SZTÁR

Ez volt az utolsó csepp? Jon Bon Jovi felesége nem kísérte el férjét a bemutatóra, miután az elmondta, hogy megcsalta

A hűtlenséget még meg tudta bocsátani. De ha az, hogy ezzel kérkedik is a zenész, már túl sok volt felesége számára.

Megosztom
Link másolása

Jon Bon Jovi egyedül sétált a vörös szőnyegen a Hulu különleges vetítésén: The Bon Jovi Story című előadáson csütörtök este.

Az IPIC Színházban rendezett eseményről az énekes felesége, Dorothea Hurley feltűnően hiányzott, miután a zenész nemrég bevallotta, hogy házasságuk során nem volt „szent”.

A 62 éves Bon Jovi fekete pólót viselt, amelyet egy fekete bőrdzsekivel és egy farmerrel párosított - írta meg a PageSix.

A Cinema Society rendezvényén Bon Jovi azt mondta a közönségnek, hogy azt mondaná fiatalabb önmagának, hogy

„élvezze a pillanatot, mert a pillanatok múlékonyak. Azt mondtam volna annak a gyereknek, hogy nézzen fel néha és élvezze az utazást”.

Mondjuk olvasva a vallomását arról, hogy a házassága alatt is igazi rocksztár életet élt, nem könnyű eldönteni, mire utalt a zenész. Talán egy válásra, ami (eddig) nem történt meg?


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
Tompos Kátya szívszorító üzenete: „Úgy éreztük nincs más remény, nincs más lehetőség”
A rák egy olyan ritka típusa támadta meg, amire itthon nem érhető el megfelelő kezelés. Most megható posztban reagáltak a kezdeményezére.
K.O. - sassy.hu
2024. május 10.


Megosztom
Link másolása

Évek óta súlyos betegségben szenved már Tompos Kátya, amiről eddig a színésznő kérésére nem tudhatott a nyilvánosság. Mostanra azonban olyan sokat romlott az állapota, hogy

a Fábián Juli Emlékalapítvány gyűjtést szervez, valamint egy jótékonysági gálát is tartanak május 25-én, a befolyt összeggel pedig a színésznő gyógyulását segítik.

Kátya a ráknak ugyanis egy olyan ritka vállfajában szenved, amihez Magyarországon nem érhető el megfelelő kezelés, tartalékait pedig felélte az eddigi küzdelem.

A Jászai Mari-díjas színésznő 2021. őszén betegedett meg, először csak a koronavírussal, a betegség azonban nagyon megviselte a szervezetét, és szövődmények is felléptek nála. Mivel nagyon lassan gyógyult, sorozatos kivizsgálásokon vett részt, ahol kiderült, hogy nagyobb probléma van.

Két évvel ezelőtt éppen emiatt vissza is vonult a szerepléstől és csak egyszer-egyszer jelent meg egy-egy nyilvános eseményen.

„Próbál erős lenni, (…) de fizikailag is megviseli. Látszik rajta, hogy nincs jól”
- árulta el a Blikknek a színésznő egyik közeli ismerőse.

A gyűjtési akcióba is azért kezdtek, mert úgy érezték ez az utolsó lehetőség. A színésznő közösségi oldalán nemrég pedig közzétettek ezzel kapcsolatban egy megható bejegyzést.

Nem találunk szavakat arra, amit alig néhány óra leforgása alatt véghez vittetek. Nincs jobb szó a KÖSZÖNÖMnél, de amikor az összefogás, a TI összefogásotok reményt ad, mégis kevésnek tűnik.

Amikor Kátya néhány barátjával, kollégájával és a Fábián Juli Emlékalapítvánnyal úgy döntöttünk, hogy belevágunk ebbe az akcióba,

azért tettük, mert úgy éreztük, nincs más remény, nincs más lehetőség. Kátya az utolsó pillanatig a nyilvánosság teljes kizárása mellett igyekezett minden lehetőséget megragadva gyógyulni, küzdeni, de egyedül elérte a határait.

Amikor köszönetet mondunk, nem hagyhatjuk ki azokat sem, akik az idáig vezető úton mellette álltak, és amit a lehetőségeik engedtek, megtettek: a kezelő orvosait, az egészségügyi dolgozókat, a NEAK-ot – Kátya a gyógykezelése során közfinanszírozott járó- és fekvőbeteg-ellátásban, egyedi méltányossági gyógyszertámogatásban, illetve tervezett külföldi gyógykezelésben is részesült, a kezelésekkel, valamint a gyógyszerekkel összefüggő költségeket az állam a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőn keresztül finanszírozta –, és végül, de nem utolsó sorban a Centrál Színház csapatát és azokat a barátokat, kollégákat, akik rendületlenül mellette álltak. - állt a posztban.

„Messze még a vége, de köszönjük a reményt és a szeretetet! Hajrá, Kátya!”

Via: Blikk

Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Igazak a pletykák: első babáját várja Hailey és Justin Bieber!
Egy ideje már keringett a levegőben, miszerint érkezik az első babájuk, de most a páros egy édes fotósorozat keretében meg is erősítette a hírt.

Megosztom
Link másolása

Évek óta lázban tartja a közösségi médiát, hogy vajon mikor érkezik Justin és Hailey Bieber első gyermeke. Mivel a pár köztudottan fiatalon szeretne szülővé válni, bizonyos időnként felröppent a hír, miszerint a modell most már tényleg terhes.

A mostani pletyka már egy ideje kering a különböző felületeken, ahol a legkülönbözőbb teóriákkal próbálták alátámasztani az értesüléseket, miszerint Hailey már hat hónapos terhes.
@scandalousmedia The Biebers happy in Hawaii in the midst of pregnancy rumors with fans believing they will debut the pregnancy at the Met Gala on May 8th. What do you think? #haileybieber #justinbieber #biebers #jailey #haileypregnant #scandalousmedia #popculture #gossip #celeb @Justin Bieber @Hailey Bieber ♬ into U baby - noxz

Kivételesen azonban most igazuk lett, ugyanis a pár csütörtökön osztotta meg a nagy hírt Instagram felületeiken.

Justin és Hailey egy galériát posztoltak Hawaii-on megújított esküvői fogadalmukról, a képeken pedig megmutatták a modell szépen kerekedő pocakját is.

A menyasszony egy gyönyörű Saint Laurent esküvői ruhában pózolt, hozzá illő, csodaszép fátyollal, miközben gyengéden simogatta pocakját.

Justin a tőle megszokott módon lezserebbre vette a figurát, és egy fekete farmerben, fehér pólóban és egy szőrmés bomberdzsekiben látható, természetesen baseball sapkában.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Justin Bieber (@justinbieber) által megosztott bejegyzés

A TMZ-nek nyilatkozó források szerint Hailey már a harmadik trimeszterben van, ami azt jelenti, hogy a Bieber-baba már nyár végén itt lehet.

Forrás: Page Six


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZTÁR
Justin Bieber és Hailey már nevet is választott a babának: „Elkezdték a gyerekszoba berendezését”
Most talán arra is kapunk magyarázatot, miféle könnyek folytak Justin arcán a múlt héten.

Megosztom
Link másolása

Egy forrás a People magazinnak elmondta, hogy amikor a leendő szülők megtudták, hogy első közös babájukat várják, „egyszerűen a legjobb nap volt az életükben”.

„Mindenki együtt izgul velük - mondja a forrás. -

Nagyszerű szülők lesznek, és Justin szuperül részt vesz majd mindenben. Ez lesz a következő fontos projekt számára. Annyira izgatott, hogy felnevelje a babáját. Van egy nevük, ami szerintük tökéletes. Elkezdik a gyerekszoba berendezését is. Alig várják, hogy végre e kezükben tarthassák a kicsit.”

A 27 éves modell és a 30 éves énekes május 9-én, csütörtökön egy közös Instagram-posztban jelentették be a nagy hírt. A posztban egy videó volt, amelyen a 2018 óta házas pár megújította a fogadalmát.

Hailey egy Saint Laurent by Anthony Vaccarello fehér csipkeruhát viselt, amely megmutatta növekvő pocakját. Az egyedi, földig érő dizájnt egy hozzá készült csipke kendővel, egy fátyolként is funkcionáló fejdísszel és egy fekete Saint Laurent napszemüveggel viselte.

A posztban olyan fotók is szerepeltek, amelyeken a pár a gyűrűjüket mutogatja, és romantikus fotókon pózolnak egy üres mezőn.

„Mindketten nagyon érzelmesek voltak. Annyira boldogok - mondta a forrás. - Azóta is nagyon óvják a babát, mióta megtudták. Korán megosztották a családdal és a közeli barátokkal a hírt.

Nagyon fontos volt számukra, hogy titokban tartsák a közvélemény előtt, és csak élvezzék a terhességet, ameddig lehet, mielőtt a nyilvánosság elkezd érdeklődni.”

Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

SZTÁR
Értjük, hogy laza, na de ennyire? Pizsamában és köntösben ment a tévébe szerepelni Chris Pine
A híresség az utóbbi időben stílust váltott, de vajon jól tette?

Megosztom
Link másolása

A 43 éves színész, Chris Pine akit talán a Neveletlen hercegnőből ismerhet legjobban a közönség, mostanában arról híres, hogy nagyon lezser öltözékekben megy a kamerák elé szerepelni.

Így történt ez most is, mikor Jimmy Kimmel műsorában vendégeskedett egy interjú erejéig, ami valljuk be, az egyik, ha nem a legmenőbb amerikai beszélgetős műsor.

Chris Pine erre fogta magát, és egy világoskék, apró kockás, rövidnadrágos pizsamában, valamint egy sötétkék köntösben, barna bőrcipőben és napszemüvegben érkezett meg a kaliforniai stúdióba.
PG/Bauer-Griffin/Getty Images

Jó hír, hogy magára az interjúra már sikerült normálisan felöltöznie, úgyhogy valószínűleg csak az időhiány okozhatta a pizsamás megjelenést.

Nem sokkal ezelőtt azért kapta fel a sajtó, mert a vörös szőnyegre is hasonlóan laza öltözékben sikerült megérkeznie, pedig első rendezését, a Poolman című filmet mutatták épp be. Mondjuk úgy, hogy nem nagyon hasonlít már arra a jóképű srácra, akit anno Anne Hathaway mellett láthattunk.

@enews We ❤️ #ChrisPine. #Poolman ♬ original sound - E! News

Forrás: Just Jured

Megosztom
Link másolása

Ajánljuk