Durva, de igaz: ez a 6 ok, amiért egy nőnek elege lesz a házasságból!
A válások aránya világszerte magas, és már fiatal felnőttkorban sem ritka a különválás. Míg régen elképzelhetetlen volt a válás, ma sokan a 20-as, 30-as éveikben döntenek így, gyakran röviddel az esküvő után. Szakértők egy másik érdekes jelenségre is rávilágítottak: a válások túlnyomó részét a nők kezdeményezik. Ennek hátterében több, jól érthető ok áll, amelyek gyakran a házasság rejtett, sötétebb oldalaira világítanak rá.
Most megmutatjuk, miért döntenek ilyen sokan a különválás mellett:
1. Boldogtalanság
Ez a legfontosabb, és nem nagyon meglepő ok. A nők általában érzelmileg tudatosabbak, előbb felismerik, hogy boldogtalanok. Sokkal többet foglalkoznak a lelki egyensúlyukkal, érzéseikkel, boldogságukkal, ebbe a párkapcsolatuk minősége nagyon is beletartozik.
Nem érik be azzal, hogy „működik, de nem jó”, és ritkábban fogadják el az érzelmek nélküli együttélést. Míg a férfiak gyakran a megszokás kényelmében maradnak, a nők bátrabban lépnek.
2. Kommunikáció
A nők nehezebben viselik az egyirányú kommunikációt. Ösztönösen próbálják megbeszélni, ha valami nem stimmel. Képesek az érzéseikről nyíltan beszélni, megoldást keresni, akár párterápiát is javasolni.
helyette különböző pótcselekvésekbe menekülnek, legyen az alkohol, vagy pornófogyasztás, ami hosszú távon komoly feszültséget okozhat. Ha a nő érzi, hogy minden próbálkozása süket fülekre talál, elindul a kiábrándulás folyamata, ami évek alatt, de gyakran váláshoz vezet.
3. Hűtlenség
A megcsalás egyik fél részéről sem elfogadható, mégis van különbség abban, amikor egy férfi lép félre és amikor egy nő. A nők sokszor már érzelmileg kiléptek a kapcsolatból, amikor félrelépnek.
A férfiak esetében viszont egy ilyen kaland vagy hosszabb párhuzamos kapcolat inkább impulzív döntés, aminek lelepleződése után nehéz visszaépíteni a bizalmat, még ha próbálkoznak is vele. Ez gyakran közvetlen kiváltója a válásnak.
4. Egyenlőtlenség
Túl sok teendő marad a nőkre, egyenlőtlenség van a háztartásban? Bár a legtöbb párnál mindkét fél dolgozik, otthon még mindig a nők viszik a háztartás és a családi teendők súlyát . Munka után jön a második műszak: főzés, mosás, gyereknevelés, szervezés.
A nők gyakran érzik úgy, hogy nem társként áll mellettük a férjük, hanem csak egy plusz gyerekként kell róla is gondoskodniuk, ezért inkább így próbálnak a saját terheiken csökkenteni inkább egyedül folytatják.
5. Félelem
A nők kevésbé félnek a „mi lesz utána?” kérdéstől. Önállóbbak, függetlenebbek, tudják, mit akarnak, és nem félnek egyedül maradni. Többnyire anyagilag is
Ez a szabadságérzet és önbizalom segít meghozni a döntést akkor is, ha fájdalmas - írta meg a Joy.hu.
6. Bántalmazás
Több nő szenved el párkapcsolati bántalmazást, mint férfi, százalékosan úgy 90% - 10 % az arány. Ez azt mutatja, hogy rengeteg nő él élete egy szakaszában olyan partner mellett, aki lelkileg, fizikailag vagy verbálisan bántalmazza, sőt, gyakori az anyagi kontroll is.
Ezért ha csak felmerül a bántalmazás gyanúja, a válás már nem csupán egy lehetőség legyen, hanem kötelező lépés. Ha szükséges, kérj támogatást és segítséget, mert ezekben az esetekben akár az életed lehet a tét.