Eke Angéla: „Miért gondoljuk, hogy csak a gyerekeknek van szüksége arra, hogy valaki betakarja őket egy meleg paplannal?”
Eke Angéla szabadúszó színésznő, játszott már a Nemzeti Színház, a Pinceszínház, a Szkéné, a Karinthy Színház, a Vígszínház vagy a Madách Színház színpadán, de több hazai sorozatban és játékfilmben is láthatta a közönség. Rendhagyó, önálló projektek megalkotója, nemrég egy új előadás-forma, egy úgynevezett alvószínházi projekt elindítása miatt került a figyelem középpontjába.
- Szabadúszó színészként számtalan darabban láthatunk párhuzamosan, emellett az önálló analóg fotókiállítástól a saját élettörténeted inspirálta monodrámáig megannyi projekted futott az elmúlt években. Mikor volt időd még mesét is írni?
- A Pandémia alatt. Amikor leálltak a színházak és a forgatások, amikor minden bezárt, akkor én írni kezdtem. Úgy éreztem, hogy muszáj alkotnom valamit, viszont kezdetben nem akartam megosztani a nyilvánossággal. A saját szórakoztatásomra írtam egy verses mesét, elküldtem Kemény Zsófinak, aki végül dramaturgként segítette a szöveg véglegesítését, aminek nagyon örültem, hiszen szöveggel nem foglalkoztam előtte soha, üdítő volt éppen vele dolgozni. Oláh Anna képzőművész barátnőm is boldogan csatlakozott a projekt megvalósulásához egy közös alkotótábor során. A mese inspirálta, egyedi rajzaival díszítette az egyedi fekhely-installációinkat, ahol végül életre kelhetett a Ssss... névre keresztelt alvószínházi előadás, amelynek az ANNA AMÉLIE Store&Studio ad otthont.
- A projekt kinőtte magát, de hogyan lett ilyen népszerű egy színdarab, ahol ágyból nézik az előadást az emberek. Túl szokatlan.
- A nézők fekve, pizsamában követik az eseményeket.
Bár ezt a gyerekkori élményt semmi sem pótolja, az alvószínházban felnőttként újra megtapasztalhatjuk ezt a biztonságot adó érzést. Miért gondoljuk, hogy csak a gyerekeknek van szüksége mesére, vagy arra, hogy valaki odamenjen hozzájuk és betakarja őket egy meleg paplannal? Lássuk be, hogy ez mindannyiunknak jól esik.
- Nem bánt, amikor egy néző elalszik?
- Sosem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de nem haragszom, sőt bóknak veszem, ha elalszik valaki az előadáson.
hiszen ezzel azt üzeni, hogy sikerült elengednie magát. Ez a bizalom jele, arról nem beszélve, hogy a nap bármely szakában jól jön egy kis lelassulás és pihenés. Én például rossz alvó vagyok, és nagyon tudok örülni annak, amikor végre sikerül elaludnom.
- Mi ad számodra feltöltődést?
- A mozgásnak sokat köszönhetek, egészségügyileg, esztétikailag és mentálisan egyaránt. Az interjú előtt is éppen edzeni voltam. A rendszeres testmozgás nagyon fontos nekem, színházi ember lévén is, ez a szakma is komoly állóképességet követel. Emellett a mozgással támogatom a mentális egészségemet is. Fontos tényező, hogy a sport mentálisan is megerősít és támogat a mindennapokban.
- Most mondhatnám, hogy szabadúszóként bizonyára könnyebben találsz időt a mozgásra.
- Szabadúszóként nem feltétlenül több a szabadidőm, de az tény, hogy kevésbé korlátozott az időbeosztásom. Nem egyszerű feladat önmagunk felett állni, csakhogy
Lekötve nem tudnék ilyen sokrétű és aktív lenni, mint ebben a létformában. Nekem egyszerűen szabad alkotói közegre van szükségem ahhoz, hogy kiteljesedjek.
- A szabadságnak ára van. Mire tanított téged ez a kötetlenség?
- Új kihívás, hogy nem kell minden buszra felszállni. Az élet őrült tempót diktál, egymás után jönnek az újabb és újabb eszközök, események, lehetőségek, csak úgy ömlenek ránk az új dolgok. Az évek alatt megtanultam, hogy nem akkor leszek jó színész és jó ember, ha mindenbe belekapaszkodom, hiszen néha jobb elengedni magunk mellett a dolgokat, hogy jobban koncentráljunk a jelenre.
- Mi a terveed a következő hónapokra?
- Az alvószínház előadás meghívást kapott a Budapesti Tavaszi Fesztivál utolsó napjára. Megtisztelő, hogy ezzel az előadással altatjuk a fesztivált, az ANNAAMÉLIE csapatával kivitelezzük a következő hetekben az installációt, hiszen a Merlin Színházból kell egy óriási kuckót csinálni, hogy ott is a felhők fölé repítsük a közönséget. Ezután pedig a Trojka a Lóvasúton címmel rendezünk egy háromnapos eseményt, a társulat tíz éves fennállása alkalmából, ahol három napon keresztül egymás után játsszuk az előadásainkat, a Lóvasút helyszínén. Az évadzáró hajrá után egy más szempontból aktív nyarat tervezek, ahol a befelé figyelés, inspirálódás lesz a főszerepben, de persze sosem lehet tudni, hogy csörög-e a telefon egy új izgalmas kihívás elé állítva...
