Elképesztő, hányszor műtötték már meg Vastag Tamást genetikai és fejlődési rendellenességei miatt
Meglepő dolgot árult el magáról Vastag Tamás a Ridikül műsorában, ahol ezúttal a ritka betegségekről beszélgettek.
Elárulta, hogy rengetegszer műtötték már meg, kálváriája pedig már kiskorában elkezdődött. Mivel tölcsérmellkassal (a szegycsont és a bordák befelé húzódó deformitásával járó elváltozással) született, első műtétjén már 11 évesen átesett.
– emlékezett vissza az énekes.
Azóta már mintegy 20 műtéten esett át különböző panaszok miatt. Elárulta például, hogy valamiért kiskora óta remeg a bal hüvelykujja, tompalátástól szenved, valamint – több családtagjához hasonlóan – elviselhetetlenül hangosan horkol.
Emellett az is kiderült, hogy a mája túl gyorsan lebontja a gyógyszereket, így több olyan is van, aminek egyáltalán nem érzi a hatását.
„Egy koncert vagy előadás alatt annyi adrenalin és endorfin szabadul fel, hogy szinte megszűnik a fájdalomérzetem”
(via: NLC)