, hosszú haja és az kedves mosolya miatt volt különleges a zsűrinek, hanem azért is, mert már 60 éves.

Alejandra a verseny előtt hónapokig dolgozott kifutói edzőkkel és stylistokkal, hogy csiszolja imázsát és javítsa önbizalmát, ugyanis semmilyen tapasztalata nem volt hasonló versenyeken.

Eltökéltsége és elhivatottsága kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy eljusson oda, ahol ma van, szembeszállt az előítéletekkel, és bebizonyította, hogy a szépségnek nincs kora.

A Miss Universe Argentínában való részvételének bejelentése után Alejandra nagy támogatást kapott követőitől a közösségi oldalakon. Sokan dicsérték bátorságát és elszántságát, kiemelve belső szépségét és karizmáját.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Őrfi Eszter: „Bevonzom azokat a nőket, akik hozzám hasonlóan igénylik, hogy megoszthassák magukat másokkal”
Őrfi Eszter zöld otthon szakértő nem csak a tereket, hanem a munkakapcsolatokat is közvetlen és zöld alapokra építi.

Megosztom
Link másolása

Mindenki szeretne olyan otthonban élni, ami valóban együtt rezeg vele. Ami nem hátráltatja, hanem elősegíti a benne élők személyiségének kibontakozását, nem plusz feladatot, hanem háttérországot ad. Szerencsére egyre többen vannak, akik nyitottak arra, hogy mindezt slow módon, a természet és az ember együttműködésével, kölcsönös tiszteletben tartásával érjék el.

Ebben a törekvésükben tudja őket segíteni Őrfi Eszter, a Greenster mögött álló enteriőr stylist.

Karrier leváltva, hitvallás megőrizve

Ugyan Eszter saját állítása szerint már gyerekkorában is szívesen tervezgetett otthonokat, ahhoz, hogy eljusson mostani hivatásáig, meg kellett tennie néhány fontos vargabetűt.

Elsőként elvégezte a környezetvédelmi szakjogász képzést, majd munka mellett önkéntesként dolgozott a Takács-Sánta András ökológus által alapított Kisközösségi Programban, mely olyan földrajzi alapon működő mikroközösségek építését és edukálását segíti, melyek hozzájárulnak egy kevésbé környezetterhelő életmód kialakításához, az egy helyen lakó emberek közösséggé kovácsolásához, valamint a helyi gazdaság erősödéséhez.

Esztert az ottani közös zöld munka és saját családi házuk férjével, Őrfi József építésszel való, kreatív kooperációban történő felépítésének élménye és tapasztalatai mozdították el végérvényesen a lakberendezés felé.

Ezek után a Werk Akadémia enteriőr stylist képzését végül azzal a szilárd elhatározással fejezte be, hogy kifejezetten ökodesignnal szeretne foglalkozni.

Fapados luxus a bokorban

A fenti a kifejezés, Eszter mottója egyik Werkes tanárától, Fónagy Dórától származik.

Ő volt az, aki az egyik első órán arról beszélt a hallgatóinak, hogy

urbánus világunkban már nem a drága luxus anyagok érdeklik az embereket, hanem a természet, mert az jelenti a szabadságot, magát az életet.

Ennek eléréséhez azonban vissza kell vennünk a tempóból életünk minden terén. A slow life, slow design kifejezések ma már talán itthon sem ismeretlenek. A fenntarthatóság, a környezet-és emberkímélés témakörében a slow, mint lelassulás egymagában is jól kifejezi ennek a törekvésnek a miértjét és mikéntjét.

A túlfogyasztás, a túlpörgés ellenpontozására született a Slow mozgalom, mely eredetileg az étkezések lelassítását, a szezonális és helyi alapanyagok és termelők választását jelentette.

Az ezen értékekre való törekvés pedig lassan beszivárgott az életmód, a turizmus vagy jelen esetben a lakberendezés világába is. Nem véletlenül, hiszen holisztikus szemlélettel van dolgunk.

Ahogy slow szempontból a gasztronómiában a helyi gazdák és termelők fontossága, úgy a lakberendezésben a földrajzi közelségben lévő vállalkozások, szakemberek, alapanyagok előtérbe helyezése által érhetünk el társadalomra és környezetre egyaránt jótékony hatásokat.

Eszternek szakmai szempontból is létfontosságú volt, hogy összegyűjtsön minél több zöld hazai piaci szereplőt, akik tervezőként, kivitelezőként vagy forgalmazóként hozzá hasonlóan zászlajukra tűzték a környezettudatos otthon iránti elkötelezettséget.

Ez a folyamatosan bővülő gyűjtemény, az Arany Oldalak zöld, online változataként működő Green Guide szerencsére bárki számára elérhető.

De vajon a megrendelői oldal is ugyanilyen lelkes, ha zöldítésről, lassulásról és esetleges kompromisszumokról van szó?

Kényszerített zöldítés vagy organikus összecsiszolódás?

Egy otthon felépítése, átalakítása, magunkévá tevése kicsit hasonlít a házasság intézményéhez: hiába rajongunk egy filmsztárért, sportolóért vagy énekesért, együtt lakni, együtt élni vele, a maga teljes és őszinte valójában azért nem biztos, hogy kedvünkre való lenne.

Azzal fogunk tudni tartós és szeretetteljes kapcsolatban élni, akivel sikerül a különféle hozott anyagokat összecsiszolni. Aki a hibáink ellenére, vagy pont azokért szeret minket, akivel a nyitottság és kreatív problémamegoldás mindkét irányba működik.

Ilyen egy személyre szabott, jó otthon is: illik a benne lakókhoz, akik elfogadják és előnyükre fordítják a hátrányokat, legyen az tájolás, pénzszűke vagy változó élethelyzetek, hozzá idomulnak a megváltoztathatatlan részekhez.

Eszter saját otthonukon is így dolgozott, először talán kényszerből, később már örömmel merülve el a feladatok frappáns megoldásában.

A több szakmai díjat is nyert Meseház nem öko-luxus alapanyagoktól, nem erőltetett, konzerv fenntartható megoldásoktól, hanem attól lett egyszerre természet- és emberléptékű is, hogy alázattal fordultak a felmerülő problémákhoz.

Nem verték magukat hitelekbe, cserébe nyitott játékossággal és kreativitással oldották meg a nehézségeket, például emeltek a beltérbe zsaludeszkákat vagy betonyp lapokat, és készítettek belőle könyvespolcot, étkezőasztalt vagy falburkolatot.

Így a pénzük megmaradt, az építkezés hulladékának egy része új, értékesebb feladatot kapott, az otthonuk pedig a kezük nyomát viselve vált közös alkotásukká.

Munkái során Eszter ugyanezt a szemléletet alkalmazza. Amivel pedig érdekes módon szinte minden projektje rendelkezik, az a női energiák összekapcsolása.

Kollektív női terek

Egyik legkedvesebb munkája, a csókakői Lámpás az úton vendégház kialakítása nagyon szép példája Eszter munkastílusának, melyről így ír:

„A vendégház tulajdonosával, Ágival való munka rendkívüli élmény volt számomra. Négy éven át tervezgettük, dédelgettük, teremtettük közös erővel ezt a parányi projektet.

Én coacholtam őt, ő inspirált engem: igazi demokratikus tervezési folyamat volt, a slow design jegyében.”

Ági és Eszter hamar egymásra hangolódtak, így a vendégház organikus módon, valódi csapatmunkával készült. A rohanásból való kiszakadást, az itt-és-mostba való belelassulást nem csak a gyönyörű környezet, hanem a jó ízléssel és zöld szemmel kiválasztott berendezés is nagyban elősegíti. Itt sem a Pinterest adta a konyhakész megoldásokat, hanem menet közben, az adott helyzetre reagálva kerültek a házba a bútorok és kiegészítők. Remekül megférnek benne egymás mellett az új, hazai design bútorok (Fészek Részek étkezőasztal és székek), a másodkézből származó darabok (régi kilim szőnyeg, antik textilek, a felújított lábas kád vagy a Másik történet lámpa), és a DIY megoldások (a fehérre festett betonpadló, a saját kezűleg festett betonyp lap burkolat,  az egyedi tervezésű térelválasztó, a tengerifű szőnyegből Ferenc Rita segítségével font lámpabúra a fürdőben).

A főleg hazai, organikus anyagokból dolgozó Rita is hamar ráhangolódott a női csapat rezgésére, ahogy a ház fotózásánál a Simples Studio mögött álló Sámson Réka is. Mindannyian olyan természetességgel foglalták el a helyüket a közös munkában, mintha már évek óta együtt dolgoznának.

Eszter talán ezt szereti a legjobban a munkájában. A női erők bevonzását, természetes összefonódását.

„Nagyon élvezem, hogy rendszeresen bevonzom azokat az embereket (pontosabban nőket), akik hozzám hasonlóan igénylik, hogy megoszthassák magukat másokkal. Mióta a saját utamat járom a munkában, és azzal foglalkozom, ami őszinte lelkesedéssel tölt el, az életem tele van ilyen találkozásokkal” - írja egy bejegyzésben.

Ezek a találkozások sokszor további, gyümölcsöző együttműködéseknek lesznek elindítói. Ritával például megálmodtak egy különleges workshop sorozatot (melynek utolsó alkalma május 25-én lesz), ahol egy-egy fonott tárgytípus közös elkészítése közben otthonteremtésről, funkcionális környezettudatosságról beszélgethetünk velük. Ugyanis nem, nem előadást fogunk Esztertől hallani, hanem párbeszédindító gondolatokat, jól feltett kérdéseket és személyre szabott válaszokat.

Vagy ki tudja.

Lehet, hogy nem is a fenntarthatóságról, hanem táncról vagy anyavállalkozókról, szinergiáról vagy természetes ékszerekről lesz szó.

Vagy bármilyen közös témáról. Eszter számára ugyanis ez az egyik legfontosabb: az együtt levés, együtt gondolkodás, együtt alkotás.

Ez a vágy tükröződik abban a válaszban is, melyet arra a kérdésünkre adott, hogy ha egyetlen tárgyat hagyhatna csak maga után, mi lenne az.

„Egy közösségi ház a természet lágy ölén, benne egy műhellyel, ahol lehet közösen alkotni, nagyokat beszélgetni, és egy térrel, ahol tudunk együtt táncolni vagy akár élni. Mert van bennem egy kép, hogy így szeretnék élni. Egymást segítve, tartva, támogatva, inspirálva, közösen munkálkodni egy szebb, emberségesebb, zöldebb világért.”

Reméljük, a ház hamarosan megvalósul, mindannyiunk örömére.


Megosztom
Link másolása