SZTÁR
A Rovatból

„Az elmém és a testem soha nem gyógyult meg teljesen” – Paris Hilton a szexvideójáról, az abortuszáról és a házasságáról is ír új könyvében

Amikor felvétel megjelent DVD-n, az volt az általános vélemény, hogy ő maga adta ki, hogy ezzel is felhívja magára a figyelmet, hogy továbbra is izgalmas maradjon. Önéletrajzi könyvében egész mást állít.

Megosztom
Link másolása

Ahogy önéletrajzi könyvét bemutató sorozatunk első részében írtuk, a gyakorlatilag mindenféle teljesítmény nélkül híressé lett, gazdag családból származó Paris Hilton gyerekkora korántsem volt egy lányregény. Az ADHD-s lányt szülei 16 évesen egy átnevelő iskolába kényszerítették, ahol előfordult, hogy egy vagy két napra is meztelenül magánzárkába zárták vagy megverték őket, és az úgynevezett vadonterápia jegyében hatalmas farönköket kellett húzkodniuk.

Miután 18 éves kijutott, elhatározta, hogy soha többé nem beszél az ott történtekről. Féktelen bulik következtek, majd egy valóságshow, ezután pedig kikerült róla egy szexvideó.

Amikor felvétel megjelent DVD-n, az volt az általános vélemény, hogy ő maga adta ki, hogy ezzel is felhívja magára a figyelmet, hogy továbbra is izgalmas maradjon. Önéletrajzi könyvében egész más állít.

„Rendkívül fájdalmas időszak volt. Nem akartam kimenni a lakásból. Annyira megalázottnak éreztem magam. Nem csináltam semmi rosszat, volt egy szerelmes éjszaka valakivel, akiben megbíztam, készült egy videó, amit soha senkinek nem lett volna szabad látnia kettőnkön kívül. Kegyetlen volt, ahogy az emberek gúnyolódtak rajtam, pedig csak azt tettem, amit mindenki megtesz egy kapcsolatban.”

Azóta nem telt el húsz év sem, és hatalmasat változott a világ. Akkoriban senkit nem érdekelt hogy Rick Salomon mennyire volt etikus, amikor Hilton tudta és engedélye nélkül adta el a felvételt. Ma ez bűncselekmény, számos országban börtön is jár érte. Hilton reakciója pedig egyfajta minta lett arra, hogyan lehet egy rosszindulatú kiszivárogtatást a saját előnyünkre fordítani. Bármennyire is megalázottnak érezte magát, a nyilvánosság előtt nem mutatta, csak ment beszélgetésről beszélgetésre és mosolygott.

„Engem csak az érdekel, hogy elmehessek Washingtonba, beszélhessek a törvényhozókkal és a szenátorokkal”

Minden csoda három napig tart, és mivel a valóságshow nagyon sikeres volt, Hilton népszerűsége az egekbe tört. Egy fehérneműmodellel, Jason Shaw-val járt, de ideje nagy részét a forgatásokon töltötte Nicole Richie-vel.

Úgy tűnt, minden rendben vele. Csakhogy vele ritkán volt rendben minden, ezúttal véletlenül teherbe esett és jött az abortusz.

Ez padlóra küldte. Hiltonék katolikusok, így még most, 20 évvel később is nagy dolog ezt nyilvánosságra hoznia.

„Úgy gondolom, hogy a nőknek joguk van eldönteni, mit szeretnének. Joguk van rendelkezni a testük felett, és nem hiszem, hogy bárkinek joga lenne megmondani nekik, hogy mit tegyenek” - ez úgy hangzik, mint egy politikai program. Lehet, hogy nem véletlenül.

Paris Hilton 2016-ban Trumpra szavazott, a Trumpot szexuális zaklatással vádoló nők állításait nyilvánosan kétségbe vonta, a Marie Claire-nek azt nyilatkozta akkoriban: „Szerintem csak a figyelmet és a hírnevet akarják megszerezni.” Nem ismerős valahonnan ez a mondat? Mintha néhány évvel korábban épp őt vádolták volna hasonlóval… Most azt állítja, a legutóbbi választáson el sem ment szavazni, és hogy Trump megfélemlítette őt.

De van más is a kalapban. 2007-ben előkerült egy videó, amelyen változatos módon dőlnek belőle rasszista, homofób és antiszemita kijelentések egy partin, amit a kilencvenes években tartottak.

A Guardian-nak azzal védekezett, hogy fiatal volt és részeg. Ezt azzal próbálta alátámasztani, hogy később ittas vezetésért el is ítélték - 45 nap börtönt kapott, amit le is ült. De lehet, ez kevés lesz ahhoz, hogy feministaként és progresszívként építse fel új politikai karrierjét.

Mióta 2020-ban Hilton először beszélt kamaszkoráról, ráérzett a nyilvános beszédek ízére.

„Csak az érdekel, hogy megváltoztassam a problémás kamaszokra épülő ipart, hogy felhasználhassam az ismertségemet ennek érdekében, és elmehessek Washingtonba beszélni a törvényhozókkal és szenátorokkal.” Hogy nem nyomja rosszul ezt a szöveget, azt mutatja, hogy a fiatalok körében meggyőződéssé vált, hogy ő valójában egy liberális lány. Nem is hallottak arról, hogy egy Trump szavazó váltott épp ruhát.

Volt egy zavaros akciója 2021-ben is, egy NFT kidolgozásában működött közre, amely az „Az igazság szabaddá tesz” áthallásos üzenet köré épült. Rengeteg pénzt fektetett be kriptovalutába és a kriptoművészetbe, több mint 150 NFT-t vett.

De egyike annak a rengeteg hírességnek is, akiket jelenleg az Adidas-szal együtt bepereltek, mert állítólag az egyik kollekciót anélkül reklámozta, hogy feltüntette volna, hogy ezért fizetnek neki.

Ekkoriban az illatszereladásokból már rengeteget keresett. Mindez megint csak áloméletnek tűnt, DJ-s sikerei - díjak, jelentős rezidencia Ibizán - látszólag könnyedén mentek. Részben jó stílusa miatt, részben pedig azért, mert érezhetően örömét leli a szép dolgokban és emberekben, karaktere, ez az aranyozott, vidám lány, kitartóan érdekes. Csak a magánélete nem működött.

„Ez egy magányos világ. Nem az igazi élet” - állítja utólag a zenélésről.

Aztán nem sokkal a Covid előtt egy vacsorán találkozott a vállakozó Carter Reummal.

A pincér megkérdezte, hogy van-e valami baj az érintetlen ételével, ő pedig azt mondta: „Semmi, csak nem szeretek helyes fiúk előtt enni.”

A lány szerint a férfi aranyos volt, és végül összeházasodtak. „Van valaki, akit nem érdekel a hírnév, nem érdekli, hogy meghívják-e valahova. Teljes ellentéte mindenkinek, akivel valaha is együtt voltam. Egyszerűen felnyitotta a szemem. Olyasmi történt velem, amit még sosem tapasztaltam. Olyan az egész, mint egy igazi, felnőtt kapcsolat” - állítja boldog házasságáról.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Paris Hilton (@parishilton) által megosztott bejegyzés

Ma férjével van egy újszülött fiuk, Phoenix. Béranya hordta ki, Hilton azt mondja, hogy a traumái miatt nem tudott teherbe esni. Nagyon szeretett volna, várta a „csodálatos kismama” fotózást, de két év lombikozás után feladta. Könyvében arra a következtetésre jut, hogy „az elmém és a testem soha nem gyógyult meg teljesen - és valószínűleg soha nem is fog abból a traumából, amin tizenévesen keresztülmentem”.

Érdekes, hogy ennek ellenére fia érkezése még megértőbbé tette őt a szüleivel kapcsolatban.

„Bár még csak kisbaba, már most nagyon féltem, hogy egy nap, amikor kamasz lesz, éjszaka le fog lépni. Szóval most még jobban megértem, hogy a szüleim miért voltak olyan szigorúak.”

„Ő a kisbabád, nem akarod, hogy bármi történjen vele. Igazából értem, hogy a családom miért szerette volna, hogy otthon maradjak. Egyszerűen csak aggódtak.”

Alaposan megtervezte a saját családját, három gyerek szerepel benne, két fiú és egy lány. Kimondhatatlanul szomorú, hogy a tökéletes családról alkotott elképzelése pont egybeesik azzal, amiben felnevelkedett, de amelynek igazán ő nem volt része.

„Szeretném, ha a következő gyerekünk lány lenne. Úgy érzem, ha lett volna egy bátyám, sok minden, ami velem történt, nem történt volna meg, mert lett volna valaki, aki megvéd az emberektől". Az előbbi kislányt halljuk megint beszélni.

Egyébként csodálatosan elkötelezett a saját tündérmeséje mellett, a kötelező boldogsággal, míg a halál el nem választ. Ebből a szempontból nem rossz 40 körül házasodni, nagyobb az esély az életfogytig tartó kapcsolatra.”

De azért haragszik. „Dühös vagyok. Szomorú is. Sok minden van, ami miatt haragszom, de igyekszem mindig a napfény lenni.”

Bármit is mond Paris Hilton, és azzal kapcsolatban bármit is érzünk, közben ne felejtsük el, hogy egy kivételes üzleti érzékkel megáldott nőről van szó. Aki még csak 42 éves, és kell egy új téma, amire a következő évtizedét, vagy éppen a politikai karrierjét felfűzheti.

Forrás: Guardian


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
„Belecsusszantam az ölébe” – Elcsattant az első csók Stohl András műsorában, a felnőttfilmes Kiara Lord így értékelte a férfi képességeit
Sokan gondolják úgy, hogy a színész ezzel a csókkal átlépett egy határt.

Megosztom
Link másolása

Megtörtént, ami egy párkereső realityben nagyjából annyira elkerülhetetlen, mint a rózsaceremónia: a TV2 A Nagy Ő legutóbbi adásában elcsattant az évad első csókja. A Stohl András kegyeiért küzdő nők közül Kiara Lord volt az, aki egy jakuzzis randevún végül a tettek mezejére lépett, és ezzel rögtön új szintre emelte a műsort. A színész láthatóan nem bánta, hogy a felnőttfilmes átvette az irányítást.

A Nagy Ő idei főszereplője Stohl András, a műsor egyik legmeghatározóbb versenyzője pedig Kiara Lord, aki egy randit kért a színésztől, hogy kimozdítsa a kapcsolatukat a holtpontról.

A csók persze nem egy buszmegállóban történt, a produkció megadta a módját: a párost egy jakuzziban várta a teljes romantikus kelléktár

rózsaszirmoktól és gyertyafénytől kezdve a pezsgőn át a gyümölcstálig. Kiara pedig nem sokat teketóriázott, egy közösen elfogyasztott eper után magához húzta a színészt.

A kezdeményezés egyértelműen a lánytól indult, aki később a kamerák előtt el is mondta, tudatosan döntött a cselekvés mellett.

„Úgy éreztem, hogy a kezembe kell venni az irányítást, ezért a tettek mezejére léptem,

közelebb húzódtam – mondhatjuk, hogy az ölébe csusszantam –, és az a gondolat volt bennem, hogy most vagy soha, de meg kell történnie az első csóknak” – magyarázta.

Stohl láthatóan feloldódott a helyzetben, és a randi során arról beszélt, mennyire felszabadultnak érzi magát Kiara mellett. „Fura helyzetben vagyok, mert te olyan csaj vagy, akivel iszonyatosan jól érzem magam. Semmiféle gátlás nincs bennem veled, semmiféle hátsó szándékot nem érzek benned, nincs bennem veled szemben gátlás” – jelentette ki, majd hozzátette, szerinte Kiara pontosan a csók reményében kezdeményezte a találkozót.

A csók után Kiara szinte szakértői precizitással elemezte a történteket, és nem fukarkodott a dicsérő szavakkal.

„Számomra rendkívüli meglepetés volt, hogy mennyire összeillünk csók szempontjából Andrással. Nem gondoltam volna, hogy ha jó is lesz a csók, hogy ennyire jó lesz, ugyanis nekem olyan volt, mintha magammal csókolóztam volna, csak éppen egy férfival.

Tehát annyira összeillettünk, és nem akartam, hogy vége legyen... Tökéletes volt minden, a tempó, nem volt túl nyálas, de száraz sem, és elég változatos volt, úgyhogy tényleg szuper volt.”

A lány szerint a csóknak a puszta romantikán túl komolyabb tétje is volt, különösen Stohl András szempontjából. Úgy látta, a színész ezzel egyfajta határt lépett át. „Én több mindent is észleltem Andráson a csók közben. Elsődlegesen azt, éreztem rajta, hogy élvezi a csókot, és örül, hogy megtörténik. Másrészt azt éreztem, hogy ő úgymond

megadta magát, ugyanis a társadalmi megítélése ennek a csóknak azért nem figyelmen kívül hagyható.

És ő bevállalta a csókot velem, úgyhogy ez számára egy nagy lépés” – fogalmazott Kiara.

Via Blikk


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Jacob Elordi nyilatkozata után nem csoda, hogy mindenki Margot Robbie házasságát félti
A színész megnyilvánulásai ugyan illeszkednek a film promóciós kampányába, de az egymáshoz illő gyűrűk és a tegnapi gesztus már a határokat feszegeti.

Megosztom
Link másolása

A legtöbb nő bármit megadna, ha egy férfi csak egyszer úgy bánna vele, ahogy Jacob Elordi a tegnapi bemutatón Margot Robbie-val. Csütörtök este a londoni Leicester Square-en tartották az Üvöltő szelek brit bemutatóját, és miközben ömlött az eső, Jacob Elordi nem egy asszisztens kezébe nyomott ernyő alá húzódott, hanem szó szerint a testével óvta filmbéli partnerét, Margot Robbie-t és a ruhakölteményét.

Ez a „klasszikus gentlemanség” olyan gesztus volt, amiről sokan csak álmodnak — egy férfi, aki természetesen és ösztönösen helyezi a másik kényelmét előtérbe.

A pillanatot persze tucatnyi kamera rögzítette, és a végeredmény egy tökéletes, filmszerű jelenet lett: a zuhogó eső, a szenvedélyes, védelmező mozdulat és a két sztár közötti kémia szinte lemászott a vászonról a vörös szőnyegre.

A válaszhoz elég egy pillantást vetni a premier egész vizuális koncepciójára. Az esőben ázó vörös szőnyeg ugyanis nem elrontotta, hanem tökéletessé tette az estét. Mintha csak a Brontë-regény vihara csapott volna le, a jelenet az alkotás gótikus, mindent elsöprő romantikáját idézte meg. Elordi palaszürke Bottega Veneta öltönye és Robbie halványrózsaszín, fűzős, hosszú uszályos Dilara Fındıkoğlu ruhája a megázott eleganciával együtt szinte regényes kellékké váltak.

A film mögött álló rendező, Emerald Fennell a The Guardiannek nyilatkozva el is mondta, mi a célja: azt akarja, hogy az Üvöltő szelek „egyfajta zsigeri, ösztönös reakciót váltson ki” a nézőkből. Ez a fajta intenzitás láthatóan a sajtókörútra is átragadt. A két főszereplő olyan erős mondatokkal dobálóznak, amelyekre a bulvársajtó azonnal ráharap.

„Annyira társfüggő vagyok azokkal az emberekkel, akikkel együtt dolgozom, és azt hiszem, ez a fajta kötődés Jacobbal is gyorsan kialakult”

– mondta Margot Robbie a Fandango interjújában. Elordi pedig még ennél is tovább ment:

„Kölcsönös megszállottság a miénk”

– fogalmazott a színész az Us Weekly szerint, utalva arra, hogy a forgatáson szinte ráhangolódtak egymás játékára. Ilyen jelkép a két színész által viselt, egymáshoz illő pecsétgyűrű is, amelyet egy brit ékszerész, Cece Fein‑Hughes tervezett. A gyűrűkön a főszereplők, Catherine és Heathcliff monogramja (C&H), az eredeti regény megjelenésének és a film premierjének évszáma (1847–2026), valamint egy Brontë-idézet is szerepel.

A kérdés pedig adja magát: vajon Margot Robbie 2016 óta tartó házassága Tom Ackerley producerrel épp most fut zátonyra a világ szeme láttára? Mennyire tekinthető a kamera előtti és mögötti intimitás „túl közelinek”?

Vannak, akik szerint mindez csupán a szerepük szerves része és a profi színészi együttműködés egyik legtermészetesebb formája.

Mások azt találgatják, hogy ez a szoros kötődés vajon beárnyékolja‑e a Margot és Tom közötti kapcsolatot — holott semmiféle hivatalos hír vagy megerősített információ nincs arról, hogy a valódi házasságuk bármilyen nehézségbe ütközne.

A közösségi média természetesen felkapta a témát: egyes kommentelők romantikus álomként ünneplik Elordi gesztusait, mások viszont figyelmeztetnek, hogy a valós élet nem film, és hogy egy vörös szőnyeges romantikus mozdulat nem jelenti azt, hogy az életben is „ez az igazi”. A szakértők többsége ezen túlmenően azt hangsúlyozza, hogy

a filmiparban gyakori, hogy a színészek érzelmileg és intenzíven kötődnek egymáshoz a forgatás során — de ezek a kötelékek a forgatás lezárultával sokszor természetesen átalakulnak vagy elhalványulnak.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Szomorú: durván átverték A Nagy Ő esélyesét, ügyvédhez kellett fordulnia
Kiss Krisztina egy autó miatt keveredett jogi vitába. Hiába kérte, nem cserélték ki a folyton szervizben álló járművet, ezért keményebb eszközökhöz folyamodott.

Megosztom
Link másolása

Miközben A Nagy Ő-ben épp a versenyfutás zajlik Stohl András kegyeiért, a műsor egyik legesélyesebbnek kikiáltott szereplője, Kiss Krisztina a való életben egy egészen másfajta harcot vívott. Itt nem egy szál vörös rózsa volt a tét, hanem egy működő autó, az ügyhöz pedig végül már jogi segítség kellett.

A nézők és a többi versenyző szerint is a 47 éves üzletasszony lenne a tökéletes befutó a színésznél, csakhogy amíg Stohl láthatóan gyorsítana, addig Kriszta inkább a féket nyomja

– írta a Story.hu. Hallani sem akar arról, hogy alig négyórányi ismeretség után csókolózzon, ahogy azt Kiara Lord tette Bucival. Ez a fajta következetesség azonban nemcsak a szerelmi életére jellemző. Amikor egy autóvásárlásnál úgy érezte, csúnyán rászedték, nem habozott kiállni magáért, és a történetét a közösségi oldalán is kiteregette.

„Röviden a sztori: augusztus 24-én vásároltam egy autót, ami most már több mint fél éves időtartamot töltött a szervízben”

– vázolta a korábbi helyzetet Kiss Krisztina. Mindössze annyit szeretett volna elérni, hogy egy közelgő utazása előtt cseréljék ki a szervizben dekkoló járművet, az értékesítők azonban erről vélhetőleg hallani sem akartak.

Az ügy itt fordult komolyra: Kriszta ügyvédhez ment, aki azt tanácsolta neki, hogy a közösségi oldalára feltöltött, az esetről szóló videókat inkább tüntesse el. Hogy mi lett a perpatvar vége, és sikerült-e végül dűlőre jutnia a céggel, arról nem tájékoztatta a követőit. Egy dolog azonban biztos:

a Nagy Ő-s szereplése óta már egy elektromos autóval jár, a korábbi kálváriájára pedig pontot tett.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Ezt a „megalázó feladatot” Andrásnak a kilakoltatása után először kell saját kezűleg elvégeznie
Károly királynak elege lett, ezért a 65 éves herceget Norfolkba száműzték. A sandringhami birtokon már most hosszú a lista azokról, akik nem hajlandóak kiszolgálni őt.

Megosztom
Link másolása

Lassan eljön a nap, amire senki sem számított: Mountbatten-Windsor András, a királyi család kegyvesztett tagja kénytelen lesz kinyitni a saját bejárati ajtaját. A 65 éves András ugyanis február 2-án, hétfő éjjel hivatalosan is elhagyta a 30 szobás windsori Royal Lodge-ot, miután III. Károly király a hírek szerint megelégelte az újabb Epstein-kiszivárogtatásokat. A volt herceget 132 mérföldre szállították Norfolkba, ahol a Sandringham-birtokon lévő Wood Farm Cottage-ben rendezkedett be átmenetileg. András minden, vele szemben felhozott vádat tagad.

Az igazi dráma azonban nem a költözés ténye, hanem a mindennapok prózája.

A Sandringham-birtokon ugyanis nem tolonganak a jelentkezők, hogy a kegyvesztett királyi sarjat kiszolgálják,

a személyzete pedig drasztikusan megfogyatkozott. A helyzetet a The Sun által idézett forrás foglalta össze a legtalálóbban. „Akik évekig mellette voltak, már nincsenek. A legjobb esetben is csak egy maroknyi személyzet marad” – mondta a lapnak a névtelen informátor, aki szerint ez egészen szokatlan helyzetet teremthet.

„Lehetséges, hogy életében először neki magának kell majd ajtót nyitnia az embereknek.”

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a birtok vezetősége közölte a dolgozókkal: senki sem köteles Andrásnak dolgozni, ha ez kényelmetlenül érinti. A felhívás pedig úgy tűnik, termékeny talajra hullott.

„Megmondták nekik, hogy nem kell Andrást kiszolgálniuk vagy neki dolgozniuk, ha kényelmetlenül érzik magukat. Már most elég hosszú a lista azokról, akik nemet mondtak. Érthető a nyugtalanság, hiszen mára totális páriává vált”

– tette hozzá a forrás.

András a tervek szerint április elején költözik át a végleges otthonába, a szintén a sandringhami birtokon található Marsh Farmra. A Royal Lodge-ot 2003 óta használta egy 75 évre szóló bérleti szerződés keretében, de a kiköltözésére irányuló nyomás tavaly ősszel jelentősen megerősödött. A mostani, felgyorsított költözés nem véletlenül esik egybe azzal, hogy a rendőrség egy új, 2010-re datált állítást is „értékel” az Epstein-ügyhöz kapcsolódóan. András továbbra is minden jogsértést következetesen tagad.


Megosztom
Link másolása