SZTÁR

Courteney Cox szerint Matthew Perry a halála után is látogatja őt: „Gyakran érzem Matthew jelenlétét. Segít nekem”

Még mindig ott vannak egymásnak.

Megosztom
Link másolása

Courteney Cox elérzékenyült, amikor megemlékeztek a Jóbarátok sorozatfináléjának 20. évfordulójáról és szóba került Matthew Perry neve.

„Annyira hálás vagyok, hogy ilyen sok éven át szorosan együtt dolgozhattam vele. Sokat látogat engem, én hiszek benne”

- mondta az 59 éves színésznő a CBS Sunday Morning című műsorának vasárnap megjelent interjújában.

Cox, aki 10 évadon keresztül játszotta Monica Gellar szerepét Perry Chandler Bingje mellett, tovább részletezte, amikor a spiritualitásáról kérdezték.

„Beszélek anyukámmal, apukámmal és Matthew-val. Úgy érzem, hogy sok ember van, akik szerintem vezetnek minket - magyarázta. - Érzem - érzem, hogy Matthew biztosan ott van körülöttem. Segít nekem.”

Perry 2023. október 28-án, 54 évesen halt meg. Decemberben az is kiderült, hogy a színész a ketamin akut hatásaiba halt bele. A halál oka baleset volt.

Napokkal tragikus halála után a Jóbarátok szereplői közleményben fejezték ki gyászukat:

„Mindannyiunkat teljesen lesújtott Matthew elvesztése. Többek voltunk, mint egyszerű színésztársak. Egy család vagyunk - írták. - Idővel többet fogunk mondani, ahogy és amikor képesek leszünk rá - tették hozzá. - Egyelőre a gondolataink és a szeretetünk Matty családjával, barátaival és mindenkivel, aki szerette őt szerte a világon.”

Courteney Cox később külön is kitett az Instagramra egy posztot a Jóbarátok című sorozatban készült közös jeleneteik egyikéből.

„Annyira hálás vagyok minden pillanatért, amit veled tölthettem Matty, és minden nap hiányzol

- írta a színésznő. - Amikor olyan szorosan együtt dolgozol valakivel, mint én Matthew-val, ezernyi olyan pillanat van, amit bárcsak megoszthatnék. Ebben a jelenetben, mielőtt elkezdtünk forgatni, súgott nekem egy vicces mondatot. Gyakran csinált ilyeneket. Vicces volt és kedves.”


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Polyák Lilla fia egyre sikeresebb Kanadában, felfedezték nem mindennapi tehetségét
Kevesen gondolták, hogy épp a fiuk, Bulcsú fog ilyen sikereket elérni.

Megosztom
Link másolása

Gömöri András Máté és Polyák Lilla külföldre költözése sokakat meglepett, de a jelek szerint jó döntést hoztak, lassan mind a hárman megtalálják a számításukat Kanadában. A felnőttek esetében ezen nem is csodálkozik senki, de velük tartott Bulcsú is, aki még csak 17 éves.

Mégis ő az, aki már azzal büszkélkedhet, hogy felfedezték őt a távoli országban.

Így beszél róla büszke édesanyja a Tényekben:

„Abszolút folyamatosan 80 százalék fölött teljesít, amiért itt már oklevelet is adnak, nagyon szépen veszi az akadályokat.

Jazz-zongorával kezdett el foglalkozni, és ezzel is akar továbbtanulni. Most már négy zenekarban játszik, amiből kettő iskolai, kettő azon kívüli.

Elkezdték őt megtalálni, felfedezni, és szerintem ezt rettenetesen élvezi, néha túl is hajtja magát”.

A riportból az is kiderül, hogy a színészképzésre járó Gömöri András Máté már forgatott néhány alkalommal, az énekesnő pedig alapított egy menő zenekart.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Augusztusban venné el 21 évvel fiatalabb párját Varga Miklós Joe – Egyáltalán nem zökkenőmentes a szervezés
Azt hitték, végre hátradőlhetnek, de tévedtek.

Megosztom
Link másolása

Varga Miklós Joe és Hrovatin Csenge kapcsolata tele van fordulatokkal és sosem tudjuk, mire számíthatunk.

Ahogy mi is megírtuk, a boldog eljegyzés után a pár már szakított is, mielőtt a magazin, amelyben az örömhírt jelentették be, megjelenhetett volna.

Azóta természetesen kibékültek, és elmondásuk szerint a történtek csak még jobban megerősítették párkapcsolatukat.

Az Éjjel-nappal Budapest sztárja és 21 évvel fiatalabb szerelme augusztusra tervezik a nagy napot, ám addig még rengeteg elintéznivalójuk van.

„Körülbelül 60+ fő lesz és még a jövő héten is megyünk a helyszínre, s a ruhákkal kapcsolatban is van variálás. Azt hittük, hogy az utolsó 2-3 hónapban majd hátradőlhetünk, de nagyon nem, mert olyan sok a variálás”

-mondta Joe.

A pár különleges módon fog ráhangolódni a nagy napra. Az esküvő előtt nem fogják látni egymást egy darabig, hogy még nagyobb legyen az izgalom:

„Illetve úgy lesz, hogy Csengusz már pénteken leutazik, hogy ne is lássuk egymást az utolsó 4-5 napban, így még nagyobb lesz a vágy. Eredetileg együtt lett volna a lány- meg a legénybúcsú is, de végül máshogy alakult, szóval a lányok megtartják ott, én pedig itthon.”

És bár az esküvőszervezés minden pár számára egy stresszes időszak, Csenge szerint a rohamosan közeledő menyegző gondolata őket csak izgalommal tölti el.

„Már nagyon várjuk, mindennap elmondjuk, hogy Úristen, már egyre közelebb vagyunk a nagy naphoz. Szerintem pozitív izgalom van mindkettőnkben, mert szeretnénk már átélni azt a napot a barátokkal meg a családdal.”

Via


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Már legalább tíz éve szeretne gyereket Fenyő Iván, de még mindig nem találta meg a párt, akivel ez teljesülhetne
Rábízza magát az életre, ha nem lesz apuka, annak valamiért úgy kell lennie – állítja.

Megosztom
Link másolása

A 45 éves Fenyő Iván bevallotta, nagyon is nyitott lenne egy párkapcsolatra, családra, gyerekekre.

A színész az ATV Húzós podcast című műsorában beszélgetett arról Rónai Egonnal, hogy elérkezettnek érzi a pillanatot, hogy találjon valakit, akivel összekötheti életét.

Az azonban fontos kritérium számára, hogy a potenciális partner nyitott legyen és elfogadja az ő spirituális irányultságait.

„Jó lenne, ha lenne egy társ, egy pár, egy nő, akivel együttműködünk. Nem kell, hogy velem együtt menjen a lelki, szellemi úton, de ha nagyon nem megy, akkor nem fogja érteni. Minimum az kell mindkettőnk miatt, hogy értse, elfogadja, ahogyan élek”

-magyarázta a műsorban.

Információink szerint a színész legutóbbi kapcsolata 2020-ban fejeződött be.

Ő már készen állt volna, hogy elvegye a nála 13 évvel fiatalabb Szandrát, ám a lány összetörte a szívét.

Most azonban láthatóan újra készen áll, hogy rátaláljon a szerelem, sőt azt sem titkolja, hogy ha megfelelő partnert találna, akkor a gyermekvállalást sem húzná már sokáig.

„Szeretnék gyereket. Ez nem új, körülbelül kilenc-tíz éve vágyom rá. De a lényeg, hogy bárhogyan alakul, tudok-e vajon boldog lenni a nap végén?”

-elmélkedett a színész.

Elmondása szerint mindenesetre bárhogy is lesz, szerinte annak úgy kell lennie:

„Akkor ezt adta az élet. Ami történik, az úgy tökéletes. Az élet mutatja meg, hogyan kell, hogy legyen, mi a tökéletes, nem az, amit te szeretnél. Hogy mi jut, mi való neked, mi az utad, az előtt alázattal le kell tudni borulni.”

Via


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
„Rohadtul felejtek” – Őszintén vallott az egykori műsorvezető, milyen nehézségekkel jár a demenciával való küzdelem
Szilágyi János szerint felesége számára a legnehezebb most, viszont így is kitart mellette.

Megosztom
Link másolása

Szilágyi János szívszorító vallomást tett súlyos demenciájáról. Az egykori műsorvezető beszélt a felejtés mértékéről, amely mindennapjait egyre nehezebbé teszi.

„Rohadtul felejtek, de olyan szinten, hogy itt van előttem ez a pohár víz, de ha amott volna, és el akarnám venni, azt mondanám: mit akartam én?”

-mesélte Rónai Egonnak az ATV Húzós című podcastjében.

A 88 éves újságíró, riporter bevallotta, egészségi állapota már nem teszi lehetővé számára, hogy a munkában megállja a helyét, mivel gyakran egyszerű szavak vagy keresztnevek sem jutnak eszébe.

Annak ellenére, hogy ez az állapot komoly kihívást jelent számára, Szilágyi továbbra is bátran néz szembe a helyzettel.

Valamint kifejezetten örül annak, hogy a komoly betegség tünetei kívülről legalább nem észrevehetőek.

Állapotának romlása feleségével való viszonyát sem könnyíti meg. De 40 év házasság után tudja, hogy párjára továbbra is mindenben számíthat.

„Ő eléggé fegyelmezi magát, mert hozzászokott. És tudja, hogy ilyen vagyok. Szeret és elfogad.”

-mondta feleségéről.

Via


Megosztom
Link másolása