SZTÁR

Ezért vágták ki a Joker 2-ből, hogy Lady Gaga nővel csókolózik

Lady Gaga az új Joker filmben lesmárolt egy középkorú nőt, de a jelenetet végül nem használták fel. A rendező maga árulta el a kínos részleteket arról, miért.

Megosztom
Link másolása

A Joker: Kétszemélyes téboly egyik előzetesében elcsattan egy csók a Harley Quinnt alakító Lady Gaga és egy másik nő közt. Igen ám, de

a jelenetre hiába vártak a nézők, a mozifilmbe végül nem került bele.

A Todd Phillips-féle Joker rég várt, ám bukás felé hajló folytatásának egy kulcsjelenetében történt mindez. A zenés thrillerben Joker, azaz Arthur Fleck bírósági megjelenése előtt történt az, hogy Harley Quinn, miközben jelenlétével és énekével támogatja Flecket, megcsókol egy tüntető nőt. Ebből aztán az lett, hogy csók nélkül felsétált a lépcsőn.

Sokakban felmerült, hogy vajon a nemi irányultság elkendőzése miatt nyúlt-e Phillips a törléshez.

A rendező az Entertainment Weeklynek nyilatkozott minderről. Phillips szerint egyébként Gaga rögtönözte a csókot, de nem ezért törölték.

"Volt a jelenetben egy párbeszéd, és én azt akartam, hogy ez sokkal inkább egy zene és hangulat uralta pillanat maradjon"

- magyarázta. A csók szerinte ennek a pillanatnak az útjában állt. A nyilatkozatában azt is elmondta, hogy egy blockbuster esetében teljesen bevett szokás az ilyen, előzetesekben maradt jelenetek törlése, és több másikat is kivágtak a filmből - ami egyébként nem a hiányzó csókjelenet miatt indult le a lejtőn, a kritikusok szerint az egész film gyenge lábakon áll.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Forstner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég
A redditezők szóltak, hogy nem jön ki a matek.

Megosztom
Link másolása

Érdekes dologra hívták fel ismét a figyelmet a redditezők.

Forstner Csenge egyik Instagram-sztorijának képét másolták be. A sztoriban egy kérdésre válaszolt az influencer.

Ezek szerint ha naponta 2 vitamint szedsz, akkor egy 60 darabos doboz 2 hónapra elég. A redditezők szerint nem jön ki a matek.
Fostner Csenge szerint ha napi 2 vitamint szedsz be, akkor egy 60 darabos pakk 2 hónapra elég

Forstner Csenge magyar közösségi média influenszer TikTokon vált ismertté a videóival. Jelenleg több mint 1,1 millió követővel és 121,9 millió kedveléssel rendelkezik. 2003. június 13-án született Budapesten.

A TikTok mellett aktív Instagramon is, ahol több mint 379 ezer követője van. Itt gyakran oszt meg személyes pillanatokat és divattal kapcsolatos tartalmakat. YouTube-on is jelen van.

Zenei téren is kipróbálta magát; közreműködött a Three Guests nevű formáció "Haunt You" című dalában. Vállalkozóként dolgozik a XXL Hair nevű hajápolási márka alapítójaként és vezérigazgatójaként.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Na jó, Tornóczky Anita újszülött kisfiánál édesebbet ma már úgysem tudunk mutatni!
Egészen más lesz az idei karácsony a műsorvezető és családja számára.

Megosztom
Link másolása

Pár hete született meg Tornóczky Anitáék várva várt kisfia, Noel.

A 45 éves műsorvezető és párja, Miklós öt éven át próbálkozott a családalapítással, és végül egy lombikprogram révén vált valóra álmuk. Tornóczky Anita 2024. november 27-én adott életet a kisfiúnak.

A baba és a mama jól van, bár a műsorvezetőt megviselte a szülés.

Anita és családja számára az idei karácsony különösen örömteli, hiszen már Noel jelenlétében ünnepelhetnek.

A műsorvezető már megosztott pár kedves pillanatot a köbvetőivel, most egy édes fotót publikált Instagramon:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Így néz ki most Geronazzo Mária, akit a hatalmas ajkairól és felnőttfilmes múltjáról ismert meg annak idején az ország
Jelenleg négy házasság után boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Megosztom
Link másolása

Megkereste a Blikk Geronazzo Máriát, aki a hatalmas szájáról lett híres annak idején.

Geronazzo Mária magyar médiaszemélyiség, aki a 2000-es években vált ismertté különleges megjelenésével és médiaszerepléseivel.

Több plasztikai műtéten is átesett, de ezek közül kétségkívül az ajakfeltöltései tűntek ki.

Az elmúlt években visszavonult a magyar médiától, és Svájcban élt, ahol spirituális képességeit fejlesztette. Egy ezoterikus televíziónál dolgozott, és nagymesterré vált. Saját csoportot vezetett, ahol energiát adott át tagjainak.

Nemrég elárulta, hogy életére visszatekintve csak egyetlen döntését bánta meg: a felnőttfilmben való szereplését.

Minden más döntését szerette, és mindig önmagát adta. A jövőben pedig spirituális internetes műsor indítását tervezi:

"Ahol a boldogsággal foglalkozom majd, mert sok a boldogtalan ember. A koromból adódóan segíthetek nekik. Egyébként tanulni is szeretnék még, méghozzá pszichológiát, amiben a lányom is támogat. Úgyhogy hamarosan jelentkezem az egyetemre, és képezni fogom magam."

Ami a magánéletét illeti, négyszer volt férjnél, és mindegyik házasságából ő lépett ki, mivel elmondása szerint partnerei féltékenyek voltak rá, és nem hagytak számára privát teret.

Jelenleg boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Ken baba és Geronazzo Mária beszélhgetése néhány éve:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Házasság első látásra Judit korábban nyíltan flörtölt Krausz Gáborral, nem érdekelte, hogy már foglalt
Szerette volna Gáborral megnyerni a Séfek séfét, dxe nem jött össze. Nem nyertek.

Megosztom
Link másolása

A Házasság első látásra idei évadának egyik szereplője Fecső Judit, aki a műsorban Szolnoki Szabolccsal kötött házasságot.

Kiderült, hogy Judit korábban egy másik tévéműsorban is megjelent.

A Séfek séfe ötödik évadában versenyzett, nem titkolta, hogy Krausz Gábor bejön neki és még az sem igazán zavarta, hogy a séfnek párja van - akkor már Mikes Annával járt. Amikor Krausz Gáborról volt szó, Judit megkérdezte, hogy de a párja, nem a felesége, igaz?

Juditról anmnyit lehet még tudni, amit elmondott magáról.

Imádja a luxust, szeret utazni, és a kedvenc helye Dubaj. A Séfek séféről pedig at mondta annak idején:

"Gáborral kellene megnyernem a műsort, mert ő még sosem nyert, és itt az ideje. Gábor, megnyerjük!"

Nem nyerték meg.


Megosztom
Link másolása