Ezt mondta Donald Trump Melaniának egy dühös szóváltás során – szájról olvasó buktatta le az elnöki perpatvart
A jelenetből villámgyorsan mém lett, most pedig egy szájról olvasó azt is elárulta, pontosan mi hangzott el. A felvétel szerda este készült a Fehér Ház déli pázsitján, és azonnal végigsöpört a közösségi médián. A videón Donald Trump hevesen hadonászik, Melania pedig makacsul rázza a fejét. A látvány annyira abszurd volt, hogy sokan Emmanuel és Brigitte Macron májusi, lökdösődős repülős jelenetéhez hasonlították.
A szálakat Jeremy Freeman szájról olvasó göngyölítette fel. A szakértő szerint Trump épp az ENSZ Közgyűlésén történt „mozgólépcső-gate” fiaskó miatt fortyogott.
Freeman szerint a párbeszéd így hangzott:
Melania: „Te csak folytattad…”
Trump: „Ez hihetetlen volt.”
Trump: „Hogy tudsz ilyet tenni…”
A perpatvar után a páros úgy szállt ki a helikopterből, mintha mi sem történt volna: kézen fogva sétáltak át a gyepen.
A jelenet középpontjában az a kínos eset állhatott, amikor a New York-i ENSZ-székházban Trumpot egy elromlott mozgólépcső fogadta. Az exelnök később a saját platformján, a Truth Socialön kommentálta a történteket:
Nem ez volt az első alkalom, hogy politikusok házastársi veszekedéseiről van szó. Idén év elején, amikor egy felvétel terjedt el arról, hogy Brigitte Macron meglegyinti a férje arcát a repülőgépen, Trumpot egy Fox News-riporter arról kérdezte, milyen tanácsot adna „világvezetőtől világvezetőnek” házastársi ügyekben.
Trump válasza lakonikusan így szólt:
Majd hozzátette: „Ez nem volt jó. Beszéltem vele. Jól van. Jól vannak. Ők ketten tényleg nagyon jó emberek. Nagyon jól ismerem őt, és nem tudom, mi volt ez az egész, de jól vannak.”
Trump tehát nem fogadta meg a saját tanácsát és nem húzza le a helikopter ablakán a sötétítőt, a nyilvánosság előtt hadonászik és morog, aztán a pázsiton kézen fogja a feleségét, miközben a világ találgat: vajon tényleg egy mozgólépcső miatt robbant ki a vita, vagy valami egészen más húzódik a háttérben?