SZTÁR
A Rovatból

Félrelépés állhat a dán királynő sokkoló lemondása mögött – újévi köszöntőjében jelentette be a hírt

Margit dán királynő szokatlan döntése mögött félrelépést, egy imádott menyet és egy trükkös megoldást vélnek felfedezni.

Megosztom
Link másolása

A dán államfő sokkolta a nemzetét és rengeteg televíziónézőt világszerte, amikor hivatalos szilveszteri beszédében élőben jelentette be, hogy 52 év után lemond a trónról és a királynői címről.

Beszédében a 83 éves királynő elmondta, hogy tavaly hátműtéten esett át, ezért úgy döntött, hogy

itt az ideje, hogy a felelősséget a következő generációra - nevezetesen legidősebb fiára, Frigyes trónörökösre - bízza.

A különös lépés időzítése azonban elég sok kérdést vet fel, mivel alig néhány héttel ezelőtt történt, hogy Frigyes az újságok címlapjára került, amikor egy mexikói nővel mutatkozott egy madridi éjszakai kiruccanáson. Azóta a királyi viszonyról pletykál mindenki.

Úgy tűnik, a királynő nem kis stratégiai érzékről tesz épp tanúbizonyságot, amikor így próbálja megmenteni fia házasságát - egyúttal bebiztosítani, hogy szeretett menye, Frigyes felesége, Mária végül királynő legyen. A közvélemény körében rendkívül népszerű Mária hercegnőt 19 éve vette feleségül Frigyes.

És ha minden Margit királynő tervei szerint halad, néhány héten belül az első ausztrál származású dán királynő lesz belőle.

Dániát az ausztál lány a királyi tennivalók iránti elkötelezettségével és a dán nyelvtudásával nyerte meg. Egy nemrégiben végzett felmérés szerint a dánok 85 százaléka csak jót tud mondani az 51 éves hercegnőről, aki 23 évvel ezelőtt egy zsúfolt sydneyi kocsmában ismerkedett meg férjével, és fogalma sem volt arról, hogy a jóképű pasi királyi családból származik.

A férje is hasonlóan népszerű, aki a fiatalkori lázadó és bulizós fiúból éber családapává vált, és megfordította a közvéleményben róla kialakult képét. Mostanáig.

Mióta megismerkedtek, a pár összeházasodott, és négy közös gyerekük született, köztük legidősebb fiuk, Krisztián, aki január 14-én veszi át apja trónörökösi szerepét, amikor Margit királynő lemond.

Frigyes és Mária kapcsolata azonban megrendült, amikor Frigyest októberben egy éjszakai kiruccanáson fotózták le Genoveva Casanovával, a mexikói realitysztárral.

Míg a királyi ház nem volt hajlandó kommentálni a fotókat, Genoveva nyilvános nyilatkozatban tagadta, hogy romantikus kapcsolatuk lenne, és rosszindulatúnak nevezte a pletykákat.

Margit királynő sokkoló lemondásának híre azonban olyan spekulációkat indított el, mi szerint az uralkodó azért mond le, hogy megmentse fia házasságát, és megpróbálja megakadályozni rendkívül népszerű felesége távozását.

Frigyes 19 éve vette feleségül Mária hercegnőt, kapcsolatukat gyakran nevezik valóra vált tündérmesének.

Mary Donaldson 28 éves volt és ügyvéd, amikor 23 évvel ezelőtt a sydneyi Slip Innben megismerkedett Frigyessel. A kocsmai találkozás után az akkor 32 éves Fred - aki azért volt Ausztráliában, hogy a 2000-es olimpián a dán vitorlás csapatnak szurkoljon - elkérte Mary telefonszámát.

„Amikor először találkoztunk, kezet fogtunk. Nem tudtam, hogy ő Dánia hercege. Fél órával később valaki odajött hozzám, és azt kérdezte: Tudod, hogy kik ezek az emberek?

- mesélte el Mary egy interjúban a találkozásukról.

Egy évig távkapcsolatban éltek, Frederik titkos utazásokat tett Ausztráliába, mielőtt Mary 2001-ben Dániába költözött, hogy dán nyelvet tanuljon a koppenhágai Studieskolenben.

2003 elején Margit királynő nyilvánosan is elismerte a kapcsolatot, és a pár még abban az évben, október 8-án bejelentette eljegyzését az Amalienborg kastélyban.

A gyermeknevelés és a diplomáciai eseményeken való megjelenések között Mária fáradhatatlanul bizonyította elkötelezettségét a jótékonyság iránt, és Frigyessel kötött 2004-es házassága óta több mint 25 nemzetközi szervezet védnöke lett.

A védnökséget vállalt többek között az Egészségügyi Világszervezet Európai Regionális Irodája és az ENSZ Népesedési Alapjának, ahol több mint 150 fejlődő országban támogatja az anyák egészségének előmozdítását.

2007-ben a hercegnő elindította a The Mary Foundation nevű jótékonysági szervezetet, amely a családon belüli erőszak, a zaklatás és a magány felszámolására összpontosít.

A dán közvélemény körében való népszerűségét tükrözi Frigyes népszerűsége is, aki az évek múlásával megfordította a dánok szemében a róla kialakult képet. A magányos tinédzserként a trónörökös neheztelt szüleire, amiért elhanyagolták őt, mert királyi kötelezettségeiknek tettek eleget.

A gyors autókban és a bulizásban keresett vigaszt, és az 1990-es évek elején elkényeztetett bulihercegnek tartották. Ez a nézet akkor kezdett megváltozni, amikor 1995-ben elvégezte az Aarhusi Egyetemet, az első dán királyi családtagként, aki egyetemi végzettséget szerzett.

Az egyetemi évek alatt az Egyesült Államokban a Harvardon is tanult, ahol Frederik Henriksen álnéven iratkozott be.

Frigyes - aki angolul, franciául és németül is kiválóan beszél - azonban igazán akkor kezdett beérni a szerepébe, amikor a dán hadsereg három ágában is kapott kiképzést.

A herceg a haditengerészet búvár-alakulatában szolgált - ahol a Pingo (pingvin) becenevet kapta -, és egyike volt annak a négy újoncnak a 300 közül, akik 1995-ben mind a négy vizsgán megfeleltek. 2000-ben részt vett egy négy hónapos, 3500 kilométeres síexpedícióban, amely átszelte Grönlandot. Merészsége miatt szánkó- és robogóbalesetek után többször is kórházba került, de nem szakadt el a sporttól, 2018-ban még egy Dániát átszelő éves futóversenyt is indított.

Sportol, koncertekre és focimeccsekre jár, ami még elérhetőbbé teszi őt, mint az édesanyját - mondta Redder királyi szakértő.

„Nem akarom magam egy erődbe zárni. Önmagam akarok lenni, emberi lény”

- mondta egyszer, és ragaszkodott hozzá, hogy ez a trónra lépése után is így lesz. Négy gyereküknek igyekeztek a lehető legnormálisabb nevelést biztosítani, és főként állami iskolákba járatták őket.

Legidősebb gyerekük, Krisztián herceg nemrég töltötte be 18. életévét, ő az első dán királyi családtag, aki óvodába járt.

A házaspár az elmúlt években, ahogy a királynő a nyolcvanas éveibe lépett, fokozatosan egyre több királyi feladatot vállalt át, „de nagyon lassan és a királynő egészségi állapotától függően” - mondta Sebastian Olden-Jorgensen történész. A házaspár „modern, a popzene, a modern művészet és a sport szerelmese” - tette hozzá. Ők „nem egy forradalmat képviselnek a királynőhöz képest”, hanem óvatos, a korhoz alkalmazkodó átmenetet - mondta.

Az elmúlt hónapokban Frigyes botránya azonban nem sok jót jósolt. Októberben olyan fényképek kerültek elő, amelyeken egy mexikói valóságshow-sztárral, Genoveva Casanovával élvezte az éjszakai életet Madridban.

A Lecturas című spanyol magazin beszámolója szerint a trónörökös - aki Károly király negyedik unokatestvére - és Genoveva a kiruccanásuk során meglátogattak egy Pablo Picasso-kiállítást, sétáltak az El Retiro parkban, majd később vacsorázni mentek.

Este 7 óra körül a Lecturas állítása szerint

Frederik és Genoveva külön-külön mentek be egy lakóházba, és mindketten este 9 óra körül, két órával később bukkantak fel újra, miután mindketten átöltöztek

. A jelentések szerint ismét külön-külön jöttek ki az épületből, de ugyanabba a fehér autóba szálltak be.

A magazin állítása szerint a pár egy spanyol étteremben megnézett egy flamenco előadást, amely éjfélkor ért véget. A lap azt is állította, hogy az asztaluknál maradtak (a dán herceg két testőre kíséretében), miközben a többi vendég távozott, a pincérek befejezték a műszakjukat, és lekapcsolták a villanyt. A Lecturas azt állította, hogy a páros csak hajnali 1 után hagyta el az éttermet, kisétáltak az utcára és beszálltak egy autóba.

Lecturas beszámolója szerint Frigyes herceg „udvariassági gesztusként” kinyitotta az autó ajtaját vacsoratársa előtt. Másnap a magazin állítása szerint a dán trónörököst autóval vitték a repülőtérre, ahonnan hazarepült Dániába.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
Horváth Éva bejelentette: súlyos balesete miatt szakítottak két fia apjával
Horváth Éva az RTL Reggeli című műsorában erősítette meg, hogy véget ért a kapcsolata két gyermekének édesapjával. A modell szerint a súlyos motorbaleset pecsételte meg a sorsukat, de a szétválás folyamata még nem zárult le.

Megosztom
Link másolása

Horváth Éva az RTL Reggelijében, látszólag minden különösebb felvezetés nélkül tette egyértelművé, hogy a súlyos motorbalesete nemcsak a testét és a lelkét, de a párkapcsolatát is romokba döntötte.

A modell nem próbált szépíteni, szűkszavúan, de őszintén vázolta a helyzetet.

„A párkapcsolatom nem működött jól. Ez a baleset el is határozta... Szerintem ez volt a vége.”

Majd hozzátette, hogy a folyamat még zajlik, ezért nem szeretne bővebben beszélni a részletekről. „De ez egy ilyen jellegű szétválás is volt kettőnk között” – zárta rövidre a témát.

A kapcsolatukról eddig is annyit lehetett tudni, amennyit Éva megosztott: két fiuk született, Alex és Kristóf, a család pedig az elmúlt években Balin rendezkedett be.

A férfi, aki a hazai üzleti életben ismert, tudatosan maradt a háttérben, egyfajta fantomként létezett a közvélemény számára.

A házasság sosem volt téma, amit Horváth Éva korábban azzal magyarázott, hogy a modellszakmában már annyiszor viselt menyasszonyi ruhát, hogy egyszerűen kiélte ezt a vágyát. „Nagyon furcsa, nagyon érdekes, de én ezt így egyáltalán nem erőltetem” – nyilatkozta erről korábban.

A balinéz súlyos baleset utáni hónapok a fizikai és lelki küzdelemről szóltak. Éva egy speciális fémrögzítővel élt, ami után a hónapokig tartó kényszerpihenő végén újra meg kellett tanulnia a szabad mozgást. Ez a folyamat óhatatlanul átírja egy ember és egy család életét, és a jelek szerint a közös terhek végül szétfeszítették a kapcsolatukat.

A fizikai felépülés mellett Éva a lelki gyógyulásra is nagy hangsúlyt fektetett, ezért visszatért Balira, hogy egy helyi spirituális gyógyító segítségével dolgozza fel a traumát.

Már egy korábbi nyilatkozatában is utalt arra, hogy a kapcsolatuk is veszélybe került, és a baleset után az élete gyökeresen meg fog változni. A szerdai bejelentés ennek a hosszú, fájdalmas folyamatnak a logikus, bár szomorú végkifejlete: a balinéz álom véget ért, és egy új, bizonytalanabb fejezet kezdődik.

Via Story


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Sebestyén Balázs élő adásban üzent a leváltott Győrfi Pálnak
Sebestyén Balázs a Rádió 1 reggeli műsorában reagált arra, hogy húsz év után leváltották Győrfi Pált, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjét.

Megosztom
Link másolása

„Remélem, azért az RTL-en nem kap műsort” – ezzel a nem túl kedves mondattal kommentálta Sebestyén Balázs a Rádió 1 reggeli adásában, hogy az ország Győrfi Pálját, a mentők ikonikus arcát húsz év után leváltották.

A hír kedden robbant, amikor Győrfi Pál a közösségi oldalán bejelentette, hogy átadja a szóvivői posztot, és bemutatta utódját, Szűcs Brigittát. A váltás hírére a rádiós műsorvezető rögtön a lehetséges jövőn kezdett lamentálni, és egyetlen velős mondatban össze is foglalta aggályait.

Győrfi egyébként elegánsan, szívecskés-ölelős emojikkal tűzdelt posztban köszönt el a pozíciótól, de nem a mentőszolgálattól. Mint írta:

„Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!”

A dolog pikantériája, hogy már májusban megjósolta, hogy női utódot képzelne el, amikor úgy fogalmazott: „Szerintem egy nő lehet, hogy jó választás is lenne, mert az egészségügyben és az ilyen szolgálatokban fontos a női habitus vagy ez a gondoskodó, érzelmes női típus.”

Balázs aggodalma annyiban érthető, hogy Győrfi Pál rutinos televíziósnak számít, aki nemcsak a TV2-n vezet jelenleg is egészségügyi magazint, de korábban, 2014 és 2017 között pont az RTL-en volt az Egészségkalauz című műsor társműsorvezetője.

Kipróbálta magát gasztrorealityben, vetélkedőkben és talkshow-kban is, vagyis a képernyős jelenlét nem áll távol tőle. A kérdés tehát adja magát: a szóvivői székből való távozás egyenes utat jelent-e a kereskedelmi televíziózás főműsoridős világába?

Sebestyén Balázs tömören és velősen megfogalmazta az aggályait is: „Remélem, azért az RTL-en nem kap műsort.”

Az utóbbi hetekben Sebestyén Balázs körül is zajlott az élet: a választási kampány hajrájában egy napra megtört a reggeli műsorának piacvezetése, amit maga a műsorvezető ismert el, miután a Kossuth Rádió a Magyar Péter-interjúval átmenetileg elszipkázta a hallgatókat. Nem sokkal korábban a rajongók találgatásokba kezdtek, amikor Balázs napokra eltűnt a nyilvánosság elől.

Győrfi Pál neve eközben egészen másfajta történetekben bukkant fel.

A mentőszolgálat nemrég egy VII. kerületi lakástűzben egy nyuszit is megmentett,

az esetről készült videó pedig bejárta a sajtót, tovább erősítve a mentősökről kialakult gondoskodó imázst.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Kiderült az igazság az Eufória meztelen jeleneteiről – Sydney Sweeney és a rendező teljesen mást akart
Az Eufória alkotója, Sam Levinson meztelenség nélkül vette volna fel a harmadik évad vitatott jeleneteit. Végül Sydney Sweeney érvei győztek, aki szerint a karakter hitelessége mindennél fontosabb volt.

Megosztom
Link másolása

Az Eufória-univerzum ismét megdöbbentett mindenkit. Sydney Sweeney most először reagált a karaktere, Cassie Howard körül keringő, finoman szólva is provokatív, 3. évados cselekményszálra. A színésznő egyenesen feltette a kérdést, amire mindenki kíváncsi volt, miközben a sorozat alkotója, Sam Levinson „teljesen félelem nélküli” színésznek nevezi. A jelek szerint a legmeredekebb ötleteket is közösen hozzák tető alá, ahogy arról a Vanity Fair beszámolt.

De miről is van szó pontosan? A már most hatalmas port kavaró 3. évad forgatókönyve szerint Cassie a tinidrámák legtoxikusabb kapcsolatának oltárán végül feleségül megy Nate Jacobshoz, majd egy OnlyFans-karrierrel teszi fel a koronát az önkeresésére.

Sweeney szerint ez a fordulat tökéletesen illeszkedik a karakter pszichéjéhez, akinek elemi szükséglete, hogy szeressék és visszaigazolják.

A színésznő a saját értékrendjét egyértelműen elválasztotta a szerepétől.

„Személyesen meghoznám ezeket a döntéseket? Nem, természetesen nem.”

Sweeney szerint Cassie-t leginkább az hajtotta, hogy kitörjön a saját korlátai közül. „Azt hiszem, jobban izgatta az ötlet, hogy ennyi ember szereti és ismeri őt, és úgy érzi, a világa már nem kicsi” – magyarázta.

A legizgalmasabb rész azonban a kulisszák mögött zajlott. A sorozat atyaúristene, Sam Levinson eredetileg még azon is elgondolkodott, hogy az egészet lehozzák meztelenség nélkül, valahogy „körülforgatva” a kényesebb részeket. Erre viszont Sweeney volt az, aki határozottan rákontrázott.

„Viccelsz? Egy OnlyFans-modellt játszom. Azt mondod, hogy megpróbálod megkerülni?”

Levinson szerint a közös munka pont az ilyen helyzetek miatt működik olajozottan. „[Sweeney] egy teljesen félelem nélküli színész” – mondta, kiemelve a színésznő profizmusát és rugalmasságát. A rendező szerint hatalmas a bizalom köztük, ami elengedhetetlen az ennyire intenzív és megosztó jelenetek felvételéhez.

A sorozatot övező pletykáknak végül maga Levinson vetett véget, amikor

bejelentette, hogy a harmadik évaddal hivatalosan is lezárult az Eufória története.

Mindeközben a Cassie-t alakító színésznő magánélete is tele van fordulatokkal: nemrég derült ki, hogy lemondta az esküvőjét, és a bulvársajtó azóta is a szerelmi életét találgatja. Sweeney korábban egyébként már magabiztosan kiállt magáért a testét érő kritikákkal szemben, ami jól mutatja, hogy profin kezeli a rá nehezedő nyomást.

Via People

Via TheWrap


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Machine Gun Kelly elárulta, milyen brutális árat fizetett a teljes felsőtestét beborító fekete tetoválásért
Machine Gun Kelly egy friss interjúban beszélt a blackout tetoválásának súlyos egészségügyi következményeiről. A zenész most először beszélt arról, hogy a látványos átalakulás mögött egy brutális fizikai leépülés állt, ami kísértetiesen emlékeztet egy középkori kínzási jegyzőkönyvre.

Megosztom
Link másolása

„A bőröm sárgulni kezdett, nem tudtam aludni, és a felsőtestem bizonyos részeit már nem tudtam mozgatni” – nagyjából így foglalható össze az a spirituális utazás, amire Machine Gun Kelly befizetett, amikor úgy döntött, koromfeketére tetováltatja a felsőtestét.

A zenész most először beszélt arról, hogy a látványos átalakulás mögött egy brutális fizikai leépülés állt, ami kísértetiesen emlékeztet egy középkori kínzási jegyzőkönyvre.

Az egész projektet egy tetoválóművész, Roxx vezényelte le, aki szerint a zenész a legkeményebb kliens, akivel valaha találkozott. Most már értjük, miért.

A terv az volt, hogy a korábbi, „kaotikus” mintákat, amik a testére voltak firkálva, egyetlen hatalmas, fekete felülettel tünteti el. A művész szerint egy ekkora munka legalább két évet vesz igénybe, de MGK-nek erre nem volt ideje, ő két hónap alatt akarta letudni az egészet – írta a Billboard Canada. A napi szintű üléseknek elég hamar meglett a böjtje.

„Az első hét után elértük a hónaljam és a vállam körüli nyirokcsomókat, és nagyon beteg lettem” – mesélte a zenész.

A döntés mögött persze mélyebb okok húzódtak. MGK szerint a régi ábrák már nem rezonáltak vele, sőt, kifejezetten nyomasztották. „Halált és drogokat láttam mindazokban a mintákban, amiket szó szerint a testemre írtam. Olyan volt, mintha a bipolaritásom üvöltött volna le a bőrömről” – magyarázta.

Ezt a belső káoszt akarta elfedni a fekete tintával, méghozzá a legkeményebb módon: érzéstelenítés nélkül. A folyamatot „a legrosszabb kínzásnak” nevezte, amihez a művésznek 44 tűt kellett egyszerre használnia.

„Én nem csinálom azt, hogy elaltatnak, elzsibbasztanak és felébredek. Ezt ki kellett bírnom. Nagy hiba volt!” – ismerte el utólag.

A gyógyulás sem volt egy fáklyásmenet, a zenész egy hiperbár oxigénkamrát használt a regeneráció felgyorsítására. A teljes letakarás egyébként nem jelenti a tetoválások végét: a tiszta fekete felület mellett már helyet kapott egy új minta is, a zenész még márciusban a kislánya, Saga nevét varratta a kezére.

A drasztikus átalakulás akkor vált nyilvánossá, amikor MGK először mutatta meg a szinte teljesen feketére varrt felsőtestét. A sokkoló végeredményt egy videó követte, amiben a brutális folyamatot és a nem mindennapi gyógyulási módszereket is dokumentálta. Nem sokkal később Megan Foxszal kapták lencsevégre egy mexikói nyaraláson, ami újra beindította a találgatásokat a kapcsolatukról egy korábbi, látványos szakítás után.

Via E! Online


Megosztom
Link másolása