ÉLETMÓD
A Rovatból

Azok, akik képtelenek megjegyezni bemutatkozáskor a neveket, gyakran ezzel a 11 zseniális tulajdonsággal rendelkeznek

Ha nem emlékszel senkinek a nevére, lehet, hogy zseni vagy.

Megosztom
Link másolása

Van, akinek már az első kézfogás után azonnal kiesik a másik neve. És ez nem bunkóság, nem tiszteletlenség, hanem sokkal inkább annak a jele, hogy az illető agya máshogy működik. Pszichológusok szerint azok az emberek, akik nehezen jegyzik meg mások nevét, gyakran egészen más dolgokra fókuszálnak: nem a felszíni tényekre, hanem a mélyebb összefüggésekre.

Ők nem azt akarják megjegyezni, hogy hívnak valakit, hanem azt, hogy milyen ember.

Az ilyen emberek agya nem a „címkéket” tárolja, hanem a beszélgetés lényegét, a rezdüléseket, a gondolatokat, az érzelmeket. Őket nem érdekli annyira a „hogy hívnak?” típusú adat, sokkal inkább az, hogy mit mondasz, hogyan mondod, és mit mond mindez rólad. Az agyuk a mélyebb rétegekre koncentrál, és az információkat aszerint szelektálja, hogy mennyire tartja őket jelentősnek. A név – bármennyire is hasznos – a legtöbbször nem tartozik ezek közé.

Ezért azok, akik rendszeresen elfelejtik mások nevét, nem buták, nem szétszórtak, hanem nagyon is különleges gondolkodásmóddal rendelkeznek.

Olyan emberek, akik máshogy figyelnek, máshogy kapcsolódnak, és másképp értelmezik a világot. És ha jobban belegondolunk, ezek a tulajdonságok kifejezetten zseniálisak.

1. Mélyen gondolkodók

Aki nem jegyzi meg rögtön mások nevét, általában mélyen gondolkodó ember. Míg sokan a bemutatkozás közben igyekeznek a nevet ismételgetni, hogy megmaradjon a fejükben, ő már közben is teljes figyelemmel hallgatja, mit mond a másik. Nem a névre koncentrál, hanem a mondanivalóra.

Az ilyen ember elmerül a beszélgetésben, megpróbálja megérteni a másik szavait, és közben a mélyebb jelentést keresi.

A gondolatai annyira lekötik a téma lényeges rétegei, hogy az agya egyszerűen „kiszűri” a számára kevésbé fontos részleteket – mint például a nevet. Gyakran előfordul, hogy később is újra végiggondolja a beszélgetést, és tovább elemezgeti, mit tanult belőle.

2. A kapcsolódásra figyelnek, nem a címkékre

Aki nem emlékszik mások nevére, az valószínűleg nem azonosítja az embereket a formális adatok alapján. Ő nem azt raktározza el, hogy „Kovács Péterrel” beszélt, hanem azt, hogy az illető hogyan viselkedett, milyen volt a hangja, a testbeszéde, a szemkontaktusa.

Az ilyen ember számára az interakció lényege maga a kapcsolódás, a kommunikáció minősége. Lehet, hogy az agya a párbeszédet, a hangulatot, az érzelmi dinamikát jegyzi meg, miközben a név egyszerűen háttérinformációvá válik. Ha ráadásul nagyon próbál jó benyomást kelteni, a figyelme még inkább megoszlik, és a kisebb részletek – például a név – kiszorulnak az emlékezetéből.

3. Nagyobb összefüggésekben gondolkodnak

Azok az emberek, akik gyakran elfelejtik, hogy hívnak valakit, sokszor a „big picture”-re, vagyis az egész képre koncentrálnak. Nem az apró részletek érdeklik őket, hanem az, ami az egészet mozgatja.

Ha új emberrel találkoznak, a történetét akarják megérteni.

Honnan jött, mitől lett olyan, amilyen. Ez a nagyívű gondolkodás azonban gyakran a konkrétumok rovására megy. A név – bár fontos – a történet egészében jelentéktelen részletnek tűnik számukra.

4. Empatikusak és érzelmileg intelligensek

Sok olyan ember, aki nehezen jegyez meg neveket, valójában rendkívül empatikus és érzelmileg intelligens. Ők a beszélgetések során nemcsak a szavakra, hanem a hangszínre, az arckifejezésekre és a finom érzelmi jelekre figyelnek.

Amíg mások a „hogy is hívnak?” kérdésre koncentrálnak, ők azon dolgoznak, hogy megértsék, mit érez a másik.

Felmérik a bizalmat, a hitelességet, az önbizalmat – mindazt, amit egy név nem árul el.

Ezért történik, hogy bár a nevet elfelejtik, a másik emberről mégis pontos és mély benyomást őriznek meg.

5. Tökéletes szociális radarjuk van

A név-feledékeny emberek szociális érzékenysége gyakran kimagasló.

Ők azok, akik azonnal észreveszik, ha valaki feszeng, ha megváltozik a légkör, ha valaki kilóg a társaságból.

Számukra a szavak nem mindig a legfontosabbak. Sokkal inkább az egész beszélgetés hangulata, a „vibe”, ahogy ők érzékelik. Az agyuk figyelme az atmoszférára irányul – a név, mint tényadat, ebben a kontextusban elhanyagolható.

6. Asszociatív gondolkodók

Ezek az emberek gyakran úgynevezett asszociatív gondolkodók. Az agyuk nem lineárisan működik, hanem összekapcsol látszólag teljesen független dolgokat. Egy mondat, egy szó, egy gesztus beindítja bennük az asszociációs láncot, és máris valami másra gondolnak, párhuzamokat keresnek.

Amikor új emberekkel beszélgetnek, a figyelmük gyakran a beszélgetés közepén kapcsol be igazán,

amikor már megindul ez az összekötő gondolkodás. Az elején, a bemutatkozáskor – amikor a név elhangzik – még nincs „kapcsolat”, így az agyuk egyszerűen nem jegyzi meg.

7. Teljesen jelen vannak

Paradox módon azok az emberek, akik rendszeresen elfelejtik a neveket, gyakran a leginkább jelenlévő és figyelmes beszélgetőpartnerek. A bemutatkozás pillanatában még csak felmérik a helyzetet, de amint a beszélgetés valóban érdekessé válik, teljesen bevonódnak.

Ők azok, akik a beszélgetés közepén már szinte eggyé válnak a témával.

Nem azon gondolkodnak, mit mondjanak majd, hanem egyszerűen ott vannak, figyelnek, reagálnak, kérdeznek. És bár a nevet elfelejtik, a beszélgetés élménye maradandó lesz számukra.

8. Elfogadják önmagukat

Az ilyen emberek jellemzően nem szoronganak attól, hogy nem tökéletesek. Ha elfelejtik valaki nevét, nem szégyellik, inkább nevetnek rajta. Ez a fajta önelfogadás segít abban is, hogy empatikusabbak legyenek másokkal.

A beszélgetések során inkább az érzelmi összhangra figyelnek, mint a tényekre. Ők nem az adatokat akarják megjegyezni, hanem a másik ember lelkiállapotát akarják megérteni. És bár a név néha kicsúszik a fejükből, a törődésük, az odafigyelésük sosem.

9. Kreatívak

A kreatív gondolkodás gyakran együtt jár azzal, hogy az ember kevésbé fókuszál a részletekre.

Azok, akik nehezen jegyzik meg mások nevét, sokszor zseniálisan kreatívak: a gondolataik új irányokba futnak, váratlan kapcsolódásokat teremtenek.

Az agyuk folyamatosan dolgozik: összeköt egy beszélgetést egy régi emlékkel, egy látott képpel, egy érzéssel. Ez a fajta „belső alkotás” annyira leköti őket, hogy a konkrétumok – mint például a név – elvesznek a folyamatban.

10. Őszinték és hitelesek

Ezek az emberek nem a társadalmi konvenciók rabjai. Nem az érdekli őket, hogyan kell „helyesen” bemutatkozni, vagy hányszor illik elismételni valaki nevét. Ők sokkal inkább a valódi kapcsolódást keresik.

Ha beszélgetnek valakivel, azt szeretnék tudni, ki is ő valójában.

Mi a története, milyen értékek vezérlik, miben hisz. A név – bármennyire is a személyazonosság része – ebben az összefüggésben csupán egy címke. Ők a címkék mögé látnak.

11. Nem érdeklik a mechanikus memóriatrükkök

Sokan gyakorolják a „neveket ismételgetős” memóriatrükköket, de azok, akik gyorsan elfelejtik a neveket, egyszerűen nem ilyen típusok. Ők nem az ismétlésre, hanem az élményre, a megértésre építenek.

Az agyuk nem úgy működik, hogy „bevés” dolgokat. Inkább mélyen átgondolja, értelmezi az információkat, és csak azokat tartja meg, amelyek valóban jelentéssel bírnak számukra. Egy név önmagában nem sokat árul el – egy beszélgetés viszont rengeteget.

Ha tehát legközelebb azon kapod magad, hogy bemutatkozás után már nem emlékszel a másik nevére, ne hibáztasd magad. Lehet, hogy csak az agyad éppen sokkal fontosabb dolgokkal foglalkozott.

A név-feledékenység nem figyelmetlenség, hanem annak a jele, hogy te nem a felszínt nézed. Te az embereket látod, nem a címkéiket. És ez – bármennyire furcsán hangzik – az egyik legintelligensebb, legemberibb és legszebb tulajdonság, ami csak létezhet.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


ÉLETMÓD
Azt mondták neki, a rák csak balszerencse – aztán a ChatGPT felfedte, hogy egy háztartási eszköz állhat a háttérben
A tünetei szinte azonnal enyhültek, miután az okokat kiderítették.

Megosztom
Link másolása

Amikor az orvosok közlik, hogy a tünetek mögött „csak gázos belek” állnak, és amúgy is „túl fiatal a rákhoz”, az ember hajlamos megnyugodni. Vagy legalábbis megpróbál. Schayene Silva, egy 38 éves, kétgyermekes anya azonban nem nyugodott meg. Miután 2022 februárjában új házba költözött, furcsa és egyre súlyosbodó tünetek kezdték gyötörni: gyomorégés, köhögés, hányás és fulladással járó pánikrohamok. Összesen nyolc különböző orvost keresett fel, de érdemi választ sehol sem kapott. Végül 2024 októberében egy MRI-vizsgálat rántotta le a leplet a valóságról: a bal veséjében daganat nőtt. A diagnózis: egyes stádiumú, kettes grádusú veserák.

A daganatot szerencsére kioperálták, Silva azóta daganatmentes, de a „balszerencse” magyarázattal nem tudott mit kezdeni. Visszagondolt, és rájött, a panaszai a költözéssel kezdődtek.

„Amikor ebbe a házba költöztem, akkor kezdődtek a tüneteim. Rengetegszer égett a gyomrom, hánytam és köhögtem”

– emlékezett vissza. „Pánikrohamaim voltak, nem kaptam levegőt, de mivel terhes voltam, azt hittem, emiatt van.” A gyanú a házra terelődött, ezért fogta magát, és szétszerelte a házzal együtt kapott jégkészítőt, ahol sokkoló látvány fogadta: a gép belsejét vastagon belepte a penész – írja a Kennedy News and Media. Ekkor fordult a ChatGPT-hez, ami segített neki összekötni a pontokat a penész és a tünetei között.

Silva ezután csináltatott egy Ochratoxin-tesztet, ami egy penészgomba által termelt méreganyag jelenlétét méri.

Az eredmény döbbenetes volt: a szervezetében a normális szint több mint tízszeresét mutatták ki.

A WHO szerint az Ochratoxin legjelentősebb hatása a vesekárosodás, és bár állatkísérletekben veserákot is okoz, embereknél ez az összefüggés egyelőre nem bizonyított. Silvának azonban ennyi is elég volt. „Azonnal abbahagytam, és már másnap nem égett a gyomrom, és nem kellett hánynom” – mondta. A változás drámai volt. „Nincsenek pánikrohamaim, újra tudok vezetni, nő a hajam, nőnek a körmeim. Amint megszűnik a kitettség, a tested tudja, hogyan gyógyítsa meg magát. Tudtam, hogy az orvosnak nincs igaza, ezért nem adtam fel. Úgy érzem, legyőztem, jól vagyok.”

Az OpenAI, a ChatGPT fejlesztője az esetre reagálva közölte, hogy a platform

„oktatási és információs célokat szolgál, nem orvosi diagnózisra vagy kezelésre való, és soha nem helyettesítheti az orvosokat vagy a szakszerű orvosi ellátást”.

A történet így egyszerre szól egy nő elképesztő kitartásáról, a modern orvoslás tehetetlenségéről, és arról a bizarr helyzetről, amikor pont egy mesterséges intelligencia adja meg a kezdő lökést a lehetséges megoldáshoz. Annak ellené, hogy nem lenne szabad neki.


Megosztom
Link másolása

ÉLETMÓD
A Rovatból
Azt hitted, csak melegedni akar? Szakértők szerint óriásit tévedsz: ez történik, ha a macskád rajtad alszik
Ha a macskád éjszaka rád telepszik, és egy doromboló, szőrös súlyzóként nehezedik a mellkasodra, az nem szimpla kényelmi döntés a részéről. Ez kőkemény üzenet.

Megosztom
Link másolása

Egy ösztönökből és tanult viselkedésből szőtt, komplex jelzés, ami messze túlmutat azon, hogy te vagy a legmelegebb pont a szobában.

Szóval, mielőtt arról panaszkodnál, hogy nem kapsz levegőt, érdemes megérteni, mit is próbál a fejedre nőtt ragadozód a tudtodra adni.

A dolog mögött a bizalom, a kötődés és a biztonságérzet komplex keveréke áll. A macskák természetüknél fogva óvatos állatok, alvás közben pedig a legsebezhetőbbek. Ha egy macska mégis az emberi testet választja pihenőhelyül, azzal azt jelzi, hogy melletted leeresztheti a pajzsot, és nincs többé szüksége a folyamatos éberségre. Szakértők szerint ez a mély bizalmi kötődés egyik legerősebb jele.

Amikor egy macska rád fekszik, az annak a jele, hogy teljes biztonságban érzi magát melletted, és nyugodtan elengedheti az ösztönös védekező reakcióit.

Persze, a hő sem egy utolsó szempont. Az emberi test természetes, egyenletes hőforrás, a légzésünk ritmusa pedig nyugtatóan hat rájuk, hasonlóan ahhoz, ahogy kölyökként az anyjuk mellett pihentek. De a dolog nem áll meg itt. Amikor a macska rajtad szunyókál, finoman jelöli is a területét. Az illatával lényegében azt üzeni a világnak, hogy te hozzá tartozol. Ez a gesztus tehát egyszerre szól a bizalomról, a kötődésről és egyfajta birtoklásról is.

Ez a fokozatosan kiépülő, tanult bizalmi viszony nem egyik napról a másikra alakul ki. Csak akkor jön létre, ha a macskát stabilan és következetesen pozitív élmények fűzik a gazdájához.

Érdemes ugyanakkor figyelni, ha egy olyan állat, amely korábban sosem csinált ilyet, hirtelen elkezd rajtad aludni.

Ez a hirtelen viselkedésváltozás akár stresszre vagy szorongásra is utalhat, amivel érdemes lehet állatorvoshoz fordulni. A legtöbb esetben azonban ez a furcsa rituálé csupán annyit jelent: a macskád boldog, biztonságban érzi magát, és a világon a legjobban a te közelségedet keresi.


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
A Rovatból
Ezt a hibát rengetegen elkövetik almaevés közben, pedig komoly baj lehet belőle
Az alma a legjobb barátod, amíg meg nem próbál lassan, alattomosan végezni veled.

Megosztom
Link másolása

Sokan a csutkájával együtt eszik meg a gyümölcsöt, nem is sejtve, milyen méreganyagot juttatnak a szervezetükbe. A tünetek pedig ijesztőek lehetnek. Az alma a legjobb barátod, amíg meg nem próbál lassan, alattomosan végezni veled. Na jó, ez persze túlzás, de van egy része, amit tényleg jobb, ha békén hagysz. A lényeg: az almát edd, a magházat dobd ki. Pár mag véletlenül lecsúszik egészben? Semmi vész, az univerzum nem dől össze. Szétrágod? Na, ott kezdődnek a bajok. A mag belsejében ugyanis amigdalin található, egy természetes növényi vegyület, ami rágás és emésztés közben hidrogén-cianidra bomlik. Igen, arra a cianidra.

A méreg gátolja a sejtek oxigénfelhasználását, vagyis hiába van jelen oxigén a vérben, a szöveteid egyszerűen nem tudják hasznosítani. A legnagyobb pofont az agy és a szív kapja, mert nekik kell a legtöbb oxigén.

Persze mielőtt rohannál a toxikológiára, mert tegnap lenyeltél két magot, szögezzük le: a mérték a lényeg. Egy almában van nagyjából 5–8 mag. Ha ezt véletlenül lenyeled, általában sértetlenül átszalad a rendszeren.

A mérgezéshez egy felnőttnek több tucatnyi, alaposan összezúzott magot kellene elfogyasztania.

Szóval pánikra nincs ok, de a tudatosság nem árt: a magházat egyszerűen dobd ki, ne rágcsáld el unalmadban. Gyerekeknek meg pláne soha ne add oda a gyümölcsöt a magházzal együtt, és a kutyának vagy a macskának se a magos csutkát vesd oda jutalomfalatként.

És ha már itt tartunk, mi a helyzet a héjjal, amivel mindenki riogat? Valójában az a gyümölcs egyik legértékesebb része, tele rosttal és antioxidánssal.

Ha parázol a vegyszerektől, a megoldás nem a hámozás, hanem a tisztítás.

A tuti módszer egy langyos vizes öblítés, amit egy szódabikarbónás áztatás és dörzsölés követ, a végén pedig jöhet még egy tiszta vizes kör. Ezzel a viaszréteg és a felületi szennyeződések nagy része eltűnik. Ha pedig megbízható a forrás – mondjuk a saját kerted vagy egy bio termelő –, akkor meg pláne felesleges megszabadulni tőle. Mert amúgy az alma tényleg csúcs: alacsony a kalóriatartalma és a glikémiás indexe, a pektin pedig jót tesz az emésztésnek és a bélflórának.

A végére pedig romboljunk le egy makacs tévhitet. Időnként felbukkan a „B17-vitamin” kifejezés, amely kereskedelmi vagy köznyelvi elnevezésként tapadt az amigdalinhoz. Lényeges tisztázni, hogy ez nem valódi vitamin. Ne dőlj be a téves megnevezéseknek, és ne kezdj el almamagot rágcsálni „egészségtudatosan”.

Ha pedig valaki mégis bevállalna egy nagyobb adag zúzott magot, figyeljen a korai jelekre: jöhet fejfájás, szédülés, gyengeség és zavartság, de a légszomj, a hányinger vagy a megkergült pulzus is intő jel.

Ilyenkor azonnal orvoshoz kell fordulni. A napi rutin tehát egyszerű: magház ki, a többi jöhet – tízóraira, zabkásába, salátába, vagy süsd meg egy kis fahéjjal.


Megosztom
Link másolása


ÉLETMÓD
A Rovatból
A Bridgerton-csillogás sötét titka: kőkemény napi rutin várt a nőkre, amibe simán belebukhattak
A régenskori nők napja a zongoraleckéktől a Hyde Park-i parádéig a házassági piacra való felkészülés volt. A szigorú etikett megsértése a társadalmi számkivetettséget jelenthette.

Megosztom
Link másolása

„Húsz tánc volt, és mindet végigtáncoltam, s fáradtság nélkül” – írta Jane Austen 1798 decemberében a nővérének, és ezzel a mondattal nemcsak a kondijáról adott számot, hanem egy komplett iparágról is. A Bridgerton-kor arisztokrata hölgyeinek élete ugyanis a sorozatok csillogó kulisszái mögött egy kőkemény, 0-24-es menedzseri meló volt, ahol a termék saját maguk, a célpiac a házasulandó nemes urak, a végső cél pedig egy jó parti, ami biztosítja a család és a saját jövőt. A napirendjük ehhez a kíméletlen projekthez igazodott, minden perce gondosan megtervezett stratégiai lépés volt a társadalmi sakktáblán. Forrás

Az egész egy időbeli anomáliával kezdődött. A „reggel” náluk nem a kakasszóval indult, hanem simán beletartozott a kora délután is.

A vacsora, ami a nap fő eseménye volt, egyre kijjebb tolódott, a divatos körökben már este hat-hét, sőt nyolc órára. Így aztán a „reggeli látogatás”, vagyis a morning call, simán belefért délután egy és négy közé. Ez a laza időkezelés teret adott a nap első felének legfontosabb tevékenységére: a kötelező pengetésnek, firkálásnak és trillázásnak, amit a korabeli self-help irodalom „accomplishment”-nek, azaz műveltségnek vagy készségnek csúfolt. Egy fiatal hölgynek illett zongoráznia, hárfáznia, énekelnie, akvarelleket festenie, franciául és olaszul csevegnie, és persze kecsesen táncolnia. A cél azonban nem a művészi önkifejezés volt. A The Mirror of the Graces című, 1811-es illemtankönyv kerek perec leírja a lényeget: „Legyen a tartásuk a zongoránál vagy a hárfánál könnyed és kecses… az egyszerűség legyen minden tettük dísze.” Vagyis nem virtuóznak kellett lenni, hanem egy kellemes, a férj vendégeit szórakoztatni képes, dekoratív kiegészítőnek.

Persze akadtak, akiknek ez a felszínesség már sok volt; a kor nagy hatású véleményvezére, Hannah More például keményen kritizálta a puszta „készséghalmozást”, mondván, egy nőnek inkább az erényre, az értelemre és a jótékonykodásra kellene koncentrálnia.

A délelőtti gyakorlás után jött a terepmunka, a már említett „morning call”. Ez egy kőkemény, 15-20 perces műfaj volt, egyfajta társasági speed-dating, ahol a kapcsolatokat kellett ápolni és a pletykákat begyűjteni. Túl sokáig maradni halálos bűnnek számított. A szabályok szerint a vendéglátó hölgynek ilyenkor félbe kellett hagynia minden komolyabb tevékenységet. Könnyed kézimunkát folytathatott, de eszébe ne jusson zongorázni vagy rajzolni, azzal ugyanis a vendég idejét rabolná. A nap következő nagy nyilvános eseménye a délutáni parádé volt a Hyde Parkban. A Rotten Row nevű lovas sétányon és a mellette futó kocsiúton délután fél öt és fél nyolc között zajlott a „divatóra”. Ez volt a látni és látszani legfontosabb színtere, a korabeli Instagram-feed, ahol fel lehetett mérni a konkurenciát, meg lehetett mutatni a legújabb ruhát, és persze diszkréten flörtölni a hintókból és a nyeregből.

Egy korabeli megfigyelő, C. J. Apperley szerint „egy szép délután a londoni szezon tetőpontján … ezernyi pompás fogat vonul el” – írja a Donna Hatch blog.

A park után vagy helyett a napirendbe belefért egy kis vásárlás a modistánál, vagy egy látogatás a könyvkölcsönzőben. Ez utóbbi nemcsak az olvasásról szólt, hanem egyfajta női klubként is működött. Mivel egy új, háromkötetes regény vagyonokba került, a hölgyek inkább éves tagságot váltottak. A könyvtárak olvasótermei a legfrissebb divatlapokkal, például a La Belle Assemblée-vel csábították a nőket, és tökéletes helyszínt biztosítottak a diszkrét csevegésre, távol a férfiak kíváncsi füleitől. A nap csúcspontja azonban kétségkívül az este volt. A késői vacsora után a hölgyek visszavonultak a szalonba, míg a férfiak a portói mellett beszélték meg a világ nagy dolgait, majd jöhetett a színház, az opera, egy kártyaparti vagy a szezon legfontosabb eseménye, a bál.

A bálok közül is kiemelkedett az Almack’s, a londoni társasági élet legexkluzívabb, legszigorúbban őrzött szentélye. Itt szerdánként tartottak táncmulatságokat, ahová bejutni csak a klubot irányító nagyhatalmú hölgyek, a „lady patroness”-ek által aláírt belépővel lehetett.

A kapuban Mr. Willis, a kidobók őstípusa állt, és a szabályok szentek és sérthetetlenek voltak. A férfiaknak kötelező volt a térdnadrág és a fehér nyakravaló.

A legfontosabb szabály azonban az időre vonatkozott: este 11 óra után senkit nem engedtek be, akárki is volt az. A legenda szerint egyszer magát Wellington hercegét, a napóleoni háborúk hősét is visszafordították, mert hét perccel 11 után érkezett. „A szabály szigorú, nem tágíthatok – mondja Willis –, kérem, menjen vissza a jegyéért!” – foglalja össze a helyzetet a korabeli költő, Henry Luttrell a Regency History blog szerint. Itt vezették be az olyan újdonságnak számító, enyhén botrányos táncokat is, mint a keringő vagy a quadrille, amelyek a korábbi táncokhoz képest megdöbbentően intim testközelséget igényeltek. Egy ilyen bálon pedig nem lehetett lazsálni; Jane Austen húsz tánca is mutatja, hogy ez is az állóképességről és a kitartásról szólt. A napirend persze nem volt mindenhol ennyire feszes. A londoni szezonon kívül, például a fürdőváros Bathban, a programok lazábbak voltak, a „public breakfast” nevű eseményeken délelőtt teáztak, sütiztek, sőt, akár táncoltak is a szabadban.

És hogy a kép teljes legyen, az arisztokrata hölgyeknek illett jótékonykodniuk is: iskolákat pártoltak, adományokat gyűjtöttek, ezzel is bizonyítva erkölcsi feddhetetlenségüket és a rangjukkal járó felelősségtudatukat.


Megosztom
Link másolása