„Fergeteges lesz!” – Galla Miklós eddig sosem látott produkcióval készül a Csillag születikbe
Galla Miklós, a magyar abszurd humor manapság méltatlanul keveset látott művésze úgy döntött, fogja magát, és beáll az RTL tehetségkutatójába, a Csillag születikbe.
Hogy egy befutott, ikonikus előadót mi visz rá erre, arra maga Galla Miklós adta meg a meglepően prózai választ a Blikknek.
– mondta Galla, aki tehát nem is titkolja, hogy a Z-generációt szólítaná meg, és a főműsoridős szerepléstől a karrierje felpörgetését reméli. Azt is elárulta, hogy nem egy agyonjátszott számmal áll színpadra, hanem valami olyasmivel, amit tőle élőben, tévében még sosem láthattunk.
És ami legalább ennyire fontos: a korábbi, nagy port kavart fellépéseivel ellentétben ezúttal a ruha marad.
A sikerre pedig minden esélye megvan, a zsűriben ugyanis nemcsak régi ismerős, de egy bevallott rajongó is ül. Geszti Péterrel évtizedes ismeretség köti össze, ami egészen a gyerekkorukig nyúlik vissza. „Geszti Pétert már gyerekkora óta ismerem.” A közös múlt egy filmforgatáshoz kötődik. „Volt egy film, aminek az volt a címe, hogy Kisfiúk és nagyfiúk, amelyben Péter gyerekszínészként szerepelt, én pedig statisztáltam.” A zsűri másik tagja, ByeAlex pedig köztudottan nagy rajongója, és Galla ezt persze rég vágja.
Via Blikk
