SZTÁR
A Rovatból

Steiner Kristóf váratlan bejelentése a Prideról: 13 év után háttérbe vonul

Steiner Kristóf bejelentette, hogy idén nem lesz műsorvezető és nem is vonul a Budapest Pride menetével. A rendezvény egyik legmeghatározóbb arca ezúttal a színpadi programok és a civil falu szervezőjeként, a háttérből segíti a munkát.
DP, kép: etcetera.hu - sassy.hu
2026. június 13.


Megosztom
Link másolása

„Nem vonulok a tömeggel, nem lesz kamionunk, és műsorvezető sem leszek” – tizenhárom év után, amikor lényegében ő volt a Budapest Pride egyik legláthatóbb arca és hangja, Steiner Kristóf bejelentette, hogy idén hátrébb lép. A június 27-én esedékes 31. Budapest Pride Felvonuláson ugyanis nem a menet élén, hanem a kulisszák mögött dolgozik majd – írta a Blikk. A fesztivál június 5-től 28-ig tart, és a hatósági jóváhagyást is megkapta.

A döntés, hogy a reflektorfény helyett a szervezői melót választja, már tavaly megszületett benne. Ahogy fogalmazott, idén a „konyhában” marad, és ezzel arra a rengeteg láthatatlan önkéntesre akarja felhívni a figyelmet, akik évről évre összerakják a rendezvényt anélkül, hogy cserébe személyes láthatóságot kapnának.

„Életem egyik leggyümölcsözőbb munkája sem anyagi, sem presztízs szinten nem 'hoz'. Azt kapom, hogy adok - és idén pont erre vágytam” – indokolta a lépést.

A váltás annyira komoly, hogy amikor felhívta Radványi Vikit, a Budapest Pride elnökét, ugyanazt az online űrlapot küldette át magának, amit mindenki más is kitölt, aki önkénteskedni szeretne. Azóta heti meetingeken dolgozik a csapattal a színpadi műsoron és a civil falu felépítésén.

Persze Steiner nem tűnik el teljesen. Aki látni akarja, annak a felvonulás utáni hivatalos bulin, a Rainbow Partyn kell keresnie, ahol férjével, Nimróddal hajnali egytől a Budapest Park nagyszínpadánál állnak majd a DJ-pult mögé.

De a nappali, politikai üzenetektől is hangos felvonuláson most átadja a terepet. Ez pedig azért nagy fordulat, mert az elmúlt több mint egy évtizedben ő volt az, aki a kamionról tüzelt, a színpadról bejelentette a tömeg pontos méretét, vagy épp házigazdaként konferálta fel a felszólalókat.

Tavaly például Liluval közösen jelentették be Karácsony Gergelyt a színpadon, egy olyan eseményen, amely szerinte „minden idők legnagyobb Budapest Pride-ja” volt.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
Selena Gomez botrányos fotóval illusztrálta, mennyire hiányzik a férje: a mellét csókolja nyilvánosan Benny Blanco
Van egy határ, amit nem érdemes átlépni, akkor sem, ha az ember világszerte híres és milliárdokat keres. Nem ez az első alkalom, hogy az énekesnő és párja az alapvető illemszabályokat megszegi.

Megosztom
Link másolása

A jóból is megárt a sok, tartja az igen bölcs közmondás.

Hát még a kifejezetten kellemetlenből, amitől szekunder szégyenérzetünk támad.

Az ember gyanútlanul pörgeti a posztokat Instán, lát egy fotós posztot Selena Gomeznél.

A képsorozathoz az énekesnő-színésznő azt írta, a férjének címezve:

"A távolság nem számít, ha valaki ennyire fontos számodra... Hiányzol, kicsim."

Olyan fotósorozatot válogatott össze a posztban, amelyen együtt látható a párjával.

Ám az egyik képen Benny Blanco éppen Selena Gomez mellét csókolja meg a dekoltázsára hajolva nyilvános helyen, ha jól látom, egy étteremben.

Ez az, amiről úgy gondolom, nem fér bele, mert nem illendő. Sem az, hogy vacsoránál ez történjen a szomszédos asztalnál, sem az, hogy ezt lássam egy közösségi oldalon.

Bizonyos illemszabályok szerintem nem mentek ki a divatból, és jó, ha betartjuk őket.

A fotósorozatot itt láthatod, ha kíváncsi vagy a képekre:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Selena Gomez (@selenagomez) által megosztott bejegyzés


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Kellemetlen percek a köztévén: Berkesi Judit kétszer is beleszólt Dragóner Attila megjegyzésébe
A 2026-os foci-vb nyitóműsora kínos párbeszéddel indult, amikor Dragóner Attila a férfi szurkolókat emelte ki. A műsorvezető, Berkesi Judit hiába próbálta korrigálni, a szakértő csak a meccs szünetében kért elnézést a szavaiért.

Megosztom
Link másolása

A 2026-os foci-vb úgy indult csütörtök este a köztévén, mintha valaki elfelejtette volna, hogy már nem 1986-ot írunk, és a nők nemcsak a konyhából hallgatják a meccsek hangfoszlányait, miközben a család vacsoráját készítik. Az M4 Sport stúdiójában Dragóner Attila, korábbi válogatott focista és a csatorna szakértője ugyanis egy olyan gondolatmenettel nyitott, amitől a műsorvezető, Berkesi Judit láthatóan másodpercek alatt lefagyott.

Dragóner azzal indított, hogy a világbajnokság a férfi szurkolók számára egy nagy ünnep és öröm.

Berkesi azonnal közbeszólt, hogy ez talán nemcsak a férfiaknak szóló esemény, de a szakértőt nem lehetett megállítani. Azzal folytatta, hogy lényegében bocsánatot kér a női nézőktől, amiért a következő öt hétben elveszítik a párjukat.

A műsorvezető ekkor már másodszor próbálta menteni a helyzetet, jelezve, hogy rengeteg nőt is érdekel a torna, de Dragóner rátett még egy lapáttal, és kitartott amellett, hogy a vb mégiscsak a férfiak kiemelten várt eseménye.

A nyitómeccs félidejében aztán jött a korrekció: Dragóner elnézést kért a stúdióban, amiért félreérthetően fogalmazott – írta a 24.hu. Az eset addigra persze már körbejárta a magyar internetet, jelezve, hogy egy ekkora sportesemény nyitányánál talán már nem férnek bele az ennyire régimódi, sztereotip megjegyzések.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Bombera Krisztina elárulta, milyen poklot élt át a híradó stúdiójában - A mosoly csak álca volt
A nézők által látott magabiztosság helyett a valóságban ájulásközeli állapotban, szorongva kellett teljesítenie Bombera Krisztinának. A műsorvezető szerint a képernyőn akkor is az élvezetet kellett sugároznia, amikor legbelül a túlélésért küzdött.

Megosztom
Link másolása

„Az ájulás szélén is úgy kell tenned, mintha halálosan élveznéd” – nagyjából ennyi a lényege a magyar kereskedelmi televíziózás aranykorának, legalábbis ha Bombera Krisztina kendőzetlen vallomását vesszük alapul. Miközben a képernyőn a profizmus és a magabiztosság volt a kötelező viselet, a kulisszák mögött egy egészen másfajta daráló ment. Balázsy Panna pedig mindeközben épp azt magyarázza el, miért nem akar már visszatérni abba a világba, amit a legtöbben a csúcsnak gondoltak.

A terep, ahol mindez elhangzott, a Neshama TV Párban című műsora volt, ahol Hidas Judit kérdezte a hazai média két megkerülhetetlen arcát - írja a Blikk.

Bombera nem is finomkodott, amikor a híradós évek katonás fegyelméről és a stúdióstresszről beszélt, ami szerinte egy kőkemény túlélőjátszma volt. A felszín mögött a valóság egészen más képet festett.

„Ez a túlélés volt – ordító főnökök és szorongás. Egyéni szocprobléma, hogy az ájulás szélén vagy-e. Úgy kell tűnjön, mintha halálosan élveznéd” – mondta Bombera.

A vallomásból kiderül, hogy a képernyősök mentális és érzelmi terhei láthatatlanok maradtak egy olyan rendszerben, ahol a hibátlanság volt az alapelvárás.

És miközben Bombera a rendszer kíméletlenségét boncolgatta, Balázsy Panna arról beszélt, ő miért nem a régi kerékvágásba akar visszatérni. Számára a mostani helyzet nem a nagy comebackről szól, hanem egy tudatos fókuszváltásról. Úgy látja, a televíziózás megváltozott, és ő is másra vágyik már.

„Úgy éreztem, hogy van egy olyan réteg, az ötvenes nők, akikhez keveset szólunk. Amióta közéjük tartozom, ezt tapasztalom is. Pedig nagyon sok mondanivalója van ennek a korosztálynak, ami érdekes lehet a közönség számára is” – magyarázta Balázsy.

A két, látszólag eltérő pályaív azonban egy nagyon is közös ponton találkozott: a tévé felelősségén. Panna felidézte, hogy az értelmiségi elit gyakran fentről kezelte a kereskedelmi csatornák világát, miközben Bombera szerint az ő missziójuk éppen az volt, hogy a nehéz, komplex témákat is „demokratizálják”, vagyis eljuttassák a szélesebb közönséghez. Ez a küldetéstudat tartotta őket a pályán akkor is, amikor a körülmények minden voltak, csak ideálisak nem.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
„Erzsike, hiányzik húsz fillér” – Honthy Hanna zsugoriságáról rántotta le a leplet egykori házvezetőnője
Honthy Hanna egykori házvezetőnője egy 1995-ös tévéműsorban mesélt a primadonna legendás takarékosságáról. A nőnek fillérre pontosan kellett vezetnie a háztartási könyvet, a legkisebb eltérés sem maradhatott elszámolatlanul.

Megosztom
Link másolása

„Erzsike, hiányzik húsz fillér.” Egyetlen, fagyosra hűtött mondat, ami mindent elárul arról, hogyan is működött a magyar operett megkerülhetetlen dívájának, Honthy Hannának a birodalma, amikor épp nem a színpadon ragyogott.

A legendás primadonna egykori házvezetőnője, Gáspár Ferencné Erzsike még 1995-ben, a Friderikusz Show-ban mesélt arról, milyen volt az élet a színfalak mögött, a történetet pedig most a story.hu idézte fel.

A színésznő minden reggel átnézte a kiadásokat, és a legkisebb eltérés sem kerülhette el a figyelmét. „Azt mondta: Erzsike, hiányzik húsz fillér. Jaj, mondom, művésznő, majd mindjárt leszaladok. Ha be van írva húsz fillér, akkor tessék, legyen ott. Igaza volt neki” – emlékezett vissza a nő, aki évtizedekkel később is elismerte a kíméletlen precizitás logikáját.

A takarékosság nem állt meg a háztartási könyvnél. Amikor Erzsike férje egyszer elment a művésznővel ebédelni, Honthy állítólag azt javasolta, hogy ketten osztozzanak meg egyetlen adag töltött káposztán. A számlát végül a férj fizette, de a primadonna még a borravaló összegét is sokallta.

Friderikusz Sándor a stúdióban erre csak annyit jegyzett meg szarkasztikusan, hogy „Nagyvonalú hölgy volt.”

Mindezt egy olyan villában, aminek ellátása egyetlen emberre hárult, és aminek méreteiről a házvezetőnő csak ennyit mondott: „Ha nagyon számolom, öt emeletnek is megfelelt.”

A spórolás és a rend iránti mánia a higiéniában csúcsosodott ki. Honthy tisztaságmániája nemcsak városi legenda volt. Amikor kórházba került, ragaszkodott hozzá, hogy a környezetét ott is fertőtlenítsék, és a mentősök pontosan tudták, milyen protokoll szerint kell eljárniuk a különleges igényű beteggel.

Ez a fajta kontroll a külsőségekre is kiterjedt. Bár az utolsó éveiben már visszavonultan élt, a megjelenéséből sosem engedett. Nem öltözött nagyestélyibe egy otthoni kártyapartihoz, de mindig makulátlan volt. „Az utolsó percig hiú volt? Igaza volt. Egy nagy Honthy pótolhatatlan” – fogalmazott róla szeretettel egykori alkalmazottja.

A kapcsolatuk végére és mélységére végül a hagyaték tett pontot. Honthy Hanna halála után 30 ezer forintot hagyott Erzsikére. Amikor Friderikusz rákérdezett, hogy ez meglepte-e, a válasz mindent elárult a viszonyukról.

„Többre számított?” – kérdezte a műsorvezető. „Még ennyire se” – felelte a házvezetőnő.


Megosztom
Link másolása